Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)
Kovács Enikő Edyko: Valóság-képzelet...
Egy érzés, egy pillanat,
s egy kép, ami megmarad
A valóság, s képzelet,
játékot űz veled.
Látod, de nem hiszed,
érzed, de nincs veled.
Egy látomás, végtelen,
s a képzelet, száll velem.
Csak érint és elhalad,
mint árnyék, egy perc alatt.
Itt volt, de elveszett,
kerested, hol lehet.
Elmúlt, de újra jön,
egy szép nap, majd rád köszön.
Érzed, most jó neked
vágysz rá, de nem mered.
Szólnál, de nincs kinek,
kérdeznéd, hogy lehet?
Látod, mert képzeled,
érzed, mert elhiszed.
Érint, bár messze vagy,
álomként elragad.
Radnóti Miklós - Eső után
Ma sokszínű vízgyöngyök csillognak
Máskor poros levelén a fáknak.
Ma mohón és vidáman ölelik
Fölül a fényt és alul az árnyat...
A fű még az esőtől nedves
S a sétány már szárazon ásít
És méregzölden rángatja az utat
A teltgyomrú és gyöngyöző pázsit...
Rezegtetve szárítja az úton
Összeaszott szárnyát egy lepkepár,
Előbb az eső verte le őket.
Most nyilaz utánuk a napsugár...
Ma sokszínű vízgyöngyök csillognak
Máskor poros levelén a fáknak.
Ma mohón és vidáman ölelik
Fölül a fényt és alul az árnyat...
Szabó Lőrinc - Az áprilisi rügyekhez
Nem láttalak egy hétig, kis rügyek,
és közben milyen nagyra nőttetek!
hüvelyknyire! ... Kilombosodtatok
és ezer könnyű és friss fodrotok
halványzöld lángként repdesi körül
a gallyakat és táncol és örül.
De szépek vagytok, tavaszi rügyek,
de bátrak vagytok! Nem kérdezitek,
mi vár rátok - ha itt az ideje,
mint a barna földből a rét füve,
a barna ágból kicsaptok ti is,
akármilyen hideg az április.
Bölcsek vagytok ti, szárny bontó rügyek,
bölcsebbek, mint én, egészségesek ...
Egy hónapja nem láttuk a napot,
mégis hittetek és kibújtatok,
hajtott a szent önzés, küzdöttetek,
győzni akartatok és győztetek!
Győztetek, hívő rügyek s levelek,
irigyelhetem erényeteket:
bolond idő járt rám is, április,
hosszú, naptalan, de én e komisz
tavaszban, mely oly zord és fénytelen,
hitetlen voltam és reménytelen.
Az voltam, fáradt, gyáva és beteg,
utáltam már az egész életet
s ez kellett, ez a büszke változás,
szemeimben ez a csodálkozás,
ez kellett, hogy megváltsam magamat
és megérthessem a példátokat,
hős példátokat, parányi rügyek ...
Egy hét alatt de nagyra nőttetek!
Zöld zászlaitok felrepültek a
bokrok, fák és hegyek csúcsaira
s hiába ez a gyilkos április,
reményt hirdettek, reményt nekem is!
Kincs..
2010 április.15. barátnömnek sok szerettel iródott!
Álmot láttam.....édes álmot!
Megmutattam a világot.
Hogy mi szép ,s mi hazug,
Hogyan nyithatunk ki száz kaput.
Olyat,mi nem régi fa,
Nem őrzi lakat,
Hanem ami a lelkedben van,
A kétségek, a rosszkedv alatt.
Nem nehéz ,te is megteheted,
És nem csak azzal ,ki fontos neked.
Lehet idegen, kit sosem láttál,
Lehet olyan, akit a szíved várt már.
Lehet kicsi,nagy,fiatal, öreg,
Mindenkinek szerezhetsz örömet.
Kincs van nálad,és nem is tudod!
Pedig igazán hasznos ez a kicsi kincs,
Nem mondhatom,hogy másnak nincs,
Van mindenkinek..igen tudom.
Ez csak egy apró mosoly,
De a legfontosabb,
Mikor szomorú vagy!
Ez egy pici csoda,igaz kincs,
Aminél jobb dolog nincs.
Örömöt ad, és nyugtatást,
Ha kell biztatást
Rengeteg mindent adhatsz vele,
És sosem fogy el,
Nem leszel kevesebb vele
Szórd a kincsed, főleg arra,
Ki viszonozni nem akarja,
Ne sértődj,ne légy fukar,
Talán csak sok ott a baj!
Ha sok a gond az ajtó felett
A zár beragadt,
A szív kicsit megrepedt.
Hidd el nekem,neki sok kell,
Add hát neki tiszta szívvel!!
Reményik Sándor:
Csak egymáshoz
Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a szívem:
Valaki jönne és karonfogna szépen, szelíden -
Nem is karon, csak kézenfogna, mint árva gyermeket a másik
És sétálnánk napnyugtától a legelső csillagsugárig!
Valaki, akinek most nem volna gondja semmi másra,
Csak arra, hogy én szomjazom csendes-szavú vigasztalásra -
Aki jönne mellettem főlehajtva egy órácskát hallgatagon
S a hallgatása azt mondaná: panaszkodjék, én hallgatom.
Újat nem mondanék, tán inkább ezerszer elmondottakat,
De új volna így, ily zavartalan-ketten az esti ég alatt -
Egy óráig, amíg a csillag felragyog és reánksugároz:
Nem volna köze semmi máshoz, nem volna közöm semmi máshoz.
Reményik Sándor:
A keserű pohár
Ó, nem voltam türelmes szenvedő.
Testem a szenvedéshez nem szokott.
Az élet nem edzett, csak puhított.
S hogy megjelent a keserű pohár,
S felém libegett titokzatosan,
Mondván: most eljöttem, hogy kiigyál:
Megragadtam vadul a poharat
S falhoz vágtam. Ezer darabra ment.
De rögtön csorbítatlan megjelent.
S szólt másodszor is a sötét pohár:
Ím itt vagyok, hogy te is kiigyál.
És igazság ez: szenvednek sokan,
S a Te részed még mindíg hátra van.
S most kiiszod, ha akarod, ha nem.
Dühöngve vágtam közbe: nem!
Nem sóhajtok: "Múljék el, ha lehet" -
S fölvetettem daccal a fejemet.
Nagyot reccsent a csend -
S a makacs pohár újra falnak ment.
Ezer darabra ment.
De jaj, mert harmadszor is megjelent.
S akkor tudtam, hogy dühöm hasztalan,
Enyém, sajátom e sötét pohár -
És ki kell ürítenem poharam.
Az ajkam kinyílt félig-öntudatlan,
A karom kinyílt félig-akaratlan,
S felmérve csillagszabta sorsomat,
Fogtam s lassan fenékig ürítettem
A poharat.
1934 szeptember 26
Mit bánom én, hogy érdemes,
vagy céltalan a dolgom?
patak vagyok: kérdjem-e, hogy
habomat hova hordom?
Harcolok: nem tudom, kiért
és nem tudom, ki ellen.
Nem kell ismernem célomat,
mert célom ismer engem.
Weöres Sándor
Sárhelyi Erika:
Lennék
lennék konok télben
felhők mögött bújó
sápadt napkorong
lennék neked a hit
hogy a föld holnap is
ugyanígy forog
lennék foszló avar
mélyén szunnyadó
fűszagú élet
lennék zúgó árban
messze-messzehangzó
angyali ének
lennék gyönge testben
zakatoló dacos
reményteli szív
lennék döbbent csendben
határozott hang
mi életre hív
lennék csöppnyi béke
két durva szó között
egy halk bocsánat
lennék a szerelem
mi melegen tartja
a hitvesi ágyat
lennék a halálban
szelíd elbocsátó
elengedő kéz
s lennék az életben
az örökké való
megmaradó rész
Anna Ahmatova:
MEGJÖTTÉL
Sárga fény ömlik, este lett.
Áprilisi szelíd fuvalmak.
Megjöttél. Késtél éveket,
most mégis örömmel fogadlak.
Ülj mellém, húzódj közelebb,
mosolyogj - nézd csak, itt van,
lapozd a kis kék füzetet:
versek, gyermekkoromban írtam.
Bocsásd meg árnyék-életem,
meleg napverőn is holt örök tél.
És bocsásd végre meg nekem:
sokakról hittem, hogy te jöttél.
Anna Ahmatova:
HÁZ A HÓBAN
Bolyongunk egyre, kéz a kézben,
nem tudunk elszakadni még.
