Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)
Reményik Sándor:
Csak egymáshoz
Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a szívem:
Valaki jönne és karonfogna szépen, szelíden -
Nem is karon, csak kézenfogna, mint árva gyermeket a másik
És sétálnánk napnyugtától a legelső csillagsugárig!
Valaki, akinek most nem volna gondja semmi másra,
Csak arra, hogy én szomjazom csendes-szavú vigasztalásra -
Aki jönne mellettem főlehajtva egy órácskát hallgatagon
S a hallgatása azt mondaná: panaszkodjék, én hallgatom.
Újat nem mondanék, tán inkább ezerszer elmondottakat,
De új volna így, ily zavartalan-ketten az esti ég alatt -
Egy óráig, amíg a csillag felragyog és reánk sugároz:
Nem volna köze semmi máshoz, nem volna közöm semmi máshoz.
Ady Endre : Az örök gyermekség
Édes átok:
Utolsó napig és hajszálig
Gyermek-szemmel
Nézni a világot.
Újra-újra
Megborzaszt az emberi rosszság,
Szepegéssel
Borzalomba fúlva.
Kérded, kérded:
Mért nem vagyunk mind tiszták és jók?
S jön a válasz
S a választ nem érted.
Jön a válasz
S úgy hallgatod, mint riadt gyermek
S reszketsz, mint fa,
Félig-zöld és száraz.
S szólsz: bús kincsem,
Te, szakadatlan, vén gyermekség,
Úgy imádlak:
Egyebem úgysincsen.
TEDD A KEZED
Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.
Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.
Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.
József Attila
ÉN
A világ az isten kertje;
Gyom s virág vagytok ti benne,
Emberek!
Én a kertnek egy kis magja,
De az úr ha pártom fogja:
Benne gyom tán nem leszek.
Tiszta e kebelnek mélye;
Égi kéz lövelt beléje
Lángokat.
És a lángok szűzen égnek
Szent oltárúl az erénynek
El nem romlott szív alatt.
Nem építek sors kegyére,
Tűrök, mit fejemre mére,
Jót, roszat;
Mit ma ád, elvészi holnap;
Majd megadja, amit elkap;
Jellemképe: változat.
Mint a róna, hol születtem,
Lelkem útja tetteimben
Egyenes!
Szavaimmal egy az érzet,
Célra jutni álbeszédet
Tétovázva nem keres.
És az ég szivem földébe,
Drága fádat ülteté be,
Szerelem!
Koszorúba fűzöm ágit,
Koszorúm szerény virágit
A hazának szentelem.
Petőfi Sándor
Ady Endre: Vándor telihold
Este volt, idegenben, távol,
Tarka, rossz népek jártak és szerettek
S mi bucsuztunk, szólván így:
Ölelkezniök kell a jobb embereknek,
Hiszen olyan ritkán lelik meg egymást.
Én őriztelek s őriztél-e engem,
Két jobb embernek őrizted-e sorsát?
Nagyon kis boldogság
Permetezett a mi fejünkre.
Talán te voltál, aki megbántad
Találkozásunk és bátor vágyad,
A cél-vevésünk s a botor hitünk,
Tudsz-e még hinni?
Próbáld meg s jó lessz: hiszünk.
Nekem a tele Holdak,
Az együtt-nézettek,
Szépek lesznek, mert szépek voltak
S a fogadásunk
Nekem ma sem egy útált, ócska folt:
Megbolondulnál, ha tudnád,
Miket juttat eszembe
A vándor, téli tele Hold.
(Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 2. szám)
Sárhelyi Erika: Lennék
Lennék konok télben
felhők mögött bújó,
sápadt napkorong,
lennék neked a hit,
hogy a föld holnap is
ugyanígy forog.
Lennék foszló avar
mélyén szunnyadó,
fűszagú élet,
lennék zúgó árban
messze-messzehangzó,
angyali ének.
Lennék gyönge testben
zakatoló, dacos,
reményteli szív,
lennék döbbent csendben
határozott hang,
mi életre hív.
Lennék csöppnyi béke,
két durva szó között
egy halk bocsánat,
lennék a szerelem,
mi melegen tartja
a hitvesi ágyat.
