Kedvenc idézetek (beszélgetés)

Szivárvány voltál

nekem: gyönyörű, távoli

- elérhetetlen.

"Láttál már csillagos eget?

– Persze.

– Azt is láttad már, hogy időnként egy-egy csillag leesik.

– Láttam, azok a hulló csillagok.

– És mindennap több is leesik. Igaz-e? – folytatta Mikkamakka.

– Igaz… Ez azt jelenti, hogy egyszer csak elfogynak az égről a csillagok? – ijedt meg Babó Titti.

– Na látod – mosolyodott el fölényesen Mikkamakka. – Azt gondolod, hogy mindennap kevesebb csillag van az égen?

– Én aztán nem.

– Nem is gondolhatod, mert nincs kevesebb.

– Bár nem egészen értem – komorodott el Babó Titti. – Mindennap leesik egy csomó, még sincs kevesebb?!

– De nincs ám! Mert Nagyapa minden éjjel összeszedi a lehullott csillagokat, a létráján fölmászik az égig, és szépen visszaszögezi mindeniket.

Babó Titti szájtátva hallgatta Mikkamakkát, csak nagy sokára ocsúdott ámulatából.

– És mi lesz – kérdezte suttogva –, mi lesz, ha Nagyapa meghal?

– Ó, te bikfic – nézett rá megrovóan Mikkamakka –, hát nem tudod, hogy Nagyapa sohasem hal meg? Az lehet, hogy egyszer majd már nem jár ki az almafáival beszélgetni. Meg talán veled se beszélget, velem se. De minden éjjel veszi a létráját, összeszedi a lehullott csillagokat, és mind visszaszegzi az égre. Mindörökké, a világ végezetéig."

Olyan szép a szemed... és ha rám nézel,

Úgy tűnik, már nem számít az élet,

Mert tudom, hogy még mindig szerelmet érzel,

Irántam, s szíved számomra bármit megérhet.

S ha nézel, mindig ugyan az jut az eszembe:

Hol lennék nélküled?

És mindig félve nézek bele a szemedbe...

Vajon meddig maradhatok melletted?

És tér idő, megszűnni látszik,

Mert számunkra örök a pillanat.

És a szeretet szívünkben egyre csak virágzik.

s jobban kötődök hozzád ezen perc alatt.

És szemedben látom a szerelem tüzét égni,

Látom benne a jövőnket, a boldogságot.

és látom azt is, hogy nem kell többé félni.

Nem kell többé vádolni a világot."

...Ha valaki meghal - valaki, akit ismertél, akit szerettél, akivel együtt éltél, aki része volt az életednek - akkor valami benned is meghal. Persze, az illető hiányozni fog. Űrt érzel utána, ez természetes. De ugyanez az űr átalakítható egy ajtóvá. És a halál: ajtó Istenhez. A halál az egyetlen olyan jelenség, amely nem áldozata az emberi korrupciónak. Ezen kívül az ember minden mást meghamisított, mindent beszennyezett. Egyedül a halál maradt szűzen, hamisítatlanul, érintetlenül az emberi kéztől. Az ember meg szeretné hamisítani ezt is, de nem tud vele mit kezdeni, nem tudja magáévá tenni. A halál annyira megfoghatatlan - hogy megismerhetetlen maradt. Az ember nem tud mit kezdeni a halállal, képtelen felfogni, nem tud tudományt faragni belőle, Ezért a halál még tiszta, és jelenleg az egyetlen ilyen dolog a világon.

Használd ki ezeket az alkalmakat. Amikor a halál váratlanul belép a tudatodba, akkor az egész életedet értelmetlennek érzed. És az úgy is van! A halál felfed egy igazságot. Amikor hirtelen szembetalálod magad a halállal, akkor teljesen kicsúszik a talaj a lábad alól. Hirtelen ráébredsz, hogy ez a halál utalás a te halálodra is. Minden halál mindenki halála.

Osho

Egy vágyam van:

Legyél velem.

Szeress!

Vagy legyek idegen?

Neked adom a szívem.

Vedd el,

Őrizd meg,

Vagy temesd el.

