Középiskolai felvételi (beszélgetős fórum)
Ma reggel komolyan gondolkodtam azon, menjen-e a lányom suliba, mert hogy úgymondja taknya-nyála egybefolyt, és a torka is fáj - de ha kimar4ad az angolból, nehezen hozná be.
Ti inkább otthon tartjátok vagy begyógyszerezve elengeditek?
Tényleg klassz dolog az e-napló, nálunk már az előző suliban is volt.
A mostaniba még nem sikerült bepillantanom, mert a lányom kódját nem kértem el, a szülői kódot meg elvileg ma kérem el az ofőtől.
A két kód között az a különbség, hogy a szülői kóddal csak két napos késleltetéssel látszanak a jegyek :):).
Ma este lesz a szülői, kíváncsian várom, majd mesélek. :)
Nagyon jó az E-napló, mert nyomon lehet követni mindent. Igaz nem nézegetem, csak ha a lányom már elmondta, hogy aznap milyen jegyet hozott, mert úgy nagyobb öröm, ha ő meséli el.
Ha majd lesz rossz jegye, azt nem fogja elmesélni, így azt majd csak látom. :D
Én írnék egy pár szót az e-naplóról, ha nem baj:)
Szerintem remek találmány. A gyerekem hajlamos elfelejteni a jegyeit, pláne, ha 4-esnél rosszabb :Dí így viszont minden nap meg tudom nézni :D
Benne van az is, hogy melyik nap milyen óráik voltak, mit vettek, így ha hiányzik a gyerek pl. betegség miatt, akkor is tudni fogja, kb mennyit haladtak (persze ezt elmondják a többiek is, de így kevesebb az esély rá, hogy elfelejt megtanulni valamit :D)
Viszont, ami nálunk furcsa, és erre is az e-naplóból jöttem rá: nagyon sok órán van helyettes tanár. Mintha a rendes tanáraik nem vennék annyira komolyan a tanítást... a héten legalább 10 olyan órájuk volt, amit nem a rendes tanáruk tartott. Ezt eléggé furcsának tartom.
Nem mindegy, hogy milyen erős a gimnázium.
A lányom is szokott este 9-10-kor még tanulni, de főleg a spanyolt. Csütörtökre ő is elfárad, alig várjuk a pénteket. Mindkét tanárnővel mást tanulnak, van, hogy van átfedés, de általában kétfélét kell tanulni, 2 könyvből. Infó, torna, gépírás...nem komoly. Matek, magyar,töri általános iskolai mennyiség.
A gyermekednek mennyi leckét adnak fel, és mekkora léptékkel haladnak egy-egy órán ? Mennyivel nagyobb a mennyiség, mint általánosban ?
Amúgy tapasztalatok:
Egri Dobó István gimi 5 éves német előkészítős osztály:
Minden nap 6 órájuk van, kivéve a hétfőt, akkor 7. Az utazásba nagyon hamar belejött a lányom, és egyenlőre a tanulás is megy, nagyon komolyan veszi most még... reméljük így is marad.
Van heti 12 németóra, 3 angol, 4 info, matek, magyar, rajz, tesi, gazdaságismeret és tanulástechnika. Nem hiszem, hogy a többi tárgy, amit most nem tanulnak, nagyon kiesne a fejükből, erről majd jövőre tudok nyilatkozni, viszont a németet 3 részre osztva tanulják, és nagyon sokat.
A napi 2-3 óra tanulás otthon mindennap megvan, van, hogy több is, pl dolgozat előtt. Most már szerencsére belerázódott, eleinte nehéz volt.
A tanárok egész rendesek, feleannyit nem panaszkodik, mint általánosban, sőt, azt mondja, jó fejek.