Lennék a halálban
szelíd, elbocsátó,
elengedő kéz,
s lennék az életben
az örökké való,
megmaradó rész.
(2004.)
KATONA BÁLINT : LOST IN PARADISE
Ölelkezni kellene,
tovább hinni még,
mielőtt szerelmünkre
rászakad az ég.
Szeretni még egyszer,
halálosan, aki vár.
Mosolyt venni még,
mielőtt a bolt bezár.
Napot látni még,
mielőtt az est leszáll.
Élni még egy kicsit
mielőtt a szív megáll.
Utoljára valakiben
hinni volna jó,
ne vesszen kárba
a kimondatlan szó.
Örülni valaminek,
ami szép, ami jó,
mielőtt szívünkben
esni kezd a hó,
mert a maradék idő
már nem eladó
Ha elfogy a hold,
holnap már
hiába vársz,
lost in paradise
Dsida Jenő - Édesanyám keze
A legáldottabb kéz a földön,
a te kezed jó Anyám
Rettentő semmi mélyén álltam
közelgő létem hajnalán;
A te két kezed volt a mentőm
s a fényes földre helyezett
Add ide, - csak egy pillanatra
Hadd csókolom meg kezedet!
Ez a kéz áldja, szenteli meg
a napnak étkét, italát.
Ez a kéz vállalt életére
Gyilkos robotban rabigát,
Ez tette éltünk nappalokká
A nyugodalmi perceket.
Add ide, - csak egy pillanatra
Hadd csókolom meg kezedet!
Hányszor ügyelt rám ágyam mellett,
Ha éjsötétbe dőlt a föld,
Hányszor csordult a bánat könnye,
Amit szememről letörölt,
Hányszor ölelt a szent kebelre,
Mely csupa, csupa szeretet!
Add ide, - csak egy pillanatra, -
Hadd csókolom meg kezedet!
Lábam alól, ha néha-néha
El is tévedt az igaz út,
Ujjaid rögtön megmutatták:
Látod, a vétek szörnyű rút!
Ne hidd Anyám, ne hidd, hogy egykor
Feledni bírnám ezeket!. . .
Add ide, - csak egy pillanatra
Hadd csókolom meg kezedet!
Oh, hogy így drága két kezeddel
Soká vezess még, adja ég.
Ha csókot merek adni rája
Tudjam, hogy lelkem tiszta még.
Tudtam, hogy egy más, szebb hazában
A szent jövendő nem veszett!
Add ide, - csak egy pillanatra
Hadd csókolom meg kezedet!
A legáldottabb kéz a földön,
A te két kezed, jó Anyám!
Mindenki áldja közeledben:
Hát én hogy is ne áldanám?!
Tudom, megáldja Istenünk is,
Az örök Jóság s Szeretet!
Némán, nagy, forró áhítattal,
Csókolom meg a kezedet!
Kunics Zoltán :Picike pont vagy...
Picike pont vagy, mégis egy egész.
Néha oly sok vagy, néha meg kevés.
Talán egy részlet, talán egy darab.
A világ véled, előre halad.
Picike pötty vagy, egy katica szárnyán.
Te vagy a fény, és te vagy az ármány.
Nem tudod hol vagy, merre kell menned.
Nem tudod odaát ki bízik benned.
Honnan is indultál, merre kell menned?
Merre visz utad, mit kéne tenned?
Picike pont vagy, és mégis egy világ.
Néha egy gyomnövény, néha egy virág.
Picike porszem, egy aprócska atom.
A végtelen világon botorkálsz vakon.
Egyetlen pont vagy, egyetlen vonás.
Mégis a szíveden, oly nagy a nyomás.
Egyetlen aprócska, picike szikra.
Néha egy lágy kenyér, néha meg szikla.
Valami része, mely nélküled szegény.
Véled is folyik, egy végtelen regény.
Már régen elkezdték, de messze a vége.
Ez itt egy sorozat egyetlen része.
Picike csillag vagy, egy picike bolygó.
Apránként haladó, sebesen forgó.
Te vagy az ördög, és te vagy az angyal.
Te vagy a szürkület, te vagy a hajnal.
Te vagy a kezdet, és te vagy a végzet.
Isteni lényedet magadban érzed.
Néha a fény vagy, néha meg árnyék.
