Elpirulástól való félelem, eritrofóbia. Megszabadulnék tőle, de hogyan? (beszélgetős fórum)

Szia!

Hogy mi váltotta ki nálam a fóbiát?

Úgy tizenéves koromban kezdődött és egyre gyakrabban.

Én ezzel nem fordultam sehova, hisz most is nehéz, de 50 éve???

Én a hormonokkal magyaráznám leginkább. Kamasz koromban kezdődött és 50 éves koromtól, a változókorba belépve csökkent.

Itt én határozottabban jobban jártam a kortársaimnál, hisz nekik ebben a korban jönnek elő a hőhullámok, nekem meg csökkentek!

Meg nem szűnt, de ritkábban jön elő.

Én főleg pirosodok a melegtől, alkoholtól, kávétól, fűszeres ételektől. Természetesen ezeket próbálom kerülni.

Ahogy előbbi levelemben írtam, szerintem az agykontroll segíthetne. Ezért is érdeklődtem, hogy valaki nem végezte-e el?

Igen, állítólag fejben sok minden eldől, próbálkozz, ha valami bejön írd meg nekünk is.

Sajnos kinevetnek bennünket, tapasztaltam.

El kell fogadni, a mi életünk!

Én azt szoktam mondani, ha valakinek nem tetszem, ne nézzen rám!

További szép napot kívánok Mindenkinek, aki az oldalra látogat.

Sziasztok!

Anna0323 örülök, hogy írtál, és megosztottad velünk a gondolataidat! Az nem túl biztató, hogy azt írtad nem múlik el az évek elteltével. Pszichológuson már gondolkodtam, de nem jó tapasztalatokat hallottam róla.

Én már próbáltam magamat kigyógyítani többféle módszerrel. Megpróbáltam elfogadni a pirosságot, megszeretni, szembe nézni vele, de semmi sem segített.

A napokban két fórumozóval találkoztam és egy tea mellett kibeszéltük magunkból a betegség okait, tüneteit és, hogy mi lehet a megoldás. Magam is meglepődtem, hogy milyen könnyen tudtam beszélni erről a mindennapi életet megnehezítő fóbiáról.

Azt hiszem a 28 évem alatt ez a találkozó bizonyult a leghatásosabb gyógyírnek. Azóta nem mondom, hogy egyáltalán nem, de mintha kevesebbszer gyulladt volna lángra a fejem.

Bizakodom, hogy ez így is marad, illetve, hogy akár teljesen ki is gyógyulhatok/gyógyulhatunk.

Már itt olvasva is tudtam azt, hogy mi itt mind teljes értékű, teljesen normális, intelligens, jó humorú emberek vagyunk, ezt a személyes találkozó csak megerősítette.

Amellett, hogy itt kiírjuk magunkból, ami a lelkünket nyomja, szeretném, ha minél többször tudnánk személyesen is találkozni. Segítsünk egymásnak!

Anna, ha van kedved mesélj, mondtad valakinek az eritrofóbiád? Mi válthatta ki nálad?

Sziasztok!

Azt szeretném megkérdezni volt-e köztetek olyan, aki elvégezte az agykontroll tanfolyamot?

Mert azzal sok mindent kontrollálhatunk magunkban. Talán még ez is alkalmazható lenne a problémáinkkal szemben!

Puszi Mindnyájatoknak!

Sziasztok!

Mint már írtam, én sem vagyok egy mai csibe, a 47 életévemmel! :-)

Sajnos , amikor rám jön a vörösödés, akkor mindegy, hogy állok-e, vagy ülök.Két napja is álltam, amikor olyan brutál vörösödést produkáltam, hogy csak na! :-)

Ilyenkor legszívesebben a föld alá bújnék.

A szakemberrel az a gond, hogy mivel a bajunk a pirulás, ezért az ember szégyenében inkább nem megy el, csak ne kelljen erről beszélni egy idegennel. Amúgy egyszer felkerestem egy pszihológust, nagy nehezen rászántam magam, úgy 10 évvel ez előtt, de annyi maradt meg az egészből, hogy mennyi sok pénzt lerántott rólam és én maradtam ugyanaz, ugyanolyan amilyen voltam .

Kedves Anna és a Többiek! Jó, hogy írtatok Ti is!Az, hogy tényleg megértő fülekre találunk, segítség lehet mindannyiunknak! :-)

Sziasztok!

Nem is gondoltam, hogy ennyien küzdünk ezzel a problémával.Ugyan 2 hete nem járt itt senki, de azért talán jöttök még.

Bizony én elrettentő példa vagyok.

Hogy miért? mert 66 éves vagyok és nem nőttem el ezt a gondomat. Hogy mikor kezdődött már nem is emlékszem, régen. Már nem dolgozom, nem stresszelek, de a problémám meg van. Köszi, hogy írtátok, ha felálltok elmúlik a pirosodás, ezt nem próbáltam.

Előjön főzésnél, ha melegem van, ha megyek a boltba, belépek a kinti levegőről a meleg üzletbe, de néha csak úgy magától vörösödök a fotelban ülve.

Kaptam én is hideget- meleget miatta. Túlképzett főnököm szerint, úgy nézel ki, mint akit pofon vágtak, másik főnök szerint: azért jól vagy?-és hasonlók.

Szóval mondhatom leéltem az életemet pirulósan.

Régen ezzel nem is lehetett sehova fordulni. Ti fiatalok ne hagyjátok, tapasztalat: magától nem fog elmúlni. Menjetek szakemberhez!

Puszillak Benneteket.

Sziasztok!

Feketelilom, Dakota05,Zulutrix! Örülök, hogy csatlakoztatok!

Feketeliliom, egyet értek már nagyon jöhetne a "vörösödés" a divatba :)

Azt vettem észre legtöbbünknek középsuliban tetőzött a dolog! Talán nekem is, bár recepciós létemre itt sem panaszkodom :)

Dakota05 igen én írtam, hogy mikor ülök akkor jobban pirulok. Ezért van az, hogy ha valaki felém jön meló közben, akkor felpattanok mielőtt ideér, és teszek-veszek :) Igazad lehet abban, hogy ez egy üzenet az agynak, hogy így van menekülő útvonal :)

Összegezve akkor ami majdnem mindegyikünkre egyaránt jellemző:

-önbizalom hiánya

-megfelelési kényszer

-pirosság megjegyzéskor felerősödő tünetek

-hirtelen jött; ránk irányuló kérdések azonnal pirosságot okoznak

-minél jobban rettegünk tőle, annál erősebb

Meg még sok minden más persze. Most már csak a megoldás hiányzik, amit valószínűleg mindannyian sejtünk...

2 napot voltam pihenni anyummal vidéken, ahol senkit sem ismertem. Erre a 2 napra teljesen megszűnt a fóbia! Ahogy hazaértem, elmentem táncra, és máris minden a régi kerékvágásba! Lángra gyúlt a fejem, ahogy elsütöttem egy poént az órán :) Ha csak 2 napra is, de kicsit megéreztem milyen az élet eritrofóbia nélkül :)

Azon is gondolkodtam ez mennyire örökölhető. Szerintem, ha konkrétan nem is a fóbia, de az önbizalomhiány valamilyen szinten örökölhető, eltanulható vagy átvehető. Anyukámnak például semmi önbizalma,meg nagyon fontos neki mások véleménye. Nem értem miért Ő is nagyon okos, ügyes, szép.

Csajok, fiúk a napszemüveg nyáron tuti befutó elpirulás ellen. Ha rajtam van és valakivel beszélgetek az utcán,vagy összefutok, akkor kevésbé pirulok :)

Írjatok cikis sztorikat, ha már nem tudunk javítani a helyzeten, legalább nevessünk magunkon :)

Sziasztok! :)

Nálam most kezdődött...illetve már régebben is pirulós voltam, akkor viszont nem zavart. Ebben az évben kezdtem el a gimit. Előkészítős osztályba járok, szóval szinte csak angolt tanulok.

A gond az, hogy sose olvastunk/vitatkoztunk hangosan idegen nyelven ("mindig a tanár a hibás", de tényleg a lehető legrosszabb angoltanár volt), szóval ez nekem nagyon új. Még mindig, hiába van vissza kevesebb mint 40 nap.

Igazság szerint egész órán a piros árnyalataiban pompázik a fejem; vagy a félelemtől, hogy felszólítanak, vagy akkor, amikor már tényleg én szerepelek.

Persze az se tesz jót, hogy ha valamit rosszul mondok, van egy "olyan tipikus" osztálytásam, aki ezen roppant jól szórakozik. Próbálom kizárni, de nem mindig megy.

A másik az, hogy nagyon vékony a bőröm. A legkisebb ütéstől vagy egy pici karmolástól is lila-zöld-kék-foltos, illetve sebes leszek.

Régen jártam szépkiejtési (magyar nyelvűn) versenyen, most meg csak hebgni tudok...

Nálam is előfordul, hogy megjegyzést tesznek arra, hogy "már megint úgy nézel ki, mint egy paradicsom, jaj de cukiii". Én is élvezem... :/

És az ördögi kör:

-"jajj, csak el ne piruljak! Biztos el fogok pirulni... talán már vörös is vagyok?!" Ééés nem is kell tükör, hogy megállapítsam az arcom színét...egészséges paradicsom ^^

De legalább nem csak én vagyok ezzel így! És nagyon örülök a sorstársaimnak :)

Sziasztok! Nálam általánosban jelentkezett ez a dolog. Tulajdonképpen a mai napig tart, de csak olyan "szinten", hogy évi néhányszor. Igaz, tegnap is pont megtörtént, de tudtam kontrollálni. Teljesen váratlanul valaki azt mondta, hogy milyen szép a pulóverem, jól áll. Már a bóktól is éreztem, hogy egy enyhe pirosság fut át a fejemen, de aztán szerencsére nem lettem lángvörös.

Viszont az iskolában igen. Nagyon utáltam. Én még sose hallottam erről a "szociális fóbia" elnevezésről, de most megnéztem és sok meg van. A metrón nem zavar, ha velem szemben ülnek, de fiatalabb koromban, mikor még feltűnőbb voltam, akkor jobban zavart.

