Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Rónay György:

Verebek

Tizennyolc-húsz fokos hideg

volt idefönt a hegyvidéken.

Már azt hittem, ezen a télen

kipusztulnak a verebek.

Napok óta egyet se láttam.

S mi történt tegnapelőtt? Ebéd

után egy kevés maradék

volt még a tálban,

csak pár falat, de mégis étek:

eltenni kevés, kidobni vétek.

A cica kényes, nem eszi meg.

„No, majd megeszik a verebek!”

Azzal egy kis tálkára véve

kitettük a balkon közepére

a hóba.

Nem történt semmi perceken át.

Aztán megrebbent egy bokorág,

s gyanakodva

kidugta fejét,

és szétnézett egy kis veréb.

Szemügyre vette a terepet –

(de akkor már új s új verebek,

tíz-tizenöt is lehetett,

tolakodtak a háta megett) –

tollát borzolta, mintha fázna,

majd hirtelen

rászállt egyenesen

a balkon alatt a barackfára.

Onnét, kis kémlelés után,

mint csöppnyi gombolyag,

oly puhán huppant le a hóba a balkonon.

A többi veréb az ágakon

leste, mi lesz.

Nem történt semmi. A kis begyes

ugrott egyet-kettőt, utána

lecsapott a tálra,

kikapott belőle egy rizsszemet,

s eszeveszett

iramban visszamenekedett

a fára;

onnét lesett

a balkonunkra. A többi veréb

elébb s elébb

óvakodott, majd egyik a másik

után röppent a barackfáig,

barackfáról balkon peremére,

s onnét orvul, gyanakodva,

félve a tálig,

s egy rizzsel vissza az ágra.

Ellepték már egészen a fát.

És most kezdődött a haditanács!

Micsoda lárma!

Húsz? ötven? száz? – a Rózsadomb

valahány verebe ott zsibong

azon az egy fán, ott csivitol,

s amikor

elérkezik a pillanat,

zúgva megindul a csapat:

surrog-burrog a sok kicsi fürge

szárny, s a szürke

hadsereg elfoglalja a tálat.

Nekilátnak,

nyelik szaporán a rizsszemeket.

S a tálon csak úgy kopog és pereg

a sok kicsi csőr: tíz, száz, ezer

békés kis géppuska kelepel,

s mire a nagy csata véget ér,

a tálka alja olyan fehér,

hogy annál szebb a leghevesebb

mosogatás után se lehet.

A balkonon a hó

tele van millió

pirinyó

szarkalábbal:

a verebek lábnyomával.

Azóta minden ebéd után

nagy veréblakoma van Budán

a balkonunkon: itt zsibong

a Rózsadomb

minden verebe, s zengi veréb-

nyelven, hogy jólesett az ebéd,

s jöhet bátran a többi veréb

vendégségbe, mert van elég,

s lehet

mínusz tíz, húsz, harminc: a telet

majd csak kibírjuk, verebek,

verebek, rigók, emberek,

ha van bennünk egy kis szeretet.

Őrangyalom, most ez órán

Jöjj el kérlek, ide hozzám,

Égből szállva, földre érve,

Repülj lelkem közelébe.

Segíts, hogy a gondok fátylán,

Ha magamtól nem is látnám

Fényed hozzám átragyogjon,

Kedves lelked körbefogjon.

Oldd fel szívem száz bilincsét,

Hozd el hozzám most a békét,

Hogyha szólsz azt meghallhassam,

Vagy ha jelt adsz megkaphassam.

"Szeretni születtem én... -

-ezt írta Szophoklész is...

e gondolatnak ott kellene égnie minden ember szívében...lelkében! Mert valamennyiünknek van bűnös és büntetlen cselekedete...

Kérdezem én, melyik könnyebb gyűlölni vagy szeretni?

A gyűlölet mérgez. Megmérgezi a lelket, megkeményíti a szívet, nem tudunk másokra tekintettel lenni, megbocsátani, másokat elfogadni... S ez a jelenség nagyon gyakori manapság.

Ezek a gondolatok egy blog kapcsán jutottak eszembe... Elégedetlenség, ami vezérel sok embert a gyűlölködésben...

