Kedvenc idézetek (beszélgetés)
Mosolyod, mely szívből fakad,
Aranyozza be arcodat!
Mosolyod nem kerül pénzbe,
Mégis sokat ér testvéred szemében.
Gazdagítja azt, aki kapja,
S nem lesz szegényebb az sem, aki adja.
Pillanatig tart csupán,
De örök nyomot hagy maga után.
Senki sem oly gazdag,
Hogy nélkülözni tudná,
És senki sem oly szegény,
Hogy meg nem érdemelné.
Az igaz barátság látható jele,
Hintsd be a világot egészen vele.
Mosolyod: nyugalom a megfáradottnak,
Bátorság a csüggedőnek,
Vigasztalás a szomorkodónak.
Mosolyod értékes, nagyon nagy jó,
De semmiért meg nem vásárolható.
Kölcsönözni nem lehet, ellopni sem,
Mert csak abban a percben van értéke,
Amelyben arcodon megjelen.
És, ha ezután olyannal találkozol,
Aki nem sugározza a várt mosolyt,
Légy nagylelkű, s a magadét add,
Mert senkinek sincs nagyobb szüksége mosolyra,
Mint annak, aki azt másnak adni nem tudja.
(II. János Pál)
Azt adom, mi legnagyobb: a szívemet, mely útra kelt és felkutatta a tied. Rejts el, őrizz, éltess engem kedvesem. Én veled leszek, te leszel a mindenem.
Johann Wolfgang von Goethe
Én azt gondolom, az erő mindig ott kezdődik, ha valaki ki meri mutatni, ami fáj, és soha nem ott, amikor valaki azt mutatja, hogy milyen rezzenetlen arccal bír ki mindent.
Csernus Imre
Sok dolog van a világon, amin megakad a szemed, de csak kevés, ami a szívedet is vonzza - ez utóbbiakkal törődj!
Ben Daniel Crenshaw
A szeretet türelmes, minden más türelmetlen. És amint egyszer megérted, hogy türelmesnek lenni annyi, mint szeretni, és türelmesnek lenni annyi, mint imádságban lenni, akkor mindent megértettél. Meg kell tanulnod várni.
Osho
"Annyira szeretlek, hogy még a gondolat is fáj. Kérlek higgy nekem. Te vagy számomra a fény, a véget nem érő nyár."
(James Patterson)
„Könnyebb az embereket hülyíteni, mintsem meggyőzni őket arról, hogy hülyítik őket.”
(Mark Twain)
"A hűségemmel üzenem a kedvesemnek, hogy többet ér másoknál, hogy számomra az egyetlen, csakis őrá vágyom. (...) És ha a másik nem is tudja, hogy hűséges vagyok hozzá? Mit jelent hűségesnek lenni valakihez, aki arról mit sem tud? Ez esetben a hűség saját magamhoz való viszonyulás. Valami, amit önmagamért cselekszem."
Francesco Alberoni
Zelk Zoltán: Vers a lehetről és a nem lehetről
A nem-lehetből, mondjad, még lehet
másképp lehet, vagy már csak így lehet,
hogy nem lehet más, csak a nem lehet?
Kimondanám már, hogy isten veled,
de fölsikolt bennem a nem lehet!
mert hajad, orrod, szájad és szemed -
mert az leszek, jaj, megint az leszek,
az a csordából kimart, seblepett,
kölyke-se-volt, nősténye-elveszett
csikasz, ki nyugtot csak akkor talál,
ha puskavégre fogja a halál.
De este lett, és olyan este lett,
megleltem újra arcod és kezed,
egymás szájába sírtuk: Nem lehet,
hogy már csak így, hogy másképp nem lehet!
és hajad, orrod, szájad és szemed.
S ki azt hittem, hogy élni ébredek,
megint csak itt, megint e dérlepett
falak között, megint a nem lehet.
Vacog a szív, veri a perceket,
veri, hogy nem, hogy nem, hogy nem lehet!
Ha megyek már az utcán, úgy megyek,
gázolva folyót, zihálva hegyet,
mert voltak folyók és voltak hegyek
és voltak évek, voltak emberek
és mi volt még! mi volt!
és azután
egy nyári perc december udvarán -
a vén remény... és voltak reggelek,
mikor veled, melletted ébredek
és hajad, orrod, szájad és szemed
s az ing, s a váll, s a paplanon kezed...
Úgy szól a szó, mint az emlékezet -
hát nincs szavam több és nem is lehet.
"..aki szeret, azt viszont is szeretik."
(Fontane)
"A szerelem lényege, hogy két magányos lélek köszönti, megérinti és megvédi egymást."
(Rainer Maria Rilke)
Nincs szebb könyv szívnél s léleknél...
Nincs szebb könyv szívnél s léleknél. Mert ki azokban nem találja a hangot, mely érzelmeinek mélységet, vágyainak szárnyat, szavainak tartalmat nyújthat, hiába keresgélné a nyomtatott betűkben.
Vámos Miklós
"Terhedre én soha nem leszek. Ha csak az árnyékodat látom is, boldog vagyok. Ha a ruhád a szegen függ, én titkon megsimítom. Ha a poharadban víz marad, én iszom meg. S az a víz nekem édes, mint a pogány istenek nektárja."
(Gárdonyi Géza)
"Szeretnélek kibontani, s vigyázva összerakni újra, aztán, ha van, lelkedbe bújva álmodni, mint még sohasem."
(Szabó Lőrinc)
Akiben nincs félelem, annak kevesebbje van egy baráttal.
Mark Lawrence
"Tudom már, te vagy a szerelmem, a véremből jössz, arra vársz, hogy karomba szorítsalak, hogy egyek legyünk... Rólad álmodtam. Bennem voltál, s én adtam a véremet, az izmaimat, a csontjaimat. Nem fájt. Oly szelíden vetted magadhoz a szívem, hogy gyönyörűség volt megosztanom magam. Azt kerestem, hogy mi bennem a legjobb, mi a legszebb, hogy azt is neked adhassam."
(Emile Zola)
A magány önzés meg hiúság: amikor azok sem értik, amit mondasz, akik szeretnek és akiket viszont, amikor nem érdekli őket, amit mondasz, csak hogy igazat adsz-e nekik; amikor az sem érdekli őket, amit akarnak vagy mondani szeretnének, hanem csak az érveid rombolása; amikor téged sem érdekel, mit mondanak, amikor a saját véleményedet is unod, amikor legszívesebben hallgatnál, de nem tudsz, hiába is tudnál, rajtad már nem segít.
Vida Gábor
Csak az a rosszabb a félelemnél, ha egyedül félsz.
NCIS c. film