Azért mennek a gyerekek gimnáziumba, mert felveszik őket. Mert a gimnáziumoknak az az érdekük, hogy minél több gyerek járjon hozzájuk, a fejkvóta miatt, és nagyon nem érdekli őket, hogy végig tudja-e a gyerek csinálni. A lányom általános iskolai osztálytársai között volt egy kislány, végig kínlódta a 8 évet, csak azért nem buktatták meg, hogy ne kelljen osztályt ismételnie (amúgy is problémás gyerek volt, eldobta az anyukája, a nagynénje nevelte, túlkoros is volt már alapból). Mit ad isten, felvették egy gimnáziumba, humán tagozatra... a 2-es történelemmel...
Na ő tuti nem fogja elvégezni, ő az, akinek egy szakmunkásképző jobb lett volna... dehát oda meg a c...ok járnak... ez se egyszerű
Sziasztok! Kölcsey gimi francia kéttannyelvű osztály.
Az én tapasztalataim már olvashatóak voltak az iskoláról.
Ez a kéttannyelvű tanítási órarend, osztály egyáltalán nem hasonlítható sem az általános iskolai órarendekhez, sem pedig bármelyik más gimnáziumi osztályhoz.
A lányom osztálya jó, jól tanuló, és igyekvő gyerekekből áll, szerintem a szülők is odafigyelnek és hajtják őket. Franciából a tananyag óriási mennyiségű, minden órán van valamilyen számonkérés, általában felelés. Több tanár tanítja a franciát, az irodalmat, nyelvtant, szaknyelveket. Ami nekem meglepő volt, hogy sok tanár több féle tanítási stílust, mint akadályt a gyerekek mennyire jól vették.
Ami rossz, hogy matekból valóban csak szinten tartás van, nem tudom ez mennyire lesz rossz hatással a jövő évre. És még az is aggaszt, hogy a többi tantárgy, mint földrajz, biológia, kémia, fizika, történelem amik most ebben az évben nincsenek, mennyire fognak kiesni a kis agyukból?
Magyarból normál magyar óra megy, és szerencsére az ofő olyan magyar tanár, aki a tananyagot kiegészíti pl. múzeumlátogatással.
Ami engem igazán aggasztott, hogy mennyire fáradt, elgyötört a gyerekem hétvégére. Most már lassan-lassan kezd belerázódni az utazásba, és ahogy megszokja az iskolát, a tanárokat, már nem görcsöl és fél annyira, és így talán tanulás még könnyebb lesz.
A megszokott kis családias közegből, az otthoni -kisvárosi - környezetből bekerültek egy egész más környezetbe. És ahhoz, hogy ezt megszokják idő kell.
Igen, nehéz.
A szakmunkások képzését kellene visszaállítani, hogy legyenek jó szakemberek.
A lányom azt mondja, hogy néhány osztálytársánál nem is képességbeli probléma van, hanem egyszerűen nem tanul. Egyébként kedves gyerekek, jobban kedveli őket már most, mint az általános iskolai osztálytársait.
Már az általánosban is volt jó pár gyerek, aki bukdácsolt. Fel nem foghatom, hogy lehet már 6-ban megbukni.
Vissza kellene állítani a 3 éves szakképzést, és csökkenteni a tankötelezettségi korhatárt, hogy aki nem akar tanulni, annak ne legyen muszáj. Mert így csak a többit hátráltatja.
Mondjuk ennek az lenne a hátránya, hogy a szegényebb családok esetleg anyagi okból nem íratnák gimnáziumba a jó képességű gyereküket, hanem 3 év után dolgozni külenék.
Mert azt is jól tudtam, hogy a Budai nem a Fazekas.
Gondoltam, a legrosszabbak olyan 3-as tanulók.
Értitek, a mentalitást nem értem: INGYEN tanulhat napi 3 órában spanyolt...nem érdekli, nem szereti, akkor minek spanyolra ment ? Miért nem strapálják egy kicsit magukat ? Mi a tök más dolguk van ?
A szakképző iskolák ugyanúgy 4 évesek, mint egy gimnázium. Csak nem érettségi a kimenete.