Amit tudok: testvéremnek is van. :) Szóval, nem kizárt a genetikai öröklődés (szüleink is ilyen típusok, bár apukám alapból piros a magas vérnyomás miatt).

Nálam tudom, hogy ki és mi hozta elő. Tőlünk is sok mindent elvártak gyerekként. Szüleim olyanok voltak, akik nagyon későn "engedtek" minket szabadon. Sok önbizalma sajnos anyukámnak sem volt, és ezt valahol átvettük. Ezt megerősítette az,hogy néhány tanár nem tartott engem sokra (az egyik egyszerűen csak kipécézett magának OK nélkül - de tényleg! Mintagyerek voltam a suliban, fegyelmezett stb., egyszer késtem egy percet és arra a félévre 4-est adott magatartásból). Egy másik tanárnő azt mondta anyukáméknak, hogy esélytelen, hogy én valaha megtanuljak bármilyen idegen nyelvet is (nagyon nem lett igaza).

Az igazi "szenvedés" egy matek tanárral volt. Ő is poénosnak tartotta, hogy vörös lett a fejem. Igaz, ő nem mondta így ki konkrétan, de egyértelmű volt.

A tipikus példája voltam azoknak, akik, ha feleltek, alig bírtak beszélni, viszont írásban, dolgozatnál brillíroztam mindig. :)

Középiskolában már mérséklődött a helyzet. Új iskola, új emberek. Nem voltam egy hangadó, csendes, átlagos diák voltam. Kis közösségben és családi körben a középpontban vagyok sokszor és nem zavar.

Valaki írta, hogy ha feláll a szék mellől, akkor kevésbé pirul. Ez nálam is így volt, mikor hasonló munkakörben dolgoztam. Ha állsz, akkor azt üzened az agyadnak, hogy bármikor elsétálhatsz onnan, nem lesz ciki a dolog. De ülésből egyszer csak felpattanni...

Nálam is javult a helyzet a fiam megszületésével. Idővel megkeményíti az embert az élet és rájössz, hogy nem számít annyira más emberek véleménye! Valahol ezt kellene felfognunk. :)

Szia Áfonya!

A hazugság nálam is kizárt dolog.Ha hazudnom kell,rögtön zavarba jövök,elkapom a tekintetem és kivörösödök.Aki nem "szenved" ilyesmiben, az talán nem is tudja,mennyire tud hiányozni egy kis füllentés.De csak egyetlen ember van aki ezt állandóan felhozza, az apám.Mikor megpróbálok valami kínos témát elkerülni,és füllentek neki,mindig elkezd röhögni hogy "ne vörösödjél,tudod,hogy nem tudsz hazudni".

Ha jobban belegondolok,talán ez a két szó határozza meg az egész életemet: "nem tudsz."

Mindig próbálok figyelni arra hogy mik kavarognak épp a gondolataimban mikor jön a vörösödés.Olyasmik,hogy "Te ezt nem tudod" "nem vagy képes megállítani" "lelepleződtél" "mindenki tudja mire gondolsz és hogy csak egy szerencsétlen vagy". Tudom,hogy nincs okom arra,hogy ilyen önpusztító gondolatok cikázzanak a fejemben,hisz senki nem gondolja ezt rólam, vagy ha igen,le kell sz.rni. De sajnos én is midig azzal vagyok elfoglalva, vajon ki mit gondol,mikor megnyilvánulok. Csak akkor nem érdekel,ha pl. kicsit be vagyok rúgva,és feloldódnak a gátlásaim. A legjobb barátnőim előtt is simán beszélek a szexről és intim dolgokról pirulás nélkül.A családomban ez viszont tabu téma,még a nővéremmel sem szoktunk róla beszélni,és ha szóba jön, rögtön érzem a melegséget,és hogy "riti,neked nem lehet szexuális életed,hiszen Te vagy a család legkisebb tagja." Gondolom ezt 26 évesen.....szép.

Nem tudom ki tudná kitépni belőlem ezeket a beidegződéseket...

Véletlenül kitöröltem áááá!

No szóval. Ami nekem még kiváltja az előbb felsoroltakon kívül a pirulást az az amikor olyan téma kerül szóba amiben személyesen érintett vagyok és erről a csoport többi tagja mondjuk nem tud. (talán annyiban lehet összefoglalni, hogy a titok ténye, hogy ilyen szinten képtelen vagyok hazudni)

A legkritikusabb nálam az amit Pölüf Akinorev is írt, hogy egyszer megtörténik valakinek a társaságában/hatására, akkor beindul a lavina és egyre jobban azon frusztrálom magam, hogy ha az elsők nem tűntek föl neki akkor most már tuti és vajon mit gondolhat. Volt olyan, hogy elmúlt a probléma az idő előrehaladtával, de volt olyan is, hogy csak úgy tudott elmúlni, hogy külső hatásra, vagy én szakítottam meg a kapcsolatot az illetővel. Amiket sajnálok, mert kudarcnak élem meg. Sokat gondolkodtam a gyerekkoromon és arra jutottam, hogy a szüleim elég sokat vártak el tőlem, ami az iskolai teljesítményt illeti. Valószínűleg ezért lettem teljesítménykényszeres és ezért foglalkoztat egyfolytában az, hogy ki mit gondol rólam, ezért akarok mindenkinek egyszerre megfelelni, ami mind tudjuk lehetetlen és így közvetve ezért van okom pironkodni is... Körvonalakban erre jutottam és arra, hogy ezt a "mások mit gondolnak" gondolkodásomat kell megfordítanom és csak az "én mit gondolok magamról"-ra fókuszálnom. Hát rettentő nehéz felnőtt fejjel ezen változtatni.

