Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)

Nekem ez a vers maradt meg gyerekkoromból. Még anyák napjára mondtam anyukámnak, végig sírta. Biztos van még másik szép vers is, de nekem most ez jutott eszembe.

Beney Zsuzsa: Hogyan vártalak

Azt kérdezed tőlem,

hogyan vártalak?

Mint az éjszakára

fölvirrad a nap,

mint a délutánra

jő az alkonyat,

mint ha szellő jelzi

a förgeteget,

ezer pici jelből

tudtam jöttödet.

Mint tavaszi reggel

a nap sugarát

fagyos téli este

jégcsap csillagát,

mint az alma ízét,

tejet, kenyeret

pedig nem láttalak még,

úgy ismertelek.

Mint a fény az árnyat,

záport a virág,

mint patak a medrét,

madarat az ág,

mint sóhajos nyári éjjel

a fák az eget, mindenkinél

jobban téged így szerettelek.

Mécs László: A mesterek utcájában

Megyek az utcán.Egy öreg cipész

épp műhelyének ajtajában áll

s egész lényemből, mint egy műítész

csak a cipőmet nézi: mosolyog.

A két orcámon enyhe pír remeg:

igaz, cipőm nem éppen műremek.

Tovább megyek. A ruhák mestere

azt vallja, hogy az embert a ruha

teszi s vizsgálgat válltól lefele

civil ruhámat nézi: mosolyog

A két orcámon enyhe pír remeg:

igaz, ruhám nem éppen műremek.

Borbély áll a borbélybolt előtt

víg szarkafészek - vágyú tincseim

táncát szemléli és sem agyvelőt

se hírt nem véve számba, mosolyog.

A két orcámon enyhe pír remeg:

igaz, hajam nem éppen műremek.

Kék égboltjából, csillag - ablakon

kikönyököl a szívek mestere

Isten szemével ember - alakom

átröntgenezve csöndbe mosolyog.

Egész külsőm - belsőm beléremeg:

Mester, milyennek látod szívemet?

Halak a hálóban

Csillaghálóban hányódunk

partravont halak,

szánk a semmiségbe tátog,

száraz űrt harap.

Suttogón hiába hív az

elveszett elem,

szúró kövek, kavicsok közt

fuldokolva kell

egymás ellen élnünk-halnunk!

Szívünk megremeg.

Vergődésünk testvérünket

sebzi, fojtja meg.

Egymást túlkiáltó szónkra

visszhang sem felel;

öldökölnünk és csatáznunk

nincs miért, de kell.

Bűnhődünk, de bűnhődésünk

mégse büntetés,

nem válthat ki poklainkból

semmi szenvedés.

Roppant hálóban hányódunk

s éjfélkor talán

étek leszünk egy hatalmas

halász asztalán.

Pilinszky

A BÁNAT

A bánat szürke, néma postás,

Sovány az arca, szeme kék,

Keskeny válláról táska lóg le,

Köntöse ócska, meg setét.

Mellében olcsó tik-tak lüktet,

Az utcán félénken suhan,

Odasímul a házfalakhoz

És eltűnik a kapuban.

Aztán kopogtat. Levelet hoz.

1922. október József Attila

Móra Ferenc

Este

Este van, este van,

Édesapa fáradt-

Aranyhajú lányom,

Te bonts nekem ágyat.

Szelíden te simítsd

Puhára a vánkost,

Ágyam szélire is

Te ülj ide már most.

Homlokomon a bú

Nagyon elborongott,

Kicsi száddal róla

Leheld el a gondot.

Virágfejecskédet

Hajtsd szívem fölébe,

Nevess éjszakára

Csillagot beléje.

Mesélj is majd egyet

Szegény apukádnak,

Úgy, mintha mesélnél

A hajas babádnak.

"Volt egy szegény ember

Nagy meseországba,

Nem volt mása, csak egy

Aranyhajú lánya..."

Ady Endre:A Halál rokona

Én a Halál rokona vagyok,

Szeretem a tűnő szerelmet,

Szeretem megcsókolni azt,

Aki elmegy.

Szeretem a beteg rózsákat,

Hervadva ha vágynak, a nőket,

A sugaras, a bánatos

Ősz-időket.

Szeretem a szomorú órák

Kisértetes, intő hivását,

A nagy Halál, a szent Halál

Játszi mását.

Szeretem az elutazókat,

Sírókat és fölébredőket

S dér-esős, hideg hajnalon

A mezőket.

