Hogyan kell túlélni egy szakitást 8.év után? (beszélgetős fórum)
Nehéz téma a szakítás mindkét félnek. Volt egy barátom, 3 évig voltunk együtt, nagyon-nagyon szerettem, mikor otthagytam. De én is azt éreztem, hogy nem ő az igazi, nem vele képzeltem el az életem. Ezt már az első pillanatokban tudtam. Most lehet szidni, hogy akkor mért voltam vele. Mert szerettem. Ezt a kettős érzést nem tudom megmagyarázni. Hetekig bőgtem a szakítás után, kikészültem, nem tudtam, hogy mit csináljak. Beszélgettünk, felhívott, nyitva hagyta előttem az ajtót, hogy visszamehetek hozzá. Majdnem megtettem.. Aztán lettek kalandjai, majd belepusztultam. És nem mentem vissza hozzá. Úgy érzem jól döntöttem. A mostani páromnál azt éreztem, már az első pillanattól és azóta is, hogy igen, ő az, akire mindig vártam!
Ezzel csak azt akartam kifejezni, hogy annak is lehet fájdalmas a szakítás, aki kezdeményezi. Mert ugyebár az az 5,fél év sem múlt el nyomtalanul..
És erős vagy nagyon, hogy nem hívod, ha még most gyengének is érzed magad. Jól teszed, most neki kéne dönteni és küzdeni azért, amit szeretne..
Csak sajna a pasik sokszor kényelemből a könnyebbik utat választják. De ha így lesz, akkor mondogasd azt magadban, hogy nem is érdemelt meg Téged..
Hjaj....el kell engednem tudom,és el is fogom.
Mivel sem engem sem a gyereket nem keresi,nincs is más választásom.
Magyarul igy is úgy is vissza kell mennie.
Hát akkor hagyd, hogy azt csináljon amit akar. Kívülállóként, túl egy csomó tapasztalaton, én biztosan elengedném..megbeszélném vele a racionális dolgokat, telefonon elér ha akar valamit...de biztos nem tartanám vele napi szinten a kapcsolatot. Most, hogy szabad az út, kérdéses , hogy mennyire tudja jól érezni magát.- egyébként 5 hét távol, egy hét itthon, biztosan nem normális...valóban elkell ezen neki is gondolkodni.
Nem tudom: nem mondtam neki hogy megbocsátok ha nem megy vissza,nem is tudom mit válaszolna rá.
Szerintem úgy is azt mondaná,hogy vissza kell mennie,merthát ugye egyik napról a másikra nem tud felmondani,meg ott vannak a holmijai.
Nem tudom hogy meg tudom e tenni úgy hogy ne vágnám a fejéhez nap mint nap,de megpróbálni biztos megpróbálnám.
Ha ő hív és azt mondja eljön,beszéljük meg ok akkor megbeszéljük,de én akármennyire is szeretném nem fogom felhívni.....Azért szorít az idő mert ha visszamegy utánna nem tudok majd megbocsátani az biztos,hiszen ott megint találkoznának.Úgy gondolom csak akkor van miről beszélnünk ha soha többet nem megy oda vissza....az első lépés mindenképpen ez kellene hogy legyen,hogy én talán újrakezdjek mindent.
Csak akkor megy vissza ha te Nemet mondasz??
Egyébként az időben nem hiszek!! Igenis van idő rendbe hozni a dolgokat... nem feltétlenűl kell most kibékülni, és fájdalommal telve nyüglődni.
Sőt ha nem is békültök ki akkor sem biztos , hogy neki elkell mennie külföldre. Hisz ha "egyedülálló" maradnál akkor is vannak apai kötelességei, ráadásúl neked is tervezned kell, nem maradhatsz otthon egyedűl..ez már kicsit zsarolós helyzet..
Azt gondolom a -hogyan továbbot mindenképpen meg kell beszélni. Amiben nem feltétlenűl kell rögtön a hálószobába kikötni.
Nyilván Ő arra vár, hogy mindent bocsáss meg, és minden úgy legyen ahogy régen volt. Na ehhez kell egy kis idő!
Valahogy elkell kezdeni kommunikálni!!
Gondold át! Ahogy olvastam, neked kell megbocsájtanod! Ha ezt megtudod tenni, úgy hogy aztán nap mint nap, ne az derüljön ki, hogy még sem kellett volna! Vagy a fejéhez vágod a sérelmeket, akkor nem szabad megtenni! De tényleg szorít az idő! Aztán majd Ő talál magának mást és az is fájni fog de nagyon!
Azt érzem, hogy szereted nem is kicsit! MOst majd kiderül, hogy mennyire, hogy el tudod-e teljesen vesziteni, vagy sem!