Szótlan tűnődsz. Nem szólok én sem.
Sötétedik az esti ég.
Hallgatunk, templomba betérve,
keresztelőt, nászéneket.
És nem nézünk egymás szemébe...
Velünk minden másképp esett.
Aztán a havas temető vonz.
Ülünk. Könnyűl lélegzetünk...
Egy házikót a hóba rajzolsz. -
Abban mindig együtt leszünk.
Ignotus: Akarom
Azt akarom, hogy rámszorulj,
Azt akarom, hogy sírj utánam,
Azt akarom, ne menj tovább,
Azt akarom, maradj meg nálam,
Azt akarom, halkan nevess,
Azt akarom, szavad elálljon,
Azt akarom, szemmel keress,
Azt akarom, a szíved fájjon,
Azt akarom, add meg magad
Kegyelemre vagy pusztulásra, -
Azt akarom: engem szeress,
Azt akarom, ne gondolj másra.
Ez nagyon szép. Érdemes meghallgatni is:
www.youtube.com/watch?v=oBPxZleB694&feature=related
Ez egy szép dal, küldöm minden kedves barátomnak, aki ide látogat
Szabó Irén - Szeitz Kriszta : Mondj igent - dalszöveg
Tudnál-e csendesen hozzám bújni,
Esténként kedvesen átölelni,
Hallgatni a madarak énekét,
Megcsodálni a fényt, s a naplementét?
Tudnál-e esőben is nevetni,
Egy szúrós fenyőfát megölelni,
Élvezni a pillangók táncát,
Átélni két ember valós nászát?
Tudnál-e táncolni a gyönyörtől,
Könnyezve sírni az örömtől,
S kitárni felém a szívedet,
Hogy megsimogathassam a lelkedet?
Mondj IGEN-t, s akkor talán, a boldogság egyszer majd Rád talál,
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál!
Tudnál-e egy szempárból olvasni,
S benne a csillagot meglátni,
Egy érintéseddel átadni,
Mit szavakkal nem tudsz elmondani?
Tudnál-e koldusnak kenyeret adni,
Alamizsnát ha kell, elfogadni,
Tárgyat, s pénzt eszköznek tekinteni,
S a Földet ajkaddal érinteni?
Tudnál-e virágot nem letépni,
Színét és illatát megérezni,
Szirmait boldogan megcsókolni,
Beteg állatot megsimogatni?
Mondj IGEN-t, s akkor talán, a boldogság egyszer majd Rád talál,
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál!
Tudnál-e dalt hallani viharban,
Melegedni szivárványsugárban,
Meghallani csendben a szív szavát,
Átélni a teremtést, mint egyetlen csodát?
Tudnál-e hallgatni, ha nem kérdeznek,
Nem sírni akkor, ha elfelednek,
Köszönni, ha nem köszönnek,
Tanulni abból ha megköveznek?
Tudnál e sötétben fényt keresni,
Szavak és tárgyak nélkül szeretni,
Legyőzni izzó tűz parazsát,
Szeretni engem, Istent, s bárki mást?
Mondj igent, s akkor talán, a boldogság egyszer majd Rád talál,
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál!
Dóczy Lajos: A csók
Nem értik meg, csak a suttogók,
Hogy mi az édes, az igazi csók.
Nincs abba jog, nincs akarat, se szándék,
Nem csere az, de kölcsönös ajándék,
Szüli a perc váratlan, hirtelen,
Midőn egy szikra gyújt két födelen.
Édes a csók, ha alszik kedvesed
S mit önként adna, lopva elveszed;
Édesb a csók, ha durcás ajakat
Megrabolsz csókért, melyet az nem ad.
Legédesb csók, ha minden szomjú fél
a csókot adva, csókot lopni vél,
Ha vágyát érzi csak, de nem jogát,
Csak menni vágy s nem érzi azt, hogy ád.
Ám ilyen csókot is százat terem,
Nem házasság, de édes szerelem;
De ami ennek is még mézet ád:
Ha a világ, az irigy, a mostoha,
Mint őrszem leskelődik rá s reád,
S jön perc, hogy érzed: Mostan vagy soha!
S a karba kar és ajkra ajk repül,
S minden erő és érzés az ajkba gyűl,
Mindenik első, végső mindenik,
Mindenik csókol és csókoltatik;
A vágy, mint búvár, amint vízbe ére,
Leszáll a pillanatnak fenekére -
Óh, egy arasznyi percben mennyi kincs!
