Készülékbiztosítás (beszélgetés)
"Mennyi idő alatt kell elvégezni a javítást?
A már hivatkozott 49/2003. (VII. 30.) GKM rendelet 4. § (2) bekezdése szabályozza ezt a kérdést. Eszerint a forgalmazónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze.
A rendelet a „törekvés” fogalmát nem határozza meg pontosan, ezért valamilyen, a gyakorlatban is használható tartalmat kell adni ennek a fogalomnak. A korábbi szabályozás megváltoztatása azért vált szükségessé (és ezt fogyasztói oldalról is respektálni lehet), mert bizonyos esetekben a forgalmazón kívül álló okok vezettek a határidő túllépéséhez, ugyanakkor a következmények egyedül őt sújtották. Álláspontunk szerint a forgalmazó akkor teljesíti a jogszabályi követelményt, ha minden olyan szükséges lépést megtett, ami a hiba határidőn belüli elhárításához szükséges volt. Tehát pl. időben továbbította az árut a szakszervizbe, időben rendelt pótalkatrészt stb. A fogyasztó természetesen vitathatja a törekvés megfelelőségét, ilyenkor a békéltető testületnek vagy a bíróságnak kell kimondania a végső szót.
Lehetséges, hogy a forgalmazó valóban vétlen a csúszásban. Felmerül a kérdés, hogy ilyenkor a fogyasztónak a végtelenségig kell-e várnia. Természetesen nem, hiszen a polgári törvénykönyv nem engedi meg, hogy a hibás teljesítés elhárítása a jogosultnak túlzott kényelmetlenséget okozzon. Ez így persze nem egzakt megfogalmazás, de az is igaz, hogy az okozott kényelmetlenség is nehezen mérhető. A gyakorlat szempontjából követhetőnek tartjuk a következő programot:
A két hetes határidő lejárta előtt még nem lehet számon kérni a javítás elhúzódását. Azt azonban megteheti a fogyasztó, hogy érdeklődik a termék sorsa után. Ebből ugyanis kiderülhet, tényleg törekszik-e a forgalmazó vagy a szerviz a hiba mielőbbi elhárítására. Ha hanyagságot tapasztal (pl. egy hét elteltével még csak el sem küldték az árut a szervizbe, vagy nem rendeltek a hiányzó alkatrészből stb.) máris felléphet a jogszabály megsértése ellen. Ha a forgalmazó (szerviz) törekvése bizonyított, akkor a következő két hét még rászámítható a teljesítésre. Ennek elteltével azonban csak egy határozott időpontra vonatkozó, lehetőleg írásba foglalt ígéretet szabad elfogadni, további ígéreteket, hitegetést nem. Konkrét ígéret hiányában, illetve a vállalt határidő letelte után kezdeményezni kell a dolog cseréjét."
Egyebkent mi tortent a telefonnal?
További ajánlott fórumok:
- Iphone7 készülékből hogyan tudom a Sim-kártya tartóját kiszedni?
- Használtátok már a T-mobile-os készülékbiztosítást? Mire jó?
- A hideg párásító készülékből mennyi idő alatt fogy ki a víz? Működését lehet észlelni?
- Párolt zöldségeket, húsokat hogyan kell elkészíteni pároló készülékben?
- Az új Raid szúnyogriasztó lapocskát a szürke oldalával lefelé vagy felfelé kell betenni a készülékbe?