Nehéz tudom, én is visszakartam csinálni nem is egyszer, de elég volt egy mozdulata egy kiszólása és már is meghátráltam! Gondoltam hogy jól van ez igy, mert legalább még tudom tisztelni, hiszen a gyermek édesapja és nem rossz ember(14 évig voltunk együtt)
Én magam döntöttem, hogy nem akarok tovább élni vele! Amikor meg kitettem még is nagyon nagyon rossz volt! Amivel le tudtam foglalni magamat, a leányom! Neki szüksége volt rám! Sokkal több programot szerveztem! Nem sokat voltunk otthon! Elmentünk minden fele, csavarogtunk ketten! Neki is lekötöttem a figyelmét és a magamét is! Este meg csak el telt valahogy! Aztán multak a napok, a hetek, a hónapok és évek! Szép lassan jobb lett! Dolgoztam, leányom suliba járt és kirándultunk, igaz nem sokból, mert a pénz nagyon kevés lett!
Ma már tudom, hogy jól döntöttem! Amit otthonnak neveznek nekem most már tényleg otthon! Szeretek haza menni! Nyugalom van és béke! Nincs feszültség és nem bánt senki sem!
Türelmes légy magaddal!
Vagy ha még is, úgy gondolod, hogy visszakéne csinálni, akkor most tedd meg, mert aztán már késő lesz!
10 éve?Ez szörnyű...
Mit nem kellett volna?Nálatok hogy történt?
Semmi új fejlemény,szerda óta nem hívott,nem írt.
Csak ülök vagy éppen fekszem,gondolkozok és sírok.
Este nem tudtam elaludni,felkeltem bementem a fürdőbe és zokogtam,legalább két óra hosszáig.
Reggel persze elaludtam,késtünk az oviból,most meg itt ülök a gépnél,olvasgatok,közbe elkap a sírógörcs...nem tudom mi lesz
Jó reggelt! Én itt vagyok, csak sajnos segíteni nem tudok! Én már 10 éve, hogy magam vagyok! De bizony még a mai napig is sokszor eszembe jút, hogy talán nem kellett volna! Leányom akkor 10 éves volt, nehéz volt egyedül! De könnyü is mert a hangulatot nem métejezte meg semmi sem! Tahát minden rosszban van valami jó!
Légy türelmes magaddal, ne szégeld hogy fáj, hiszen az életed része volt! De az is biztos, ha igy döntöttél annak is oka volt!
Hugika egy percig se bánd, bármit is mondtál.
Ha szeret és te higgadt maradsz bármi lehet. Ha nem szeret akkor meg, minden úgy lesz ahogy lennie kell !!
zzmm: érdekes amit irtál, valahogy így éltem én is. a szomrú az, hogy mi 5 éve nem beszélünk erről, simán kiraktam és elváltam.Ma se tudunk kommunikálni, csak a gyereken keresztűl..mégis Ő az egyetlen ember akire számíthatok -érdekes-. Csak azt sajnálom, hogy egyikünk sem boldog azóta! De majdcsak változik ez is...
Szerintem egyébként azért nem mond semmit, mert nem tud. Tudja, hogy ő a bűnös, és azt is, hogy most elvetette a súlykot. És tudja, ha bármit mondana, az üres szónak tűnne..
Nehéz..
Sziasztok!
Tényleg nehéz ilyen helyzetben tanácsot adni. De a megcsalást is megbocsájtani. Volt egy exem, 8 éve lett vége. Az utolsó 2 hónapban párhuzamosan volt mellettem valakije. Észre sem vette, pedig utólag annyira egyértelmű volt minden, de hát nem gyanakodtam. Sokáig szenvedtem, lefogytam, a teától is hányingerem volt, sőt, sokszor hánytam is. Szóval ez az érzés ismerős. Nem tudtam megbocsátani, ő sem mondott okot arra, hogy miért. A lányt gyűlöltem, eleinte őt is, aztán nekem is segített az a tudat, hogy megbánt mindent, hogy visszacsinált volna mindent.
Egyébként a mai napig ha összefutunk, vagy meglátom valahol (kb. 2 évente egyszer), gyomoridegem van.
Mikor jött tegnap a holmiáért,a kocsinál ált én kb két méterrel odébb,beszélgettünk olyan dolgokról amik szinte ebben a helyzetben nem is fontosak.Mint két legjobb barát,nem bántott én nem bántottam.Sőt úgy nézett rám mint már régen,és nem tudok mit kezdeni ezzel a nézésével.
Alig bírtam tűrtőztetni magam,hogy ne rohanjak oda és ne öleljem át.Magamat sem értem miért
Én mondtam olyant amit megbántam,azt mondtam: Én sem szeretlek már.
Ez a mondatom nem feltétlen kellett volna hogy elhangzon,és természetesen nem is igaz.
Természetesen még mindig szeretem,de abban a helyzetben ezt tudtam mondani.
Ez a mondat volt az miután fogta magát és elindult.
