Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)

Aranyosi Ervin: Elmondom, mit hiszek

Hiszek önmagamban,és a teremtésben,

szeretet igéjéta szívembe véstem.

Saját utam járom,figyelem a lelkem,

csendben elmerülve,mutat utat bennem.

Gondolatok szárnyán,szavakkal teremtek,

próbálom követni az isteni rendet.

Hiszek a világban,mesés természetben,

hiszem, hogy az ember élhet jobban, szebben.

Hisz mind egyek vagyunk,részei egésznek,

s akik ezt átlátják,tudatosan élnek.

Soha nem bántok mást,hogy engem se bántson,

a világom bennem örömöt találjon!

Úgy teszem a dolgom,hogy jó legyen másnak,

szeretetem küldöm szerte a világnak.

Ugyanakkor másnak nem kell megfelelnem,

önálló utamra kell inkább ráleljek.

Nem játszom szerepet,inkább magam adom,

életem kormányát magamhoz ragadom.

Amivel dolgom van,azt úgyis megélem,

véletlenül semminem történik vélem.

Mindennek oka van, magam is ok vagyok,

a teremtő lélekbelőlem kiragyog.

Hiszek holnapomban,itt élek a mában,

lelkemet fürösztöma lét áramában.

Pablo Neruda: Lassan haldokolni kezdesz...

Lassan haldokolni kezdesz

ha nem utazol

ha nem olvasol

ha nem hallgatod az élet hangjait

ha nem értékeled magad.

Lassan haldokolni kezdesz

ha megölöd önbecsülésed

ha nem hagyod, hogy mások segítsenek rajtad.

Lassan haldokolni kezdesz

ha szokásaid rabja leszel, minden nap ugyanazt az utat járod...ha nem változtatsz a rutinodon,

ha nem viselsz különböző színeket, vagy ha nem beszélsz ismeretlenekkel.

Lassan haldokolni kezdesz

ha nem érzed a szenvedélyt és a velejáró viharos érzelmeket, melyek megcsillogtatják szemeidet és szíved dobbanásait meggyorsítják.

Lassan haldokolni kezdesz

ha nem változtatod meg életed, mikor munkád, vagy a szerelmi életed, vagy a környezeted nem ad kielégülést.

ha nem kockáztatod a biztosat az bizonytalanért

ha nem hajszolsz egy álmot

ha legalább egyszer az életben nem engeded meg magadnak, hogy elrohanj az értelmes tanácsok elöl.

Pablo Neruda (1904-1973), eredetileg: Neftalí Ricardo Reyes Basoalto Nobel-díjas chilei költő.

Bródy János : A magány

Amikor egyedül vacsorázol

És magaddal bújócskát játszol

És otthonról hazamennél

Akkor érzed, hogy magányos lettél

Mikor a tükörben idegen az arcod

És eluntad végleg a harcot

Mert tudod, hogy sohase nyertél

Akkor érzed, hogy magányos lettél

És hiába mondod magadnak

Hogy nem vagy egyedül

Hogy más is ugyanúgy magányos

És másnak sem sikerül

Nem vigasztal, hogy sokan vagyunk

Hogy sokan vagyunk egyedül

A magány, az nem az, ami körülvesz

Hanem az, ami hiányzik - itt belül

Mikor az évek már összefolynak

És nem jelent semmit a holnap

És magadtól fel se kelnél

Akkor érzed, hogy magányos lettél

Amikor semmi sincs, ami fontos

És nincs már kedved a szóhoz

És mindegy, hogy kit szerettél

Akkor érzed, hogy magányos lettél

És hiába mondod magadnak...

Aranyosi Ervin: Mi lenne?

Mi lenne, ha élnél, mielőtt meghalnál?

Ha nem csak úgy félnél, s élőn haldokolnál?

Ha nem csak kényszerből hagynád el az ágyad,

hanem tudatosan hajtana a vágyad!

Mi lenne, ha célt is magad elé tűznél?