Érdekes ez amit a bejgli sütő Nagyiról írsz :) Ezen is gondolkodtam a napokban és arra jutottam, hogy ennek bizonyos kor alatt és fölött egyszerűen a testi feltételei nincsenek meg. Legalábbis és szerintem nem láttam 70-80+ néniket pirulni és arra gondolok, hogy talán azért nem mert már olyankor lelassul a szervezet és már ha akarna se tudna pirulást produkálni. Legalábbis ebben bízom :P Bár nem akarok erre alapozni, az még túl sok idő, hogy addig szenvedjek.

Gondolkodtam, hogy ismerek-e más eritrofóbiást. Arra jutottam, hogy momentán nem. Aminek több oka lehet. Az egyik, amit tudok, hogy ez sokkal de sokkal kevésbé feltűnő, mint ahogy nekünk belülről tűnik. (embereket elpirulni, kívülről teljesen érthető szituációkban láttam, de nem gondoltam, hpogy az illetők eritrofóbiásak lennének, de talán voltak köztük... nem tudom)

A múltban viszont van egy fiú általános iskolai osztálytársam aki minden bizonnyal az volt. Nekem nem tűnt föl, a többiek mondták, hogy mint a paradicsom, olyan néha és direkt igyekeztek is ezt előidézni. Én nem vettem ebben részt és tényleg az ő pirulása se tűnt föl...Lehet, hogy őt is szegényt elrontották ezzel. Engem cserébe a középsuliba szekáltak. Adtak egy ezzel kapcsolatos gúnynevet és a hátam mögött így hívtak és nem nagyon akadályozták meg, hogy ez ne jusson vissza a fülembe. Nem tett jót az biztos.

Így összességében szerencsére ritkán adják tudtomra, hogy észrevették az elpirulásom, de azok közt nagyon vegyes reakciók vannak. Pontosabban én éltem meg őket nagyon vegyesen:

Volt a klasszikus "jól áll a vörös". Jó, nem lehetett kihagyni, épp a pulcsim is vörös volt. Most már tudatosan hiányzik a ruhatáramból ez a szín. :P

Aztán volt tiniként felnőttel számomra kínos témáról beszélgetéskor: "Igen, ezek ilyen arcpirítós témák, tudom. Mindenki átesik ilyen pirulós korszakon" Tulajdonképp ő segíteni szeretett volna, nem korholom érte.

Nem az elpiruláskor, hanem jó páron túl: "Ne mond azt, hogy (itt jön egy nagyjából semleges,csak enyhén szexualizált szó, legyen "bugyi", mert (itt meg keresztnevem jön :) elpirul)" Neki szívesen mutattam volna a középső ujjam erre az aranyköpésére, de nem tettem.

Aztán vannak a rendesek akiken láttam, hogy észrevették, de próbálják nem tudomásul venni. A legkorrektebb reakció szerintem ez, de kevés a jó színész, van, hogy visszatükröződik rajtuk, hogy bizony látják ők. Igazából talán velük a legnehezebb, (a rendes szándékú, de rossz színészekkel) mert a szemétkedőkre volt, hogy úgy megharagudtam magamra, hogy elmúlt a "vajon mit gondol" kényszer és ezzel együtt a pirulás is.

Ezek jutottak eszembe, igazából nagyon sok minden lenne még. Írok később is.

Sziasztok!

Nem igazán vagyok az a fórumozós fajta, de ez a téma nagyon megfogott. Nálam a "vörösödés" középiskolában kezdődött. Mai napig emlékszem is a hülye gyerekre, aki folyton piszkált. Akkoriban még nem volt olyan nagy szám, mint most. :-) Alig vártam, hogy vége legyen annak az időszaknak. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy a "vörösödés" nem ért véget. Most kezdtem egy új munkahelye, ahol a magam 32 évével a legfiatalabb vagyok. Nagyon rendes a főnököm és a kolléganőm is, mégis mikor csak egy kicsit pikánsabb vagy csípősebb megjegyzéseket tesznek, azonnal pirosodik az arcom. Pedig tudom, hogy nem bántanak! A vevőkör is nagyon barátságos, mégis minden nap van bennem vmi "félsz", hogy mikor kerülök pirulós helyzetbe. Mostanában azzal próbálkozom, hogy ilyen helyzetekben jó méllyeket lélegzem. Ez segít kicsit megnyugodni, bár a "vörösödés" csak halványodik, nem szűnik meg.

Hát azt hiszem ennyi. Köszönöm, hogy megoszthattam veletek az én történetemet. Kitartást mindenkinek, egy nap még a "vörösödés" lesz a divat!!! :-)

Évi

Kedves Áfonya_85 és a többiek!

