Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Hivatásos anyaság.Otthon maradni három v. több gyermekkel, vagy visszamenni dolgozni? fórum

Hivatásos anyaság.Otthon maradni három v. több gyermekkel, vagy visszamenni dolgozni? (beszélgetős fórum)


1 2
49. bucimami (válaszként erre: 45. - F8db0709b8)
2010. aug. 16. 13:36

Műköröm, fodrász, szoli- úgyis gyűjtöm az ötleteket, mit csinálok majd a rám szakadó rengeteg idővel, amikor szeptemberben a legkisebb is oviba megy. :-) Az én gondolataim még csak odáig jutottak, hogy végre normálisan kitakarítok, rendbe teszem a kertet, a zongorát nem csak fényképtartónak használom, hanem gyakorolok is rajta, aztán keresek olyan munkát, amit a három gyerek mellett is tudok csinálni.


A helyedben nem foglalkoznék az ügyeskedőkkel, inkább büszke lennék magamra, hogy ilyen klasszul intézem a dolgaimat. :-) Mert véleményem szerint megéri becsületesnek lenni, még ha ez nem is tűnik mindig nyilvánvalónak.


Egyébként minden elismerésem a munka mellett gyerekeket nevelőknek- vagy gyereknevelés mellett dolgozóknak :-)-, én már most aggódom, hogyan fogom ezt megoldani.

2010. aug. 15. 15:30
Bocsánat elszámoltam,mert aki dolgozik és nem tartósan beteg a babója az nem kap gyest sorry..:)
2010. aug. 15. 15:23

Tuti,hogy most ez jól hangzik ,de vissza sírom majd ezeket a "nyugodt" napokat.Hiszen reggel suli+ovi du. vacsi és a holnapi ebéd megfőzése a kislányomnak(mert lisztérzékeny mint én),nem egyszerű,de sajnos más esély nincs ,hiszen albérletből kiszabadulni szinte lehetetlen ,ha itthon maradok anyaságin,mert nem leszünk hitelképesek soha.

Ez csak az én helyzetem,másnak ennél is rosszabb.

2010. aug. 15. 15:22

Őszintén megvallom, én is mindig úgy gondoltam majd maradok itthon a 3 .babám 8éves koráig.Sajnos vagy nem ezt mindenki maga dönti el,én már szeretnék emberek közé menni és dolgozni,mondjuk az én esetemben ez is kicsit más ,mert dajka szeretnék lenni és ott ismételten gyerekek között leszek.

Én az anyagiakról csak annyit írnék, hogy én tartósan beteg gyermekemre 23.300 csp.-ot kapok.Ezért 81ezret kapok majd a 3 gyerkőc után+fizu ami nagyon jó esetben kb.70-80ezer forint.Nekem ez akkor havi +70-80persze -a munkába járási költség.de ha nem tartósan beteg akkor is csak7300Ft-tal kevesebb a bevétel,ha itthon maradok ennyit osztok be ha dolgozok a fizu +pénz lesz.

45. f8db0709b8 (válaszként erre: 44. - Bucimami)
2010. aug. 15. 08:45

Van itt valahol egy fórum,nagy vita volt már ebből,mert sokan tényleg nem maguknak,hanem az államnak szülnek,és lopva.csalva hazudva jutnak hozzá mindenhez,de dolgozni büdös.

Ja és bölcsbe bedugja pedig otthon van,csakhogy fodrászhoz és műkörmöshöz járjon,na meg szoliba.

És hó végén már várja a pénzt,mert nincs.

Na ezekről beszéltem én!!!!!!!!!!!mert itt a portálon is van belőlük épp elég!

44. bucimami (válaszként erre: 43. - F8db0709b8)
2010. aug. 14. 19:40

Ha nem szeretsz vitatkozni, figyelj egy picit jobban oda, hogyan fogalmazol, amikor a véleményedet írod...


Az "otthon ülő anyukák" megjegyzés - amit, gondolom, azokra értettél, akik élnek a törvény adta lehetőségeikkel és kisgyermekük mellől nem mennek vissza dolgozni- azt sugallta, hogy nem tudod, mennyi energiával és vesződséggel jár egy vagy több gyerek folyamatos ellátása, szórakoztatása. Ezért muszáj volt elmagyaráznom. :-)


