Kismamák magas vérnyomással (beszélgetés)
Nekem a fokozatos leállítást mondták, így is tettem, először feleztem, aztán negyedeltem, tegnap óta pedig nem szedem. :-) Most jó gyorsan visszaállt minden, vérnyomás-pulzus. Hangával hónapokig vesződtem velük. Most mondta is a dokim, hogy szerinte gyorsan helyre jön majd, mert enyhébb lefolyása volt a terhességnek.
Zente is jól van, nagyon jó baba, akárcsak a Nővérkéje volt.
Sajna nem tudok jönni gyakrabban, teljesen leköt a kicsi és a pici meg bele kell rázódjak a háztartásba is.
Akkor megnyugodtam, azért figyelem,mert persze én sem szeretném ha baja esne és ha kell,szedek gyógyszert. De fölöslegesen semmiképp.
Indulok is dolgozni. :)
Jó étvágyat a kicsinek! :)
Akkor ne essek pánikba ezek szerint. :)
Méregetem pár napja de semmi. egyébként pont nagy meleg volt és gyalog mentem hozzá. Szóval bármi lehet, csak nem tudom miért az a mániája mindegyiknek, hogy egyből a legrosszabbal jönnek elő. :)
Sziasztok!
15. héten járó kismama vagyok és a védőnő rám hozta a frászt. Soha nem volt magas a vérnyomásom, kicsit sem. Legutóbb 140/82 volt nála a vérnyomásom. Azt mondta ez lehet a toxémia első jele (az nem csak a 18-20. hét körül szokott jelentkezni?). Szüleimtől kaptam sos egy vadonatúj csuklós vérnyomásmérőt. Tudom,hogy nem valami pontos,de azért ha gáz lenne,azt mutatná, nem? 110/70 körül szoktam mérni vele. Lehet,hogy csak a védőnő idegesít az okoskodásával és azért volt ott magas?
Bocsi a sok kérdésért. :)
Zentém szerdán volt 3 hetes és 4070g, fura ez nekem Hanga után. :-) Szerencsére minden teljesen okés.
Te szeded még az ednytet?
Azért az jó, hogy odafigyelnek. Hanyadik hétben vagy most? Vérnyomásod milyen? UH-on is nézik gyakrabban?
Mi teljesen jól vagyunk, szépen építem le a vérnyomáscsökkentőt, lassan el is hagyom, már negyedelve szedem csak.
Hali hóóóóóó vicus!!
Puszi mindenkinek Balázs 9hetes és 4,30 kg.))) több mint 2 kg hizott Mészáros doki ugy simogatta h mindenhol pici hurka van már) Vicus és veletek??
Szia Mi elvagyunk .. mozgalmas volt az utólsó pár hetünk, II fokban érett a lepényünk ezért 2 naponta kell nst-re járni és az orvosok kicsinylik Gyuszikámat ezért kellett mennem áramlásra is. Szerencsére minden rendben volt csak nem valószínű, hogy nagy baba lesz. Egyre nehezebb minden :) Vizesedek , reggelre enyhül , de nem múlik el teljesen.. stb..
És ti hogy vagytok?
További ajánlott fórumok:
- Terhességi magas vérnyomás
- Magas vérnyomásra természetes alapanyagbol létezik e olyan szer amivel csökkenthető?
- Magas vérnyomásra melyik gyógyszer vált be?
- 10 hetes kismamaként folyamatosan fáj a fejem, az orvos szerint az alacsony vérnyomás miatt. De a kávé nem emeli.Tud valaki valami ötletet?
- A kismamak hamarabb megerzik a fronthatast? Ilyenkor felmehet a vernyomasunk?
- Magas vérnyomásos kismamák ide