Ha átmelegednél, s nem fáznál a tűznél?

Ha mások lelkébe reményt gyújtogatnál,

jó példát mutatva álmot, hitet adnál.

Mi lenne, ha látnád, miről szól az élet,

hogy nem azért jöttél, mert elbántak véled!

Hanem azért lettél, s születtél e Földre,

örülj és tapasztalj földi testet öltve.

Mi lenne, ha vágyad, szárnyad is lehetne?

Minden gondolatod boldoggá tehetne!

Szíved tágra nyitva néznéd a világot,

s mindannak örülnél, amit szemed látott.

Falu Tamás: Út vége.....

Mikor az utunk véget ér,

fáradt bennünk a vér, az ér,

már nem érdekel a jelen,

csak az örök, a végtelen.

Lelkünk a múltba menekül,

folyton beljebb, szüntelenül

és egyszer olyan messze jár,

hogy nem tud visszajönni már.

Falu Tamás: Valakihez tartozni kell

A nagy magányt nem bírod el,

valakihez tartozni kell,

tartozni kell valakihez,

ki a szívre ábrát hímez.

Ha nincs senkid a világon,

nincs más társad, csak az álom.

Ha ezek is kitagadnak,

hazudj valakit magadnak.

Petőfi Sándor: A NÉP NEVÉBEN

Még kér a nép, most adjatok neki!

Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép,

Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?

Nem hallottátok Dózsa György hirét?

Izzó vastrónon őt elégetétek,

De szellemét a tűz nem égeté meg,

Mert az maga tűz; ugy vigyázzatok:

Ismét pusztíthat e láng rajtatok!

S a nép hajdan csak eledelt kivánt,

Mivelhogy akkor még állat vala;

De az állatból végre ember lett,

S emberhez illik, hogy legyen joga.

Jogot tehát, emberjogot a népnek!

Mert jogtalanság a legrútabb bélyeg

Isten teremtményén, s ki rásüti:

Isten kezét el nem kerűlheti.

S miért vagytok ti kiváltságosok?

Miért a jog csupán tinálatok?

Apáitok megszerzék a hazát,

De rája a nép-izzadás csorog.

Mit ér, csak ekkép szólni: itt a bánya!

Kéz is kell még, mely a földet kihányja,

Amíg föltűnik az arany ere...

S e kéznek nincsen semmi érdeme?

S ti, kik valljátok olyan gőgösen:

Mienk a haza és mienk a jog!

Hazátokkal mit tennétek vajon,

Ha az ellenség ütne rajtatok?...

De ezt kérdeznem! engedelmet kérek,

Majd elfeledtem győri vitézségtek.

Mikor emeltek már emlékszobort

A sok hős lábnak, mely ott úgy futott?

Jogot a népnek, az emberiség

Nagy szent nevében, adjatok jogot,

S a hon nevében egyszersmind, amely

Eldől, ha nem nyer új védoszlopot.

Az alkotmány rózsája a tiétek,

Tövíseit a nép közé vetétek;

Ide a rózsa néhány levelét

S vegyétek vissza a tövis felét!

Még kér a nép, most adjatok neki;

Vagy nem tudjátok: mily szörnyű a nép,

Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?

Nem hallottátok Dózsa György hirét?

Izzó vastrónon őt elégetétek,

De szellemét a tűz nem égeté meg,

Mert az maga tűz... úgy vigyázzatok:

Ismét pusztíthat e láng rajtatok!

Váci Mihály

PIPACSOK A BÚZAMEZŐBEN

Búza, búzakalász!

véle szél hadonász:

hajlik, lengedezik,

amíg cseperedik.

Búza, búzakalász.

Színe még nem arany:

mint a fű, csak olyan.

Szerte búzamező

zöld színben repeső,

- színe még nem arany.

Amíg érik a mag,

lassan, jó nap alatt,

- könnyű kis pipacsok

szirma, lángja lobog,

amíg érik a mag.

