Én gyerekem... te gyereked... mi gyerekünk? (beszélgetés)

Nem alárendelje magát, hanem NORMÁLIS ESZKÖZÖKKEL kezelje a helyzetet, nem pedig taszajtgatással.

Nem a láthatáson ott lévő, 9 éves nagy gyereknek kell határra nevelnie egy 3 éves kicsit, főleg nem ilyen eszközökkel.

Ahhoz meg semmi közöd, hogy a szülei hogy nevelik azt a 3 évest.

nálunk a családban több testvérpár is van ilyen korkülönbséggel.és bizony a kiskamasz kiteszi a szobából a kicsit és bevágja mögötte az ajtót.egy darabig persze türelmesek a picivel,de amikor már 1-2 órán át megy a pörgés meg a hiszti,a mindent szétpakolás,stb a nagy meg tanulna,meghívott barátnőivel/barátaival beszélgetnének a szobában nyugisan,akkor jön a kitessékelés.

Az ajtóbevágáshoz minimum az kell,hogy az 1 órán át írt másolást összefirkálja a kicsi mikor végzett a nagy és kiment egy percre a wc-re :))

aki szerint nem normális hogy kitolta a szobából és emiatt nem szabad a nagyot többé a kicsi közelébe engedni...hát nem tudom,nagyon nem életszerű...

ha az apa nem szedi össze magát és csinál valamit,a 9 évesnek elég rossz élményei lesznek amik felnőttkorában is végig kísérhetik.

Apukát meg lehet kérni, hogy csináljon közös programokat a 9 éves gyermekkel, és ha nem életbevágó ne vigye az új családba. Nem azért, mert tilos, hanem jobb így ... mindenkinek.

Mi is voltunk így, apuka új felesége (ott is volt már kisgyermek) felhívott, hogy milyen neveletlen gyermekem van, ezért-azért amazért... mondtam, hogy a kisgyerekkel itthon semmi gond, ha velem van semmi baj, tehát ha úgy gondolja, legközelebb velük megyek a közös programokra. Nem gondolta úgy, én sem... de tiszteletben tartottam, hogy nem kedveli a fiamat, így távolságot tartottunk. Ő veszített vele, mert nagy segítséget jelenthettek volna a gyerekeim az ő gyermekei mellett. (Tudom, mert én is "örököltem" egy gyereket előző házasságból.)Apukával a kapcsolat azóta is remek (közben eltelt 6-8 év), és a kistestvért is szereti. Anyukával pedig annyit érintkezik (köszönőviszonyban vannak,, vagy egy-két udvarias mondat), amennyit nagyon muszáj.

Számára a férje gyereke egy idegen gyerek a sajátjához képest.

Itt 2 embernek kell kezelnie a helyzetet:

-neked, aki megtanítod a 9 évesednek, hogy nem taszigálunk egy kicsit, akkor sem, ha "zavar"

-az exférjednek, de ez annyira triviális. Miért nem beszélsz a exférjeddel? Ugyanis a gyerekeknek egyforma joguk van az apjukhoz. Vagy neki nem számít?

Nézd, neki is van sajátja aki jóval nagyobb és velük is él. Őt is zavarja a kicsi, mert ezt elmondta, de a 3 éves most ebben a korban van. Szerintem a felnőttnek kellene normálisan kezelni a helyzetet és attól, hogy a kicsi kicsi, még nem az övé a világ.

"számára idegen, sokkal nagyobb gyerek" -a férje gyerke, nem idegen gyerek.

Nekem csak saját gyerekeim vannak, így nem tudom ebbe beleképzelni magam.

De: egy 3 éves gyerek mindenféle dolgokat tesz, amik az ő életkorában természetesek. De egy 9 éves gyerek ezt nem torolhatja meg fizikailag.

A hozzászólásodban van a dolog kulcsa: miért rendelné magát alá egy 3 éves akaratának?! Azért, mert 9 éves, pont annyival erősebb fizikailag, mint ahány évvel idősebb egy 3 évesnél.

Egy 9 éves akarattal taszigál egy 3 évest, míg egy 3 éves sokszor zavar, pedig csak fejlődik.

Te ebből komolyan konkurrenciaharcot kreálsz? Az nem egy idegen, trónbitorló 3 éves, aki kitúrja szegény fiadat, hanem a fiad féltestvére. A hozzáállással szerintem gondok vannak.

Gondolj akkor egy olyan szitut, hogy van egy saját 9 évesed, láthatásra megy a féjed 3 évese és a 9 évesnek mindenét szétszedi, összetépi, összefirkálja. Így már más a helyzet ugye?

A gyereknek egyébként születése óta a saját szobája, otthona, mert mi jöttünk el onnan, nehéz volt megemésztenie, hogy apja életébe mások is belépnek. De miért kellene alárendelnie magát egy 3 éves akaratának?

A férj azóta se semmit.

Mi az, hogy nem lehet? Ezt nem értem.

Nem a sajátját nem rakná ki, hanem másképpen kezelné, de az a sajátja. Itt pedig az ő gyerekét bántotta egy számára idegen, sokkal nagyobb gyerek.

A felnőtteknek kellene az ilyen helyzeteket megoldani, hiszen a szerencsétlen gyerekek nem tehetnek arról, hogy ilyen helyzetbe kerültek.

Lényegében ők a szenvedő alanyok.

Ha még csak egyszer történt egy ilyen akkor még nem még le lehet nyelni a békát, szerintem.

De ha többször előfordul akkor tényleg érdemes foglalkozni a témával. A Férjemet nagyon nagyon megviselte és egy életen át kíséri az, hogy az Apja, mondjuk ki, papucs és emiatt nem állt ki mellette soha...

Gondolom a gyerek már most utálja az új anyucit...

ilyen édes testvérek között is előfordul

asszonyka és exed lehetne annyira intelligens, hogy kezelje a helyzetet. Egy 9 éves gyerektől még nem lehet elvárni, hogy teljesen alárendelje magát.

Ez nem penderítés, nekem ez szépítésnek tűnik.

Nézd, ha egy másik gyerek az én 3 évesemet kezdeni penderítgetni meg taszigálgatni, főleg, ha az egy lakli kiskamasz, én sem látnám szívesen azt a gyereket.

A férj erre? És azóta? Semmit nem beszéltetek meg a láthatással kapcsolatosan?