Érettségi, pontok, továbbtanulás - gimi után (beszélgetős fórum)
10.-ben még igazából nem merült fel semmi cél, amolyan minden érdekel (kivéve amihez magyar, főleg irodalom kell) és semmi sem kifejezetten állapotban léteztek. Gyerekemnek a biosz fakt volt a fix pont, hogy az márpedig kell, mert az a kedvenc tantárgy, amit a csúcs tanár fog tanítani. A matek jobb híján került mellé, mert a matekra mindenhol szükség lehet, jól jöhet.
Aztán 12.-re, amikor már muszáj volt valamit választani, szegény biosz ment a levesbe, még középszinten sem lett vizsgatárgy. (Matekból meg utólag világos, nem is kellett volna emelten érettségizni.)
Gimiben a minimum elvárás a magyar, matek, 1 db nyelv és töri mellet két egyéb tárgyból a fakt lehetőségének biztosítása. Igény esetén! ha nincs elegendő jelentkező, azaz igény, akkor mosom kezeimet?
Technikumokban pedig még ennyi sem kell, hisz ott a szakmai tárggyal kipipálják az egyetlen emelt szintűre felkészítést.
A faktos témához. Ugyebár a fakultáció az emelt(/közép)szintű érettségire felkészítés szokásos helye és módja.
Namármost a jogszabály az alábbiakat írja elő:
"(3) * A gimnázium legalább két, a szakgimnázium és a technikum - az érettségi vizsgára felkészítő két évfolyamos képzések kivételével - a kötelező érettségi vizsgatárgyakon kívül egy vizsgatárgyból a helyi tantervében, oktatási programjában (a továbbiakban együtt: helyi tanterv) meghatározottak szerint lehetővé teszi az emelt szintű érettségi vizsgára történő felkészülést. E döntéséhez kikéri az iskolai diákönkormányzat véleményét. Az emelt szintre történő felkészítés mellett a kötelező érettségi vizsgatárgyakon kívül gimnáziumban legalább három, szakgimnáziumban és technikumban legalább kettő vizsgatárgyból a helyi tantervben meghatározottak szerint lehetővé kell tenni a középszintű vizsgára történő felkészülést. A (2) és (3) bekezdés alkalmazásában az idegen nyelv vizsgatárgyak egy vizsgatárgynak minősülnek."
Azaz változatos és párba rendezhető tárgyakból faktokat leginkább csak jó tanárellátású nagyobb iskoláktól remélhetünk.
Biztos, hogy több tanár is kifogással él majd, és az OH-ban érteni fogják a felvetés lényegét. Amúgyis szabatosan fogalmazol, szóval alapból ne aggódj:)
Törivel és biosszal kapcsolatban is szoktak tenni észrevételt, néha többet is.
Hű, ez baj. Remélhetőleg korrigálják vagy ha nem, akkor bejön amit lányod mondott, neki 3 pont mínusz.
Kívánom, hogy ezzel együtt is meglegyen a 90% vagy afölötti eredménye!
Ó, azért ez elég nagy hiba. Pedig elvileg nem egy ember készíti a feladatokat és mielőtt nyomdába menne, akkor is át kell(ene) nézni alaposan.
És igen, 11 pont az rengeteg, ha csak 75 a maximum.
Össz 75-ből 11 pont ez a két feladat, szóval elég sok.
Valójában sztem az történt, hogy összecserélték a két instrukciót, pontosabban a felét rossz helyre másolták, így az egyik feladatnál hiányzik, a másiknál meg zavaró. Így mindkét feladat értelmetlen lett. De annyira nem evidens persze a dolog, hogy a vizsgázók simán rájöjjenek és megoldják, ezzel mit se törődve.
További ajánlott fórumok:
- Kérdések és félelmek a felnőttkori érettségivel kapcsolatban
- Középiskolai továbbtanulás NEM gimibe készülőknek
- A 2010-es felvételi pontszámításban megmarad e az érettségi pontok duplázása? Valakit érint?
- 2013-ban érettségizők továbbtanulása
- Diakonia érettségi előnyt jelenthet a továbbtanulás szempontjából?
- Érettségi pontok!