Hogyan lehet elviselni a magányt? (beszélgetés)

Éppen ezért van ennyi magányos ember, mert senki sem akar bárkinek a karjaiba szaladni.

Hiszek benne, hogy mindenki megtalálja a párját, csak ki kell várni. Addig pedig maradnak a magányos éjszakák egyedül, és ez még mindig jobb így mint a magány egy kapcsolatban. :)

... változtatni viszont lehet rajt, de mindenki csak saját maga tud változtatni.... és nem úgy, hogy beleomlik az első szembejövő karjába, hogy ne legyen már "magányos". :)

Szerintem. :)

Mik a hírek azóta?

Van fejlemény? A férjed jelentkezett?

Nagyon szeretnek. Büszkék voltak, hogy mindkét lányuk szépen férjhez ment. Nem számítottak arra, hogy én 3 hónapra rá hazajövök.

Viszont sírtak és azt mondták, nem fognak nyugodtan aludni, ha én visszamegyek. Aztán, hogy nehogy befolyásolják döntésem mondták, hogy ha gondolom, menjek vissza és lásssuk, ha változik az úrfi. Azt se tudják mit csináljanak. Anukám folyton körülöttem van, állnadóan beszélne velem hogy ne legyek egyedül. Nagyon fáj neki... mert a szeretett lánya jelen pillanatban boldogtalan...

Még ez is, mi? Lehet, h szegények ők sem örülnek, h megint megkaptak. Nem azért, mert nem örülnének, h ott vagy, hanem, h így alakult a fiatalemberrel.

Olvasgatok még az írásaidból, hátha összeáll kép. Hogy most mennyire beteg a férjed, vagy hogy te amikor szerelmet érzel, az mennyire .. szóval, h az miért van.

Nekem volt egy jelentéktelen kapcsolatom rég - nem is szoktam beszélni róla, mert egy komolyan mondom, életem sötét foltja, annyira rossz volt. Másfél évig éltünk együtt. De bűn rossz volt. Tényleg, még szégyellem is, hogy hogy kerülhettem olyan helyzetbe. Szóval egy olyan fiú volt, aki nem beszélt. Konkrétan nem nagyon szólalt meg. Például hazajött, és nem köszönt, csak mosolygott. Szóval majd bele őrültem. Mit is akartam? Ja, hogy mégis azt gonodolom, hogy valahol mégis szerettem, ha fel tudott bosszantani, ha meg tudott hatni, amit csinált. (pedig nem sok szeretnivaló volt benne). Lényeg a lényeg, hogy mégis tilos ilyennel maradni az embernek, én akkor eléggé tönkrementem bele csak úgy magamban, - nyilván más annyira nem vette észre, de például híztam magamhoz képest sokat, halasztottam az egyetemen.

"Hogyan lehet elviselni a magányt?"

Nos jó ponró, meg nemnek megfelelő segédeszközök. ;-D

Jaj, de milyen csalódott lehetsz, hogy hittél a házasságban ,és most elvált asszonynak lenni fiatalon. Fene.

Egyébként én előttem szólókkal ellentétben ,azonnal belevágnék a társkeresésbe. Komolyan. Mégmeg elég intenzíven.

Én együttjártam egy fiúval egy évig, aztán vége lett, sehogyse jöttünk ki állandó veszekedés. Szóval a fiúnak mondtam ,hogy figyeld meg, két év múlva fogsz rádöbbenni, mit veszítettél, csak akkor már férjem lesz, és útban lesz az első gyerek. Ez csak úgy jött.

Ja.;)hihi, helyes.

Igen,ha a szülő nem neveli meg.. gondolom, nem vagy épp hálás anyósnak emiatt.

Okoskodni nem akarok, mit tervezel, teljesen kizárt, hogy kapjon egy-két hónapot?

Persze ha kiábrándultál..

Egyetértek azokkal, amit írtál. Nem is tudom elképzelni a férjed típusát. Ritkán látni ilyet. De nem az a baja, hogy kicsit össze van kavarodva? Hogy hogyan is kéne viselkedni. Legyen lelkész, mutasson példát, próbál is ő, de lehet, hogy a személyisége mást diktálna.

Elég sok szabály van, nyilván elég sokan figyelik is, mint fiatal lelkészt.

Őt se irigylem. Mindig példamutatónak lenni.. legalábbis ezt várják.

A főnök? Hát azt mondják a kívülállók, hogy látszott, hogy mennyire figyelek a páromra, s hogy segítek neki. Valamilyen szinten úgy fejezték ki, hogy irányítottam is, amire neki nagyon szüksége volt, mivel sokszor sok helyzetben nem tudott viselkedni normálisan... gondolok itt olyanra, hogy nem köszönt, ment fel a cukra egy-kettőre másokra s mondta volna ki, az ifin nem csinált rendet és én ezekben mind próbáltam nevelni. A tesomék azt mondták, hogy ő vezetett, mindenben, hogy ezt ne tegyem ide hanem oda, mikor menjünk haza, stb.

Viszont én egy döntést nem hoztam helyette, otthon kellett lennem időben, állt mellettem, hogy mennyit telefonálok, mért bújnak hozzám a gyerekek. Azt is mondta, h sokszor nagyokos vagyok, vagy hogy nő létemre sokat gondolkodok (persze ezzel jól megsértett) mert ő elvásárolta volna könyvekre az egész fizetését. Nálunk bonyolult volt nagyon. Kívülről úgy látszik, ahogy most leírom, hogy vezetni próbáltam s azért ömlött a bili. De úgy kell elképzelni, hogy minden erőmmel rákoncentráltam,( s ezt ő is tudta, hogy néha nem tud normálisan viselkedni csak lekacagta utólag, amikor meséltem neki, hogy miket csinált).

Én vezető típus vagyok, viszont az tetszett a férjemben, hogy ő is az volt. Egy olyan kapcsolat után, amelyben az én fejem kellett fájjon mindenért, semmi tervek a másik részéről vagy hogy kilépjünk bárhova, jött ő és ide mentünk, oda, véleménye volt dolgokról...még ha sokszor nem is tetszettek, de nem érdekelt, mivel örvendtem, hogy nem kell mindenért nekem fájjon a fejem.

Szóval én azt mondom, hogy meg kell találni a közös pontot. Nekem nem célom, hogy én vezessek (mert abba nagyon bele lehet fáradni), de ne legyek azért letíporva sem.

Igen... ezzel én is egyetértek Vilki. Rettenetesen kívánom mindezeket.

Megkérdezhetem mért váltál el, Béka-királylány?

Akkor mielőbbi gyógyulást.

Két gyermeked van. Akkor ne becsüld el azt az érzést egy nőben amikor szinte beleőrül a gyerek utáni vágyba.

Sőt ha neked már 20 éves a nagyobb, akkor neked szerencsére hamar jött a gyerek anno. Akkor elképzelésed sem lehet arról, milyen az, amikor az ember már kerek 10 éve várja, hogy gyereke, családja lehessen, és kábé már semmi más nem számít. Egy nőben ez az érzés elviselhetetlen erős tud lenni.

Akkor így már értem, miért látjuk tök máshogy a dolgokat. Akkor te nem is ismerheted azt, amit én átélek, hogy várom a ciklus végét, és közben tudom, hogy a nagy nagy semmi vár rám....!

És ráadásul belénk van kódolva, ez nem olyan dolog, amiről el tudod terelni a figyelmed sporttal, szórakozással, munkával.