Hogyan lehet elviselni a magányt? (beszélgetés)

Igazad van. Lehet, hogy meglépem. Most lehet, hogy hülyeséget mondok, de úgy tudom, hogy te nem élsz házasságban, ugye? Vagy elváltál, vagy nem tudom, meg mintha lenne egy gyermeked is.

Az nem lehet megoldás, hogy ha hibát találok házasságban, már le is léptem. Mert ha jól írtam ,hogy nem vagy házas, azt jelenti, hogy nem találtad meg az egyensúlyt ezen a területen.

Meg persze másképp gondolkodnak az emberek, de mint én pl. azt bánom, hogy elvégeztem még egy egyetemet, ahelyett hogy korábban családot alapítottam volna. Mert van, akinek sokkal fontosabb, hogy ezen a területen legyen meg az egyensúly.

Látod, én pl. így nem tudnám élni a mindennapokat... és gondolkodás nélkül új szakmát tanulnék, új pályát választanék, vagy új munkahelyet, hogy rendben legyek magammal.

Ezek azok a bizonyos döntéshelyzetek, amiket általában az emberek nem tudnak, nem mernek meglépni, és inkább vegetálnak egy vacak munkahelyen, egy vacak házasságban...

Korábban én is mindig azt szajkóztam ,hogy mindegy, hogy az ember milyen szakmát választ, de abban legyen nagyon jó, csinálja nagyon jól. Ez volt korábban...

Most már se sikerélményt nem találok benne, és persze egyeltalán nem vagyok jó benne. Hogy most ennek mi az oka, nem tudom. Megfordult már a fejemben, hogy el kéne hagyni a szakmát, ha ennyire béna vagyok benne. De ezt tanultam, ehhez értek valamelyest.

... az, hogy jó vagyok benn, és ezt elismerik... (hehe, csak így szerényen) :DDDDD nem csak a munkámat szeretem, de munkahelyemet, kollégáimat, kolléganőimet...

Egyébként azt is sokszor leírtam, hogy bármit csinálunk munkailag (bármit dolgozunk), törekedni kell arra, hogy abban a legjobbak legyünk, és az emberek általában szeretik azt amihez értenek, amiben jók... :)

... én fordítva érzem... hogy a krónikus párkeresés, családravágyás egy pótcselekvés valami helyett, amire nem akarunk vagy nem tudunk figyelmet fordítani, és ez saját magunk!

Én is járok edzőterembe, reggelente 6-7-ig, mert azt se akarom, hogy elvegye az időmet olyan dolgoktól, amiket pluszban csinálok... de ad egy olyan lendületet a mindennapokhoz, egy olyan fittséget, ami alkalmassá tesz az egyéb tevékenységekre... pl. a munkára... :)

Micimaci, most olvasgatok bele a történetedbe a különböző fórumokon. Hú!! Hát..

Nagyon nehéz lehet. Azt sem tudom, mit tanácsoljak.

Én amúgy nem gondolom, hogy elkapkodtátok a házasságot!! Emiatt nem kell aggódnod.

Tudod, tapasztalatom az, hogy egy házasságban a nőnek kell lenni az okosnak, az irányítónak, a tanítónak, a döntéshozónak.

Persze mi nők nem feltétlen erre vágyunk. Nekem sajna pont ma csúszott ki a számon a férjemnek ,hogy én arra vágynék, hogy ő irányítson, nem én akarok lenni az ő tanítónénije... Szegényem, jól beolvastam neki.:( Na majd ha hazajön, vigasztalhatom.

De ezek csak szépen hangzanak. Olyan semmitmondóak.

Emlékszem egy pillanatra, épp a fitness teremben voltam boksz-aerobikon, és nagyon erősen rámjött az az érzés - ahogy körbenéztem a lányokon körülöttem - hogy én még mindig itt ugrálok...évek óta... de szánalmas.

Ezzel azt írom, hogy bizony van olyan, hogy a szórakozás, a sport, a munka vagy bármi csak pótcselekvés ahelyett, amit igazán szeretnénk.

Közben dolgozgattam és járt az agyam kicsit.... ha én férfi lennék, nagyon gyors iramban menekülnék olyan nők elől, akik "magányosak", és a céljuk a család... férj és gyerekek... Kell, hogy legyen élet ezeken kívül... a gyerekek ajándék az életünkben, és így is kell(ene) megélni, és kiélvezni minden pillanatát, amíg lehet, de - normális, egészséges esetben - felnőnek, leválnak, elmennek... és bizony élni kell utána is. Viszonylag egészséges lelkületű embernek tartom magam, mindig sokoldalú életet éltem, de bizony újra kellett tanulnom az életet, miután felnőttek a gyerekek. Egyszerűen nem hittem volna el, hogy ez ennyire nehéz... még nekem is.

Tehát ééééljetek, tanuljatok, szórakozzatok, dolgozzatok... és legyen egy gyönyörű csoda beteljesedése, ha szerető párotok, és gyermekeitek lesznek, és így is éljétek minden napját...

... szerintem...

