Érettségi, pontok, továbbtanulás - gimi után (beszélgetős fórum)
Sose. A kormányhivatal jelöli ki, hogy melyik intézmény lesz az emelt vizsga helyszíne, ami egyénenként változhat egy végzős osutályon belül is. Sőt a szóbeli vizsgáztatók is jó eséllyel egy 3. iskola tanárai, nem feltétlen az írásbelit javító helyszín oktatói.
Kicsit elterelném a témát, elnézést :) Emelt szintű érettségit tényleg nem a saját iskolájában teszi a gyerek?
Egyetértek. Megfontolandó, hogy okos-e pusztán érzelmi alapon kezelni az érettségit. Szerintem érdemes nyelvi emeltre játszani, amíg B2-t is ér. Ki tudja meddig...
Hát furcsa, az biztos.
Most a kémia helyett fizikával felvetteknek tényleg ultragáz, mert alapnak tekintik az emelt kémia tudást és onnan indítanak hipersebességgel az első félévben. Kb. megugorhatatlan...BME vegyészmérnöki szintén zenész. A vicces az, hogy lányom még covid alatt segített egyetemi vizsgára felkészülni egy biológus hallgatónak, akinek nem volt meg, hogy lesz biokémia című tantárgy is. De ott már rutinosabbak voltak, mert csináltak nekik egy "középiskolai kémia" című kurzust még a biokémia előtt :-))
Miért engeditek el az angol érettségit. Ha emelt érettségit tesz az egyenértékű B2 nyelvviszgával. Az emelt érettségit nem a saját sulijában teszi le, így elkerüli a saját tanárát. Ha esetleg előrehozott középszintű angol érettségit tesz, az őszi időszakban akkor nagy valószínűséggel el tudja kerülni a saját iskoláját. Ehhez meg kell nézni, hogy az adott érettségi időszakban érettségiztető helynek van-e kijelölve a saját iskolája. Ha nem akkor nem fog a saját tanáránál érettségizni. Az érettségi pontoknál a kedvezőbb eredményt fogják beszámítani. Az év végi jegyeknél, ha németből megvan az ötöse akkor azt is viheti, függetlenül attól, hogy angolból érettségizik.
Bizony.
Eddig azon siránkoztak, hogy nincs tanév rendje a tanév kezdete előtt 2 hónappal, most meg az a baj, hogy már most szólunk, hogy majd 2024-ben más lesz.
Nekünk semmi sem jó.
Nyár közepén a legnagyobb melegben is megfeszítve dolgoznak, nekünk meg semmi se jó.
Ugye? Mi, hisztis szülők... :-)
Perszeeeeee :D Csak ilyen hisztis, hangulatkeltő szülők vagyunk, akik szeretnénk tisztán látni a képzés kezdetén, de legalábbis a közepén, hogy milyen vizsgára kell felkészíteni a gyereket.
2024-től lép életbe. Ha. Ejráérünkarramég.
Mostmár nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy hivatalosan, írásban mivel fognak előjönni, mi kell ténylegesen a SOTE orvosira.
Köszönöm szépen! Nyilván azt tsnulja leginkább.
Azután, ha kijönne a részletszabályok, majd annak megfelelően újratervezünk. Most azzal nyugtatom, hogy ha sok plusz pont jár angol felsőért, vmivel kevesebbet, de biztos adnak középfokúért is (azt reálisan jövő ősszel megpróbálhatnánk) és a németért is, de majd meglátjuk, mit találnak ki...
Csak azon mosolygok, hogy élám korosztálya még úgy mehetett egyetemre, hogy mivel két TT tárgyból írt központit (akkor még valóban biosz-fizika volt, a kémia lett volna, most lehet, én is doki lennék, de a fizika és én legkésőbb az elektromosságnál mindig elveszítjük egymást), ezért még csak érettségiznie sem kellett nyelvből.
Regen meg csak fizika lehetett a biosz mellett. Sosem ertettem miert.
És tényleg nem bármelyik kettőt lehet választani!
A fizika a kémia alternatívája. A biológia fix.
Ezen én is gondolkoztam már, hogy hogyan lehet kiváltani fizikával a biológiát egy orvosin. Elég abszurdnak tűnik. Kb. mintha biológia emelttel kiváltható lenne építész karon a matek, nem?
Remélhetőleg a Merkely itt csak példálózott az angollal. Majd elmesélik neki, hogy a gimnáziumokban egyéb nyelven is tanulnak a gyerekek... Mindenki megzakkant idén nyáron és két nap alatt megreformál mindent, ami 100 éve szarul megy. Biztos sokkal jobb lesz. Nem.
