Kistesó projekt indul. :) 2021-2022 (beszélgetés)
Háááát, tudom magam buddhára nyugtatni 😂😉 Alapvetően inkább heves a természetem, de abszolút pozitív vagyok, ez igaz :)
Nekem is álom várandósságom volt, az utolsó 2 hét volt terhesség :)
De az nagyon megvan, hogy 2 éve ilyenkor voltam a 15.hétben, már ekkor 2. hete a vajas kenyér volt csak, amit még tudtam enni! De közben minden este beszéltem a kisfiamhoz, hogy kérlek kérlek, csak a halászlét engedd meg 😁 Karácsonykor még reggelire is azt eszem :D
Hú micsoda tünetek. 🙂 Nekem semmi ilyen nem volt. Mondhatni tünetmentes terhességem volt.
Amúgy olyan nyugodt, pozitív személyiségnek tűnsz. 🙂
Ha majd megint legalább 5-6 napot késik, akkor fogok tesztelni :) Nem kattogok a témán, legyen kellemes meglepetés :)
Amikor a kisfiammal voltam várandós, akkor a 8.hét után indultak a tünetek: én, a kávé függő undorodtam még a szagától is🥴🥺, este 6kor már aludtam (egyszer munkából hazafele majdnem elaludtam a Héven😂), plusz csak este tudtam enni, mert napközben folyamatosan émelyegtem! :)
Jaj de izgalmas és egyben idegörlő is tud lenni ez a 2 hét. 🙃
Majd tudósíts ám minket amint érzel valamit! 🤞
Tesztelni akkor tervezel gondolom, ha nem jön meg. 🙂
Nekünk a múltkori volt az első éles hónap. Talán majd a következő sikeres lesz.
Jövő hét hétfőre nem várom :D
Tüneteket nem tudok mondani, kisfiamnál sem volt semmi, ott már 5 nap csúszásnál a barátnőm kiabált velem, hogy vegyek tesztet, mert én a munkára fogtam, hogy stresszes vagyok és azért késik 😂
Meglátjuk :)
Te hol tartasz? :)
Juhú. ☺
Akkor érdemes már most aktivizálni magatokat. 🙂
Milyen lh tesztet használsz?
Nekem tegnap megjött, úgyhogy indul az új ciklus.
Jó kis szülinapi ajándék lenne januárban egy pozitív teszt.
Most jó volt ezeket így reggel olvasni. Lehet a könyvet megveszem egyik kollégámnak... Ráférne egy kis tréning érzelemkezelésből.😅 Egy hosszú és fárasztó beszélgetés vár rám ma vele. 🙄
Én annyira irigylem a mindig pozitív embereket. Nem sokat ismerek, de mindig elcsodálkozom azon, hogy lehet ennyire könnyedén venni a dolgokat.
Na nem mintha én egy ideges természet lennék, na de van hova fejlődni.
Az még a normális kategóriában van! :) Az én ciklusaim 27-28 nap között alakulnak, babára várakozva ez is soknak tűnik.
A mai halvány rózsaszín, ennek pár napon belül pozitívnak kéne lenni.
Igen ezt én is így érzem, gondolom, ha nem is fog sikerülni a babaproject rengeteget tanultam a gyógynövényekről is, és azon gondolkodom hogy beiratkozom egy fitoterapeuta képzésre. :)
Stressz, van, lesz mindig is volt. Amikor terhes lettem a kislányommal sokkal stresszesebb munkahelyem volt.
Stressz kezelésére különböző technikákat alkalmazok, mint az ujjayi légzés, ami kb a hasi légzés megfelelője.
És hát próbálom tudatosítani, hogy igazából az egyetlenegy dolog amin ez életemben tudok változtatni az a hozzáállás.
Vagyis rajtam múlik, az én hozzáállásomon, hogy az adott szituációt mennyire élem meg stresszesnek.
Igyekszem törekedni arra hogy ne tudjanak kibillenteni a zen állapotomból :D
Egyébként van egy nagyon jó könyv Suzy Reading írta, és az a címe hogy nyújtózz égig mint egy hegy. Ami a gyerekeket/felnőtteket tanítja meg hogyan kell érzelmeinket kezelni. Szerintem mindenkinek el kellene olvasnia. Sokszor azért van az embereknek életében problémája, mert érzelmileg nem jól állnak egy adott szituációhoz. Elakadnak érzelmileg, rosszul kondicionálják érzelmeiket, mert ezt látták a szülőktől, de ez az út nem biztos hogy jó.
"Nem vagyok azonos a gondolataimmal, hanem gondolataim vannak, nem vagyok azonos az érzelmeimmel hanem átélem őket."
Szóval ezek segítenek egy picit feljebb lévő nézőpontból szemlélni életem pillanatait, és ha már tudok egy picit objektív lenni, akkor nem is annyira fáj. :D
Én biztos vagyok benne, hogy a szervezeted meg fogja halálni egy gyermekkel azt a sokmindent, amit most teszel!
Maradj ilyen kitartó, meg lesz az eredménye!