Nem is csók az, hidd el, amely tiltva nincs!
Dévényi Erika:
Tied a nap
Nem tudom neked adni a napot,
De tudok adni egy pillanatot.
Mikor megállíthatod a rohanó időt,
Kiszakítva belőle minden erőt.
Nem tudom a napot neked adni,
Sugarával meleget árasztani,
De elküldöm neked szívem melegét,
Áldásként küldöm, legyen a tiéd.
Nem tudom a napot adni neked,
De adom a szeretetemet,
Ha fontos neked, kezedbe veheted,
Ha megérintett, magaddal viheted.
A napot neked adni nem tudom,
Hiszen nincs is saját napom,
De van egy kis lángom, csak neked
Amely szeretetedért tőlem egy köszönet.
Wass Albert
Jó éjszakát
Késő van. Talán aludni fogok.
Mielőtt behúnynám a szememet,
Nehezen szerzett nyugodalmamat
Szeretném megosztani veletek,
Testvéreim a végtelen világban.
Ma kiderült, ma csillagokat láttam,
Ma rendet láttam, és harmóniát.
Mielőtt behúnynám a szememet,
Elvégzem még ezt a vigiliát.
Ajtótokra varázs-jelet vetek.
Leborított lámpámat: lelkemet
Ajtóitok előtt meghordozom,
Halkan, halkan, lábujjhegyen megyek,
S magam módján talán imádkozom:
Aludjatok, szépet álmodjatok.
Gyermek ne ríjon, anya ne remegjen,
A lány lássa meg első kedvesét,
Az öregek hadd kalandozzanak
Emlékeik honában szerteszét.
A férfi lássa célnál önmagát.
Jó éjszakát, jó éjszakát.
Őri István: Egymásra hajló fák között
Egymásra hajló fák között,
boldog élettel hátam mögött
mennék Veled
nem számolnám a perceket
átölelném az éveket
s Téged
Egymásra hajló fák között,
feledett árnyak mögött
mennék Veled
nem néznék hátra már soha
léptem nem lenne tétova
mert éreznélek
Téged
Egymásra hajló fák között
szemem szemedbe költözött
testünk zöld fénybe öltözött
eggyé lettünk a fákkal
a titkokkal, a világgal
Veled
Egymásra hajló fák között,
megálltunk egy tisztás fölött
s nem mentünk tovább,
mert megtaláltuk
a Tündérek Otthonát
Veled
Wass Albert:Szeretném...
Szeretném, ha egyszer az lehetnék,
Ami leginkább lenni akarok.
Ha egyszer azt mondaná valaki:
Megsajnáltam a bánatodat,
Hitetlenségedet, háborgásodat,
S neked adom mi legdrágább neked:
A sorsodat, az önéletedet.
Neked adom a teremtésedet.
Akkor azt mondanám: legyek erő,
A végtelenség örök ereje,
Aki nem néz hátra, csak előre,
S nem hallja a múlt idők zenéjét.
Legyek az őskor mitikus gigásza,
Aki számára nincsen vég, határ,
Hogy két karommal a világot rázzam,
S a hitemet, az igazságomat
Belesüvöltsem, belekiabáljam;
Eszme legyek, kirobbanásra kész,
Szent Géniusz, hatalmas és merész,
Aki előtt a végtelen szabad!
Erő legyek, kiben nem él az álom,
Ki győzni tudjon Olimposz-csatákon,
Kiben jövendő nagy világok élnek,
Ki a babonának és hitetlenségnek
Kiszúrja titokzatos Küklopsz-szemét.
Erő legyek, nagy alkotó erő,
Romboló, világokat teremtő,
Kinek lelkében eszme-lángok égnek,
S nem fél a Halál sötét szellemének
Bátran, büszkén a szemébe nézni.
Erő legyek: jövő ködébe látó,
Erő legyek: nagy eszmékért csatázó,
Zengjem a ködös mindenségen át,
Egy új teremtés király-himnuszát!
S ha egyszer majd az idő műhelyéből
Jőnek tüzesebb világ-hajnalok,
Tudjam, hogy élek, dalolok, vagyok!
Szeretném, ha egyszer az lehetnék,
Ami igazán lenni akarok.