Amikor az anyagiakról esett szó, nem a gyerekek felnevelésének árát taglaltam, hanem a munkába állás költségeit. Aki szeretne, számoljon utána: egy minimálbéren lévő kétgyerekes édesanya kb. 13 ezer forinttal kap többet (családi pótlékkal együtt), mint 3 gyerekkel otthon lévő társa. Ebből levonjuk, mondjuk, a havi utazási bérlet árát (9800 Ft Budapesten), mert valahogy munkába is kell járni és a maradékból nyárra éppen összejön egy hét napközis tábor a két gyereknek.Egy otthon üldögélőnek ezekkel a költségekkel nem feltétlenül kell számolnia. ( Az adatok és a fizetés-kalkulátor megtalálhatók az neten. )És nincs kibírhatatlan főnök, állandó rohanás, idegeskedés, a gyerekek nincsenek folyton ügyeletben, összevont csoportban. Mert bár a munka nemesít :-), de a semmiért nem túl felemelő. És ez most nem kísérlet a "lealázásodra", hanem válasz egy korábbi kérdésedre, vagyis hogy miért éri meg otthon maradni.


Az utolsó előtti megjegyzésed pedig nem igazán helytálló- csak bántó az összes nagycsaládosra nézve. A gazdagok nem mindig okosak, az okosak sem feltétlenül gazdagok, 3 gyereke pedig gazdagnak és szegénynek, okosnak és butának egyaránt van.

43. f8db0709b8 (válaszként erre: 42. - Bucimami)
2010. aug. 13. 05:32

Én is szívesen látlak bármikor,csak hogy megnézd,2 gyerek mellett,meló mellett,betegen nekem kevés a napi 24 óra.

Egyébként ha visszaolvasol,láthatnád,hogy csak azokra haragszom,akik csak a pénzért szülnek,mert szarnak dolgozni!


Hidd el tudom mibe kerül 1 gyerek,sőt 2 gyerek is,most kezdjük a sulit,nagyszülő nekünk van,de csak vészhelyzetre,pl,ha dokihoz kell menjek és párom dolgozik.Egyébként a reggeli készülődést nem kell elragozni,mert napi szinten átesek rajta,sőt a napi teendőimet sem csinálja meg helyettem senki.Azért nem kéne ennyire lealázni,mintha mit sem tudnék az egészről.Én is járok a lányokkal játszóra,sőt ha egyszerre betegek,egész éjszaka ingázok köztük.


A munkáltató már 1 gyereket sem néz jó szemmel.

Anyagiak..nos,igazad van,de aki több 100ezret keres,az nem is szül 3gyereket,mert gondolkodik:)


Nem vitázni akarok én,csak véleményem írtam le

42. bucimami (válaszként erre: 40. - F8db0709b8)
2010. aug. 12. 19:30

Bármikor szívesen látlak, hogy megnézhesd, hogyan lóbázom a lábamat itthon ülve...mondjuk húsz másodpercig, mert akkor kezdődik, hogy "anya, gyereee!":-)


Általában azoknak az anyukáknak kell ebéd után hazavinniük a gyerkőcöt, aki picivel van otthon. Ilyenkor így néz ki a nap: reggel kelés, időre összekészíteni a két-három gyereket- aki csinálta- csinálja, tudja, ez kemény meló, főleg télen- utána a le nem passzolt gyerekkel rohanni bevásárolni, főzni, takarítani, közben nem árt vele is játszani, sétálni. Az ebéd a leggázosabb, mert vagy leültök enni már fél 12-kor, hogy a nagyért időben odaérjetek és akkor a pici azért üvölt, mert álmos, vagy ha nem esztek, akkor meg azért, mert éhes. Ovi után rohanás haza, ágyba dugni az összes gyereket és mire felébrednek majd meguzsonnáznak, késő bármilyen értelmes dologba kezdeni, mivel korán kell lefeküdni a másnapi ovikezdés miatt. Ez a jobbik variáció, rosszabb esetben van egy iskolaotthonos nagytesó, akiért szintén időre kell menni, tehát a kisebbek nem aludhatnak annyit, amennyire szükségük van. Hétvégére mindenki halálfáradt és nyűgös. Akkor legalább hadd hőbörögjünk egy kicsikét...


Az anyagiak...Úgy gondolom, hogy senki sem a többszázezres havi fizetését adja fel a főállású anyaságért. Az ilyen szerencsés kondícióval rendelkező ismerőseim dolgoznak és fizetik a magánovit, meg az állandó bébiszittert. A három gyerek azt jelenti, hogy háromszoros a valószínűsége a megbetegedésnek- és sok munkahelyen nem nézik jó szemmel a gyakori táppénzt-, valamint a szünetekben három gyerekről kell gondoskodni. És nem mindenütt áll rendelkezésre nagyszülő. Egy napközis tábor ára 15 ezer forint/hét/fő. És akkor ott van még a tavaszi, a téli, az őszi szünet, az egyéb itt-ott elszórt "tanítás nélküli munkanapok", amikor szintén kell a gyerekeket tenni valahová.