"Néha az ember azt hiszi, hogy jön majd valaki, aki magával hoz egy

másik világot... Aztán rájössz hogy ő is ezen a Földön él... Pedig pont

ez a lényeg... Hogy jöjjön valaki, aki ezen a Földön él... És hozzon el

egy világot... De ne egy másikat, hanem ezt... A miénket... Csak kicsit

másképp... Jöjjön valaki, akivel máshogy látod a világot... Akivel

máshogy éled meg a mindennapokat... Akivel szebbek lesznek az álmos

reggelek... És még szebbek az éjszakák... Akivel a percek óráknak

tűnnek, az órák pedig perceknek... Aki ott tud hagyni a szívedben

valamit, ami akkor is segít szebbé alakítani a valóságot, ha ő nincs

melletted..."

"Szerettelek.

Úgy szerettelek, ahogy nem akarok, és nem is tudok szeretni többé, kritikátlanul.

Mindig én voltam a Tiéd, és nem te az enyém, akkor is távol tőlem, mikor a karomba voltál.

Éjjel néha szerettelek volna felrázni álmodból, rád kiáltani, mondd meg a szót, amelyből megkapod önmagad, amely megvált, és mondd meg az irányt is, amerre el kell indulnom, hogy megtalálhassalak."

"Lám, hiába ragaszkodunk foggal körömmel a magunk

fájó, keserédes emlékeihez, annak az emlékéhez, aki itt hagyott minket -

mi mégiscsak itt vagyunk , ebben a világban. Az élet pedig olyan, mint

a dagály: először észre sem venni, hogy történik valami, aztán egy nap

arra ébredünk, hogy mennyire lerombolták a hullámok a fájdalomból

rakott partfalat..."

”Mért vagy oly szomorú, mikor

itt mindenki nevet?

Valld csak be: sírtál, biztosan;

mutatja a szemed”

Mindig a holnapra mosolygok,

Elvágyom onnan, ahol bolygok,

Úgy vágytam ide s most már szállnék.

Óh, én bolond, bús, beteg árnyék.

Ady

... Ébredj, mert várok rád!

A szemedbe mondanám, mit érzek.

A mélybe zuhannék érted ...

"..Az a legszebb a boldogságban , hogy az ember már azt

képzeli, hogy soha többé nem lehet boldogtalan..."

Mennyi esés, landolás,

zuhanás a semmibe.

Mennyi újrakezdés, áhitat

a jóra, virágbontásra,

kijózanodásra.

Mennyi elveszett pillanat,

elfojtott érzés, gyáva

visszavonulás.

Mennyi kietlen út, sivatag

trópusi erdők helyett.

És mégis a zuhanás erősít,

felemel.

Szeretjük egymást, mint a gyerekek. Önzőn, ragaszkodva, soha-el-nem-válva.

Szeretem. Lobogva, dorombolva, mosolyogva, és nincs nap, amelyet ne tenne színessé.. Gyerekké tett, akit felnevel. És viszont. Ijesztő, szédítő táncban élünk mi ketten. Így kell. Könnyekkel, fájdalommal, veszekedéssel, majd béküléssel, boldogsággal, időtlen, idétlen csillogással. Elbűvöljük egymást. Van egy világ, amelyben csak ő él, és én. Mi teremtettük. Az az otthonom. Nem fér be senki más.

Emlékek.

Ezek határozzák meg gondolataim,

döntéseim,

mindennapjaim,

az édes és keserű emlékek

egyaránt.

Olykor

kétségbeesetten kapaszkodom beléjük

Máskor bármit megtennék,

hogy kiírthassam

magamból a fájdalmas képeket.

Lecsukódtak bús, nagy szemeim

Számára a világnak,

Nincs már nekik látni valójuk,

Csak Téged, Téged látnak.

Ady

Nekem folytatnom kell a keresést az után a személy után, aki azért jött a világra, hogy rámtaláljon. A szívem súlyos sebet kapott, de majd begyógyul, és akkor majd újra tudok örülni az élet szépségének.

Ha valaki elmegy, jönni fog helyette valaki más, és újra rámtalál a szerelem. Szabad vagyok, készen arra, hogy megtaláljam életem szerelmét, azt, aki rám vár, és akire én várok.

Lelkem, szívem kitárom a piacra,

Túladok én is minden kincsemen...

...De nincs erőm ily nyomorulttá válni,

Óh, nincs erőm, én édes Istenem!...

Ady.