Hónap végi spórolás: nagyanyáink és saját ötleteink: (beszélgetős fórum)
30 dkg. laskagombát vékony szeletekre vágunk, 5 dkg vajon egy evőkanálnyi hagymát pirítunk. Ekkor hozzáadjuk a laskagombát, sózzuk, borsozzuk, és apróra vágott petrezselyemmel megszórjuk.Mikor levet erszt a gomba, kicsi vegeta, és 1 dl. fehérbor, és fedő alatt 20 percig pároljuk.
Tejföl,kicsi lisztből habarást készítünk, ezt szűrőn át hozzáadjuk, és még 5-6 percig forraljuk.
Én ezt szoktam.:)
Sziasztok!
Szoktatok barna gombaszószt készíteni húshoz? Étteremben ettem párszor, keresem gugli főszakácsnál, de valahogy egy sem az igazi. Valami tippetek van?
Jaj drága Dodi, kevés ám az őstermelő. Már az is gépesít és igyekszik nagyobb birtokon termelni, új és gyorsan érő fajtákat.
Piac? Falun??? Nincs. Itt ahol élek, megvan a helye még, de ha ki is ül egy-két néni holmi palántákkal, a gyerekeik, ha munkából hazaérve megtudják, hogy a mama "kódiskodott a falu előtt", addig szégyenkeznek, hogy a mama felhagy a piacolással.
Egy-egy kapun ki van írva, uborka, paprika, ez-az kapható, de sokszor hiába csöngetek. Vagy a kertben van az illető és nem hallja a csengőt, vagy bevitték már a nagybani piacra, ami volt...
Nemigen kapálgatnak kisöregek a kiskertekben. Aki fiatalabb, az még eljár dolgozni, aki öregebb, az beteges is. Vagy két-három olyan idős ember van az utcában talán, aki saját részére termelget a kiskertjében. De az meg nem ad el belőle.
Nagyon remelem nem foglak egyikotoket sem magamra haragitani, de itt jon a DE...
Azert azt sem szabad fiygelmen kivul hagyni, hogy mint gyarlo emberek, minden velemenyunket a salyat korulmenyunkhoz viszonyitjuk, vagy is arra alapozzuk amiben magunknak van tapasztalata.
Ezert termeszetesen en is egy kancsal szemmel mondhatom csak a hozzaszolasaimat a temakhoz, A ket helyiseg korulmenyeit van alkalom kiertekelni, hogy a domb egyik oldalan es a masik oldalani korulmenyeket. Mert amit az ujsagokban lehet informaciot szerezni, arrol Mark Twain-nek az a velemenye, aki nem olvas ujsagot, az nincsen informalva, Aki ujsagot olvas, azok meg felre vannak informalva. Ez mindig ugy volt es mindig igy is fog lenni, mert a politika mindig megvaltoztatja az oszinteseget!
Vissza a valosagra:
Az otthoni kajak meg mindig majd hogy nem feny evre vannak az itteni GEN modositott aruhazakban levo a bolti polcokon elallo novenyi aruktol! Az itteniek mar csak kulsoben hasonlitanak az eredeti termekekhoz! Mig nallatok meg lehet Makoi hagymat venni, igaz egyesek azt mondtak, hogy a boltok raktaraiban csereltek ki a kinabol behozott nagyladaban tartott hagymat a Makoi dobozokba
( ha itt a boltban veszek egy, masfel kilo hagymat, az kb harom hetig fog elallni, es utanna, szinte gombnyomasra belepi a fekete penesz!) tettek!
Manapsag, ha penzrol van szo, akkor ugrott a becsulet!
De nallatok meg a haztajikban igazi gyumolcsot termelnek a falusi piacokon nem a kofaktol vasarolhattok, henem a termeloktol, igazi, nem micsurin fajta izetlen szintelen zoldsegfeleket es gyumolcsoket!
De addig oruljetek, meg nem arasztanak el benneteket is ezzel a szemetre valo arukkal!!!
Az esetlegs meg kicsi zoldseges kertekben meg a zoldseget, sarbarepat es hasonlo aprobb szuksegleti konyha felesegeket akar ladakban is a balkonon is a minimumot meg lehetne probalni, es a piacon azert hatha lehet meg Marinenit megtalalni, akinek a kertjeben terem, vagy nol meg a nem Micsurin fajta elelem. {a szep kinezetu krumplit vesszek egy kis muanyag zsakkal, az majdnem ket es fel kilo, annak negyetreszet ki kell domnom, mert a belsejeben lilas nagydarab foltok vannak!) Amit itt mar meg sem lehet kozeliteni, mert az elelmiszer IPAR mindent bekebelezett...
A fonokotokon fugg, mikor lesz uj, es mikor fogjak elarasztani otthon a boltokat is a micsurin szemettel, mert az aru zacskojan semminem lesz rairva figyelmztetni a honfitarsainkat.