Egyébként is nagyon jó, hogy ennyire tisztában vagy a testeddel. Az egészség amúgy is nagyon fontos.
Mennyire stresszes az életed? Hogy kezeled ezt?
Vitaminok: Q10, ez az AMH t javítja, ami a petefészek kapacitását mutatja meg.
Resveratrol, a petefészek hormon érzékenységét javítja. D vitamin, ez egyébként egy prehormon, ha alacsony a szintje nem lesz fogantatás. Ha alacsony a D vitamin szint az anyai szervezetben megnő az autizmus kockázata a babában.
Mio inozitol mind a sperma, mind a tüsző nagy mennyiségben tartalmazza. Ez egy B vitamin származék.
Folát nem folsav, mert akinek esetleg MTHFR mutációja van, annak a folsavat nem képes feldolgozni a szervezete, ez okozhat férfi és női terméketlenséget, valamint beágyazódási problémákat.
Omega 3, ami segít az immunológiai meddőségen.
Elég sok mindent szedünk. De van javulás, szóval bizakodó vagyok.
Lefogytam 5 kilót, most 23 a BMI-m, de el kellene jutnom 22, re. A haskörfogatnak 80 cm alatt kellene lennie, mert különben sok a zsigeri zsír. A zsírban pedig ösztrogén tárolódik és termelődik, ami megbontja a progeszteron ösztrogén egyensúlyát.
Próbálok glutén mentesen étkezni, mert voltam 108 étel intolerancia vizsgálaton, és sajnos az összes búzafélére intoleráns a szervezetem.
IR diétát is próbálom tartani, mert ugye a petesejtek és a spermák minősége függ a szénhidrát fogyasztástól.
Járok rendszeresen kocogni, heti 3 szor 3 km.
A TSH-m sajnos 2,7 ezt próbálom levinni 1,5 re, mert az ideális a fogantatáshoz. Extra adag szelént és galaj teát iszom.
Jártam Bemer terápiára.
Járok talpmasszőrhöz.
Párom spermaképe nem ütötte meg a WHO minimum kritériumát, de ezt most sikerült 1 év alatt feltornázni normozoospermiára.
Sajnos a DNS fragmentáltság maradt.
Röviden ennyi, de nagyon sokat tanultam a hormonok működéséről és a táplálék kiegészítőkről.
Köszönöm. :)
Bele is vetem magam. 🍯
Az én férjem is dohányzik :)
A méhpempő tele van vitaminokkal, mi minden ősszel azóta is tőlünk egy 30 napos kúrát, nem is voltunk betegek 2,5 éve, még egy tüsszentésünk sem volt! Nagyon tudom ajánlani, feltölti a vitamin raktárakat :) Nekem anno a szülés-nőgyógyászom javasolta :)
Kívánom, hogy hamar költözzön be a babóca!
Jól teszitek, nem szabad görcsösen akarni. Na de ha már megjön a vágy ismét egy kisbaba iránt, olyan nehéz nem most azonnal rögtön akarni mindent... 🙂
Olvastam én is a méhpempőről, de még közelebbi kapcsolatba nem kerültünk.
Férjemnek kellene beszereznem vitaminokat, amik segítenek kicsit csökkenteni a dohányzás hatásait. Igen, sajnos arról még nem sikerült leszoknia..😕
Kitartás a dackorszakhoz! Emlékszem milyen "csodálatos" tud lenni. Szerencsére nálunk nem tartott sokáig! Legyen ott is hasonlóan! 🙂
Igen :) Bár lazán kezeljük, mint ahogy a kisfiunknál is, nincs hőmérőzés meg ilyesmi, ovu közelében azért aktívabbak vagyunk/leszünk 😉
Bízom benne, hogy most sem kell sokat várnunk :) A dokimmal megbeszéltük, hogy legkésőbb decemberben számítunk rá, addig ő is visszatér a szülési szabadságról :)
Minden kornak megvan igen, a maga szépsége és nehézsége... Mi lassan csúszunk bele a "rémes 2 éves" korba... Már vannak előszelei, kis akaratos manóm van😁😁😁
Olyan igazságtalan.. Ha az ember elmúlik 40, már mondjon is le a gyermekről? 🥺
Nagy igazság amit leírtál. Bizony elfelejtünk körbenézni és azt értékelni amink van. Nekem is egyre többször eszembe jut ez. Csak ránézek a kisfiamra és minden bánatom elmúlik.
Írtad, hogy sokmindent megteszel. Írnál róla? Mivel segíted a tested?
Nagyon nagyon nagyon remélem, hogy 2022 egy kisbabát hoz Nektek!
Szia. 🙂
Akkor ez az első éles hónapotok?
Ó, alvás... Az én kisfiam 2,5 éves koráig volt jó alvó.😅 Most csak anyával hajlandó elaludni, ami inkább tart 1,5-2, mint fél óráig.
Minden kornak megvan a maga szépsége... 🙂
Igen, én is használok lh tesztet és elevit 1-et.
Nekem világ életemben 30-31 napos ciklusaim voltak. Olyan hosszúnak tűnik mindig.
Majd mondd ám, hogy alakulnak az lh tesztek! 🙂