Nézzük a szeretetet. A szeretet tisztítja a lelket, meglágyítja a szívet, mások érdekeit is figyelembe tudjuk venni. Képesek vagyunk megbocsátani...

Hát akkor mi a jobb gyűlölni vagy szeretni?

A gyűlölet vakká tesz. Nem engedi másban meglátni a jót. A gyűlölet elhomályosítja a tekintetünket, a másikban csak azt látjuk, hogy különbözik tőlünk. Nem látjuk az igazságot!

A szeretet fellebbenti szemünkről a fátyolt, meglátjuk a jót s felfedezzük a másság szépségét. Látjuk az igazságot. Nagyhatalom a szeretet. Jó, ha bennünk lakozik.

Csak az ember tud szeretni, csak az ember képes gyűlölni. De az ember nem arra született, hogy gyűlöljön, hanem arra, hogy szeressen s szeretve legyen... Minden ember ezt keresi, még az is, ki magának sem vallja be... A szeretet teszi az embert emberré."

Angel-Wite

Kedves ismeretlen kis barátném, ezért a versért most szívem szerint megölelnélek.

De gondolatban megteszem fájt, mégis olyan jólesett a lelkemnek ez a vers.

A legszebb számomra ami itt található . köszönöm Neked kedves

Kormos István:

Csillagom...

Szárnyas cseléd az anyám

Elment a Tejútra,

Kócos angyalok ingét

Kék teknőben mossa.

Szőke kontya kibomlik,

Haja száll a szélben,

Teregeti a ruhát

Napsugár-kötélen...

Mosásért az angyalok

Csillagokat adnak,

Ezüstöst és ragyogót

Kötényibe raknak.

Boldogan viszi szegény,

Bandukol a porban,

S megáll gyönyörködni a

Kapott csillagokban...

Kiveszi a legszebbet

Csöndben a kötényből,

Mutatja a fiának:

Énnekem az égből.

Azt a fényes csillagot

Lesem minden este,

Így láthatok a sárból

Szegényen is mennybe...

Reviczky Gyula / Jó lelkek

Vannak jó lelkek még a földön;

De elrejtőznek a világ elül.

A csacska hír hallgat felőlük,

Élnek s meghalnak, ismeretlenül.

Éltük, szerény, csöndes, magános,

Dobszóval, vak lármával nem dicsért.

Erényüknek cégére nincsen;

Ha jót tesznek, nem kérdik, hogy miért.

Vásári zajt, hűhót kerülnek.

Nem lökdösődnek lármás utakon.

Lelkük zománcát féltve őrzik.

Amerre járnak, csend van s nyugalom.

A sors csapási, szenvedések

Között értékük legszebben ragyog.

A rózsa is, ha eltiporják:

Akkor terjeszt legédesebb illatot.

Vannak jó lelkek még a földön!

Vigasztalásul vallom és hiszem.

Megtűrve, mint árvák, úgy élnek,

És nem irigyli sorsuk senki sem.

Taníts meg Uram boldognak lenni...

Taníts meg Uram boldognak lenni,

Tiszta szívemből, könnyen szeretni.

Szállván virágra, miként a lepkék,

Könnyen cikázva, ahogy a fecskék.

Taníts meg engem, tisztának lenni,

Vissza nem nézni, előre menni!

Letenni minden terhet és gondot,

Látni magamban a középpontot...

Taníts még nekem egyszerűséget,

Hogy megláthassam mindig a szépet.

Igazgyöngy legyen szellemi lényem

A hamis ékszert még meg sem nézzem!

Taníts meg engem nyugodtnak lenni,

Útra kelőktől, szép búcsút venni.

Túltenni magam, azon mi nem megy,

Erősebb szenved, okosabb enged...

Taníts meg engem szerelmet adni,

Nem szalmalángként, parázs maradni.

Embernek lenni, minden esetben,

Segítő erő legyen kezemben!

Hogyan tehessem? Taníts meg engem;

Új reményt adni csüggedelemben!

Mindig, mindenkor emberi szóra,

Könnyet törölni, hajlani jóra.

Taníts meg engem, tanító tettre,

Példás jellemre, hű szeretetre.

Víg mosolyt csalni bánatos arcra,

Taníts meg Uram, erre a harcra!