Angyali üzenet
Bocsássunk meg magunknak,
Bocsássunk meg egymásnak,
Bocsássunk meg múltunknak,
Teremtett világunknak.
Rázzuk le béklyóinkat,
Dobjuk el gondjainkat,
Hívjuk angyalainkat,
Teremtsük világunkat!
Angyalok segítenek,
Erővel feltöltenek,
Lényükkel átölelnek,
Folyton lelkesítenek.
Ahogy vagy elfogadnak,
Csodákkal támogatnak,
Érzéssel tanítanak,
Mindig bátorítanak.
Nincsenek véletlenek,
Dolgok csak megtörténnek,
S angyalok szeretnek,
Lépten-nyomon vezetnek.
Angyalok most üzennek,
Minden lénynek, embernek:
A célja életednek:
Helyt adj a szeretetnek!
Ez hiányzik Földünknek,
Angyaloknak, Istennek,
Valóságos lényünknek,
S gyönyörű szívünknek.
/ Jakab Zoltán /
Szokás rabjai
A csend szobra vagyok
az idő tág terén.
Felém villannak arcok
fény nélkül a ma végén.
Vizuális hazugság.
Nem látnak, s hallanak.
Engem nem...Senkit sem.
Ámító illúziókban utaznak.
Látja szemem.
Olyan minden nap, mint
minden nap. Csak annyi
a változás, hogy másik
ruhát veszünk fel. Így szokás.
2010.április 11 (ujra csalódás ujraés ujra:S )
Nagyon szépek:-) Én is hoztam egy csokorra valót,habár biztos ismeritek páran,de fogadjátok szeretettel:-)
Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt,
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom.
(William Shakespeare)
Két karodban ringatózom csöndesen.
Két karomban ringatózol csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te hallgatlak.
Két karodban átölelsz te ha félek.
Két karommal átölellek s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem.
Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem.
(Radnóti Miklós)
Szeretlek
Ez a szó melyet,
A füledbe súgnám,
Ha itt lennél velem,
Még ez a szó sem fejezi ki, amit én érzek,
Ez annál fényévekkel több,
Ilyet még nem éreztem,
Csak hittem, hogy tudom mi az igazi szerelem,
De megtévesztett,
Most már tudom mi a szerelem,
Ez az.
Pedig még nem is találkoztunk,
De a beszélgetések hangulata és mélysége,
Meggyőzött hogy beléd estem,
Gyönyörű arcodat nézem a képeken,
Folyamatosan,
Nem is hiszem el, hogy van ilyen csoda a világon,
Annyira szép vagy,
Örülnék, ha karjaidba zárnál,
És te is azt súgnád a fülembe, hogy
SZERETLEK!!!
És mégegy:
Kamarás Klára: Szavak
Mindig hittem a szavak erejében.
Bódító szép mesék fehéren
altató mákonyát
beszívtam sok-sok éven át.
Később csak hagytam,
higgyék, hogy hiszem...
hogy bennem ne csalódjon senki sem.
Én annyi könnyet, szenvedést
láttam, hogy elmondani
minden szó kevés....
Már kisgyerekként észrevettem,
hogy nem az okos szó az úr:
hogy ki-ki hogyan bírja hanggal,
úgy boldogul...
csak ámultam, hogy hangos ordítás
hogy babonáz meg balga szíveket,
és hazugságok harsogó szava
halálba hajszol, jaj százezreket.
Most álljatok meg!
Intő szó kevés…
Skandáló őrületből béke nem fakad,
csak szenvedés.
Szavak...Tudás bölcsője.
Szavak.. .jók és a rosszak...
Daltól, tudástól
senkit meg ne fosszak:
legszebb a szó, mikor anyánk mesél....
de legyen százszorosan átkozott,
aki hatalma mámorában
a szavak erejével visszaél!
Sziasztok, sokszor benézek ide gyönyörködni, most hoztam is egy verset Nektek:
Kamarás Klára:
Sorshorgoló
Csak szem a szemre, lánc a láncra,
miként sodort a három párka...
Ki munkál, hajszol, mindörökre
sorsunk szívósan ölti egybe.
Tervrajz szerint, vagy ég bolondja
szövi a szálat össze-vissza,
s nem tudhatjuk, mi lesz belőle,
közülünk kinek van jövője,
kiből lesz bölcs, gazdag, vagy árva,
csak szem a szemre, lánc a láncra...