Szeretem a fáradt lemondást,

Könnyetlen sírást és a békét,

Bölcsek, poéták, betegek

Menedékét.

Szeretem azt, aki csalódott,

Aki rokkant, aki megállott,

Aki nem hisz, aki borus:

A világot.

Én a Halál rokona vagyok,

Szeretem a tűnő szerelmet,

Szeretem megcsókolni azt,

Aki elmegy.

Petőfi Sándor: Száz alakba...

Száz alakba öltözik a szerelmem,

Száz alakban képzel tégedet.

Majd sziget vagy, s vívó szenvedélyem

Mint szilaj folyam fut körüled.

Máskor ismét, édes kedvesem, hogy

Szentegyház vagy, én azt gondolom,

És szerelmem mint repkény húzódik

Fölfelé a szentegyház-falon.

Néha gazdag utas vagy, s szerelmem

Mint az útonálló megrohan,

Néha meg mint jámbor alamizsnás

Lép elédbe alázatosan.

Majd a Kárpát vagy, s én ott a felhő,

S mennydörgéssel ostromlom szíved.

Majd meg rózsalob vagy, s én körűled

Csalogányként zengek éneket.

Ím, szerelmem ekképp változik, de

Soha meg nem szűnik, mindig él,

S nem gyöngül, ha néha szelídebb is...

Gyakran csendes a folyó, de mély!

Tóth Árpád

SZERETNÉK ÁTÖLELNI...

Szeretnék átölelni ma egy embert,

Ki olyan árva s vágyak özvegye,

Mint jómagam, s kit a tavasz sziven vert,

S kondor haján kopog az ősz jege,

Kinek ha volt is pirosbetűs napja,

Tintát hozzá véréből szűrt a Sors,

Vén bánatok fia és újak apja,

Csöndes tűnődés lankadt léptü papja,

Örülni lassú, és csüggedni gyors;

Kit nemessé emelt a föld porából

Sok ritka szenvedés, de nem kevély

Kitűnni a törpék sekély sorából,

És címere egy hervadt falevél,

Ha kővel dobták, szívét dobta vissza,

Ha szívvel dobták, halkan énekelt...

Dsida Jenő

Négy sor

Elfonnyadt szerelem illata kisér

Örök hallgatás legyinti a tó fekete tükrét

Hideg szelek sodrában állok ijedt szemekkel

Virágos ágra hullott beteg csillag a lélek.

Vámos Róbert

Szeretni úgy is lehet

Szeretni úgy is lehet,

hogy nem mutatod meg,

szeretni úgy is lehet,

hogy lábad megremeg,

szeretni úgy is lehet,

hogy csókolni nem mered,

szeretni úgy is lehet,

hogy könnyed megered,

szeretni úgy is lehet,

hogy mindened neked,

szeretni úgy is lehet,

hogy nincsen ott veled,

szeretni úgy is lehet,

hogy küldesz verseket,

szeretni úgy is lehet,

hogy tudod, hogy szeret,

szeretni úgy is lehet,

hogy viszontszeretnek,

szeretni úgy is lehet,

ahogy én szeretlek.

Koródi Sándor: Amikor meg nem érdemlem…

Amikor meg nem érdemlem,

Engem igazán akkor szeress,

Amikor bűnömet vétem,

Énrám igazán akkor nevess,

Amikor Lelkedet sértem,

Karoddal óvón akkor ölelj,

Amikor haragom érzem,

Akkor engedj igazán közel,

Amikor dühömet féled,

Szívem akkor vágy égőn Téged,

Távolodásom, ha érzed,

Láng akkor gyúl igazán Érted,

Amikor vérem túl heves,

Szíveddel féltőn akkor keress,

Mikor kegyelmem nem érzem,

Szükséged fájón ekkor tör rám,

Amikor meg nem érdemlem,

Szerelmed akkor kell igazán.

Él-e még?

Ha látlak, szemedben keresem szívem,

Hogy ott él-e még mosolyodban?

Sok év szerelmes emlékével

Talán még most is meg-megdobban.

De már megfáradtan, mintha haldokolna

S te elengeded.

Nem megtörve, s nem meggyötörve,

De talán kihűlt a nagy szerelemben.

S közben még keresem szemedben,

Szíved bennem él-e még,

Vagy csak álmaimban hozlak el.

Mely már megfakult, szürke fény,

S hazudnak, mert hazudni kell.

Hogy az álmoknak hazudjak én

Mert éreznem kell!

Mégis megfojtanak, úgy érzem,

A ki nem mondott szavak,

De miért mondanám, ha értelmetlen,

Ha egymásnak ellentmondanak.