Nálunk a szünetekkel nem lenne probléma, hiszen pedagógus vagyok, viszont "szerencsétlenségemre" zenét tanítok, ami délutáni elfoglaltság, tehát fogadnom kellene valakit, aki tanítás és ovi után a gyerkőcöket összeszedi, elviszi a különórákra, kikérdezi a leckét, játszik velük. Az az összeg, ami így pluszban maradna a most kapotthoz képest, nem érne annyit, hogy gyakorlatilag csak hétvégén lennék együtt velük.

Természetesen anyagilag is gondoskodni kell róluk, de a velük töltött idő megfizethetetlen.:-)

41. captonne (válaszként erre: 40. - F8db0709b8)
2010. aug. 12. 09:44

Igazad van , csak azok az anyukák mellet szólok akik,az anyaság miatt maradnak otthon,vagy mert nincs más választás.Az én anyum is dolgozni ment pedig 5-en voltunk mert a muszáj az muszáj,én speciel "áldott" helyzetben vagyok,mert "csak" lisztérzékeny a babó.

Igen az is érthetetlen,hogy a csp.-ot így is úgy is megkapod ha dolgozol ,ha nem akkor ez tényleg csak +30, de pl. a sógornőm 1 gyerekes és már 6éves a gyerek mivel falun laknak nem tudott eddig dolgozni,és az óvónéni is úgy gondolta nem bajlódik a gyerekkel az oviban altatással, így ehetetlen volt a helyzete.Idén átviszi egy fizetős oviba ,hogy dolgozhasson.Na sajnos ilyen is van.

A bátyámék Angliában élnek, és az ottani anyukák meg irigykednek ránk mert ennyi ideig itthon "ülhetünk",de nem cserélnék velük az tuti,én imádok itt lakni,még ha néha nehéz is.

40. f8db0709b8 (válaszként erre: 39. - F8db0709b8)
2010. aug. 12. 08:25

És azt se felejtsük,hogy az otthon ülő anyukák hőbörögnek legjobban,hogy nem veszik fel bölcsibe a gyereket,meg oviból ebéd után haza kell vinni.

Könyörgöm,azért kapja a pénzt,hogy otthon legyen a gyerekeivel,ha már megszülte és vállalta őket.


Tisztelet a kivételnek,akik átgondolták,mérlegek!

És külön tisztelet azoknak az Anyukáknak,akik beteg gyermeket nevelnek,minden erővel.:)

39. f8db0709b8 (válaszként erre: 38. - Captonne)
2010. aug. 12. 08:17

Speciel nem a beteg gyereket nevelő anyukákra gondoltam.

Vannak olyanok,akik kimondottam azért szülnek 3 gyereket,hogy kedvezményeket kapjanak,meg had ne soroljam.Csak épp azt nem mérlegelik,hogy 3 gyereket kell a nagybetűs életben elindítaniuk,a középsuli se 2 forint és ezt is had ne részletezzem.

Csupán a környezetemben van 4 emberke akik ezért akarnak szülni 3. babát,hogy otthon lehessenek,mert ugye köztudott,hogy 3 gyerek után 80ezer jár,de kérdem én,mire elég?


Más országot,pedig ne hasonlítsunk kis hazánkhoz,mert egyből kiderül máshol jobb lenne.:)

38. captonne (válaszként erre: 37. - F8db0709b8)
2010. aug. 11. 19:55

Én speciel a legnagyobb gyerkőcömre kapom a gyest 11éves koráig mert tartósan beteg ,emelet elmehetek dolgozni is így ez plusz pénznek számít majd,de megértem aki nem így dönt hiszen annyi oldala van csak néhány pl.

Lehet,hogy az apa és az anya is olyan munkakörbe dolgozik(na),hogy nem tudna senki otthon maradni beteg gyerekkel,esetleg elmenni oviba érte vagy szülőire, van ,hogy kényszer az egész és ne feledkezzünk meg az egyedülálló szülőkről,na őket nem irigylem..Szóval sok oldalú dolog ez is..De legalább egy esély más országokban ,van ahol max. 6hét és vagy visszamész dolgozni vagy nuku jövedelem,persze ott megoldott az ellátás ,de ez már más téma..