/ism./

Szabó Lőrinc - Vasárnap

Az éjszaka tündér kezével

kihímezte a réteket.

Jó reggelt, gyönyörű vasárnap,

jó reggelt, virágok, füvek!

Jó reggelt! - mondom jobbra-balra,

minden virágnak köszönök,

látogatóban vagyok én itt

ezer kis ismerős között.

Köszöngetek és fütyörészek,

minden szép, minden érdekel.

Pedig tegnap, szombaton este,

de szomorún aludtam el!

Egész nap pénz után szaladtam,

a remény, mint a nap, fogyott.

Mi lesz? - kérdeztem és gyülöltem,

ami jön, a vasárnapot:

míg volt remény, mindent gyülöltem,

és nem jött pénz, és este lett.

Aztán az éj ezer virággal

hímezte ki a réteket,

s most itt vagyok az Ördögormon,

ünnep van, pénz nem lesz ma se,

nézem, hogy ring sárgán a zöldben

a gyermekláncfű tengere,

nézem a felhőt, lent a csárdát,

a hátán hempergő csikót,

s hogy egy gallyon, mint szürke gyöngyöt,

hogy viszi nagy hasát a pók,

és letelepszem és az erdő

mint zöld város tolong körül,

s kívül az emberi világon,

minden társadalmon kivül,

túl kötelességen s reményen

egészen jól érzem magam:

holnapig már nincs mit csinálni,

örülök annak, ami van.

Egész nap pénz után szaladtam,

hajszolt és megcsalt a remény:

reménytelenül, megnyugodva

heverek a tisztás gyepén,

és oly jó ez a felelőtlen,

embertelen semmittevés,

hogy szinte fáj, hogy jön a hétfő

s a gond megint, hogy lesz-e pénz.

Szinte fáj, - de mire kimondom,

már tűnik is a fájdalom,

nincs tegnap, nincs igazi holnap

ezen a gyönyörű napon, -

s egyszerre, boldogan, felugrom,

hogyne! hisz már érezni, hogy

lassankint vers lett a panaszból,

amit a fejem forgatott:

vers lett! s holnap pénzt adnak érte!

Rendben van! És megyek tovább:

Jó reggelt, gyönyörű vasárnap,

jó reggelt, gyönyörű világ!

Rajki Miklós: Bíztató

Bíztatlak: Örülj!

Örülj a világnak,

Örülj a kinyíló virágnak,

Örülj a rikkantó madárnak!

A zöldlombos erdőnek, a viruló mezőnek.

Örülj a hasadó hajnalnak,

Éjben az égen ragyogó csillagnak!

A szép napra ébredő reggelnek,

A neked köszönő embernek,

S minden ártatlan gyermeknek.

Örülj a feléd küldött mosolynak,

A hozzád szóló szavaknak!

Örülj, ha egy ajtót neked kitárnak,

Ha valahol éppen tereád várnak!

Örülj, ha megfogják a kezedet,

Tanítsd meg örülni gyermeked!

Örülj és te is tárd ki szívedet!

Az öröm széppé teszi lelkedet és vidámmá kedvedet. Örülj az ősznek, a tavasznak,

A fakadó rügyeknek, a lehulló lomboknak!

Nyáron a rekkenő melegnek,

Télen a hóval borított hegyeknek.

Örülj, ha jön egy zivatar,

Ha örülsz, akkor nem zavar.

Örülj a megkonduló harangnak,

A felröppenő sok-sok galambnak!

A felhangzó zenének!

Örülj minden csendes estének!

Örülj a farkát csóváló kutyának,

Örülj az egész világnak!

Hiszen annyi jó és szép van, aminek örülhetsz,

Örülj, ha valakivel törődhetsz!

Lásd meg mások örömét, örülj, ha bárkit öröm ér!

Örömöt adj minden kicsi örömért!

Az öröm az egy jó dolog,

akik örülni tudnak, azok boldogok.

Te is az lehetsz, ha akarod!

Rajki Miklós: Hívd be magadba

Szép és Jó mindig van,

Legfeljebb Te nem veszed észre,

Mert talán máshova,

S nem oda nézel éppen.