Szuper, hogy írtál áfonya! Ha lesz kedved öntsd ki a lelked nekünk, írd meg mik az érzéseid, meglátásaid, félelmeid, kínos, vagy utólag vicces történeteid a pirulással kapcsolatban.

Mikor elindítottam ezt a fórumot, akkor még fogalmam sem volt róla, hogy egyedül vagyok-e ezzel a fóbiával, vagy vannak rajtam kívül még, akik ezt a terhet cipelik az arcukon :)

Talán, hogy csúnya lesz azt írnom, hogy örülök neki, hogy ennyien összegyűltünk. Az volna a legjobb, ha rajtam kívül senki sem élné át, amit nap, mint nap én átélek. De az az igazság, hogy jó az az érzés, hogy nem vagyok egyedül.

Már 28 éves vagyok, és azt hiszem még nagymami koromban is lángoló fejjel fogom sütni a beiglit :)

Sziasztok!

Itt vagyok én is. Jelentkezem. Most csak nagyon röviden szólok, mert annyi minden kavarog bennem a témával kapcsolatban, hogy ahhoz sokkal több idő és energia kellene most, hogy össze tudjam foglalni a gondolataim. Viszont már csöndben maradni nem tudok. Szóval: Pár hónapja találtam rá a fórutémára, mikor neten kutakodtam a problémám kapcsán. Végigolvastam a topicot és megállapítottam, hogy a topicindítóval sok egyéb közös pont is van az életünkben. Akkor csöndes olvasó maradtam, mivel nem is nagyon pörgött akkor a topic. Most viszont látom, hogy jelentkeztek többen sorstársak, sok az egyéni történet, amik egy kicsit nekem is és biztos másoknak is leemelik ezt a terhet a vállukról már csak az elolvasásukkal is. Ezért gondoltam, hogy nekem is meg kell osztanom veletek a történeteimet, hogy így segíthessünk egymáson. Most csak pár mondatban bemutatkozom, aztán ígérem pár napon-héten belül visszatérek. :)

Tehát ahogy a nevemből is látjátok a születési dátumot, már én is 30 fölött vagyok, tehát nem csak múló tini pironkodásról van szó. Bár tény, hogy nálam is akkor, a középiskolában tetőzött a dolog. Talán a máig ható traumák is ott értek. Első jelek viszont úgy rémlik, hogy már általános iskola felső tagozatában meg voltak. Nekem is van már családom, tehát ezzel sem lehet nagyon összefüggést találni. Azt viszont jól gondolom, hogy itt a fórumon nők vagyunk többségben? Az eddig felsorolt helyzetek szinte mindegyike problémás számomra is. Nálam, de gondolom többünknél így van, ez nem önálló probléma, hanem a szociális fóbia számomra legkellemetlenebb tünete. Tehát én adott szituációban produkálom a többi testi tünetet is, csak azoktól nem rettegek mániákusan.

Sokat gondolkodok mostanában magamról, az adott problémáról, hogy mi a gyökere, kiváltója. Jutottam is konklúziókra, meg is fogom osztani veletek. Addig is mindenkinek minden jót és kitartást a nehéz pillanatokban is!

Kedves érintettek!

Szerintem sokan nem tudják, hogy amivel nekünk együtt kell élnünk, az nem csak egy könnyed elpirulás, hanem beteges elvörösödés.Sajnos teljesen tisztába vagyunk azzal, hogy tudatosan semmi okunk nincs a vörösödésre, mint például, ha összefutunk egy régi ismerőssel,ráadásul bemutatja az új pasiját is a szerencsétlen mit sem sejtő ( persze teljesen értetlen, hogy ettől nekünk miért kell elvörösödni? ) :-D , na de tudatalatt már meg is indul a forróság és pillanatok alatt elönti a vér a fejünket, jól látható módon! Kérlek Benneteket, hogy a privát bejövő üzeneteket is nézzétek!

Sziasztok!

Én is már írtam ide, de az én helyzetem sem lett jobb. Az az érdekes, hogy a szakmám/tanulmányaim miatt elég sokszor kell megnyilvánulnom emberek előtt és általában ilyen helyzetben nem is tör rám a pirulás. Családi/baráti körben, ismerősökkel sokkal gyakrabban.

Gondolom ez mindenkinél más, de én mostanűban azt figyeltem meg, hogy ha hirtelen rám irányul a figyelem pl., akkor tudok gyorsan elpirulni. Pl. valaki hirtelen megkérdezi -na és veled mi van?- és mindenki rám néz. Pláne a párom családjánál szoktam ezt érezni és ezért nem is szeretem ha rám terelődik a figyelem.

Ez valószínűleg onnan jöhet, hogy nálunk a család elég hangos ha összeül és nehéz szóhoz jutni. Meg is szoktam kiskoromban, hogy nem akarom őket túlkiabálni, inkább hallgatok és emiatt ha mégis hirtelen mindenki rám figyel, zavarba jövök.

