Hogy jössz ki az anyósoddal. (beszélgetés)
Én két éve vgyok házas,de a férjem még nem óhajtotta elmondani az anyjának,hogy nem barátnőként,hanem menyként funkcionálok.Ezért nem is mond rám semmi rosszat,még a hátam mögött sem.Most meg már úgyis mindegy,mert a férjem tőlem is elválik,csakúgy mint az 1.anyutól....Hanna
Legalább nem kell még egy válást bejelentenie,na bumm...
Mi mondhatni megvagyunk. Laktunk együtt is, de jobb így külön. Azt nem szeretem, amikor homokba dugja a fejét és nem védi meg az unokáig apósom durva kötekedése, kötözködése, beszólásai ellen.
Egyszer került sor kenyértörésre, amikor beszóltam a férjem testvérének, hogy ugyan már, ne hozza betegen a gyerekeit az akkor még csecsemő lányomhoz. Anyósom jogtalanul kiakadt, hogy hogy merem én elküldeni őket (akkor anyósoméknál laktunk), soha nem felejtem el azokat a gyilkos szemeket, amiket rámmeresztett... magam miatt nem is görcsöltem volna, de ott volt a kisbabám... s a dolog úgy jött ki, hogy ő nem számít. Tehát nem azt nézte, hogy az unokatestvérei megfertőzik a kis csecsemőt, hanem, hogy én szólni mertem, hogy maradjanak távol tőlünk, amíg betegek.
Anyósom csak a szemeivel ölt, meg szolidan megjegyezte, hogy szerinte erős befolyással vagyok a fiára... hogy jött ez akkor oda? Na de apósom! Úgy nekem támadt! És ordítva mindennek elmondott! Szerencsére volt annyi lélekjelenlétem, hogy ne hátráljak meg, így én emberi hangon közöltem vele, hogy igazságtalan és hogy próbáljuk a dolgot normálisan megbeszélni. Na, erre gondolhatjátok, még jobban kiakadt. De akkor már a lányom sem bírta a kiabálást, s mivel nekiállt sírni, mondtam, hogy miatta én ezt nem csinálom tovább, fogom a cókmókom és megyünk. El is kezdtem csomagolni, csak a férjem könnyes szeme tartott végül vissza, aki könyörgött, hogy ne menjünk. Anyósom is mondta, hogy maradjunk, de ő csak a falu szájától félt.
Na, azóta már helyrerázódtunk, de nem vagyunk puszipajtások, s még mindig sokat engednek meg maguknak. Az meg nem megoldás, hogy mindig én engedjek, merthogy jobb a békesség... jobbnak jobb, csak nem olyan áron, hogy közben elnyomnak és rámerőltetik a saját buta megrögzött, merev elgondolásaikat!
Sziasztok!
Úgy látom megoszlanak egy kicsit a vélemények. (de azért többségben vannak az "igazi" anyósok). Sajnos az enyém sem tartozik a jobbik "fajtához". Ahol csak tud keresztbe tesz. Párom előtt is piszkál, de ha hallótávolságon kívül kerül, akkor mit kapok!
Van 2 gyerekünk, de ez sincs rá nagy hatással. Ha hetekig nem látja Őket az sem számít! Nehéz ezt szó nélkül tűrni (nem is nagyon szoktam!).
A férjem nagyon rendes ember, nagyon szeretjük egymást (10 éve vagyunk együtt), csak ebbe a vitába nem szól bele. Lehet, hogy jól is teszi!
Sziasztok!
Semmi gondom nincs vele. Néha akad véleménykülömbség, de az hol nincs. Veszekedés, és fúrások nincsenek. Jól ellehet vele beszélgetni és segítőkész. Olyan anyás..
Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz.Amíg apósom köztünk volt nem volt gond de mióta elment mintha 360 fokot fordult volna.
Nem hogy én de a saját fia nem ismer rá!!!!!
Gáz egy helyzet főleg, hogy babát szeretnénk...
Hogy mi vár még ránk el sem tudom képzelni......
Sziasztok.
Amint látom itt én vok az egyedüli aki jóba van az anyósával.Nekem eddig nem volt bajom vele,néha beszólunk egymásnak de utánna megtudjuk beszélni mi volt a baj.Ő mindig azt mondja hogy amíg én szeretem a fiát és nem bántom addig nem lesz problémánk.Igaz nem lakunk együtt de mivel egy helyen dolgozunk(otthon a földbe)tudnánk marni egymást ha akarnánk.Majd ha nem leszek a család tagja véletlen biztos szid rajtam egy sort de jelen pillanatban mi jól megvagyunk.Anyám helyett anyám és még szeretem is.
Elmondhatom hogy szerencsés menyecske vagyok.
lolina.
Neked a legjobb!!!
egész jól, míg nem kell találkoznom vele!!!!!!!!!!
egyszerű:utálom, utál
Január óta nem beszélek vele!
Azóta sokkal nyugodtabb vagyok, bár ha meglátom összeugrik a gyomrom! A férjem ugyan kampányol, hogy én béküljek holott nem én ugrottam neki és vágtam dolgokat a fejéhez. De mégegyszer felhozza a drágám csomagolok és már itt sem vagyok gyerekestől magzatostól.
Akkor az öreglány kitüzheti a győzelmi zászlót, hogy szétválasztott a férjemtől. négy év szenvedés után már nem fog érdekelni:(
További ajánlott fórumok:
- Amikor rájössz hogy a férjed folymatosan hazudik!!
- Te mit tennél az anyósoddal és a testvéred barátnőjével?
- Ha rájössz hogy bizonyos dologk miért történtek úgy a múltban, ahogyan megtörténtek, megvan a felismerés, utána mit lehet vele kezdeni?
- Te tudsz valamit kezdeni az anyósoddal?
- Amikor tényleg rájössz pár mondatból hogy Ő az és nem érted az egészet...
- Mit tennél az anyósoddal ha nem lennének törvények?