Nem minden arany am az ami sarga es fenylik. Mind a harom unokamnak eddig a csaladunkban nem is ismert alergiajuk van! Az itteni ipari allatneveldeben tobb penzt latnak abban, hogy a kulonbozo emberi betegsegekre hassznalt gyogyszerrel kezeljek az allatokat, es csak ugy alapbol azokkal etetik az elemiszereikben, es akkor az emberekre elveszti a hatekonysagat. Ezeket egyetlen ujsagban e nem lehet olvasni, mert az ujsagokat TV, RAdio allomasoknak mar regen a tulajdonosai, ott ugyan semi nem jelenhet meg ami nem elonyos szamukra...
Tudjatok az arany igazsag az, hogy akkor tudjuk meg igazan, hogy mink van, amikor mar csak volt, mert elvesztettuk, akkor ismerjuk meg igazan az ertekeit...
Dehogy bántottál meg!
Az bánt inkább, hogy a nehézkesebb közlekedés mellett is Budapest környékén létesült egy újabb nagy bútor- és lakberendezési áruház, az IKEA harmadik fiókja is. Tehát Budapest egyik csomópontjában van egy, aztán Soroksáron meg Budaörsön egy-egy. És a budapestiek azért siránkoznak, miért nincs Vecsésen.
Hát autózzanak.
A pécsiek, a békésiek, a mohácsiak a közelébe se jutnak, de még én sem, pedig Budapesttől nem egész 80 km-re élek! Épp erre mondtam a napokban, hogy 5 ezer Ft lenne az útiköltségem oda és vissza, meg rámenne a napom.
Nincs házhoz szállítás, még csak tervezik. Akkor fognak majd meglepődni, mekkora lehetett volna a forgalmuk már régebb óta. Nem pont a kezdetektől, de az internet elterjedésétől fogva mondjuk.
Jaj kedves, bosszantasi szendekom tavol allt tolem! De mivel en a domb masik oldalarol szemlelem a dolgokat, igy minden relativ...
A tavolsagokra gondoltam... ha innen nezem a terkepet, hat az ottani tavolsagok erosen felrevezetoek innen nezve. A nagypocsolya tulodalarol nezve, pecs szinte BP mellett van, ugyancsak Sopron, B.csaba, vagy Nyiregyhaza.
elfog a sarga irigyseg, amikor a tavolsagokrol beszeltunk, hozzam a legkozelebbi nagy varos, ide ketszaz km, re van. Ahova lejarunk egy par hetet nyaralni, az negy ora repcsivel(direkt jarat kb 2000km.) Biztos az en szemszogombol nezve nem egy realis dolog, mert talan almat narancshoz hasonlitom, de a masik kezembol nezve, mindegyik gombolyu... Az adottsagok es a korulmenyek tehetik massa. [Csak megemlitem, magam meg szerencsesnek erzhetem, mert a ket gyerkocom, az egyik kelet fele, a masik nyugat fele laknak az en hazamtol, egy felorara az orszaguton haladva... Ok meg jo kozel elnek hozzam. igaz ez kisse felrevezeto, mert mi itt nem Km-ben merjuk a tavolsagokat, hanem az uton eltoltott idoben.]
Kerem a te bocsanatodat, ha megbantottalak hozzaszolasommal!
O' Ti nagyon draga orszagban eltek, ahol a zsomle 25 Ft.! En a negyven filleres zsomleket vettem csak! :DD
Errol jut eszembe:
Janosbacsi, egeszseges, mint a makk! De azert evente egyszer bemegy a varosba, elmegy az orvoshoz, mert annak is elnie kell, majd a doktor felir valamit a receptre, hat elmegy a patikariushoz, kivaltja a recepten levo kusmarcot, mert a patikariusnak is elnie kell, es hazamegy, beleonti egy kiasott godorba, amit a patikarius adott, mert O is elni akar!
Ilyenkor annyira bosszantó tudsz lenni.
Tudom, 300 km a tengeren túl jóformán a szomszéd helység, de itt Magyarországon a fél ország.
Ikea vagy Budaörsön van, vagy városon belül, az Örs vezér téren. Mától még Soroksáron is, az is budapesti agglomeráció.
Autóval (már akinek van) külön kirándulás, és nem olcsó.
Tömegközlekedéssel, és az én elég jó lehetőségeimet nézve, 5 ezer Ft az Ikea. Meg az idő, amit erre a felruccanásra rászánok... de sokszorosan meggondolom.
A házhoz szállítás, általánosságban, 900-1200 Ft közötti összegből ki szokott jönni.-
További ajánlott fórumok:
- Trisót keresek, nagyanyáink tisztítószerét. Lehet ilyet kapni mostanában valahol?
- Ötletek, tippek, nagyanyáink házipraktikái
- Óvodai SZMK. Ti hogyan, milyen módokon gyűjtötök pénzt a kispajtásoknak? A mi ötleteink kifogyóban...
- Tudja valaki, mit használtak fogzásra anyáink, nagyanyáink?
- Avonosok! Ti mivel szoktátok fellendíteni a forgalmatokat? Osszuk meg egymással ötleteinket!
- Természetes kozmetikumok (ahogy nagyanyáink csinálták)