A keresztkérdésektől is zavarba tudok jönni, de még akkor is pirulok ha valami hirtelen érzelmi változás történik, pl nevetünk egy jót. Ilyenkor legalább nem veszi észre senki. :D

De borzasztó illetlen dolognak gondolom azt, hogy erre mennyire szeretik felhívni a figyelmet. Pedig szerintem senkinek sem kellemes érzés, hogy bámulják a vörös fejét.

Sziasztok!

Ritike köszönöm, hogy írtál!

Szomorú, hogy esetleg egy közeli családtag is elősegítheti egy ilyen fóbia kialakulását.

Nem vagyok pszichológus, de azt gondolom az esetek többségében a gyerekkorra vezethető vissza.

Nekem is megfordult a fejemben, hogy a gyerekkoromnak köze van a dologhoz... Apukám erősen alkoholista volt,és munkanélküli is. Sokat veszekedtek anyával. De mondjuk én ennek ellenére nagyon szerettem őt, és ő is engem, 11 éves koromig ő nevelt, míg anyukám sokat dolgozott.Sokat nevettünk, játszottunk, fára másztunk együtt. Aztán elváltak, de úgy emlékszem, annyira nem viselt meg, mert akkor már tudtam, hogy ez jobb lesz így, meg már anyukámnak volt valaki más az életében, de persze tartottam a szám!

Vagy tudta alatt mégis megviselt volna a válás?

Nem tudom, hogy ennek a történetnek van-e köze az eritrofóbiához, de gondoltam megosztom veletek.

Ritike én egész biztos vagyok benne, hogy nagyon csini vagy! Tudom, ez közhely, de mi itt a fórumban valószínűleg mind csinosak vagyunk, csak nem hisszük el. Ha van kedvetek lessetek meg facen. Fülöp Veronika névvel a papagájok között megtaláltok. :)

A képeim alapján nem hinném , hogy bárki is gondolná, hogy elindítok egy ilyen témájú fórumot!

Ritike, köszönöm, hogy megírtad, sejtettem, hogy valami ilyesmi lehet a reakció. Ezért sosem vettem a bátorságot, hogy kitárulkozzak.

Bár anyukámat már láttam egyszer-kétszer pirulni a munkahelyén meg férfiak társaságába... Létezik, hogy ez öröklődik???

Pirulósok ti tudjátok, hogy az utcán, vagy egy bevásárló központba ismerősökkel, volt osztálytársakkal összefutni egy rémálom, még akkor is, ha kedveled az illetőt :) Ugye?

Egyik nyáron egy régi ismerőssel futottam össze az Auchanba. Na 2 másodperc alatt mint a rák tündököltem! Mondja a srác jé milyen piros vagy, látom te is jól leégtél! Én meg óóó igeeeen, most jöttem nyaralásból... :)

Végül egy klassz mondás, amit jó lenne megfogadni:

"Ha meg akarsz szabadulni a láncaidtól, akkor szeresd őket!"

Sziasztok!

Zsoli, örülök, hogy írtál! :)

Én általános 8.-ban vettem észre, hogy pirulok.A biosz tanárom megjegyezte, milyen jól áll a piros.Akkor gondolkodtam el...ez meg mi a francról beszél? :D

Nekem sejtem nekem mi volt az oka,hogy ez kialakult.Kiskoromban elég csúnya voltam,Apukám pedig sokszor poénkodott vele:"anyád is csúnya volt kiskorában,bottal sem piszkáltam volna meg" vagy ha véletlenül kiszaladt egy puki: "kislányom,így sosem lesz férjed" stbstb. Sokszor felszaladtam a szobámba sírva,és a naplómba írogattam,apám megint viccelődik rajtam,és nem veszi észre mennyire megbánt.Az a gond,hogy az ember elméjében megragadnak tudat alatt ezek a dolgok,és hiába szépülsz meg,az elméd megmarad a csúnya kislány szintjén. Természetesen erre rájöttek az iskolai piszkálódások és csúfolódások.Középiskolában nem akartam elhinni az első randi meghívásomat.Azt gondoltam:én tetszeni is tudok valakinek? A szörnyű,hogy azóta rengeteg hódolóm és rajongóm volt/van/lesz.De amíg nem hitetem el az agyammal,hogy jó csaj vagyok,nem fogom elhinni.Nem volt még tartós kapcsolatom,pedig 25 éves vagyok.Nem a pirulás miatt,hanem mert sosem bírom elhinni,hogy valóba kellek vkinek, és inkább lekoptatom vagy valami,mindegy hosszú sztori...

Polüf kérdésére válaszolva,én mondtam a tesómnak,anyukámnak,barátaimnak régebben.Mind kiröhögtek,legyintettek.Azóta inkább nem említem senkinek,mert úgysem vesz komolyan,a pasijaimnak se szoktam mondani,csak ha felmerül valami olyan téma,akkor említem meg hogy könnyen zavarba lehet hozni és elpirulok.

Valamikor mostanában felhoztam a témát anyukámnak és tesómnak, azt mondták,hogy ők mostanában nem vették észre hogy elvörösödnék.Szóval valószínűleg otthoni környezetben nem jön elő,csak idegeneknél.

A most hétvégi randimra például garbóban mentem inkább. Ugye nekem inkább a mellkasom szökött elvörösödni.

Sztori a végére:

17 éves koromban összejöttem egyik osztálytársammal.Később dobott engem, mert nem bírta elviselni,hogy a többiek piszkálnak minket.Fogalmam sincs mi hogy történt, de egyik pillanatról a másikra kiközösített az osztály,valószínűleg a srác kavarta a hátam mögött a dolgokat,teljesen mindegy.

A lényeg,hogy már alig volt pár nap a nyári szünetig,így egyik órán valami romantikus filmet néztünk,aminek a sztorija hasonlított a mienkre a sráccal.Az egész osztály elkezdett gúnyos megjegyzéseket tenni,jöttek a beszólogatások "ismerős szitu,nem?" röhögések,chipset dobáltak rám,és azon röhögtek mennyire vörösödök el szégyenemben.Nos,azon a napon megdőlt a csúcsom:lenéztem a vállamra, és a felkarom közepéig(!) sikerült a vörös foltoknak megjelenniük. Érdekes, ha ha a mai nap megemlítem az esetet az osztálytársaimnak, senki nem emlékszik rá,csak én...nah mindegy,ez nem ide tartozik már :D

Sziasztok!

zsoli001 nagyon tetszik amiket írtál, teljesen magamra ismerek benne! Ha bókolnak, vagy, ha én mondok valami vicceset nálam is bekövetkezik a lángolás :) Kár, pedig nagyon szeretek viccelődni, csipkelődni.

Én is járok táncra, salsáztam 2 évig, most meg karneváli szambára járok. Azt hinné az ember, ha szert tesz egy ilyen tudásra, vele együtt némi önbizalomra, akkor elmúlik ez a fóbia, de hiába.

Szerintem mi itt a fórumban mind csinosak vagyunk, de valamiért mégis kevés az önbizalmunk... :(

Emlékszem a gimiben annó elég sok internetes randim volt, és mindig úgy intéztem, hogy a randi helyszíne félhomályos helyen legyen (Zöld Teknős teaház például). Akkor tudtam teljesen önmagamat adni. Volt egy srác, akit nem bírtam lebeszélni a Mcdonalds-ról. Hát ha ott a Mekis bohóc látott volna, megirigyelte volna a piros színben pompázó orromat, és az 5 percenként lángoló arcomat :) Zavaromban előkaptam egy nálam levő biológia füzetet, és azt mutogattam a srácnak :) Te jó ég :)

Ó és igen, a metró.... mikor felszállsz, leülsz, és minden szem rád szegeződik, nincs más kiút,mint a kilukasztott buszjegyet lehajtott fejjel nagyon alaposan átvizsgálni :)

Csajok/Fiúk meséljetek, nektek a párotok tudja, hogy ebben a fóbiában szenvedtek?

Nekem elég sok kapcsolatom volt már, de soha, senkinek egy szóval sem mondtam, hogy én ezzel tisztában vagyok,hogy ez egy létező dolog, aminek eritrofóbia a neve . Csak annyit tudtak, hogy gyakran pirulok, semmi többet. Vajon az segítene, ha a páromnak elmondanám?

A barátnőim sem tudják, pedig az egyiket 25 éve óvodás korom óta ismerem.

Még a saját anyukámnak sem mondtam el, pedig nagyon szeretem, nagyon jó a viszony.

Mit gondoltok erről, Ti mondtátok valakinek, és , ha igen, mit szóltak hozzá?

Kedves "Társaim" :-D !

Hát jó! Akkor kezdem. A középsuliba kezdődött ez a rémálom. Gondolom belekerültem egy új közösségbe, a nőiességem egyre szembetűnőbb lett és a bánat tudja, hogy mi volt még.A vicc, hogy ez egy lány osztály volt és igaz voltak fiúk a suliba, de nagyon kevesen. Írjak arról, amikor elpirultam egy kínos szituációban....Ebben az a csavar, hogy igazából nem is kell kínos szitu, ahhoz, hogy rák vörössé váljak.Elég, ha bókolnak, vagy ha valamire humorosan reagálok és elég, ha a figyelem középpontjába kerülök, bármilyen okból. A suliba, ha feleltettek és elhangzott a nevem, na az evidens volt, hogy akkor jött az

" öngyulladás". Nem akarom senki kedvét szegni, de én már 47 éves vagyok. 2 nagy gyerek. Elváltam.

( nem ezért).Nem tartom magam egy buta nőnek és csinosnak mondanak, sőt azt hiszem én is tudom magamról, hogy nálam sokkal rosszabb csajok vannak. Amúgy én is próbálkoztam színjátszással.Nem segített, bár az óta is folyton "színjátszom" :-D És 5 éve hastáncra járok, év végi záró fellépéssel. Persze vannak időszakok az életembe , amikor én is azt gondolom, hogy végre,VÉGE!!!....aztán kezdődik előröl.Én még nem találkoztam senkivel, aki ugyanezeket éli át mint én. Persze nem vagyok egy mai kiadás és hát annak idején nem volt internet és fórumok.Remélem közösen találunk kiutat! :-D

Kedves zsoli001

Örülök, hogy Te is írtál a fórumba! Kérlek mesélj valami történetet, amikor elpirultál egy kínos szituációban!

Gondolkoztam a minap, hogy mi életem első pirulós élménye. Azt hiszem még általános iskola alsó tagozatába tehető. Mikor kiálltam felelni, meg egy szavalóversenyre emlékszem haloványan, ahol nem tudtam teljesen a versre koncentrálni, mert közben csak az járt az eszemben, hogy ne legyen vörös az arcom :)! Meg azon is gondolkoztam vajon mi a gyökere ennek a betegségnek! Mindenki azt mondja önbizalomhiány...talán igaz lehet, bár 7-8 évesen nem gondolom, hogy önbizalomhiányom lett volna! Mondjuk mindig én voltam a tornasorban a legkisebb,(most 153 cm vagyok) vajon ez elég lehet ahhoz, hogy egy ilyen betegségben szenvedjen valaki egy életen át?

Végül egy pirulós sztori a gimiből:

Utolsó évben volt tánc óra a gimiben. Keringőt tanultunk. A kis táncterembe egy körbe helyezkedett el az egész osztály. Valamiért minden órán egyszer legalább lángba borult az arcom, csak úgy magától, vagy mert a partnerem valamit viccelődött, és tudtam, hogy mindenki oda néz majd.... Egyik nap jött a szokásos vörösödés, csak úgy magától. Gondoltam úgy teszek mintha bekötném a cipőm, míg érzem, hogy alább marad a pirosság. Miközben kötöttem a cipőm, a tánctanár mondta, hogy jó, akkor megvárjuk míg bekötöm a cipőm. Mindenki engem nézett, erre aztán még jobban lángolt a fejem :D felálltam, mindenki bámult meg kuncogott. Utólag már én is :)

Kedves Pölüf, és a többiek!

Örülök, hogy lassan lassan éledezik a topic, már többen írtak privátban is! :)

Polüf,szerintem nagyon jó módszert találtál ki, az önmegerősítő gondolatoknak nagyon jó hatása van, ne hagyd abba!

Mint minden betegségnek,fóbiának,ennek is lelki okai vannak.Rengeteg önsegítő könyvet elolvastam, hogyan lehet régi berögződéseket,hiedelmeket eloszlatni meditáció segítségével.De meditálni nem lehet megtanulni egyik pillanatról a másikra.

Ti felismertétek már magatokban a fő okot,miért alakulhatott ki ez nálatok?Ha le kéne írni az érzéseket,milyen szavakat használnátok? Én ha elvörösödök,szégyent,elkeseredést és reményvesztettséget érzek. Azt érzem,hogy egy szánalomra méltó kis senki vagyok,akit senki nem vesz komolyan,és soha nem is fognak.

A paradoxon az, hogy rengeteg barátom,ismerősöm,nagy családom van,akik szeretnek.És én ezt tudom is.Az elmém tudatos oldalával.Közösségi életet élek, általában én vagyok a társaság központja.

A tudat alattimban azonban ott munkálkodik valami,ami még valószínűleg kiskoromban ivódott belé,és fogalmam sincs,mi lehet.Illetve tudom.Önbizalomhiány,szemérmesség,nem fogadom el magam,mint nő,pedig csinos vagyok.Egy pasimat se vittem soha haza.A tudatalattim azt mondja: "neked pasi?Ugye tudod hogy mindenki kiröhög majd?"

Azt,hogy mi váltotta ki belőlem ezt a gondolatot,leírom a következő postomban.

Addig is szeretném, ha Ti is leírnátok, mik azok az érzések, amiktől meg szeretnétek szabadulni!

Pölüf,itt egy sztori a végére:

Főiskolás voltam,ki kellett állnom többszáz ember elé előadást tartani.Mikor végeztem,és visszamentem a csoporttársaimhoz,az egyik kicsit butuska megkérdezte:"Te jó ég,mitől vörösödött el így a mellkasod?!"Mire én:"hát,zavarban vagyok,és ilyenkor így reagál a testem."

Erre ő: "ÚÚÚÚR ISTEN EZ OLYAN CUKIIIIII!!" ....................................-.-

Kedves ritike 25!

Erről az orvosi beavatkozásról még nem hallottam,de a mellékhatása nekem sem szimpi. A pszichológuson még gondolkodtam, de attól tartok amit írtál, (hogy nem foglalkoznak vele), nálam is bekövetkezne. Pedig sok esetben megnehezíti a mindennapi életünket ez az "apróság"!

Már írtam, hogy recepciós vagyok, így napi szinten többször bekövetkezik :) Azt vettem észre, ha nem ülök, hanem állva beszélgetek az emberekkel mintha kevésbé jönne a paradicsom színárnyalat. Nem tudom miért....

Meg én pl azzal próbálkoztam, hogy napi többször elmondtam magamnak, hogy szép csinos nő vagyok, tele önbizalommal. Ez egy ideig bevált, aztán már ez sem nem segített.

A gimiben volt még egy feladat biosz órán, hogy a padtárs írja le a mellette ülőről milyen szín jut eszébe róla. Hát persze, hogy a pirosat mondta a padtársam! Király :)

Ha létezik olyan, én még nagymami koromban is pirulni fogok :)

Írjatok, nektek milyen sztorijaitok vannak?