Messze virítanak.

Lenge szirmaikat

rázva vérpirosan,

mag felett magasan,

messze virítanak.

Tőlük piros a táj!

_"Ime itt van a nyár!"

Őket nézegetik,

szép csokorba szedik.

Tőlük piros a táj.

A zöld búzamezők,

észrevétlenek ők!

De lehull a pipacs,

s felragyognak a nagy

érett búzamezők!

Pál Lászlóné : Mondd, mi a szeretet

Könnyű szeretni azt, ki kedves,

Szelíd, jóságos és figyelmes,

Ki mindig csak ad, de sose kér,

Ó, mennyire szeretjük mindezért.

De azt szeretni, aki durva,

Szava sértő, arca mogorva,

Tudod, hogy tüskés, mégis szereted,

Na látod, ez a szeretet.

Könnyű szeretni a jó barátot,

Élvezni vidám társaságot,

De a szenvedőt, ha szánja szíved,

Ha éhezőnek nyújtasz kenyeret,

A tétovának adsz egy jó tanácsot,

Vigasztalod a sírót, hogyha látod,

Letörlöd a fájó könnyeket,

Na látod, ez a szeretet.

Aki becéz, vagy lágyan simogat,

Hogy tudjuk szeretni azokat,

De szeretni a mindig lázadót,

A hitetlent vagy a támadót,

A közönyöst, a bűnöst, szennyeset,

Ilyenek vagyunk, s az Isten így szeret,

Irgalma megnyitotta az eget,

Na látod, ez a szeretet.

Bánk Géza: Egy koldus az utcán a kezemhez ért

Egy koldus az utcán a kezemhez ért,

reszkető kezével valamit kért.

Láttam, hogy elhagyott, boldogtalan,

nem volt egy fillérem, szégyelltem magam.

Csak álltam, és néztem a könnyes szemét,

megfogtam remegő, öreg kezét:

"Bácsikám!, én is majd ide jutok,

szívemben én is egy koldus vagyok.

Nemrég még együtt jártunk holdas éjszakán.

Megcsókolt, hogyha fázott, didergett a szám.

Egyetlen csókomért most jönne el,

azután elmehet akárkivel.

A szerelmünk záloga volt ez a gyűrű.

Nézze meg, bácsikám, milyen gyönyörű!

Ez engem többé már nem boldogít,

odaadom magának, vegyen valamit.

Ez a dal legyen tanulság néked,

elvesztheted egyszer te is a szíved.

Mindenki lehet álomtalan,

gazdag vagy szegény, boldogtalan.

Egy koldus az utcán a kezemhez ért,

...odaadom magának, vegyen valamit....

A mosoly értéke

" Semmibe se kerül, de sokat ad.

Gazdagabbá teszi azokat, akik kapják, és mégsem juttatja koldusbotra azokat, akik adják.

Egy pillanatig él csak, de az emléke örökké megmarad.

Senki sem olyan gazdag, hogy meglehetne nélküle, és senki sem olyan szegény, hogy ne lenne gazdagabb tőle.

Boldoggá teszi az otthont, táplálja a jóakaratot az üzleti életben, és a barátság biztos jele.

Nyugalom a megfáradtnak, napfény a csüggedőnek, világosság a szomorkodónak, és a természet legjobb orvossága a bajok ellen.

Mégsem lehet megvenni, elkérni, kölcsönadni vagy ellopni, mert nem áru, csak önként lehet adni.

....

Mert senkinek sincs annyira szüksége a mosolyra, mint annak, aki maga már nem tud mosolyogni!

Ha tehát meg akarod szerettetni magadat az emberekkel, ez a második szabály: Mosolyogj !"

(Dale Carnegie: Sikerkalauz

Kovács Sándor - Itt van a nyár

Amikor hideg van,

Azt mondjuk,hogy fázunk,

Meleg ruhát hordunk,

Mert melegre vágyunk.