A szakközépiskola 4 éves, a közismereti tantárgyak ugyanazok, mint egy gimnáziumban, de pluszban még vannak szakmai tantárgyak is. Érettségit 4 év alatt, szakmát jó esetben +1, de sokszor csak +2 év után lehet letenni.
Szakképzőbe nem éri meg járatni a gyereket, mert ugyanannyi idő alatt gimnáziumban érettségivel zár, szakközépbe meg, ha nincs extra érdeklődése, felesleges terhelni a + szakmai tárgyakkal.
Ezért jár annyi gyerek gimnáziumba.
És hogy miért a nyelvi előkészítő? Mert sima osztály nincs, valami tagozatot mindenképp fel kell venni. És mivel nyelvből mindenképp kell érettségizni, a matek, infó, biológia meg esetleg nem megy jól, valahova be kell nyomni a közepes, esetleg gyenge képességű gyerekeket is.
Akkor menjen szakmunkásképzőbe...minek megy gimibe, aki nem akar tanulni ? Meg minek megy spanyol tagozatra, ahol tanulni kell a spanyolt, és év végén vizsga van belőle ? Tényleg mi a ...értelme van a középiskolát bukdácsolva végezni ?
A képzés saját szervezés, fizetős, de az iskolában van helyileg. :)
Tipp a felvételihez:
Ha a kiszemelt iskola rendez tanulmányi versenyt, akkor mindenképp érdemes nevezni (november végén v. decemberben). A versenyek januárban voltak. A Budaiban volt talán decembreben. Aki jól teljesít a versenyen, kiválthatja vele a szóbelit! De ha nem, akkor is jó bemelegítés a felvételire. A versenyek többsége ingyenes vagy legfeljebb 1000 - 2000 Ft.
Azért figyelni kell, mert én pl. kifejezetten kerestem a Fazekas versenykiírását és alig találtam meg. Az Apáczaiban a verseny után különböző bemutatókat is szerveztek, hogy bemutassák az iskolát/tanárokat. Kisfiam ekkor döntötte el, hogy oda szeretne járni. Sikerült is neki, 18-as keretbe 23. helyről. (Igaz most 38 fős az osztály, ami elég sok.)
Mert tankötelezettség van :)) Valahova járniuk kell.
Ez a számítástechnikai képzés iskolai foglalkozás vagy saját szervezésetek?
Nektek mi a tapasztalatotok így egy hónap után, hogy milyen a terhelés a suliban, és hogy bírja a gyerek ?
Nekem az, hogy az osztály nem túl erős, a tananyag nem sok. Spanyolból igen, de matek, töri és magyar annyi, mint az általánosban. Talán azért, mert az ofő azt mondta, azért szereti az 5 évfolyamos osztályt, mert itt 5 év van a 4 éves tananyag átadására, és nem kell rohanni.
Lányom jó matekos, és 8 évig matektagozatos osztályba járt, azt mondja, hogy nagyon unalmas a matekóra, lassan haladnak, és ő unalmában megoldja az összes feladatot, ami 90 %-ban később házi lesz.
Viszont jövő héten indul a számítástechnikai képzése, amiben lesz matematika, programozás és számítástechnika alapjai, mint elméleti tantárgyak. Remélhetőleg ezek elég erősek lesznek.
Spanyolból mindkét tanárnőnél minden nap az egyik órán vagy dolgozat, vagy felelés van. Jó ez a mindennapos számonkérés.
Ami nem jó: a gyerekek nem tanulnak. Lányom töriből is, és matekból is a legjobb az osztályban, úgy, hogy unatkozik. Spanyolból a szigorúbb tanárnál főleg 4-es, a másik tanárnál 5-ös. De spanyol dolgozatoknál 16 fős osztályból 6 db 1-es született, és ez jellemző a többi tantárgyi szereplésükre is.
Engem ez megdöbbent, minek vannak itt ezek a gyerekek, gimnáziumban, ha nem tanulnak ??? Minek jöttek ide ?
