Kedvenc idézetek (beszélgetés)
A madár nem azért dalol, mert valami mondanivalója van. Azért dalol, mert dala van.
Anthony de Mello
Fázol... Hideg van, fúj a szél, szemedbe hordja a tűhegyes esőcseppeket. Utálod, már számolod, hogy még mennyit kell lépned a biztonságos meleg szobáig, csak be, be, be a hidegből. A szoba kellemes, meleg... De mi ez? Fázol. Tovább is. Hiába meleg, hiába duruzsoló kandalló, hiába... Mert nem a bőröd fázik valójában. Hanem a lelked. A lelked didereg. És nem tudja felmelegíteni sem kandalló, sem fűtött autó, sem pálmafás tengerpart. Mert egyedül van.
(Csitáry-Hock Tamás)
Gyönyörű az élet, bár néha nem értem.
Vannak percei, mit nem kéne megélnem.
Én tehetek róla? Lehet, hogy igen,
de sok mindenről nem, ezt szívemből hiszem!
Az enyémben volt minden, szép és varázslatos,
pokoli, gyötrelmes, s néha iszonyatos.
Kaptam benne vágyat, szeretetet, álmot,
néha elfeledném az összes valóságot!
Sokszor volt fájó, csúfos az egész,
de talán most a rossz a múlt ködébe vész.
Most talán már jó lesz, minden pillanat,
valóra válhat egy meseszép gondolat.
Így kell már lennie! Elég volt a rosszból,
a félelmekkel teli, pokoli napokból!
Nem vagyok öreg, még, annyi minden várhat,
meg kellene érnem a rám váró csodákat!
Nem tudom, mi jön még, de szeretnék élni,
boldogan, vidáman szépeket megérni
„Egy napon miután uralmunk alá hajtottuk a szelet, a hullámokat, az árapályt, és a gravitációt, talán hasznosíthatnánk a szeretet energiáit is. Akkor a világtörténelem során másodszor, az ember újra felfedezi majd a tüzet.”
(Pierre Teilhard De Chardin)
"Szeretnél lenni a víz, mely egy hosszú nap után felüdíti fáradt testét, a törölköző, mely minden porcikáját végigsimítja, magadba itatva róla a vizet. Lennél a tükör, amely minden nap láthatja, a cipője, amely pici lábához simul, vagy a rúzs, mely színesíti ajkát. Lennél a telefon, mely hallja hangját, a kanál, amit édes nyelvével megérint. Vagy a toll, mellyel gyönyörű, fenséges nevét leírja, vagy a papír, mely azt hordozza. Lennél. Minden lennél, de egyik sem lehetsz. Mégis, mindegyiknél több lehetsz. Mert te a lelkeddel simogatod, a lelkeddel öleled át, lelkeddel érinted meg, lelkedben hordozod nevét, szívét, a lelkeddel őrzöd. Soha nem múló vággyal."
Csitáry-Hock Tamás
Anyámhoz
Beszélj, anyám! Szavad a szív zenéje,
Szívedből szeretet s élet szakad;
Nappalodik a szenvedélyek éje,
Meleg sugárként ömlik szét szavad.
Buzdíts a jóra, óvj a küzdelemben,
Szeretni, hinni ó, taníts meg engem!
Szívedbe Isten lelke költözött...
Áldott vagy te az asszonyok között!
Ragyogjon arcod és ne sírj miattam!
Bár most levert és bús vagyok,
Lesz még idő - ne félj! - midőn dicsőség
Övedzi majd e büszke homlokot!
Te csak szeress, ne legyen semmi gondod,
Vigasz legyen szavad, bár feddve mondod
És drága könnyeiddel öntözöd!...
Áldott vagy te az asszonyok között!
Tenszíved az, mi téged fölmagasztal,
Virágok nyílnak lábaid nyomán,
Termő rügyet bocsát a sziklapadmaly,
Amerre jársz mint égi látomány:
S hol szebb világok tiszta üdve támad,
Te oda szállsz. Kivívtad koronádat,
Körötted minden fénybe öltözött...
Áldott vagy te az asszonyok között!
Üdvöz légy, jó anyám! Malaszttal teljes
Szívedhez járul boldogan fiad.
Szívem remeg, mert üdvössége teljes,
Szívem zokog, de az öröm miatt.
Ó, mert áldás nő az áldás helyén:
Áldott vagyok, méhed gyümölcse, én!
Várnak reánk nem ismert gyönyörök...
Áldott vagy te az asszonyok között!
Ezeket kérem számodra:
Nem azt, hogy soha ne érjen szenvedés,
sem azt, hogy elkerüljenek a feladatok.
Még azt sem kérem, hogy utadat rózsák szegjék,
és hogy könny soha ne csurogjon végig arcodon,
vagy hogy soha ne tapasztald meg, mi a fájdalom.
Mindezt nem kívánom neked.
Ha így lenne, a könnyek nem tudnának
új felismeréshez vezetni,
a fájdalom nem ötvözne nemesre.
Mély békességet kívánok neked,
mint a hullámverés ritmusos zenéje.
A szélzúgás mély békességét kívánom neked,
ahogy aláfesti a csendet.
A dombhajlatok felett eláradó békességgel köszöntelek.
Az éjszaka ragyogó csillagainak békéje vegyen körül!
Arról, aki egyszer eljön
Oly későn jön majd, hogyha eljön egyszer,
Olyan későn és oly magánosan,
Hogy ráismerni még az este sem mer
És az út se, amelyen átoson...
Oly későn jön majd és magánosan.
A lámpát én addigra már eloltom
És míg elborít búsan a setét,
Magányom mélyén az álomba fojtom
A várakozás keserű hevét,
Amíg elborít búsan a setét.