Téli hónapokban

Nagyon nagy a számla,

Arra panaszkodunk,

Hogy a fűtés drága.

Mikor kifizetjük,

Üres lesz a zsebünk,

A kis meleg lakás

Sokba kerül nekünk.

Mint a kicsi gyermek,

Úgy várjuk a nyarat,

Pénzünk nagyobb része

Majd zsebünkben marad.

Nyáron jön a hőség,

Ingyen van a meleg,

Szikrázik az aszfalt,

Kápráznak a szemek.

Borzasztó a hőség,

De ezt ki kell bírni,

Nem illene most már

Hideg után sírni.

Vigasztaljon minket,

Hogy ezt ingyen adják,

Gazdagok, szegények

Ezt pénz nélkül kapják.

Ha kemény a hőség,

Gondoljunk a télre,

Az összetört fákra,

A pusztító szélre.

Ne gondoljunk most már

Csak a jóra,szépre,

Örüljünk a Napnak,

Itt van a nyár,végre!

B. Radó Lili:

Új barátság hajnalán

Merengő szemem, ki látóvá teszed,

ki elindítasz utamon, hogy járjak,

ki kiszínezed számomra a nyárnak

sápadt virágát s két karom kitárod,

hogy minden embert magamhoz öleljek:

tudod-e mit teszel velem?

Honnan tudod: a könnyet és a kínt,

ha látó szemmel nézem odakint,

nem fog-e jobban fájni, mint a vakság?

Az úton, melyet lépésem követ,

ismersz-e minden tüskét és követ,

mely megsebez és gátat vet nekem?

Fáradt bimbóját halovány tavasznak

hidegen néztem; ki tudja, a gazdag,

pirosvirágú nyártól hogyan búcsúzom?

Két lankadt karom ujjongón kitárom,

de ha ölelek, ki tudja, mi áron?

Nem Júdás lesz-e, akit szívemre zárok?

Ki bízó kezem nyújtott kezedbe várod,

ismerősnél, rokonnál több: Barátom,

tudod-e mit teszel velem?

Somogyi Zsolt: Valamikor én is boldogságra vágytam

Valamikor én is boldogságra vágytam,

Boldog emberek közt álmodozva jártam.

Mégis elrohantak mellettem az évek,

Bánaton kívül mást nem adott az élet.

Valakinek ezt is vállára kell venni,

Veszteseknek is kell az életben lenni.

Örök vesztes voltam, tévutakon jártam,

Mindig csak egy bezárt ablak előtt álltam,

A Te szíved vágytól értem sose égett,

Nem lett volna szabad így szeretnem Téged.

Te nélküled nékem nem sikerült semmi,

Veszteseknek is kell az életben lenni.

Hiába kezdeném életemet újra,

Nékem akkor is csak szomorúság jutna.

Boldog emberek közt magányosan járok,

De én azért mégsem haragszom reátok.

Az én bánatomról úgyse tehet senki,

Veszteseknek is kell az életben lenni.

Aranyosi Ervin: Csodálatos dolog

Csodálatos dolog őszintén szeretni,

közösen játszani, szívünket követni.

hagyni, hogy az érzés hadd áradjon másra,

csodás rátalálni egy igazi társra!

Bizony a szeretet szabaddá tesz minket,

együtt gyűjtögetjük szép emlékeinket.

Az érzés felemel, a föld felett járunk,

megtelünk örömmel, boldogokká válunk.

Nagy kár, hogy szeretni nem mindenki képes,

nem tudunk eljutni mindenki szívéhez.

Legalább szeressük mindazt, aki hagyja,

aki szívünk kincsét mind-mind learatja.

Hiszem, ha szeretünk, minket is szeretnek,

a szerető szívek boldogok lehetnek,

s figyeld, a szeretetet hány csodát varázsol,

s máris szebbet gondolsz az egész világról.

És ha szebbet gondolsz, hidd el, szebbé válik!