Hát csend legyen! - költözzön

nyugalma a szerelem helyébe!

Hisz szívednél talán a Hold is közelebb,

Mely fáradt éjszakákon át

Csak álomtalan álmokra lel...

...Szerelem! Ha megfakulsz,

engedj új szerelemhez!

Ady Endre

Sem utódja, sem boldog őse...

Sem rokona, sem ismerőse

Nem vagyok senkinek,

Nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség,

Észak-fok, titok, idegenség,

Lidérces, messze fény,

Lidérces, messze fény.

De, jaj, nem tudok így maradni,

Szeretném magam megmutatni,

Hogy látva lássanak,

Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkínzás, ének:

Szeretném, hogyha szeretnének

S lennék valakié,

Lennék valakié.

Aranyosi Ervin: Amikor boldog vagy...

Tudod, amikor boldog vagy,

arcodról fény sugárzik.

Mosolyod fénye útra kél,

s érzékeli egy másik...

Boldogságod, mint fénysugár,

széjjel terül a földre,

szivárványszínben tündököl,

s árad csak körbe-körbe.

Tudod, körötted annyian

vágynak a boldogságra,

kérlek, boldogság-fényedet

vetítsd a nagy világra.

Szereteted, mint fényözön,

szívekben gyújtson lángot!

Tárd ki lelked a szép előtt,

s fogadd be a világot.

Azért jöttél a földre el,

hogy megtanulj szeretni,

nyílt szívvel éld az életed,

s ne maradjon ki senki.

Ne ítélj, ne bánts másokat,

ragyogjon tiszta fényed!

Boldog lesz minden pillanat,

mikor a percet éled.

Pilinszky János

Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;

lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.

De láthatod, az istenek,

a por, meg az idő

mégis oly súlyos buckákat emel

közéd-közém,

hogy olykor elfog a

szeretet tériszonya és

kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,

mint a természet éjfél idején,

hangtalanul, és jelzés nélkül.

Azután

újra hiszem, hogy összetartozunk,

hogy kezemet kezedbe tettem.

Radnóti Miklós

Két karodban

Két karodban ringatózom

csöndesen.

Két karomban ringatózol

csöndesen.

Két karodban gyermek vagyok

hallgatag.

Két karomban gyermek vagy te

hallgatlak.

Két karodban átölelsz te

ha félek.

Két karommal átölellek

s nem félek.

Két karodban nem ijeszt majd

a halál nagy

csöndje sem.

Két karodban a halálon,

mint egy álmon

átesem

...tévesztve... a 2. értelem helyett: "az érzelem"

bocsi!

Váci Mihály: Még nem elég!

Nem elég megborzongni,

de lelkesedni kell!

Nem elég fellobogni,

de mindig égni kell!

És nem elég csak égni:

fagyot is bírjon el,

ki acél akar lenni,

suhogni élivel.

Nem elég álmodozni.

Egy nagy - nagy álom kell!

Nem elég megérezni,

de felismerni kell!

Nem elég sejteni,

hogy milyen kor jön el;

jövőnket - tudni kell!

Nem elég a célt látni;

járható útja kell!

Nem elég útra lelni,

az úton menni kell!

Egyedül is! Elsőnek,

elől indulni el!

Nem elég elindulni,

de most is hívni kell!

S csak az hívjon, magával,

aki vezetni mer!

Nem elég jóra vágyni:

a jót akarni kell!

És nem elég akarni:

de tenni, tenni kell!

A jó szándék kevés!

Több kell: - az értelem!

Mit ér a hűvös ész?!

Több kell: - az értelem!

Ám nem csak holmi érzés,

de seb és szenvedély,

keresni, hogy miért élj,

szeress, szenvedj, remélj!

Nem elég - a Világért!

Több kell: - a nemzetért!

Nem elég: - a Hazáért!

Több kell most: - népedért!

Nem elég - Igazságért!

- Küzdj azok igazáért,

kiké a szabadság rég,

csak nem látják még,

hogy nem elég!

Még nem elég!

nem... mindegyikünk 'földhöz' ragadt, vlmiféle gravitáció miatt...

Valamilyen szempont alapján mindig a NŐT érzem ettől erősebbnek ...Nem pedig "szentélyt"

S nem azt mondom, hogy jöjjön a szentély, templom nélkül.!

Jól értem. vagy nem értem? :)

Lélek:

"A Férfi templom, a Nő a szentély.

A templom előtt letesszük a fejrevalónk, a szentély előtt térdet hajtunk.