Néha egy picike, aprócska játék.
Játszanak véled, zajlik a sorsod.
Fájdalmaidat magadba folytod.
Egyszercsak felrobbansz, akár egy bomba.
Emberi sorsokat borítasz romba.
Picike pont vagy, apró kis hangya.
Te vagy a világon Istennek hangja.
Egy gyönyörű dallam, egy távoli ének.
Suttogó árnyék, bolyongó lélek.
Telihold vagy, és a temető csendje.
Isteni terv, és a teremtés rendje.
Benned él minden, a múlt és a jövő.
A mélyben nyugvó, a felszínre törő.
Te vagy az ébrenlét, te vagy az álom.
Táncolsz egy végtelen farsangi bálon.
Te vagy az átok, és te vagy az áldás.
Száműzve bolyongva, te vagy a szállás.
Te vagy a menyország, te vagy a pokol.
Picike porszem, ki másokat okol.
Te vagy a gyűlölet, te vagy a hála.
Belsődben ott van a szeretet vára.
Picike porszem vagy, hullámok hátán.
Benned él Isten, és benned a sátán.
Te vagy a lemondás, te vagy a remény.
Te vagy a bűn, és te vagy az erény.
Te vagy az árulás, te vagy a csalás.
Te vagy a kígyó, te vagy a marás.
Te vagy a boldogság, te vagy a keret.
Te vagy a korlát, mind ami lehet.
Picike porként, lebegsz a szélben.
Ragyogsz a napban, megbújsz az éjben.
Te vagy a becsület, te vagy a tartás.
Te vagy a pihenés, te vagy a hajtás.
Te vagy a természet, egy pici madár.
Mindegyik lében, te vagy a kanál.
Te vagy a táplálék, te vagy a vadász.
Te vagy a háló, és te vagy a halász.
Te vagy a hited, és te vagy a vallás.
Te vagy a látás, és te vagy a hallás.
Ismerd fel magad, mert te vagy a másik.
Te vagy ki lelkednek mélyébe mászik.
Te vagy a tükör, az előrelépés.
Te vagy a válasz, te vagy a kérdés.
Te vagy a mérleg, és remeg a kezed.
Te vagy az ítélet, s behunyod szemed.
Te vagy a bűnhődés, te vagy a karma.
Te vagy egy fáról, egy bizonyos alma.
Színész vagy te is, és szerepet játszol.
A végtelen filmen csak picikét látszol.
Vibrál a vetítő, a film meg szalad.
Időnként begyűri, máskor meg szakad.
Valaki befűzi, újra meg újra.
Ingázunk folyton, ide és túlra.
Picike pont vagy, egy emberi érzés.
Agyadon átfut a rengeteg kérdés.
Néha egy könnycsepp, néha egy mosoly.
Időnként szabad, máskor meg fogoly.
Néha a fájdalom magába temet.
Időnként úgyérzed senki sem szeret.
Picike pont vagy, egy picike lélek.
Te vagy a tavasz, a rügyező élet.
Te vagy az indulás, te vagy a halál.
Te vagy a diák, és te vagy a tanár.
Egyetlen láncszem, egy végtelen sorban.
Egy picike senki, a földön a porban.
Te vagy a szellő, te vagy az orkán.
Te vagy ki üvölt, ha kifér a torkán.
Egy picike harmatcsepp, a gomolygó pára.
Te vagy a léleknek épülő vára.
Picike porszem vagy, Isteni szikra.
Benned él Teremtőnk mindegyik titka.
Ady Endre:
A lelkeddel hálni
Mit sarju-hajak csiklandozva fednek,
Szeretném megcsókolni
Két vakszemed, a halványt,
Két kies völgyét a te szép fejednek.
Szeretnék egyszer a lelkeddel hálni,
Belopózni fejedbe,
Szűz szeretnék maradni
S valami újat lelni, kitalálni.
Most én a Halál szárítóján lengek
Tele gondolatokkal.
Óh, talán testem sincs már.
De test nélkül is vágyok és esengek.
Csókosan s szűzen akarnék én válni
A fejedet csókolván,
Azt a két kies völgyet:
Szeretnék egyszer a lelkeddel hálni.