S mikor szememben már kérdés se rebben
És minden emlék fénye kialudt,
Tán éppen akkor gondol rám a csendben,
Kit lassan-lassan hoz felém az út...
Mikor már minden emlék kialudt.
Talán az ajtómon is bekopogtat,
Nevét nem mondja, szótlanul belép,
A bánat addig már félholtra koptat
S már nem várom senki jövetelét,
Mikor az ajtón szótlanul belép.
Ugy jön a csendes esti pillanatban,
Mint elkésett, régvárt illúzió,
A szerelemről mond majd gondolatban
Bűvös szókat, miket hallgatni jó,
Mint elkésett, régvárt illúzió.
Lehet, hogy majd felébreszt a sötétben
Szava, mely lágyabb lesz, mint a homály,
És ott maradnánk halkan, szótlan, tétlen,
Hogy kik is voltunk, azt se tudva már
Körülöttünk hallgatna a homály...
Jótanácsként kaptam, megfogadom......
"Add meg minden napnak az esélyt,
hogy életed legszebb napja legyen!"
Hunyd be a szemedet, amikor beszélnek hozzád - és megtudod, mit akarnak tőled valójában. A "valóban" szón döntő hangsúly van.
Néha beszélgetek egy barátommal és közben beesteledik. Nem gyújtok villanyt. Ülünk tovább a félhomályban, a sötétben. Ilyenkor a beszélgetés egy magasabb igazságfokra lép.Van, akit zavar a sötét, nem is tudja, miért. Én tudom.
Azért, mert nem működik a látszatrendszer, amit az arcunk fejez ki: hiába mosolyog, nem látni. A sötétben jóval kevesebbet mosolygunk, mint világosban. Nincs kinek és nincs miért.
Csak a hang él ilyenkor, és a hang bizony árulkodóbb, mint az arc. Sötétben az ember önmaga lesz.
A sötétben kiderülhet egy kedves emberről, hogy rosszakaród
egy alázatosról, hogy önző, és ki akar használni
más valaki gorombán rád mordul, és tudod, ez az ember s z e r e t .Morgásában több a jóság, mint mások mosolyában.
Hunyd be a szemed, és hallani fogod az önzést, a gőgöt, a hiuságot, a határozottság mögé bújt tétovaságot,
hogy nem azt gondolja valaki, amit mond.
Miért? azt kérdezed?
Mert a fülünk érzékenyebb, mint a szemünk.
A méltóságról...
Kétféle méltóság van.
Az egyik: amit a világ ad az embernek.
A másik: amit az ember ad saját magának.
Az utóbbi nagyon ritka.
Miért beszélek erről?
Mert azt tapasztalom, hogy a legtöbb női élet gondja éppen itt van: nem tudnak igazi méltóságot teremteni magukban. Ez a több évezredes kiszolgáltatottság eredménye is. Az, hogy a nők életének értelme csakis a másokkal való összefüggésben van, hogy attól boldogok vagy boldogtalanok, hogy mások mit szólnak hozzájuk, oda vezetett, hogy a női önérzetüket csakis kivételes helyzetben élik meg. Néha megrémülök, hogy milyen megalázó helyzetben élnek nők, s hogy ezt milyen sokáig tűrik.
Valójában minden nő: királynő. S ha ezt élettársa vagy a környezete nem veszi észre, neki magának tudnia kell.
A méltóság nem tévesztendő össze a gőggel vagy a hiú beképzeltséggel, mert ez még mindig színjáték. Másoknak szóló szerep. A méltósághoz nem kell senki. Egyedül egy szobában, olvasás közben, vagy éppen hagymavágás közben a konyhán is méltóságunk lehet - mert ez nem egy olyan rang, amelyet kapunk, hanem amelyet magunknak adunk.
A méltóság nem a külső élethelyzettől függ.
- Müller Péter -
"A játék tartson, ameddig a játéknak van ideje, de amikor komoly dolognak jön el az ideje, abba kell hagyni a játékot."
Szilvási Lajos
Szerelmeid fájó sugarába
Belemásoltam árnyékomat,
Hadd legyen az életem falára
Kivetített égőáldozat!
Szerelmeid tömlőjét cipeltem
Repedt, száraz útjaim porán,
A hús nedűt ki mégsem vedeltem,
Mint elkötött nyakú kormorán.
Szerelmeid rőt zsarátnokába
Böjti szél pofozgat lángokat,
Emlékrőzsék fel-felizzó ága
Szárnyra kél és hozzám látogat.
Mégis, hogyha fojtogat a sírás,
S eloltják az esti fényeket,
Ím, a feltört régi titkosírás
Láthatóvá tesz reményeket
Mégis él az eltűnő varázslat,
Felnyerít a kopott hintaló,
Általad lesz színesebb a másnap,
Néma csengő hangja hallható.
Mégis, úgy van, hogy a nagy csodához
Felfeszülni az égre kevés,
Hozzádőlünk egy kiszáradt fához,
S mienk marad az emlékezés.
Te választod az örömöt. Te választod a szeretetet. Nyúlj ki befelé, és keresd meg magadban, Hol lakik az öröm. Látogasd meg belül a szeretet lakhelyét. Hozd elő mindkettőt. Engedd, hogy átérezhesd őket ITT és MOST.
(Zen)
A jelenlét hatalma
Ha panaszkodsz, áldozatot csinálsz magadból.
Ha kimondod, amit gondolsz, erőd teljében lehetsz.
Változtass hát a helyzeteden
valamilyen cselekedettel
vagy a valóság kimondásával.
Lépj ki a szituációból, vagy fogadd el!
Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek.
( Jókai Mór)
Az élet egyik legszebb kárpótlása az, hogy egyetlen ember sem tud őszintén segíteni egy másikon anélkül, hogy ne segítene ezzel saját magán is.
(Ralph Waldo Emerson)