A férfi helye ott van, hol véget ér a Föld, a Nőé pedig ott, ahol kezdődik az Ég. "

hiii, nem találom a 'lélek', vagy az 'ezotériát' a kettő között.

Ok--más mindent...

A Férfi a legtökéletesebb teremtmény.

A Nő a legmagasztosabb eszmény.

A Férfi helye a trón, a nőé az oltár.

A trón magasba emel, az oltár megszentel.

A Férfi az ész, a Nő a szív.

Az ész tápláléka a fény, a szívé a szeretet.

A fény termelékennyé tesz, a szeretet életet ad.

A Férfi ereje elméjében rejtőzik, a Nőt könnyei teszik legyőzhetetlenné.

Az elme bebizonyít, a könnyek meglágyítják a lelket.

A Férfi bármely hőstettre képes, a Nő bármely áldozatra.

A hőstett nemessé teszi a lelket, az áldott isteni tisztasággal ruházza fel azt.

A Férfié a hatalom, a nőé az érzelem.

A hatalom forrása az Erő, az érzelemé az Igazság.

A Férfi vágya a legvégső győzelem, a Nőé a legmagasabb erény.

A győzelem hatalmat ad, az erény istenivé tesz.

A Férfi törvénykönyv, a Nő szentírás.

A törvény irányt szab, a szentírás elvezet a tökéletességhez.

A Férfi gondolkodik, a Nő érez.

A gondolkodás feltétele a tökéletes elme, a megérzésé a szentség fénykoszorúja.

A Férfi: óceán, a Nő pedig tó.

Az óceánt gyöngyei teszik ékessé, a tavat a költészet fénye árasztja el.

A Férfi merészen repülő sas. A Nő szépen éneklő pacsirta.

Repülni annyi, mint uralni a teret, énekelni annyi, mint meghódítani a szívet.

A Férfi templom, a Nő a szentély.

A templom előtt letesszük a fejrevalónk, a szentély előtt térdet hajtunk.

A férfi helye ott van, hol véget ér a Föld, a Nőé pedig ott, ahol kezdődik az Ég.

(Victor Hugo)

A nő

A nő: tetőtől talpig élet.

A férfi: nagyképű kísértet.

A nőé: mind, mely élő és halott,

úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;

a férfié; minderről egy csomó

kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.

A férfi - akár bölcs, vagy csizmavarga -

a világot dolgokká széthabarja

s míg zúg körötte az egy-örök áram,

cimkék között jár, mint egy patikában.

Hiában száll be földet és eget,

mindég semmiségen át üget,

mert hol egység van, részeket teremt,

és névvel illeti a végtelent.

Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,

alkot s rombol, de igazán nem él

s csak akkor él - vagy tán csak élni látszik -

ha nők szeméből rá élet sugárzik.

A nő: mindennel pajtás, elven

csak az aprózó észnek idegen.

A tétlen vizsgálótól összefagy;

mozogj és mozgasd s már királya vagy:

ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,

oly férfit vár, kitől mozgásba jő.

Alakja, bőre hívást énekel,

minden hajlása életet lehel,

mint menny a záport, bőven osztogatva;

de hogyha bárki kétkedően fogadja,

tovább-libeg s a legény vérig-sértve

letottyan cimkéinek bűvkörébe.

Valóság, eszme, álom és mese

ugy fér hozzá, ha az ő köntöse;

mindent, mit párja bölcsességbe ránt,

ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.

A világot, mely észnek idegenség,

bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;

és végső, királynői díszruhája

a meztelenség.

Weöres Sándor

ezt a verset 'alföldi13'-tól csentem : a gyermekeknek írta, a felnőtteken át----!!!

Magenta Jade: Néha

Néha ördög, néha angyal,

néha bevonnád arannyal,

néha szurok, meg toll kéne,

hogy azt kenjed a képére.

Néha hívod, néha bánod,

hogy meglátta a világot.

Néha megtipor a lába.

Néha büszkén nézel rája.

Néha vonz és néha taszít,

ragyogása néha vakít.

Néha vár és néha várat.

Néha birtokolhatsz százat,

néha száz vesz birtokába -

néha csak egy ejt fogságba.

Néha ostoba az arca -

néha ez csak álarc rajta.

Néha sír, és néha kacag,

néha boldog dalra fakad,

néha mérges, néha fáradt.

Néha kincse a világnak.

Néha átok, néha áldás.

Néha egy néma kiáltás.

Néha sátán, néha isten.

Néha rájössz, párja nincsen.