Inzulin rezisztencia! Mit tudtok róla, gyógyítható? (tudásbázis)
Dehogynem. Én úgy tudom, hogy a kevesebb ch mennyiséget nem szabad zsírral pótolni. Tehát, az nem ok, ha a megengedett szeletke kenyér mellé még megeszik az ember, mondjuk fél marék töpörtyűt, mert hogy abban úgysincs ch. :)
Nálam mondjuk nem érdekes, én elég kevés ch-t eszem, még 160-at sem bírok lenyomni a torkomon. Így a kalória sem túl sok.
persze, 1/3 zsiradékkal szoktam, teljesen rendben van úgy:)
kal.számolást már vágom, a ch-ban még csak kezdő vagyok, de azért biztos nem fogok tudni elvonatkoztatni az összkalóriától, ti azt nem nézitek?
Köszi, ezt ismerem, ennyi zsiradéktól kifeküdnék:)Vagy azért kell bele ennyi, h. elnyomja a tk-s liszt mellékízét?:) (csak viccelek, mert sajnos tudom, h. a fehér liszthez is ennyit tesznek)
én mindig megreformálom a recepteket, és ált. kiderül, h. kevesebb zsiradéktól/cukortól is lehet ugyanolyan jó
A tk.liszt márkája érdekes, emlékszel, milyen?
Nekem az al.disak váltak be, bár az keverék
Alapvetően nem értek egyet a magánovival, de ebbe most tényleg nem megyek bele, mert abszolút off.
Mi egy kisvárosban lakunk, és úgy tudom, hogy még a magánovinak is a központi konyháról viszik az ebédet.
Katasztrófa, amikor ki van írva a menü, mellette a tápanyag összetétel, és oda van írva, hogy az ebéd 110 !!! gr ch.
Egyébként magával az egészséges életre való neveléssel nincs gond, csak a közkonyhával.
Magánovi meg gondolom megfizethetetlen... és ott sem biztos hogy jót adnak a gyereknek.
Mekkora üzlet lenne egy ilyen ovit nyitni ahol ilyenre nevelik a gyerekeket. Mozgás, egészséges ételek, mindenféle ilyesmi.
Ha egyszer valaha lesz gyerekem akkor tuti ilyesmit keresek vagy csinálok egy ilyen ovit.
50 dkg tk tönköly liszt
50 dkg túró
50 dkg ráma
1 cs sütőpor
só (én ekkora adagba kb. 2 teáskanállal tettem)
sajt - a tetejét megszórni
tojás - megkenni a pogikat
Ebből elég sok lesz, úgyhogy szerintem fél adag is elég, csak én vendégeknek csináltam.
Amúgy Hajnánál vannak receptek, onnan néztem én is ki :)
Abból is próbáltam már, de barna lett, nyilván.
Had ne írjam le mit szóltak hozzá. :)
pogira kíváncsi lennék, nekem az a mániám, több száz variációt sütöttem már, de tk. lisztből nem lett az igazi sosem, még a norbi liszttel a legehetőbb
Naplódban van reci?
Ebben neked teljesen igazad van!!! A bibi sajnos ott kezdődik, hogy a gyerek eszik az oviban, ahol viszont a menü köszönő viszonyban sincsa az egészségessel.. Konkrétan olyanról hallottatok már,hogy "mogyorókrémes gombóc". (olyan mint a szilvás, csak csokikrém van benne) Én innentől kezdve a gyerek nem érti, hogy itthon miért minden olyan "más".
Bocs az offért.
Én póréhagyma krémlevest szoktam csinálni, nálunk mindenki szereti, és tk liszttel még finomabb is, bár nem mindig kell sűríteni.
Azt nem tudom, hogy jó-e nekünk...
A párommal még nekem sem lenne gondom, hiszen felnőtt ember, megérti, egészséges, stb...
De nálunk van gyerek. Furán néztek a tönkölylisztből készült nokedlire... :) Konkrétan aznap két féle nokedli készült...
De mégsem lehet mindig mindenből kétfélét főzni. Esetleg valami ötlet????
Azt olvastam nálatok, hogy tésztát, csak hetente egyszer lehet enni, nem így van? Bár nálunk eddig is heti egy napon volt ez a menü.
Ha a 160 g a fogyós diéta, akkor mennyit kellene ennem?
További ajánlott fórumok:
- Inzulin rezisztenica diéta...
- Hajhullás, szőrösödés 19 évesen? Kis túlsúly is párosul hozzá! Inzulin rezisztencia, mennyibe kerülnek a vizsgálatok?
- Inzulin rezisztencia / cukorbetegség + lisztérzékenység / gluténérzékenység
- Lehet valaki inzulin rezisztens magas koleszterinszinttel?
- Aki ért az inzulin rezisztenciához, megnézné az eredményem?
- IR azaz inzulin rezisztencia diétás, kidolgozott minta étrendje van valakinek?