Oltárra lesz terítő, fényes,
király palástja, széle véres...
vagy lábtörlő dohos sarokba,
aztán a sors szemétre dobja...
Ne nézz előre, ne nézz hátra,
horgolva , szőve, varrva, vágva...
csak szem a szemre, lánc a láncra..
Jaj, aki csak egy szem a láncban
ne gondolkozzon, hisz bezártan
sodródik sorsa áramában,
és nincs kiút, csak ősi kényszer
megtartani, ne málljon széjjel,
amit a többi összefogna.
Nincs üdvösség, nem jutsz pokolra,
csak ez a szédítő motolla...
s magasztalva, vagy meggyalázva,
csak szem a szemre, lánc a láncra..
Törött szív [jobb nem jutott eszembe]
álmomban a szívemnél járok,
szívem kapujában várok...
kívül tiszta és fényes,
illata szinte mézédes.
Mikor belépek megváltozik,
minden varázs eltávozik.
megszűnik a szép és a gyönyör,
a nihil hirtelen gyötör,
mintha teljesen máshol lennék,
most szivesen vissza mennék.
de az ajtó bezárult mögöttem,
a plafon remeg fölöttem,
a padló repedezik alattam,
istenem.. hova jutottam?
belül koszos, üres, sötét,
kegyetlen, élhetetlen lét,
mi szépen, lassan megszűnik,
ennyi volt... úgy tűnik.
apró darabokra tőrve hever,
de testembe még életet lehel.
dobog még, de elég gyengén,
finoman, halkan, enyhén...
a felszín erősséget tükröz,
de bent a gyengeség üldöz,
fáj itt lenni, ezt látni,
kedvem lenne meghátrálni,
s nincs, mi visszatartson,
hátat fordítok, had ordítson...
majd könnyes szemekkel felriadok,
gyorsan körbenézek, hol vagyok?
majd a selejt valóságban ébredek,
s innentől már semmit sem kérdezek.
Mindent értek, tudom miért sírok,
s azt is tudom, hogy mit írok...
2010.április 8
Juhász László: Szeretlek
Szeretlek
Ez a szó melyet,
A füledbe súgnám,
Ha itt lennél velem,
Még ez a szó sem fejezi ki, amit én érzek,
Ez annál fényévekkel több,
Ilyet még nem éreztem,
Csak hittem, hogy tudom mi az igazi szerelem,
De megtévesztett,
Most már tudom mi a szerelem,
Ez az.
Pedig még nem is találkoztunk,
De a beszélgetések hangulata és mélysége,
Meggyőzött hogy beléd estem,
Gyönyörű arcodat nézem a képeken,
Folyamatosan,
Nem is hiszem el, hogy van ilyen csoda a világon,
Annyira szép vagy,
Örülnék, ha karjaidba zárnál,
És te is azt súgnád a fülembe, hogy
SZERETLEK!!!
BOLDOGSÁG
`A férfi`
Szeretem ernyõs szemedet,
etetõ puha kezedet,
mellém simuló testedet,
csókolnám minden részedet.
Ha minket földbe letesznek,
Ott is majd téged szeretlek,
õszi záporral mosdatlak,
vadszõlõ-lombbal csókollak.
`A nõ`
Hidd el, ha egyszer meghalunk,
föl a felhõbe suhanunk.
Vének leszünk és ráncosak,
de szívünkben virágosak.
Nagy felhõ-hintánk csupa láng,
alattunk sürög a világ,
gurul a labda, sül a fánk,
mosolyog hetven unokánk.
Tavasz várás
Hegyek között még itt a tél,
a régi várfokon süvít a szél.
A lelkemben már itt a nyár,
kopog a szívem ajtaján.
Nyílik a sok hóvirág,
illatoznak az ibolyák.
Méhek raja díszíti a fát,
érzem a nektár illatát.
Örül a szívem arra gondolok,
a madarak milyen boldogok,
Fészkükkel díszítik a rózsafát,
pacsirta énekli nászdalát.
Minden oly kedves nekem,
érzem, hogy jő a szerelem.
Mámorító érzés lüktet a vérem.
A boldogságot tavasz,
te hozod el nékem.
Szabados István
Kormányos Sándor: Édes
Míg várlak
a vágyak
mind közel
lopódznak,
s ha megjössz,
majd édes
íze lesz
a csóknak...