Fiad mindenképpen a kémia-bioszra koncentráljon, mert bekerülni be tud majd, találjanak ki bármit is, de tudtommal óriási szívásban vannak azok, akik emelt fizikával mentek orvosira és rettenet szenvednek a kémiával, biokémiával. Azt pl. el tudom képzelni, hogy a fizikával majd nem lehet jelentkezni. Állatorvosin most is a kémia-biosz a kötelező emelt.
Ez most tényleg horror, de egyszer túl lesz rajta és szuper lesz belevágni két nyelvvizsgával (és nyelvtudással) az egyetemi tanulmányokba. Legalább tud majd az egyetemi vizsgáira fókuszálni, nem kell holmi nyelvvizsgákat beiktatni.
Köszi.
Pillanatnyilag még a gyászfolyaamat és önsajnálat zajlik (most lelkiztünk nagyot...), de majd lesz megoldáskeresés is, biztosan.
Mondjuk nem lesz egyszerű, mert szeptembertől nehéz éve jön, heti 38 órával (4+4 óra a kémia-biosz fakt), de körülnézünk majd, hogy jövő nyáron vmi jó kis külföldi nyevtanfolyam segíthet-e a dolgon.
Pszin is nevesitik sot mar anno a mi időnkben is igy volt raadasul akkor tenyleg a bemenethez. Ezert nem mentem akkor oda ;)))
Ne engedd, hogy az angol miatt letörjön! Hát jó angolból, csak a jegye négyes! Simán meg fogja tudni csinálni egy felpörgető pár hetes tanfolyam után a C1-et.
Ne izgulj! Meg lesz az angol felsőfok is, mire kell. Attól még nem kell belőle érettségi. Frusztráló most látni ezeket az ötleteléseket, de szerintem mivel a fiad jól tanul, nem fogják a változások se megakadályozni, hogy orvos legyen, ha tényleg az akar lenni.
Szuper! Sikeres vizsgát kívánok neki, addig még van idő egy utolsó nagy rendületre belehúzni az iskola előtt.
Az angolt szerintem simán legyűri a maradék szünetekben a hivatalos tanára nélkül, ha kiderülne, hogy mégis kellene róla "papír" a felvételihez.
És ha még azokat is hallanád, amiket nem dob fel a gugli....Igen, tényleg ő az atyaúristen, szakmai és politikai oldalról is megtámogatva.
Eddig igen, mostantól, ki tudja. Hallgasd meg Bélámat. :-( Akiről nem mellesleg feldobott egy csomó fura videót a gugli, miközben kerestem ezt az iterjút, mégis ő az atyaúristen vmiért. :-(
Tőlem vezessék ezt be. Mondjuk a lányom évfolyamára vonatkozzon, mert ő most kezdi a gimit, mondtuk is neki, hogy angol, angol, angol, megértette, úgy fog készülni.
De nagyon nem fair az utolsó pillanatban vátoztatni a bemeneti szabályokon, amikor a diák/szülő már felépített egy menetrendet, stratégiát.
A fiam letört, mint a bili füle. Legalább láttam, hogy az csak ey póz volt, hogy nem biztos, hogy orvos akar lenni, de, akar... :-(
A tanulmányi pont számitásnál mindenképp és automatikusan a jobb eredményű nyelvet veszi figyelembe a rendszer (jelenleg biztosan). Nincs jelentősége, hogy abból érettségizik-e vagy sem. Nincs olyan, hogy a négyest "viszi tovább", ha a másikból ötös.
Egyet kell értsek veled. Amit Merkely akar, az lesz. Ahogyan az egyetemi oktatásban átverte a szakmai tömbösítést azért, hogy néhány hellyel előbbre kerüljön a SE a nemzetközi ranglistán, itt is teljesen a saját akaratát fogja érvényesíteni. Egyébként kell az angol, persze, minden szakirodalom angolul van, az orvosi nyelv is valami magyar-angol-latin egyveleg lett (én egyébként ezt szeretem, vicces), de a bemenethez a középfok elég lenne, már azzal is elég jól lehet cikkeket olvasni. Az első 2 évben pedig az anatómiához nem kell annyira a szakirodalom, az élettanhoz már igen. A SE nyelvi tanszéke mindig jó volt, ott bőven meg lehetne szerezni az óhajtott nyelvvizsgát és szakmai angol bővítés is van. Én anno 2 B2 nyelvvizsgát is letettem az egyetemen, az egyiket nulláról, szóval ez nem lehetetlen, és nem is szakadtam bele.
Ha osztrák orvosegyetemi bejutás fontolgatása akár ötletszinten is felmerül, akkor a gatyafelköteshez tripla madzag se elég. A többi szükséges feltételről és a kőkemény felvételiről nem is beszélve.
1000x egyszerűbb megcsinálni egy angol felsőfokot. Akárhogy.
További ajánlott fórumok: