Hogyan dolgoznád fel, ha elvesztenéd egy szerettedet? (beszélgetős fórum)

ebben továbbra sem értek egyet!

ha te halálos beteg lennél?

És van még remény benned...

te mit szólnál ha közölnék ember maga egy hét múlva meghal..mit éreznél?

szerintem sokkot kapnál...

Az, hogy ő érez valamit az ok....

de nem szabad ezt neki külön elmondani..

HOSPICE szolgálattal beszéltem..és mondták nem szabadezzel őt most bántani..mert nagyon romlana az állapota!

mi most tartjuk benne a lelket..és ez így a helyes!

mikor beszélgettem vele és kérdeztem mi a betegsége..

Annyit mondott...ez daganat..lehet nemjó índúlatú...de hozzá tette ő meggyógyúl..ezek útán te képes lennél olyat közölni, hogy figyi lehet hónapjaid vannak...

Mert amit te itt leírsz az elég kegyetlen mdszer!

Anyukám példa értékűen ápolja!!

Már 4 hónapja...

sajnos mi sem tudunk ennél többet segíteni!

én néha reménykedek, mi van ha ez nem is olyan komoly..mi van ha meggyógyulna?

persze tudom nem fog, de így is csoda, hogy még életben van...de tudom, hogy a szeretet az ami még életben tartja.

A haldoklónak JOGA van ahhoz, hogy tudja, mi vár rá!!!!

Az, hogy nem mondjuk el neki, az egy fajta egoizmus...és higgyétek el, hogy ő tudja, hogy mi vár rá..és sokkal könnyebb lenne neki is, ha őszintén beszélnétek vele!

Ez Májusnak szól!

Sziabia!Adjatok erőt neki! Adjatok méltóságot neki ebben a nehéz, embert próbáló időben, gy még felnőttként kezelitek, hogy őszintén megbeszélitek vele!

Én két éve a legjobb barátnőmet veszítettem el. Mellrák, agyi, majd gerincvelői áttét vitte el. Maradt után egy gyönyörű ötéves kislány, aki sokéves lombik-próbálkozás eredménye....

Nagyon megszenvedte a betegséget, TUDTA, hogy meg fog halni, de hiszek abban, hogy azért -is- voltunk mi barátnők, azért rendeltettem mellé a Sors által, mert erőt tudtam neki adni.

Nagyon hiányzik, persze..de az utolsó évét fájdalmasan, de mosolyogva töltöttük. :-)

"Nem mondjuk el neki, mert így is sokat sír és fél! "

Igen, azért sír és fél, mert haldoklik, és ezt tudja is. Benneteket nem akar ezzel terhelni.

Biztos, hogy nagyon szeretitek, és a bizalom is megvan köztetek, nyugodtan megbeszélhetitek. Ez nem csak nektek teher, neki is, hisz mint írtam ,biztos tudja, hogy nagyon beteg.

"és nálad szakavatottabbak mondták, hogy ne mondjuk el... "

Igen ,az orvos tudja a legjobban megítélni, hogy mit kíván meg a beteg érdeke. A betegnek viszont alapvető joga hogy saját maga döntsön a sorsáról, az orvos által felállított diagnózis alapján. Az orvosnak pedig nincs joga visszatartani az információkat a betegtől. Tévhit, hogy ha megtudja valaki hogy rákos, vagy haldoklik, akkor romlik az állapota.

És még egyszer leírom: Nem az a lényeg, hogy mi hozzátartozók mit akarunk. Az a lényeg, hogy a haldokló mit szeretne az utolsó heteiben, óráiban.

"Nem akartalak bántani..de elég ridegen fogalmaztál.."

igen ,lehet hogy rideg amit leírtam, de reális. Mi hozzátartozók vagyunk önzőek, mert azt akarjuk, hogy a haldokló szerettünk még halálában is azt csinálja, ami nekünk jó, csak nekünk ne fájjon.

A vigaszra megvannak itt is a fórumozók, amiért mindannyian hálásak vagyunk, nekem is sokszor segített átvészelnem a nehéz napokat, de utána kénytelen voltam reálisan átgondolni a helyzetet.

A te hozzátartozódnak szerencséje van. A legtöbb ember kórházban, és egyedül megy el, nincs mellette senki. És ebben nem csak mi hozzátartozók vagyunk hibásak. Legutóbb egy ismerőshöz mentem volna,, megbeszéltük, ha haldoklik bemegyek és mellette maradok végig. Az ápoló hazaküldte a hozzátartozókat. egyedül halt meg egy kórterembe, magányosan.Másnap tudtam meg, hogy elment. Sem az orvos, sem az ápoló nem "szakavatott" a haldoklásban,halálban, mert megfelelő kiképzést sem kap, mit kezdjen, hogy mondja el, és mit csináljon.

Minden jót nektek, és sok erőt.

Szia. Szerintem is minden embert megilleti az a jog hogy tudja mennyire beteg.

Ti így látjátok,de ez nem rólatok szól,hanem róla.Ő haldoklik,neki kell búcsúznia.Így hogyan búcsúzik? Hogyan készül fel rá?

Sajnálom a problémádat,titeket,de a gyász egy önsajnálat,és külön kell választani azt,hogy az ő élet,ő fogja az életét befejezni,és lehet hogy mielőtt meghal van még dolga,amit lezárna,megbeszélne,kibeszélne,stb.

ne haragudj,se engem mindig felháborít az ha valaki így kezel egy beteg felnőttet..Nincs hozzá emberileg jogotok.

Persze megteheted,csak a lelkiismereted...

Kitartást.

Én is 9,5 hónap alatt anyukámat-nagyapámat,és nagymamámat-közben váltunk, senkinek nem kívánom ezt az időszakot,fél év alatt 30 kg-ot dobtam le.

Nagyon nehéz még most is.

Több szerettemet veszítettem már el..nagymamámat, aki nevelt,nagypapámat, keresztanyámat apukámat, aki 49 évesen hagyott itt..volt apósomat, tavaly, és szintén tavaly 49 évesen a volt férjemet, a gyermekeim apját!

A legszönyűbb az volt, miko a gyerekek apukájukat vesztettük el...a fiam 27 éves volt, de még ennyire zokogva, és összetörve nem láttam..és a lányomat sem...szinte őrjöngtek, és én nem tehettem semmit..csak annyit, hogy hónapokon át beszélgettünk..beszéltettem őket, hogy mondják ki a fájdalmat, sírjank, és gyászoljanak!

Mert meg kell gyászolni és fel kell dolgozni, hogy az élet megy tovább!!!!

sajnálom!

szülőket, vagy rokont?

Ebben tévedsz!

Nem mondjuk el neki, mert így is sokat sír és fél!

azzal ártanánk, persze ő tudja mi van...de reménykedik...és nálad szakavatottabbak mondták, hogy ne mondjuk el...

Az orvos azt elmondta..hogy van egy daganat ami talán jó índúlatú...de lehet nem...

rébuszokban lett neki elmondva....

és nem is fogjuk neki azt mondani, hogy hamarosan vége az életének...nem ezt nem tehetjük meg vele..

Sokat beszélünk a halálról...és mindenről..de mi reményt adunk belé...jó az étvágya...szellemmileg oké....ez most így jó...sjnos a ráknak..még vannak stádiumai...ami...még hátra van!

mellette vagyunk..és ez nagyon jól esik neki!

A szenvedésést nehéz elfogadni...

Nem akartalak bántani..de elég ridegen fogalmaztál...sztem mindenkinek fáj ha egy szserette itt hagyja..erre nincs recept, hogyan dolgozzuk fel...ezt soha nem lehet feldolgozni....

Anyukámnak a legnehezebb hisz ő ott van éjjel nappal...és fizikailag, lelkileg egyaránt nehéz...

Nincs olyan ember aki ne veszítene el valakit. És szinte mindenki túléli. Van akinek a gyász viszonylag rövid ideig, és problémamentesen lezajlik, és van akinek elhúzódik(gyászreakció).

Azt furcsállom, (ne érts félre), hogy ő nem tudja, mennyi van még hátra. Én azt gondolom, hogy ehhez mindenkinek joga van. Hisz ő az aki mindent elveszít, nem mi. Mi "csak" gyászolunk, de ő az aki szenved, aki elveszíti a méltóságát, és kiszolgáltatottá válik, akinek nem marad más csak az idő, és ti.

Az évek alatt több hozzátartozóm is elment, fiam, apám. Már nem a hiányuk fáj, hanem a lelkiismeretem nem hagy békén. Mindig azt kérdezi, "mi lett volna ha..." Mi lett volna ha megmondjuk neki, hogy már csak hetei vannak hátra, és ő nem úgy képzelte volna akkor a maradék időt, ahogy mi akartuk, hanem úgy tettünk volna, ahogy ő szerette volna...

Csak az a tudat, hogy ennek vége szakad az nagyon fáj..

Nekem az a borzasztó, hogy látom a szenvedésést..és nem tudok segíteni...

Kegyetlen..a szemébe nézni, azt mondani-lacibá megtetszik gyógyulni...közben meg tudom, hogy ő már soha nem gyógyúl meg...ez a legrosszabb...kegyetlen érzés..

szerintem nagyon fontos a jó kapcsolat, mert a lelkiismeret furdalás az is nagyon nehéz.

én is sokat sírok miatta, hogy: miért mondtam neki ezt, stb....... ilyenkor annyi mindent visszacsinálna az ember, de sajnos már nem lehet.

Te még megbeszélheted vele a dolgokat.

most is sírok...

volt 5 évvel ezelőtt egy abortuszom.(

mindegy nem szeretnék itt annyira belemenni...

-és akkor anyu párja felhívott..pedig tőle aztán nem vártam biztató szavakat.

Most mikor beszélgettünk ezt is felhoztam és zokogott..amikor a babáról beszéltünk...láttam rjta, hogy sajnálja hogy nem tudopoptt segíteni akkor jobban...

és ezt sosem feledem el neki..és ezt megköszöntem...láttam a szemén, hogy ő is sajnálja...ami akkor történt.

most nagyon közel kerültem megint hozzá, mint anno 16 éve..

aztán sajnos nem volt jó a kapcsolatunk...de most megint a régi...

ahogy olvastam soraidat könnyek lepték el a szememet..

nagyon mélyen együtt érzek veled...és mindenkivel aki ilyen helyzetben van...