Hogyan szoktassam le erről? (tudásbázis)
Ezt a módszert nem ismerem
Meg más módszert se erre a problémára, mert ebben a korban ezerszer is "elkövetik" ugyanazt:)
Tiszteletbeli unokám is (2 éves múlt) határtalan szorgalommal és kitartással műveli az összes tiltott dolgot. :D
Rá van szólva, ki van szedve a kezéből, el van hárítva a lehetséges katasztrófa, el van mondva, hogy miért nem, de szerintem mást nem igazán lehet tenni.
Igen de csak pár percre. Utána elmondom hogy miért volt a bünti, és bocsánatot kér. Puszi, ölelés, el van felejtve.
Először persze csak fenyegetem vele.
(szuperdada módszer)
Kipakolta és fejjel lefelé fordítja és oda teszi, ahová gondolja.
Már elkoboztam, persze, de most meg azt nem tudom, hova pakoljuk a játékokat.
Totál készen vagyok.
Már azon gondolkoztam, hogy a hasamra kötöm XD
Akkor legalább látnám mindig, hogy mire készül.
Megvolt. De könyvek a nyerők. Most hogy már mászik fel a polcra, egyszerűen nincs hova elrakni őket.
Ráadásul tudja, hogy rosszat csinál, mert ha rajtakapom, abban a pillanatban nyafog, hogy: anya, nem sarok, nem bünti...
Ma hajnalban a kis hőlgyet az ablakból szedtem ki, mert felmászott először a szennyestartóra, amiben a játékokat tartjuk, aztán át a radiátoron, és ki a nyitott ablakon. Mindezt öt óra felé.
Megijedt és kiabált nekem.
Azt hittem a szívem megáll.
Ha meg becsukom az ablakot, nem tud aludni, úgy megizzad.
A lányomnak két új hobbija van:
Felmászni bármire ami magas
széttépni mindent ami téphető.
Hiába szóllok rá, nem érdekli.
Nyugodt szívvel nyúlja le az újságot, könyveket, és gyűri apró galacsinokká.
Már nem tudom mit tegyek. Kifejezetten szóltam neki hogy nem szabad, de láthatóan tojik rá.
Ma este bedurvult, széttépte az esti meséjét, és most vérig van sértődve, hogy nem tudok olvasni neki.
További ajánlott fórumok:
- Hogyan szoktassam rá 8 hetes kiskutyámat, hogy ne bent végezze el a dolgát?
- Hogyan szoktassam majd le a babámat a ciciről?
- Hogyan szoktassam rá a fiam a bilire?
- Hogyan szoktassam vissza gyermekemet a saját ágyában való alvásra?
- Hogyan szoktassam le a kutyám, hogy ne tapossa szét a kertet?
- Hat éves lányom csak úgy tud elaludni, hogy az ágy mellett ülök. Hogyan szoktassam le erről?