"jelmagyarázat", minta én leszek
Forgách 1/2 29/89. Karinthy angol
1/2: 1.helyen jelölt iskola 2. helyen jelölt szakra kerültünk be.
89: ideiglenes jegyzéken 89. hellyel bejutottunk a felvehető 29-be.
Nálam van ez a lista, a tapasztalatok pedig itt vannak a fórumban ;).
Kingerus: 1/1 - 15/14. Leövey Gimi Bp. gazdasági -angol tagozat
limma: 2/1 ; 16/44. Leövey Gimi Bp.informatika-angol
andi2005 1. 35/5.
Forgách 1/2 29/89. Karinthy angol
Andin: 1/1 - Schulek Frigyes Szki. Bp. angol NYEK 35/36
Madiildi: 1. ; 30/60 II. Rákóczi Gimi, 6 osztályos
Madiildi2: 1. ; 18/39 Budai Középiskola Biosz szak
Béka: 1 ??
Edit1965: 2/1 ; 16/14 ; Budai Spanyol NYEK :o)))
zsilv 1. (17-be / 28. helyről)
könyvbarát: 1/1; 17/1
fdjudit: 1/1; 42/78 Kada Elek közgáz szak
kati1971: 1. 34/72 Sz. László Magyar-Olasz
anyacica3: 1/1, 26/48 Szent László Gimnázium Mezőkövesd
maszimano: 1. 64/155. Kölcsey francia két tannyelvű
fulopka: 1. (15/24?) Dobó István Gimnázium Eger, német NYEK
mosolycsaló :) 1. 34/52. Krúdy Gyula Gimnázium Nyíregyháza, emelt szintű matematika tagozat
....nekünk rémálom volt a szóbeli a JAG-ban, emlékeztek, írtam. 56 percig volt bent a gyerek, és a biosz tanár megfngatta alaposan. Egyébként ez általánosan jellemző a JAG-ra. Pedig nem egy hűde erős iskola, olyan 4,5-ös.
Valamiért az a tanári mentalitás, hogy arra megy ki, mit NEM tud a gyerek, és nem az érdekli, hogy mit tud.
A lányom osztálytársa csúcs angolból, és felvételizett ő is ( nem ez volt az első iskola, ennél erősebb ), és mondta, hogy a tanár állandóan fogást keresett rajta, és olyanokat kérdezett, ami nem is volt a felvételi listán, de ő tudta, mindent tudott, nem találtak fogást, így ő volt az egyetlen !!! aki megkapta szóbelire a max pontot. Ő is majdnem 1 órát volt bent.
Amikor kijött, mondta, hogy ide soha !
Hát igen... elvileg meg se szabad kérdezniük... nálunk egy iskolában kérdezték meg, az egyháziban :D
Amúgy is az a lényeg, arra kell felkészíteni a gyereket, hogy úgy válaszoljon ahogy elvárják tőle, nem ez az igazmondás helye :D
Meg arra kell vigyázni, ha 0 évfolyamra akar pl menni, a lányomnak nem kellett külön a nyelvből felvételizni, de a szóbeli elbeszélgetésen lazán közbekérdeztek németül. Erre is számítani kell, hogy ne ijedjen meg. A lányom például úgy meglepődött, azt se tudta, mi bajuk van :D az volt a szerencséje, hogy az utolsó 2 szót már megértette, és ki tudta következtetni a kérdést.
További ajánlott fórumok:
- Középiskolai felvételi matematikából 2010-ben
- Óvódák, bölcsődék, általános iskolák, középiskolák, bárhol a világon
- TB ügyintéző tanfolyamra jelentkeztem. Van valakinek információja, mire lehet számítani felvételinél?
- Mikor lesz fent a neten a középiskolák végleges felvételi sorrendje?
- 2011 középiskolai felvételi
- Hol lehet megnézni a tavalyi középiskolai felvételi ponthatárokat?