A karrier és a kiegyensúlyozott élet nem ugyanaz!

De amikor az ember görcsöl, hogy hjajjj, egy az időm, és 4-5 gyereket szeretnék, akkor könnyen átsiklik olyan, esetlegesen jellemhibákon a leendő társánál, amiket a görcs nélkül talán nem tenné. A gyerek és a férj se olyan valami, amivel űrt kellene betöltenünk az életünkben, hanem valami olyanoknak kellene lenniük, amivel még szebb és boldogabbá tehetjük az amúgy is kellemes életünket... és persze az övükét is.

... szerintem...

Hát... Kérdésedre válaszolva, egyeltalán nem egyértelmű igen. Sőt. Most már utólag visszanézve sokmindennek nem látom értelmét.

Munka mellett elvégeztem egy jogi egyetemet. Amikor ott tanultam, foggal körömmel ragaszkodtam hozzá. Utólag még magamnak se merem bevallani, de megbántam, hogy ezt az utat választottam. Mert valójában családra vágytam volna. És lett is volna olyan fiú. De én fontosabbnak tartottam a hajtást, a tanulást.

A mai napig nem hevertem ki, hogy rossz utat választottam. Annak örülök, hogy a férjem a férjem, de sajnálom, hogy nem kerestem meg hamarabb.

Hogy ő-e az igazi? Nagyon nehéz. Általában azt hiszem ,hogy igen. De nem vagyok több általa. Sőt kicsit kevesebb. Amióta vele vagyok, elég sok rossz történt velem. De komolyan. Nehezebben találom a helyem! Például hízok, gondjaim vannak a munka világában.Zárkózott és ideges lettem. Nem tudom, hogy van-e köze őhozzá. Lehet, hogy nincs is.

szerinted...

szerintem...

... és ez így normális, nem szükséges egyformán gondolkodni. :)

... amíg az a vágyad, hogy családod leszel, tehát párt keresel magad mellé, hogy boldog lehess, addig könnyen hibázhatsz a párkeresésben, hiszen van egy űr az életedben, amit be akarsz tölteni. Akkor tudsz jól, és görcs nélkül választani, ha teljes boldog életet élsz egyedül is, és nyugodt szívvel dönthetsz arról, hogy kit engedsz be ebbe az életbe. :)

... szerintem... :)

.... jesszus.... olvasd el, amit írtál... tényleg ennyi az élet? :/

Sajnálom, ami történt Veled, de szerintem még nem vagy kész párkapcsolatra... építsd fel magad, hogy boldog és tartalmas életed legyen egyedül is, és utána jöhet a párkapcsolat....

... szerintem. :)

Hát a terveim... még jövőhétig vakáción vagyok, itthon lustákodom, eszem magam, szomorkodom. Aztán a tesomékhoz járogatok, s lassacskán hívnak erre- arra az emberek. Menni is fogok majd... 15-től kezdődik a suli: vagy navétázni fogok vagy keresek ott valamit (azt mondta az ottani lelkész család, hogy segíteni fognak találni, ha úgy döntök).

Egyelőre nagyon nehéz lesz, mert nagyon fáj minden. De lassacskán el fogok menni kórusra és talán néptáncra is. Kimentem volna külföldre dolgozni a nyári vakáció alatt, de nem lehet, mert vannak valami vizsgáim, s ha elhalasztom, újra kell kezdenem mindent.

Hogy érzed??? Megtaláltad az igazit? Most visszanézve, megéri várni?

Én majdnem 33 éves voltam. Most igen, babaprojekt van. Azt hiszem a férjem oldaláról nem jön össze, őt meg is műtötték emiatt.

És mik a terveid?

Ezt megtudom érteni!! Egy percet se várj.

És nyugodtan el lehet sietni. Nem kell még a sorrendet se betartani.

Én sem szeretem a magányt:( ...pont erre gondoltam én is. Most egy csomó időt felvesz a válás, majd a helyrepofozódás, majd egy új párt találni, s abban megtanulni megbízni... s akkor férjhez menni, s aztán majd a gyerekek.

Pedig minden porcikám kívánja, hogy saját családom legyen:)

A magányt nagyon nehéz elviselni.

Én elég soká mentem férjhez, de még ma is emlékszem, milyen rossz volt várni az igazira (pedig sok barátnős programom volt ,szóval nem unatkoztam).

És a mai napig fáj, hogy így alakult. Elég sokat sérül az ember ilyenkor.

És ha majd lesz gyerekem, az sem lesz felhőtlen, mert fáj, h arra is annyit kell várni...

Köszönöm! :-) Mostanság gondolkodom is, hogy mi az, ami a leginkább érdekel és lehet "társaságban" is űzni. Szeretek olvasni (max olvasótalálkozó vagy könyvbemutató jöhet szóba :D), régebben rajzoltam, illetve egy időben ékszert készítettem. Mondjuk az ilyen kreatív dolgokkal jól elvagyok.

Ezen kívül lehet, hogy más is érdekel még, amire nem jöttem eddig rá.