Esküvő 2008-ban (beszélgetés)
óó, az is nagyon szép - Prága
én most Skóciára vágyom nagyon, küldött az unokanővérem képeket, ahogy ott dolgozott és nagyon szép, olyan igazi mesebeli, gyűrűk ura szerű a kastély, amiről átküldte :))
Mi a Szilvesztert töltöttük Párizsban! :-)
Húsvétkor pedig Prágában voltunk.
Igazatok van! Nekünk nincs saját házunk, de most olyan kedvezőtlenek a hitelek (párom közgazdász, ő ért hozzá), hogy 3-4 évig nem érdemes felvenni, viszont nekünk szinte az egész hitelből menne.
És hamarosan babát is szeretnénk, mert én 30 éves leszak januárban. Ha meg gyerek van, már nem nagyon tudnánk menni. Így nekünk ez tűnik a jónak (és kivitelezhetőnek), hogy utazunk, ameddig kettesben tehetjük! :-)
Egy kis öböl, Gerakini! Nagyon szép, és van homokos és kavicsos strandja is. A szállodának saját hatalmas medencéje, és most mi csak napozni és úszkálni akarunk:)
de a városlátogatás is szuper:
Amúgy mi Párizsban voltunk utoljára együtt, de meseszép volt, a lánykérés is ott volt!
:-)
Görögország melyik része?
Én kicsit félek Santorinitől, bár nagyon dícsérik, de nekem Korfu például nagyon nem tetszett.
mi Görögországba megyünk, egy csodaszép szállodába, és csak pihenünk, de sajna csak augusztusba. Ugyanis engem június elsején (1 héttel az esküvő után) egy hónapra Németországba küldenek :( dolgozni.
Ti?
én is pont így csináltam:)
a 4 legjobb barátodnőm lesz a 4 nagy koszorúslányom, és Velük választottam ruhát, Ők jönnek velem a próbákra, együtt díszítünk, szóval hatalmas segítség, és csudajó hangulat!:)
Sziasztok! Írom, hogy mi van meg és mi nincs (szűk családi kör, olyan 25 fős esküvő lesz, utána csak egy vacsora, úgyhogy nem bonyolítjuk túl a dolgokat :-)):
Megvan: ruhám (cipő, harisnya, fehérnemű is - én egyébként vettem a ruhát, mindjárt felteszem az adatlapomra - ja még be kell vetetni kicsit belőle és felhajtani), hivatal, vacsi, virág, fotós, meghívó, ültetőkártya.
Ami után már érdeklődtünk, nézelődtünk, de függőben van, mert azt mondták, ráér pár héttel előtte : fodrász, smink... nekem, öltöny, torta, kiegészítők nekem (ékszer, hajamba valami, combfodor, gyűrűpárna...).
Hirtelen ennyi jut eszembe, de biztos kihagytam valamit... :-)
Az én kérdésem: ki hova megy ill.mentek-e nászútra?
a ruhát én is egyedül, nélküle dönteném, esetleg kedves barátnőkkel összebandázva, hogy legyen:
1 társaságom a próbálgatáshoz
2 a női szem sokkal kritikusabb, mint a férfié
3 az én barátnőim tudják, hogy a végén mindenképpen én döntök, de adok a véleményükre - jól fejlet kritikai érzékkel rendelkeznek :))
4 így fel tudnám mérni a köszönő ajándéknál is, hogy mi az ami jobban tetszene nekik, ráadásul a díszítésnél és tudom, hogy adnának ötleteket
van egy üzlet egy ide 2 órányira lévő városban, ahol minden együtt megvan és viszonylag jó árban - olcsóbban, mint itt, tudom, mert a sógornőm is onnan vásárolt :) - ott akarok majd én is szétnézni, ha még meg lesz 5 év múlva :))
OK az élővirágot viccnek szántam az augusztusi melegre gondolva :DDD
a tortába én még tennék egy epreset és valami vaníliásat, tejszíneset, de ezt döntsd el te :))
a köszönő ajándék elméletileg réges régen divat volt, majd a szocializmussal és az önkormányzati hivatalokban szokásos esküvőkkel szinte teljesen kihalt magyarországon - mondván, hogy az csak a gazdagoknak való - most egy pár éve kezd ismét divatba jönni, külföldön egyébként fontos szokás :))
Annyi mindenről folyt a bezsélhgetés itt tegnap óta.....de ami nekem szól váalszolok gyorsan...
Egyet értek az előttem szólokkal, nekem az volt az álmom, hogy mikor jön kikérni a szűlői háztól, akkor lásson előszőr. Ismerem az ízlését, nézegettünk együtt ruhákat, felmértem milyen tetszik, neki de hála égnek ebben is (sok midnne másban) hasonló az ízlésünk:)))Bár sztem már rég rossz, ha akármiylen szép vagy nem a menyasszony azt látod a vőlegényen.....annyira csúnya menasszony nincs, h ebből próblémát csinaljon a vőlegény, nem?......én ha mackóba lennék vagy ő akkor is imádnám és repesnék h hozzá menjek. De ez nem kritika, csak nekem ez a véleményem.
És ezzel nem azt akakrom mondni, h rossz ha lát a vőlegény, csak én avgyok iylen régimódi.....de én szeretném h meglepi legyen, megható, és olyan igazi:)))))
A torta ötelet így gondoltma én is, találtma képet és azt viszem h csinaljak meg:))))
Szimba tényleg? de jó akkor majd együtt izgulunk....:)
igen, itt olaszban nagyon nagy szokás, ugyanaz a lényege, mint a menyasszonyi csokor eldobásának, csak ugye a férfinép körében megy - egy jó kis zenével, meg nem hirtelen eldobással, hanem játszadozós úgy-csinálom-mintha-dobnám dologgal jó kis fél órás szórakozás :))
írtam egy cikket, ez is benne lenne, de még nem láttam, hogy megjelent volna, még mindig ellenőrzés alatt áll, talán felteszik :)
Nálatok szokás az,h amikor vége az esküvőnek,bementek a terembe,az első tánc után a vőlegény leveszi a menyasszony combjáról a kék szalagot,addig odahívják a nőtlen pasikat és a vőlegény odadobja a szalagot és aki elkapja,az lesz a következő?
Ezt tegnap hallotam,szerintem aranyos szokás.
IMÁDOM a keringőket!!!
a szakácstánc lényege - bár inkább sátoros, otthon főzős, barátszakácskodásnál használatos -, hogy egszer csak a főzők elindulnak befelé szépen sorban és mindenféle szedőkanalakkal, lábasokkal, fedőkkel iszonyatos lármát csapva mulatnak - mert hát egy lagziban mindenkinek joga mulatni, nem csak dolgozni kell - a legjobb, amikor még kötényekkel, kötőkkel és egyéb konyhás dolgokkal is felszerelkeznek, mert iszonyatosan nevetségesek tudnak lenni :))
ez is egy eseménye a lagzinak, de éttermes, fizetett esküvőkön nem használatos
További ajánlott fórumok:
- 2007-ben esküvő
- Felvételi ponthatárok 2008-ban
- Meddig érvényes a 2008-ban vásárolt BKV gyűjtőjegy?
- Férjemmel 2008-ban fundamentával kombinált hitelt vettünk fel. Ezzel kapcsolatban tudnátok válaszolni kérdésemre?
- Mikor állítjuk át az órát téli időszámításra 2008-ban?
- Mikor tartják 2008-ban a körösfeketetói vásárt?