Érzéseken át jutsz el saját csodádig!

Ha ezt megtanulod, s ezt az utat járod,

szeretet tölti meg környező világod.

Látod, a szeretet, egy szebb jövő útja,

s hiszem, jó úton jár, aki megtanulja,

ha tudod, hogyan kell, taníts meg rá mást is,

mert a világodban még sok ember mást hisz!

Aranyosi Ervin: A szeretet gyógyít

A szeretet gyógyít, felemel, támogat,

ezzel szolgálhatunk lelkesen másokat.

Olyan energia, ami sosem fogy el,

s ha kapom, úgy érzem, nekem is adnom kell!

Szeretettől a szív, mind örömre lelne,

boldogtalan, beteg, többé sosem lenne!

Tovább kell hát adnunk a szeretet-lángot,

és jobbá szeretni az egész nagyvilágot.

Jó lenne hát tudni, hogy mi célból lettél,

utad megtaláltad, amikor szerettél,

és ha másoknak is mutatod az utat,

jó érzéssel tölt el, boldogít a tudat.

Gyógyíts szeretettel, s taníts másokat is,

mert gyógyul a lélek, mikor másokban hisz!

Hiszem, ha örömöd másokban megleled,

lelked is gyógyítja majd a szereteted.

Ami kiáramlik, az visszatér hozzád,

ha az szeretet volt, szeretetet hoz rád!

Ezzel a tudattal sokkal könnyebb élni:

ahol szeretet van, nincsen okunk félni!

A szeretet ezért képes gyógyításra,

szórjuk hát szívünkből, a lelkünkből másra!

Gyógyuljon a világ, éljen a szeretet,

váljon gazdagabbá a hétköznap veled!

Endrődi Sándor - A szeretettől

Valakit, valamit szeretni kell.

Istent, szülőföldet, hazát.

Kinek lelkében nincsen szeretet:

Az élete csupa pusztaság.

.

Valakit, valamit szeretni kell.

Nyíló virágot, kék eget,

Minden koldusnál százszor koldusabb,

Ki senkit, semmit nem szeret.

.

Valakit, valamit szeretni kel.

Jók vagyunk, ha szeretünk.

Az Isten a szeretet tüzét

Szövétnekül adta nekünk.

.

Valakit, valamit szeretni kell.

Hogy szívünk boldogabb legyen.

Kivert kutyánál is gazdátlanabb

Az ember, hogyha szívtelen.

.

Valakit, valamit szeretni kell.

A szerető szív tündököl.

S Isten világa örök éj marad

Annak, ki mindent csak gyűlöl.

Szenes Iván: Nyári zápor

Nyári zápor, átfutó felhők,

csak múló, kis zivatar.

Nincs nagy baj minálunk,

csak egy kevés harag akad.

Nyári zápor, utána napfény,

az égbolt kék peremén.

Nincs nagy baj minálunk,

ameddig így nézel felém.

A sorsomnak naponta hálát adok,

hogy te vagy nekem, s nem más.

Hát két ilyen hálás sóhaj között

elfér egy vitatkozás...

Nyári zápor, mondom, hogy tréfa,

hisz látod, már nevetünk.

Nincs nagy baj minálunk,

ameddig így nézel felém.

A sorsomnak naponta hálát adok,

hogy te vagy nekem, s nem más.

Hát két ilyen hálás sóhaj között

elfér egy vitatkozás...

Nyári zápor, mondom, hogy tréfa,

hisz látod, már nevetünk.

Nincs nagy baj minálunk,

ameddig így szeretünk!

Várnai Zseni: Tudom

Tudom, hogy soha el nem mondhatom

És elvész bennem minden hangtalan

És elvirágzik csöndben, magtalan,

Ami nagyot, és szépet hordozok.

Pedig szívem ma él még, és dobog,

De minden érzés fáj, és oly nehéz

És ajkamon a szó olyan kevés

S a toll hegyéig oly messze az út.

