Hogy lehet valaki olyan gusztustalan, hogy miután a lábát tapogatja, kézmosás nélkül ad enni az unokájának?!? (beszélgetés)
Az unokahúgom pár hete ette a kutyakaja maradékot, amit a lábtörlő mellett talált, miután négykézláb kiszökött a házból. Még él a gyerek.
...még. De azóta csak hetek teltek el :D
Az én időmben nem volt és mégis élek semmi bajom nem lett abból, hogy homokot ettem, vagy miután összefogdostam mindent a buszon és vonaton békésen magamévá tettem a szendvicskémet.
Persze mindenki másképp látja a dolgokat, de én biztos nem nyitottam volna erről egy kérdést.
Hmmm. Egyre inkább azt gondolom, ezt nem akarod megoldani, csak itt vergődni a témán...
Leértékeled a többséget, kötözködsz. Ez egy fórum. Egy csomó dolog lehet benne, és benne vannak a megoldások is, de azokra egyáltalán nem reagálsz. Visszaolvastam. Folyamatosan ez megy.
Talán ha akkor jött ki a fürdőszobából, szegény unoka ne halljon éhen...de ha akkor bújt elő a disznó ólból és az állatoknak adott enni először majd aztán az unokának az már nem helyes...
Az meg egyenesen vétek ha a kezét az unoka ennivalójában mosná meg, láb vakarás után. Hahaha
Nem lesz a gyereknek semmi baja... Nem csecsemő már, 6 éves, ennyi kosz pedig kell neki. Én szeretem a tisztaságot, mindig mosok kezet, de speckó otthon nem mosom meg minden kilincs után.
Amúgy egy 6 éve gyerek a kertben homokozva hidd el, több koszt bevisz a szervezetébe, mint így a papa.
Szívem szerint én sem.
Tudod, sokan elbagatellizálják ezeket a problémákat. Talán még akkor sem jut eszükbe, amikor azt sem tudják, melyik "végükkel" üljenek a WC-re.
Ilyenkor tehetetlennek érzem magam. Mondhatok én akármit, ha a legtöbb ember pont olyan, mint apósom. A mai este fórumjából is szépen formálódik, hogy kinek mi a véleménye a témáról.
Poldi bácsi, elfelejted, hogy bizonyos történéseknek későbbi hatásuk is lehet.
Az, hogy valaki lábfogdosás után, kézmosás nélkül ad enni az unokájának, nekem rosszat jelent, mert az én lányomról van szó. Egye fene, ha saját magára igénytelen. De a gyermekem egészségével ne játszon.
A higiéniát akkor viszi túlzásba valaki, ha pl. fürdésnél addig sikálja magát, amíg kivérzik a teste. Vagy ha másról sem szól az élete, mint a folyamatos sikálásról. Persze ezt ő másképp gondolja, de valójában ezek a pszichiátriai esetek.
Figyelj, elbohóckodunk itt, de ezt csak szépen,négyszemközt tudjátok megoldani.
Én problémás szitukat a következő képpen szoktam tálalni:
"Szeretünk itt lenni, jó, hogy vagy nekünk, látod, a gyerek is jól érzi magát.
Van egy dolog, amivel nagyon nem szeretnélek bántani, mert tényleg fontos vagy nekünk, de engem zavar egy dolog..."
Megvárnám, míg nagyon kíváncsi, majd enyhe zavart mutatva megmondanám, hogy "én ilyenkor féltem azt a gyereket..." Semmiképp nem értékelve őt, még akkor sem, ha ezt szeretnéd.
Nem támadva, csak közölve kedvesen, hogy engem zavar, mert féltem.
Mondjuk olyan fórumcím után nehéz lesz kedvesen közeledni... ez a baj az ilyen kibeszélő dolgokkal, meg az időhúzással.
Csak a szokásos. Nem fűződik érdeked ahhoz, hogy segíts, megértem. Nem is várom el, hogy helyettem megoldd a problémám, szó se róla. Még azt sem bánom, ha ellentétes véleményen vagy. De az már zavaró, ha valaki elkezdi leblamálni a fórumindító problémáját.
Amit írtál, igen, sajnos jónéhány tag így viselkedik itt, ez is igaz. És most? Mondjuk, még mindig nem válaszoltál, hogy mivel is "csesztelek le"?
Én nem mondanám flúgnak azt, hogy az ember kezet mosson vagy sem bizonyos dolgok előtt.
Mellesleg ki akart veszekedni? Én a kötekedős, gúnyolódós embereket sorolnám ebbe a kategóriába.
A kéretlen tanács is tanács, el is fogadtam, de úgy gondolom, hogy ha már valaki nem tud segíteni, akkor ne ártson. És mielőtt félreértesz, nem elsősorban rád értettem ezeket a sorokat.
További ajánlott fórumok:
- Megtettem a párom kedvéért 1 számomra gusztustalan dolgot....
- Miért gusztustalanok a női wc-k? (suli, koli)
- Miért mondják, hogy a nátha gusztustalan betegség?
- Szerintem gusztustalan betegség ez a nátha. Vörös, duda...
- Mik lehetnek ezek a gusztustalan pöttyök?
- A gusztustalan és túl morbid halloweeni sütiket, ételeket...