Várnai Zseni: Őszi Napsütés
A nyár szerelme forró és merész,
de édesebb az őszi napsütés,
a csókja nem éget, mint a láng,
csak simogat, mint egykor jó anyánk,
szívünkre mézes, enyhe csókja hull...
és minden nap korábban alkonyul,
korábban alkonyul!
Az ősz szerelme, mint a kósza szél,
halk suttogás, majd vészes szenvedély,
a fény és árny oly gyorsan változó,
mint életünk, e hullámzó folyó...
Még kék az ég, de máris elborul,
és minden nap korábban alkonyul,
korábban alkonyul!
Az ősz szerelme hervadó virág...
lombdíszeit hullatja minden ág,
csak hallgatom ez édes bús zenét:
a búcsúzó madarak énekét...
Csak hallgatom, és szívem elszorul:
jaj, minden nap korábban alkonyul,
korábban alkonyul!
Aranyosi Ervin: Szeretni jöttünk...
Szeretni jöttünk széles e világra.
Keresni másban énünk jobb felét.
Örömöt lelni, napról napra várva,
a belső hangot, a misztikus zenét.
Mert a magánynak kongó kapujából,
az élet ösvénye másfelé vezet.
Tárd ki szíved, mely börtönödhöz láncol,
s örülj a mának, amíg csak lehet.
Nyisd ki szemed és a lelkedben érezd:
ami ma gond, az mind megoldható.
Álmodni merj és sohase fékezd!
Amit csak hiszel, valóra váltható.
Szellemedet, ha lehet csillapítsd le,
Érzéseid vezessék léptedet.
Szeretetet, mit mástól kapsz fogadd be,
s hidd, amit akarsz el is érheted.
Érezni fogod, megnő a világod.
Szépség és jóság mind tiéd lehet.
Becsülj meg minden szerető barátot,
s teljessé válik az egész életed.
SZERELEM EZ?
Őrjöngök, Rád ha néznek,
Szeretne ütni két kemény ököl,
Hogy útálom ízét a sárga méznek,
Agyamban hogy csak arcod tündököl,
Hogy megvetem szelét az élet-vésznek
S haraggal bámulok az égre föl
S ha sírni kéne, könnyeim is késnek
S belőlem minden jóérzést kiöl.
Szerelem ez? vagy, haj nem is tudom csak,
Csak azt tudom, hogy megbolondulok,
Bronzajkaim, mint gyáva koldusok,
Csókmorzsáért könyörgenek - agyoncsap,
Érzem, szaladj, rohanj kezem elől!
Ihaj! ha egyszer öklöm öldököl,
Ideráncigállak, nézd kevélyen, büszkén
Hogy zúz sebet e gyáva két ököl
S csókolj bolondul holtak füstös üszkén.
Akarom kezeimbe sodorni hajad,
Akarom megizelni telér ajakad,
De mondd nekem, ki eddig nem is hittem,
Karodban él az ifju Életisten!
József Attila
Érzelmes párbeszéd
"A vén parkban didereg a magány,
s két árnyék suhant át az éjszakán.
Ajkuk puha, szemükben semmi élet,
alig érteni, halkan mit beszélnek.
A vén parkban didereg a magány,
s multat idéz két boldogtalan árny.
- Gondolsz régi mámorunkra szerelmem?
- Mi köze hozzá? minek érdekeljen?
- Arcom álmodban ma is megjelen?
Feldobog szíved a nevemre? - Nem.
- Óh szép napok! milyen forró s igaz volt
csókunk és gyönyörünk! - Lehet, hogy az volt.
- És kék az ég s a remény végtelen.
- A remény eltünt, egünk fénytelen.
Riadt bokrok közt jártak, két kisértet,
és csak az éj hallotta, mit beszéltek."
/Szabó Lőrinc fordítása/
Paul Verlaine
Buzogány Árpád - Az út, amit megjárunk
"Ha már elfogy az út előlünk,
ha nem tudjuk, merre van előre,
ha már a májusi szikrázó fénytől
se kapunk jártányi erőre,
ha már botokká válnak
körülöttünk a zsenge ágak,
vadak lesnek ránk s minden
tüske csak visszafelé rángat;
ha a csillagokat is ellopják tőlünk
s a kenyeret kezünkből kiragadják -
csak a gondolat maradjon friss,
mint bolyban a szorgalmas hangyák.