Csak ami könnyű, játszi vagy hazug,

Gyors röpkeszárnyú szóra az talál,

A nagy érzés néma, mint a halál,

És súlyos, mint a rög, mely ránkborul.

Ò mondd...

Szuhanics Albert

Ó mondd hová fut el a gyors idő?

Ki gyermek volt, ma már mind nagyszülő.

Nekünk egykor még nagymamánk dalolt,

S úgy éreznénk, talán csak tegnap volt...

Ó mondd hová röppent ifjú korunk?

Őszül hajunk, közel van alkonyunk.

Egy pillanat, egy halk sóhaj csupán,

S már elrohant az ifjúság, a nyár...

Ó látod e, a csók mily illanó?

A vágy tüze virágként hervadó.

Ha könnyek közt emlékként törne ránk,

Vissza lesünk múlt boldogság iránt!

Ó tudd meg azt, már nincsen visszaút!

A mi időnk a végtelenbe fut...

Hamar jön el utolsó sóhajunk,

Szürkéből lesz hófehér hajunk...

Ó hidd el azt, vén angyalok leszünk!

Remeg kezünk, s az égbe felmegyünk.

Ott vár reánk, az új tavaszi fény,

S megifjodunk a mennyben te meg én.

Virágszőnyeg és friss tavaszi szél...

Vár majd reánk egy titkos új remény.

Fogod kezem, oly boldogok leszünk,

Édenkertben mi együtt ébredünk!

Ó mondd hová szalad a gyors idő?

Emlékekből mily álmot hoz elő!

Még úgy érzed, napod leáldozott,

S múlt jelen új jövőt hozott!"

Moretti Gemma: MÁSKÉNT...

Sok mindent másként kellett volna.

Bárcsak az idő megfordulna

s kezdeni lehetne mindent, újra.

Élni tudni és élni merni,

néha járatlan úton menni,

nem csak rohanni, meg-megállni

azt, ami szép, körülcsodálni.

Nem szégyellni a gyengeséget,

meghallani ha hívnak, kérnek,

jobban bízni, jobban szeretni,

szeretteink kedvét keresni.

Kérés nélkül adni mosolyt, jó szót, türelmet

rossz napjaiban is hinni a szerelmet

többet gondolni rá, mit érez a másik,

szeretet tüzével fűteni, ha fázik...

Tandari Éva - A csönd szigete

A Csönd Szigete az én kis otthonom.

Itt béke van! Jöjj el, ha elfáradtál nagyon.

Itt elkerülheted a rohanó világ zaját,

és elfeledted az idő vad rohamát.

Itt nem kérdez senki, hát nem kell, hogy felelj,

és nem kell, hogy jó légy, hogy modorra ügyelj.

Az sem kell, hogy köszönj, csak jöjj be, és pihenj!

Hogy erőd legyen küzdeni, ha már muszáj, hogy menj.

Az Élet egy küzdőtér, hol vad harcok dúlnak,

hol döntő szerepe van minden órának és napnak.

S tán még a perced sem lehet egészen a Tiéd!

Föl kell áldoznod azt is; a túlélés tüzén.

Nem érsz rá Szeretni! Virágot nevelni,

s ha gyermeked kérdez, nincs időd felelni.

Mindennapi harcod foggal körömmel vívod,j

öjj hát ide pihenni, ha már végképp nem bírod.

Itt nincs Idő, nincs Harc, s nincs Hatalom,

Itt a Csend lépdel körülötted puha lábakon.

Itt szabad sírni, és szabad semmit sem tenni,

Itt szabad csak úgy egyszerűen,EMBERNEK LENNI!

Aranyosi Ervin: A sírás kell!

A sírás kell, mert tisztítja a lelked,

és jobb, ha tüske benned nem marad.

Ki sírni lát, az rajtad nem nevethet,

– ki fájdalmat vet, később azt is arat!

Ne másokért sírj, – magad érdekében –

csakis azért, mert neked jól esik.

Engedd csak el és bocsásd meg szépen,

s helyére majd az öröm érkezik…

A sírás kell, mert lelked megkívánja,

álarc mögé ne rejtsd fájdalmadat!

Ne pusztíthasson fájó emlék árja,

mert annak mindig mély nyoma marad!

Mikor lelkedben fájdalom virágzik,

nagy butaság, ha azt eltitkolod,

mert előbb-utóbb testeden is látszik,

megbetegít e szánalmas dolog.

A sírás kell, hát hadd tisztítsa lelked,

a könny feloldja mindazt, ami bánt!

Utat mutat, hogyan kell nyugtot lelned,

általa ismét szép lesz a világ.

Ne törődj azzal, mit gondolnak mások,

enyhítsd csak bátran, mi belül feszít,

hogy szebben élj, arra akadhat száz ok,

sírd ki magad, s fesd szebbre perceid!

Szintén Szabolcska Mihály

Ákácvirágzás idején

Valami kész csoda esett minálunk:

Csupa merő gondtalanság a házunk,

Mint valami szerelmes pár háztája...

- Ablakunkon bebólintgat

Az ákácfa virága!

Feleségem felhőtelen vidámság,

Szellőzteti a menyasszony-ruháját,

S rá-rákezd egy régi meleg nótára...

- Ablakunkon bebólintgat

Az ákácfa virága!

Nagyanyó is, nyolcvan éve súlyával,

Bibelődni elfelejt a halállal.

Emlékezget eladólány-korára...

- Ablakunkon bebólintgat

Az ákácfa virága!

Én magam is - ezer gondom mit bánom!

Minden virág nekem nyit a határon,

Bolond, aki gondol is a gondjára...

- Ablakunkon bebólintgat

Az ákácfa virága!

Szabolcska Mihály: Tele van a város..........

Tele van a város akácfavirággal,

Akácfa virágnak édes illatával.

Bolyongok alattuk ébren álmodozva,

Mintha minden egy akácfa nekem virágozna.

Mintha a nagy utcák lármája elülne,

S körülöttem a város faluvá szépülne.

Mintha csak ott járnék a mi kis falunkba',

Ráismerek illatáról minden akácunkra.

Akácfa erdőség, kicsi falum képe,

Gyermekkori álmom ezer szép emléke.

Milyen gyönyörűség gondolni is rátok,

Házunk előtt bólintgató akácfa virágok.

Ó, hol van az álmom, mit alattuk szőttem?

S az a világ, ami akkor állt előttem?

Hová lettél, hová, ábrándok világa?

Te maradtál csak egyedül, akácfa virága.

Reményik Sándor: Ne ítélj

Istenem, add, hogy ne ítéljek -

Mit tudom én, honnan ered,

Micsoda mélységből a vétek,

Az enyém és a másoké,

Az egyesé, a népeké.

Istenem, add, hogy ne ítéljek.

Istenem, add, hogy ne bíráljak:

Erényt, hibát és tévedést

Egy óriás összhangnak lássak -

A dolgok olyan bonyolultak

És végül mégis mindenek

Elhalkulnak és kisimulnak

És lábaidhoz együtt hullnak.

Mi olyan együgyűn ítélünk

S a dolgok olyan bonyolultak.

Istenem, add, hogy mind halkabb legyek -

Versben, s mindennapi beszédben

Csak a szükségeset beszéljem.

De akkor szómban súly legyen s erő

S mégis egyre inkább símogatás:

Ezer kardos szónál többet tevő.

S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,

De egyre inkább csak igen.

Mindenre ámen és igen.

Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.

Ámen. Igen. És a gonosztól van

Minden azonfelül.

Máté Evangéliuma 7. fejezet

1." Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek."

Aranyosi Ervin: Megfelelés

Miért akarsz te mindenáron, s mindig megfelelni?

Azt hiszed, hogy ezért fognak téged majd szeretni?