2010. ápr. 5. 12:49
Én még most sem értem miért éri meg 30ezerért otthon lenni,mint visszamenni dolgozni.Aki megteheti persze maradjon otthon,de ez nekem magas,oké nincs munkahely,meg sorolhatnám,de nem hiszem,hogy 3 gyereket el lehet tartani csp-böl és anyaságiból.
36. Mariann7533 (válaszként erre: 35. - Eperke 333)
2009. dec. 11. 19:26
Köszönöm szépen.Én is így tervezem,remélem meg is tudom tenni,hisz nekik a jövőt megalapozni a legfontosabb.
2009. dec. 11. 17:23
Szia.Nekem már felnött mindhárom,gyerekem egyetemisták ill.a legidösebb 27.Úgy alakult az életem,hogy nem dolgoztam,külföldön éltünk.de azt mondom,hogy a velük töltött idő később 1000-szer térül vissza,ha mégegyszer kezdeném ujra igy csinálnám.Boldog sikeres gyerekek,és nagyon jó a kapcsolatunk.
34. Mariann7533 (válaszként erre: 33. - Lémó35)
2009. szept. 16. 05:39
Szia.Köszönöm a választ.A Gyet jelenti a hivatásos anyát?Én is így gondolkozom.Mondjuk nekünk vannak nagyszülők,és rájuk is merném bízni,mégis úgy gondolom,ahogy egyébbként itt ezen a fórumon eddig mindenki,hogy a kiegyensúlyozott boldog háttér a legfontosabb,és ezt csak egy anya teremtheti meg,mindazokkal amit leírtál.Én minden fontos pillanatuknál ott vagyok,és tudják,hogy mindenben számíthatnak rám.És a férjem is nyugodt szívvel jár dolgozni,mert tudja,hogy minden renben van a gyerekekkel,és itthon mindig meleg finom ételek várják,egy stabil háttér.Én is tyúkanyó típus vagykok.Ezért szeretnék itthon maradni.Bár még van két évem,mert a kicsi lányom 1 éves,de ez az idő olyan hamar elszáll,és akkor döntenem kell,hogy vissza megyek e a munkahelyemre,vagy maradok itthon.
2009. szept. 15. 23:15
Szerintem is nincs fontosabb a boldog kiegyensúlyozott gyerekeknél! Fél éve Gyeten vagyok, még oviba sem vittem a picurkám, úgyis itthon vagyok, sokat foglalkozom vele, semmiről nem marad le. Majd 4 évesen kezdjük meg az ovit.Igaz, hogy a pénz kevés, de a párom külön munkát is vállal,neki többet ér, hogy nyugalom és meleg étel várja itthon,a gyerekeket szintén.Ő a pénkereső, én meg a tyúkanyó, aki egyben tartja a családot. Sajnos meg sem tudnánk oldani, hogy kire bízzuk a gyerekeket, kivel tanulnak, szünetekben ki vigyáz rájuk,hisz nem csak nyári szünet van, őszi, tavaszi, karácsonyi! Sajnos segítégünk nincs, anyukám nagyon beteg, az anyósomról inkább nem is írok, még azt sem érdemli meg!:( Még így is nehéz, néha beosztanom a napomat,házimunka, tanulás a gyerkőcökkel,mazsorett, edzések, nem is tudom, hogy mi lenne ha dolgoznék. Mire a picurkám 8 éves lesz , már könnyebb lesz talán vissza menni dolgozni. Nekünk így kerek az életünk!Aki teheti használja ki ezeket a szép éveket, később még meg fog térülni százszorosan!:)
2009. szept. 15. 22:28
Szerintem a gyerek a minden.És a lehetőségekhez mérten mindent meg kell adni nekik.
31. T.Orsa (válaszként erre: 30. - Mariann7533)
2009. szept. 15. 21:17
Ezt én sem értem...Más meg éveket vár,hogy végre sikerüljön teherbe esnie,és mindent megadhasson a gyerekének.
30. Mariann7533 (válaszként erre: 28. - T.Orsa)
2009. szept. 15. 21:12
Azt nem értem,hogy az ilyen nők miért szülnek gyereket?Nem?
29. Mariann7533 (válaszként erre: 27. - Itimi78)
2009. szept. 15. 21:11
Teljesen igaz amit írtál.
28. T.Orsa
2009. szept. 15. 20:23

Van egy ismerősöm,akinek 3gyereke van,a legkisebb ovis.

És az anyuka 2munkahelyen is dolgozik,hajnalban megy,este jön,A gyerekeket a nagymama neveli..

Mindezt azért,hogy anyuka megtudja magának venni a márkás ruhákat,és a 20ezer Ft-os csizmát.