Mert ha szólni tudunk még,
nem maradtunk szegények;
itt az is kincs, ha felhangzik
anyánk nyelvén egy ének ...
Majd csak a remény marad meg
s mellette mindennapi jármunk,
de ünnep az, ha kimondhatjuk
valamelyik gyönyörű álmunk
szabadságról és szeretetről
s aztán nagyot hallgatunk, mint a vének;
de az is ajándék, ha ezzel
legalább holnapig élek -
s ha a remény is már elhagy,
- nem simogatnak, nem vesznek ölbe -
a legszebb vágyakkal együtt zuhanunk
az anyanyelvből - az anyaföldbe."
Gyóni Géza: Álmok
Ha a robotban kimerülve
Párnámra hajtom bus fejem,
Lelkemre mintha galamb ülne,
Te édes képed megjelen.
A fényes álmok a tiéid
Azokat mind neked adom -
Álmodja bár a lelkem végig
Selyempárnán vagy kőpadon.
És álmodom selyemhajaddal,
Karod szeliden átölel...
De virrad. Ujra itt a hajnal.
Varázsos kép, búcsúzni kell!
Elűzlek, mint a nap az égről
A fényes hajnalcsillagot -
Habár a fájdalom terhétől
Napestig összeroskadok.
Miller Emili:
Drága Szüleimnek
"Vigyáztatok rám, mikor fiatal voltam,
segítettetek a gondjaimban.
Szeretetet adtatok és figyelmet,
törődést és gyengédséget.
Mikor leszidtatok, csak azért tettétek,
hogy jó útra vezéreljetek engem.
Nélkületek nem tartanék itt,
nélkületek nem ilyen ember lennék.
Csak nektek köszönhetem a sok-sok jót,
hálám kifejezésére nincs is megfelelő szó...
Köszönöm, hogy az ÉN szüleim vagytok,
és mindig, mindenben számíthatok rátok!"
Gedeon Ferke: Őszi vers
Hull a levél,
Szelíd napfény mosolyog,
Itt van az ősz:
Tudjátok-e, mit hozott?
Sárga körtét, piros almát,
Friss diót,
Csak úgy hinti, csak úgy szórja a sok jót.
Mit hozott még?
Hát a kedves szüretet,
Szülőt, szilvát, meg
Sok hulló levelet.
Szelíd, szép ősz
Jó hogy jöttél,
Szeretünk. Megköszönjük
Amit hoztál, minekünk.
Kopasz fákon,
Ha elmúlik majd a tél
Újra kihajt,
Újra zöldül a levél.
Paul Éluard: Üdvöm homokszeme
Pusztán mert tiszta vagy s pusztán mert inni adsz
Ahogy nyíló kezünk szárnyat mozdulni enged
Mivel megosztod és összefogod magad
Ahogy összetapad s megvonaglik a száj
Ahogy ész-fogta nyelv neki-nekieredhet
Két kar kitárul és bezárul
Hol nappalt hol meg éjt hozva folyvást kigyújtva
A tüzet mely ezer szívet kötni melenget
Pusztán mert éppolyan hű vagy mint a teremtés
Erős mint ért gyümölcs gyenge akár a hajnal
Tetézve évszakot be- s befedve az embert
Pusztán mert mint a jó-nedvű mező olyan vagy
Mely lényeg lényegével itatja talaját mely
Vár vár ártatlanul dadogó lépteket
Mint a munka mint a játék mint számvetés mely
Csontig hamis mint egy ajándék emberrablás
Pusztán mert egyenes hajlékony vagy s türelmes
Pusztán mert beveted a fény búzaszemét
A föld simogató húsába éjszaka
Délben nem tudva hogy érvényes-e az élet
Eggyel több napomat tártad ki Nincs ma Nincsen
Holnap Megsemmisült a mindig és soha
S te megkockáztatod magad kárára élni
Jobban mint én kit egy más nő s a semmi szült.
Aranyosi Ervin
A szeretetről...
Szeretni annyi: – elfogadni,
kitárt szívedből többet adni!
Másokban meglátni a szépet,
s örökre hinni: szép az élet!