Miért akarsz szerethető rabszolgává válni?

Miért akarsz önmagadból egész mást csinálni?

El ne hidd, ha kedvükben jársz, majd szeretnek téged,

csak az egyéniségedet vesztheted el végleg!

Ne játssz tehát szerepeket, ne bújj másik bőrbe,

becsüld inkább azt az embert, kit látsz a tükörben!

A szeretet nem elvárás, hát hiába várod,

rajtad múlik, szeresd jobbá környező világod!

És ha szeretetet küldesz, az tér vissza hozzád.

jó lenne, ha a másokét te is viszonoznád!

Szeresd magad, s majd meglátod, szeretni fog más is,

éld a saját életedet, s ne legyél banális,

legyél inkább egyéniség, kit mások csodálnak,

s hidd el, ettől az álmaid valósággá válnak.

Légy önmagad, különleges, csodálatos ember,

hidd el nekem, hogy másoknak megfelelned nem kell!

Reményik Sándor: AMIT AZ ÉLETTŐL AKAROK

Remélni jót és alkotni szépet

Boldognak látni minden népet.

Megetetni az összes éhezőt

Virággal ültetni be a tar mezőt.

És meglocsolni a sivatagot

Ez-mit az élettől akarok.

Békében nevelni sok gyermeket

S ne legyen rémísztő a rengeteg.

Fény gyúljon fel az agyakban

S az ember ne éljen akaratlan.

Csak az örömök legyenek nagyok

Ez- mit az élettől akarok.

Emlékezni arra mi régen volt

Becsülve tisztelni az öregkort.

Mert tapasztalás tanít jövőt

És erős oltalmazhat serdülőt.

Hogy városokat ne fedjen el homok

Ez- mit az élettől akarok.

A vérnek legyen végre értéke

S nem kérdezve, hogy kérték-e.

Csak adni magadból őszintén

Hogy kísérjen a tudás, a fény.

S a gyermekek legyenek boldogok

Ez- mit az élettől akarok.

Kérem, legyen mindennap ünnep

Hol könnyet nem a fájdalmak szülnek.

Legyen hit,megértés, szeretet, béke

Hisz az életnek van valódi értéke.

Így büszke lehetek, hogy ember vagyok

Ez- mit az élettől akarok.

Horváth M. Zsuzsanna: Késő már...

Barátsággal visszaélni

sosem szabad.

Az igaz barát mindig

melletted marad.

A hamis, képmutató

nem mer a szemedbe nézni.

Fájdalmat okoz, ne

sajnáld, el kell őt feledni!

Az idő gyógyír mindenre,

a lelkiismeret büntet helyette.

Akkor már késő a könny,

a megbánás...

Rájössz majd ki voltam,

már nincs megbocsátás.

Könnyű bántani, sárba taposni,

aki nem szól vissza,

igaz barátnak hitt évek óta.

Csalódás, tőrdöfés a szívbe: fáj,

érzelmekkel játszani kár!

A barátságnak vége,visszaút nincs,

apró szilánkokra hullott a szív.

A becsület többet ér mindennél,

érző kebel, már semmit nem remél.

Csalódás felnyitotta a szemem,

hazug barát, már nem kell nekem!

Kun Magdolna - Csak a lelkem értsd meg...

Nem kérem, hogy változz, hisz én sem változom,

csak a lelkem értsd meg némely napokon,

mikor megsebez egy szó és megsebez egy mondat,

mikor túlhajszolt sorsom vállaimon roskad.

Nem kérem, hogy vigyázd minden léptemet,

s azt sem hogy gyermekként fogd a kezemet,

csak akkor állj majd mellém, ha meginogni látszom,

ha sötét felhők árnya libben minden útirányon.

Nem kérem, hogy ringass el, ha közeleg az éj,

azt sem, hogy altatóként szép mesét mesélj,

csak azt kérem, ha szükséges néhány vigasz-szó,

te legyél a legigazabb szívbátorító.