Lásd meg, halld meg, vedd észre,

Hívd be magadba,

Mint hajdanán a vándort,

Ki szállásért házad ajtaján kopogtat.

Mint tisztelendő vendéget,

Ültesd le nálad a Szépet,

Közvetlen a Jó mellé,

Rájuk szentelni idődből

Sohasem féljél.

Ülj velük asztalhoz,

Szép tiszta abroszhoz.

Hidd el jó társaság!

Érdemes!

Idődet ővelük

Biztos nem fecsérled.

Több leszel általuk.

Valami más,

Mint mostanában

Amerre fordul félre a világ.

Gyújts gyertyát,

Hogy lángjánál melegedj,

Mert ahol gyertya ég,

Ott jelen a Szeretet.

S ha már így együtt voltatok,

Soha ne hagyjátok el egymást,

Adj nekik magadban

Örökös szállást!

Először is elnézést kérek,hogy ilyen sokára válaszolok,de nem voltam netközelben.

A szép szavakat meg nagyon köszönöm! Nagyon örülök,ha egy kis örömöt tudok okozni másoknak!

:)) :)) :))

Homály borult az erdőre...

Homály borult az erdőre,

A csend susog ki belőle.

Denevér száll, szól a kuvik,

Lassan a hold előbuvik.

Idő múlik, felhők jőnek,

Egyenesen az erdőnek.

Ott megállnak, némán várnak:

Áldást adnak a határnak.

Majd legyőzi őket a hold:

Tolvaj éjbe fénykévét told.

De lassanként sápad fénye:

Futtatja a nap fölénye.

Tülköl a gyár, szól a madár:

"Talpon legyen mindenki már!"

Hol van az éj? A multé lett:

Ujra itt van, él az élet.

1921. febr. 20. József attila

Csillagok

Fentről, a felhőtlen tiszta égről ezer csillag ragyog rám,

Felém sugározza sok ezer év nyugalmát.

Kezdem megérteni mi az a "végtelen",

S ráébredek, milyen porszem-töredék az életem.

Évezredek, és emberek milliói közt egy semmi vagyok én,

Ki álproblémákkal, és gondokkal rontja el életét. Évezredek során a mulandó emberek folyton változtak,

De a csillagok, és az emberi lélek, érzések maradtak.

Talán két ezer évvel ezelőtt egy ugyanilyen porszem, mint én,

Ugyanígy gyönyörködött a csillagok csodás fényén. Neki már nyoma sincs, emlék sincsen róla semmi, Pedig ő is élt, mint én, s szeretett, ma pedig már senki.

Az idő és a tér végtelenségében néhány percet élünk,

Hát ne rontsuk el azzal, hogy a jövőtől félünk! ITT és MOST, élvezd a jelen pillanatot,

S válassz magadnak egy ragyogó csillagot!

S ha felnézel az égre, a csillagok ezrei között, Keresd meg a tied, melytől szivedbe nyugalom költözött.

És a csillagod azt mondja: " Oly rövid a léted, Keresd meg, találd meg, és használd ki, mi szépet nyújt az élet!"

Tikkadt, tikkasztó napverésben trónol fölöttem a diadalmas és könyörtelen nyár,

s a lankás búzaföldek, erdők és folyamok ringató mozdulatlansága konok megadással tűri az egek villanyzuhanyát. (Szabó Lőrinc)

Melegem vaaaaaaaaaaaaaaaannnnnnnnnnnnnnn!!!

Keresem azt, ..

Keresem azt, aki szerethet engem,

aki talán meglátja a jót bennem.

Valaki vár, hogy vigasztaljon,

magához húz, hogy marasztaljon.

Keresem azt, aki így elfogad,

aki talán végig mellettem marad.

Elviseli számtalan hibámat,

elvidít, ha marcangol a bánat.

Keresem azt, aki kiegészít,

aki minden akadályra felkészít.

Ha megtalálnám, megtartanám,

mindenkinél fontosabbnak tartanám.

Keresem azt, aki talán nincs,

pedig nekem ő lenne a LEGDRÁGÁBB KINCS !!!

köszönöm, de nem én írom ezeket. én nem tudok verset írni.

inkább novella és regényírással foglalkozom. meg is jelent egy könyvem. itt fent van az apróhírdetések között. Arany Mária: A nagy találkozás címmel, de fent van a boookline-on is.

Ezeket a verseket Te írod?!

ínagyon szépek

Mosolyom és könnyem, egy igaz remény.

Szavaink, s az értelmük néha kegyetlenül kemény. Bánat és áhított öröm, együtt a szívemben,

a hitünk segít , s egy halk fohász mi rebben.

Ma ez csak egy reménysugár, de holnap, tudom az élet,

a jövő zenéje lesz, s egy újabb ígéret.

Tavaszt hozó szikra, egy múlandó rossz álom, Nincs más a Földön, amire most vágyom....

Mosolyom és könnyem, egy igaz remény.

Szavaink, s az értelmük néha kegyetlenül kemény. Bánat és áhított öröm, együtt a szívemben,

a hitünk segít , s egy halk fohász mi rebben.

Ma ez csak egy reménysugár, de holnap, tudom az élet,

a jövő zenéje lesz, s egy újabb ígéret.

Tavaszt hozó szikra, egy múlandó rossz álom, Nincs más a Földön, amire most vágyom....

Rajki Miklós: Ne rohanj

Mindig futsz valahová.

Soha sincs semmire időd,

Hangzik fel tőled a hivatkozás,

És csak folytatódik tovább

A versenyloholás.

Se látsz, se hallasz,

Senkire sem hallgatsz.

Csak lótsz-futsz, s loholsz,

Mint a versenyagár,

Aki csak a célban tudja meg,

Hogy a nyúl nem is volt valódi.

Elrohansz minden szép mellett,

Nem észlelsz semmit,

Amit pedig csodálni érdemes lenne.

Két hét alatt akarnád látni azt,

Amit egész évben észre sem veszel.

A léleknek nem kell pénz,

A lélek mindig valami szépet remél.

Kell neki mindennap a pillanat,

Amikor valami szépet befogad,

És felerősítve sugározza tovább,

Hogy szebb legyen tőle a világ.

Milyen kár, hogy szemlélődni elfeledtél már.

Pedig, ha tudnád, mi minden van utadban,

Mi mindent adott a teremtő, mint jutalmat.

A természet gyönyörű kincseit,

Évszakok hírnökét, virágok ezreit,

Fákat, lombokat, cserjéket, bokrokat,

Akik mind feléd fordulnak.

Ha néznéd, látnád is, óránként változik a kép,

Ahogy fordul a Nap, úgy kúszik tova az árnyék,

S a fák levelei mindig másképp mosolyognak,

A virágok szirmai más arcot mutatnak.

S amikor áttör a lombok közt egy fénysugár,

Van olyan, mint a színpadon a táncospár.

Látod, mi mindent hagysz ki naponta?

Pedig közelről, megállva más ám, mint rohanva.

Mennyivel szebb egy virág közelebb hajolva.

Autóból is másnak látszik a világ,

Amit onnan látsz, az messze nem olyan, mint igazán.

A pályán száguldva meg, két végpont között a semmi.

Érdemes, értelmes hát ennyire rohanva élni?

Szabad-e a szépet a szívbe be nem engedni?

Elmehetsz bárhova a világba, annak legtávolabbi sarkába,

Soha nem fogod meglelni,

Amit itthon, nap mint nap, nem tudsz észrevenni.

Mert mit nézel majd végig életed filmjén,

Ha közben nem vetted észre a körülvevő világot,

Nem ismerted személyesen az útközben nyíló virágot?

Nem hagytad köszönni a kis feketerigót,

S nem érted teremni, a pirosló csipkebogyót.

Gondolkodj, miért is rohansz és hová,

Mit ér, ha rohansz,

Mindig csak rohansz tovább?

Rohansz, és mégse érsz sehová.

Legyek tüzes nap, ha fázol.

útjelző, ha tétovázol,

legyek felhő, mely eltakar,

ha világ sokat akar.....

Legyek a föld, melyre könnyed

hullajtod, ha most úgy könnyebb.....

Legyek hang, melyet kiejthetsz

holdas éjjen elrejthetsz....

Legyek álmod, és megfejthetsz

legyek rózsa, és szerethetsz,

legyek az út, és elviszlek

legyél igaz, és elhiszlek....