Megértőn nézni a világra,
ápolni, kinek lelke árva.
Tudni a rossz is emberi,
másképpen lát, ki felismeri.
Keresd a jót, kívánd a szépet!
Lásd meg másban az emberséget!
Bocsásd meg azt, amiben gyarló!
Szeress ha fáj is, legyél kitartó!
Azért születtél erre a földre,
hogy szeretni tanulj mindörökre.
Szívedben szóljon szeretet ének,
szeretném, hogyha szeretnének!
Sárhelyi Erika: Szonett a szerelemért
Néha feledem, hogy időnk véges,
hogy szeretni itt a földön van jussom.
Míg ver szívem, míg érezni képes,
míg szép szívedbe magamat rajzolom,
míg tegnapom igaz holnapra ébred,
s hinni tanul bennem a kétkedés,
míg köszönni tudlak a sorsnak téged,
s mosolyod örökre elmémbe vés,
addig tudom, hiába nem éltem,
s lelket sem koloncnak adott az ég,
nem baj, ha a vég korán jön értem,
csak téged engedjen szeretni még.
Futnak a napok, s vele az évek,
most kell szeretnünk, nincs másik élet.
Ölellek, mint szél a fákat,
Hajnalt az est, Nap az árnyat.
Szivárványként ezer színnel
Rajzollak meg, szerelemmel.
Úgy leszel te álmom része,
Ahogy csillag éjnek dísze.
Két kezemmel óvlak, féltlek,
A szívemben áldón védlek.
-Bodnár László-
Szabó Lőrinc: Enyém volt s mégsem enyém ma
Enyém volt s mégse enyém ma,
enyém ma is, és idegen;
ha eszembe jut, újra hajnal
ragyog az életemen.
Nézem s nem látom. Az arca
csupa fény, felhő, remegés;
virágneze: szóba fogni
túlsok és túlkevés.
Virágzene, érthetetlen.
Ki tudja, nem álom-e?
Tűnt évek titka, merengő
fény- és illatzene.
Enyém volt s mégsem enyém ma,
nem enyém, s örökre az;
neki üzenek, a szíve tudja,
s meglobban: úgy van, igaz!
Enyém volt s mégse enyém ma,
enyém ma is, és idegen;
ha eszembe jut, újra hajnal
ragyog az életemen.
Szabó Lőrinc: Ahol élőbb a föld
Vannak helyek, ahol élőbb a föld,
utak, melyek lángolnak, vagy sajognak
s akárhol leszel, mindig visszahoznak
tájak, melyek már túlvilági kört
zárnak körénk, itt a kék, ott a zöld:
a gyöngyös Tejút könnyeiddel oktat,
s annál a fánál erősebben ott vagy,
mint bárki bárhol: delet és gyönyört
őrzöl, s az téged. Így szövődsz bele
a Mindenségbe, élet és mese:
nem is hiányzol sehol sohase.
Mindez sok, s kevés: ez ébreszt, ez altat:
örök jelenlét, noha képzelet csak
Hogy szerezhet szív szíven ily hatalmat?
Magamban hordom a szívedet,
a szívemben hordom.
Mindig itt van velem.
Bárhová megyek, mindig kell nekem.
És akármit teszek, bármi lesz,
Te ott leszel Kedvesem.
A sors nem riaszt,
mert Te vagy a sors nekem.
Nem kell világ ennél szebb,
mert Te vagy a világ, igen.
Íme a titkok titka,
mit senki se tud:
gyökere minden gyökérnek,
rügye minden rügynek,
egek feletti ég a fán,
mely maga az élet.
Mely magasabbra nő,
mit a lélek remélhet,
vagy elme megérthet,
mint az alá nem hulló csillagok csodája.
A szívemben őrizlek.
Ott őrizlek a szívemben.
Edward Estlin Cummings:Magamban hordom a szívedet
Magamban hordom a szívedet,
a szívemben hordom.
Mindig itt van velem.
Bárhová megyek, mindig kell nekem.
És akármit teszek, bármi lesz,
Te ott leszel, Kedvesem.
A sors nem riaszt,
mert Te vagy a sors nekem.
Nem kell világ ennél szebb,
mert Te vagy a világ, igen.