Ma azon gondolkoztam bár ne vettem volna észre,bár ne történt volna meg,hiszen akkor most is itt lenne velünk.....
Nem gondoltam, hogy nyaggattad...félre ne értsd.. Egyszerűen így látta jónak, ha már család van akkor dolgozni kell, magát hajszolta ill . motiválta a család. Ami értékelendő!
Hihetetlen jól viseled! Bármilyen fura is amit mondok! Mert nagyon kevés ember birja ki, hogy ne mondjon olyat amit megbánhat.
Azt nem tudom mennyit kell várni, biztos mindenkinél más ez...az is biztos, hogy így nem lehet lezárni valamit. Nyilván beszélni kell !!
szokták ezt taktikázásnak is hivni, én azt gondolom , hogy ez nem taktika...most Ő hibázott neki kell valamerre lépnie.
Lehet, hogy sokat kell várni de mindenképpen megéri, a saját önbecsülésedért is ! Na meg azért , hogy megtanuljon a másik felelősségteljesen viselkedni.
Fiatalok voltunk igen,de mi rajongásig imádtuk egymást.Sokat volt távol az tény,mindig 5 hetente járt haza egy hétre.De minden este munka után még órákat beszélgettünk a neten,sokszor volt úgy hogy elaludt írás közben,de én hiába mondtam neki hogy menjen aludni,azt mondta nem,mert neki már ez is jó hogy láthat minden este.Szóval nem értem mikor lehetett ideje a másik nőre.
Én sosem nyaggattam pénzkereséssel se semmivel,ő döntött úgy hogy kell a pénz hogy jó életünk legyen.Én már akkor sírtam könyörögtem,hogy ne menjen ki mert éreztem hogy ezen fog múlni minden.
Azt gondolom hogy én mindent megtettem amit tudtam,mindig ott voltam ha kellettem,bármilyen téren.
Szégyelli magát az biztos,de én nem mondtam neki hogy mocsok szemétláda,pedig akkor még azt gondoltam.Azt mondtam neki,nem haragszom de csalódtam: akkorát hogy mennie kell.
Most azt teszem,várok az ő lépésére.Na de meddig várjak,már ez a várakozás készít ki teljesen.
Nem vagyok olyan erős...Azt hiszem ez nem erő kérdése!!
Lásd K.Lázár esetét ! Ott van egy feleség na Ő erős!!
Idővel kiderűl, hogy neki megérte e. Ezt nem lehet tudni.
Nekem hosszú időbe telt összerakni magam! Ráadásúl még mindig bevagyok zárva , és nagyon nehezen nyilok meg!
Remélem egyszer engem is utólér valami jó!
A" miért " lehet nagyon egyszerű !!
Vadászösztön, lehet, hogy túl fiatalon jöttetek össze, sok volt az épitkezés, a munka...a gyerek..tapasztalat meg kevés..jött egy nő aki nem nyaggatja épitkezéssel, gyerekkel, pénzkereséssel.
Szimplán csak randi, és semmi kötöttség!
Egy olyan pasi aki rendben van, van otthona , családja -háttere- az nyugalmat és biztonságot sugároz ki magából.
És minden nő akiben megvan a fészekrakási ösztön, olyan pasit keres aki életre való !!
Rengeteg tényező miatt juthat el a férfi erre. Akármilyen tapasztalatom is van, azt gondolom, hogy mindig tenni kell egy kapcsolatért mindkét félnek!
A megcsalás létezett nagyanyáink idejében is...
Lejjebb emlitettem, hogy láttam már olyat akiknél békülés lett a vége. Ez nemcsak a megbocsáltásról szól. Mindkét félnek tenni kell érte.
Jelen esetben a férj kurvára szégyeli magát. Nem tudja Ő sem, mit tegyen. Ha nap mint nap azzal szembesűl, hogy Ő egy mocsok szemét akkor menekülni fog!
Nyilván rád háritja a döntést. Két dolgot tehetsz, lezárod és elgyászolod!
Ha úgy érzed nem megy akkor pedig várj türelmesen az ő lépésére, ne bántsd nincs érteleme..
Úgy irtad külföldön dolgozik és ott van a bnője...Kérdés vissza megy-e...ha elmegy mennyi időre stb...
Neked szerintem most nincs értelme lovat adni alá.
Ne add meg neki azt, hogy te döntesz helyette.
Legyen felnőtt ember és csináljon amit akar.
Nyilván az apró részleteket megkell beszélni azt beszéld meg vele és ennyi! Úgysem vagy még annyira erős, hogy okosan beszélgess!
Velem másfél év után szakítottak,elég rossz érzés volt ,pár hétig kínlódtam magamban kerestem a hibát,de ekkor megismertem életem értelmét akivel azóta össze is házasodtunk! :)
Úgyhogy soha nem szabad feladni!!