Hetek óta tartó hasmenés, félek!! (beszélgetés)
Igaz orvos nem vagyok , de ezek alapján azt gondolom, hogy a daganatos betegséget amitől igazán félsz teljesen kihúzhatod a listádról.
Én továbbra is az Irritábilis bél szindrómára gyanakszom. Mikor megtörténtek a családodban ezek a tragédiák a szervezeted úgy reagált, hogy kialakult a hasmenés nálad. Most pedig már azért stresszeled magad, mert félsz, hogy az elfogyasztott táplálék vagy kávé után mikor jelentkeznek a tünetek.
Okosan teszed, hogy kivizsgáltatod magad, mert így ha kézhez kapsz egy negatív leletet teljesen megnyugszol és szerintem majd szépen lassan minden vissza áll a régi kerékvágásba. Persze, ha ismét valami miatt stresszesebb napjaid lesznek nagy valószínűséggel megint jelentkeznek majd a tünetek, de legalább tudod mitől van.
Érdekelne, hogy mennyi idős vagy, illetve volt -e véres székleted.
A kort nem azért kérdeztem, mert randit szeretnék kérni tőled, hanem azért, mert általában a vastagbél daganat ha nincs semmi előzménye /Colitis Ulcerosa, Chron betegség, ami elhanyagolt /,akkor 40 de inkább 50 év alatt szinte teljesen kizárható.
A fent említett gyulladásos betegségeknél is nagyon gyakori a véres széklet,így ha ez nem fordult elő nálad én inkább, a leírásod alapján arra gyanakszom, hogy Irritális bél szindrómában szenvedsz. Persze egy ,,egyszerű" bélfertőzésed is lehet.
Az Ibs egy teljesen veszélytelen, de ugyanakkor nagyon kellemetlen betegség, ezzel még akár a dédunokád esküvőjén is táncolhatsz, ha éppen nem a WC-n csücsülsz. Persze, hogy biztosan ki lehessen jelenteni, ez a bajod egy alapos kivizsgáláson és egy vastagbél tükrözésen is át kell esned. De ma már ezt is ha szeretnéd csinálják bósításban, semmire nem fogsz emlkezni. Minden esetre ha így kukkantanak aluulról beléd egy kísérőt vigyél magaddal, mert bizony jó pár órán keredsztül filszakadásod lesz. És még véletlenül eltévednél a hazavezető úton.
Volt -e valami stresszes dolog vagy nagyobb változás az elmúlt időszakban az életedben? Mert ettől is kialakulhat ez a betegség.
Nem lehet, hogy az édesítő hajtott meg? Én egyszer hazáig futottam egy light üdítő után.
Egyébként itt ezt nem fogjuk tudni Neked megmondani, hogy mi a baj! Irány a háziorvos, és kérj tőle beutalót a gasztróra! Addig is kipróbálhatsz valamilyen probiotikumot, és feltétlenül hagyd el a tejeskávét!
komolyan.
ha nem tudja megoldani, és orvoshoz kell menni, akkor igen. oda kell telefonálni és időpontot kérni. akkor nem kell várni (sokat).
ha a gyereket viszi gyerekorvoshoz, akkor is beteg gyereket visz beteg gyerekek közé.
vidd magaddal.
nem te leszel az első beteg, aki gyerekkel együtt megy.
olvastam :)
és gondolom más is, mégis mindenki orvoshoz küldi :P
ha nincs vér, nincs kifejezett fájdalom és nincs jelentős fogyás, akkor nem sok az. lassan 8 éve csinálom.
nem elbagatelizálni akarom a helyzetet, csak rámutatni, hogy azért, mert néhány hét alatt még nem jutott el x orvoshoz és nincs y diagnózisa, nem kell vermet ásni...
Van egy óvatos kérdésem: terhes nem lehetsz? Nekem akkor is ilyen tüneteim voltak.
Viszont akkor is, amikor bélfertőzésem volt. Páromnak meg, amikor valamit nem bír az epéje:)
Mondjuk ezeknél mindnél közös, az a diéta, amit alább is leírtam.
Aztán a dokid dolga, hogy kiókumlálja, mi bajod a sok lehetséges közül:)
hetek óta! :O
nem jutott eszedbe, h talán orvoshoz kéne menni?
Nem kértem,hogy olvasd a hozzászólásaimat,és azt sem,hogy adj a véleményemre.
Azt viszont kérem,hogy szállj magadba....
További ajánlott fórumok:
- Évek óta tartó hasmenés. Mi lehet az oka?
- Hónapok óta tartó hasmenéssel kihez lehetne még fordulni az orvosokon kívül, mert minden vizsgálati eredmény negatív.Elváltozás sehol csak a
- Több mint fél éve tartó hasmenés, bélgörcsökkek
- Volt valakinek ez a mostani hasmenéses-hányásos vírusa? Érdekelne meddig tartott?
- Hetek óta fáj a hasam, hasmenésem van, fel vagyok puffadva, a hátam is fáj már. Mitől lehet?
- Mi okozhat tartós hasmenést?