Ezzel nem bántani akarom,közöm nincs hozzá,hogy mit csinál,de szerintem valaki vagy anyuka legyen(ha már 3gyönyörű gyereke van),vagy maradjon pláza cicus.

27. itimi78 (válaszként erre: 26. - Mariann7533)
2009. szept. 15. 20:13
Akik ilyeneket mondanak,azoknak kölcsönadnám az igencsak eleven gyerkőceimet egy hétre.Ezt persze nem panaszképpen mondom.Élvezem az anyaságot minden nyűgével és szépségével együtt.De aki azt mondja hogy néha nem szokott kiborulni,az hazudik.
26. Mariann7533 (válaszként erre: 24. - Itimi78)
2009. szept. 15. 18:55
Jó neked,hogy hét éves korukig lehetsz velük otthon gyesen.Azt gondolják sokan,hogy az otthon levő anyukák "nyaralnak",vagy legalábbis lógatják a lábukat.Egyszer próbálnák ki a kétkedők...
25. Mariann7533 (válaszként erre: 23. - Bene Mami)
2009. szept. 15. 18:53
Igen nekem is ez van az eszemben,hogy nyáron azok a gyerekek,akiknek nincs nagyszülő mit csinálnak?És valóban nem engedik anyának lenni a nőket,pedig ennél szebb hivatás szerintem nincs.A karrierista nőkről akik meg bedugják a gyerekeket a bölcsibe,inkább semmit nem mondok,mert csúnya lenne.
2009. szept. 15. 16:47
Sziasztok!Nekem három gyermekem van,a nagy 4 éves ovis ,az ikrek 2 évesek.Nekem viszonylag jobb a helyzetem abból a szempontból,hogy ikreim vannak,mert dupla gyes-t kapok dupla ideig.Így 7 éves korukig maradhatok velük itthol.De ha majd tehetem,szeretnék még velük maradni anyaságin ha lehet.
2009. szept. 15. 15:10

Sziasztok,

A férjemnek mindíg azt mondta,hogy a nőnek a dolga az otthon teremtés, a férfié pedig megnni a csatába (megteremteni a jó anyagi hátteret). Szerencsére ez a része sikerült.

Most két gyerköccel vagyok itthon. Késöbb szeretnénk harmadikat is. Fiam 3és fél éves,de az oviba se iratam be,mert úgy is itthon vagyok a kistesóval,aki még nincs 2 éves.

El nem tudom képzelni nyáron hová teszik a gyerekeket 2 és fél hónapra. Mindenkit a nagymama nevel?

Mindenki talál olyan jó munkahelyet, ahonnan 4 órakor fel lehet állni, és menni a gyerekért az oviba? Jól momdjátok,itt vannak a betegségek is.

A mai világban nem hagyják az embert anyának lenni(illetve régen se).

Bár körülötten sok a karierista anyuka,(pedig nincsenek anyagilag rászorulva)akik hamar bedugják a gyerekeiket a bölcsibe. Persze megértem azt is, aki tényleg rá van szorulva a munkára,és nincs választása.

22. Mariann7533 (válaszként erre: 21. - Manoka3)
2009. szept. 15. 14:45
Dettó ugyanez.Ezért tettem fel ezt a kérdést.
2009. szept. 15. 14:25

Sziasztok!


Nekem 3 gyermekem van. Két kisfiú, akik 5 és 3 évesek, és egy 1 éves kislány. Én is sokat gondolkoztam azon, hogy mit tegyek, ha lejár a gyes.Ha a főállású anyukáknak többet fizetnének, szerintem nem lenne kérdés.Minden értelmes anya örömmel maradna otthon.Úgyhogy sajnos tényleg azt kell eldönteni, hogy mi a fontosabb.Kevés pénzből épphogy az alapvető dolgokat megadni a gyermekeinknek, de teljes szívvel és lélekkel nevelni őket, hogy tudják, ránk mindig számíthatnak, és így kiegyensúlyozott felnőttekké válhatnak.Vagy 8 órában dolgozni, és fizikailag, szellemileg fáradtan hazaérni, ahol vár a házimunka, és persze a gyermekeink, akik mindennél fontosabbak.Hát nem könnyű a döntés. Én nagyon szeretnék főállású anya lenni, de valószínűleg kell majd keresnem egy 4 órás állást.

20. Ani2
2009. szept. 15. 10:01

Sziasztok!


Én is úgy tervezem, hogy otthon maradok. Szeretnék mindent megadni a gyermekemnek , ebéddel haza várni, tanulni vele...

1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook