Elpirulástól való félelem, eritrofóbia. Megszabadulnék tőle, de hogyan? (beszélgetős fórum)

Engem az zavar a legjobban az elpirulasban, hogy ezaltal nem tudom leplezni bizonyos erzelmeimet. Hiaba veszem fol a plehpofat, ha utana az arcszinem elarul.

Egyebkent egyaltalan nem ritka dolog ez, es nem olyan ciki, mint gondolnank.

Nalam inkabb "cukinak" tartjak, bar 34 evesen mar jocskan kinottem abbol a korbol hogy ezt magam is annak tartsam.

Valaki azt gondolja, hogy a voros fej a magas vernyomas miatt van, pedig semmi koze hozza.

En a joindulatu (?) kerdezoskodestol tudok kiakadni. Most megis milyen valaszt var, aki megkerdi, hogy miert vagyok ilyen piros?

Sziasztok!

Üdv. Gizella! Írtad, hogy sokat viccelődsz és már egy idő után Te vagy a középpontban.Olyankor Neked megszűnik,már nem is jön elő a pirosság?

Én sajna pont az arcomra vörösödök és nem tudom, hogy akkor épp a hátammal mi újság, de azt érzem, hogy meggyullad a ruha is rajtam és kiégetem a szék háttámláját is + kihívják rám a tűzoltókat! :-D Viccet félretéve ez abban a bizonyos szituációban valóban nem vicces, sőt siralmas. Én is azt érzem olyankor, hogy szívesen a föld alá süllyednék, amit persze nem tehetek.

A legrosszabb, amikor külön valaki felhívja a figyelmet arra, hogy tök vörösek vagyunk.Brrrrr...

Én amióta itt vagyok a fórumon, valamire rájöttem. A probléma nem múlt el, de az, hogy nem görcsölök annyira miatta, mint régen sokat segített a lelkivilágomon. Jó, hogy itt az ember kiadhatja magából ezt a marhaságot, mert eddig csak magamban őrlődtem e miatt a dolog miatt és most határozottan meg vagyok könnyebbülve.Eddig azt hittem egyedül vagyok ezzel a nagy bajommal és itt kiderült a számomra, hogy egyáltalán nem vagyok egyedül.Itt, ha leírok valamit ezzel a témával kapcsolatba azt tuti mindenki pontosan meg fogja érteni!Nekem nagyon sokat segített, hogy itt megtaláltam a sorstársaimat.:-) Írj bátran! :-)

Sziasztok,

Nálam ez ált suli végén ill gimiben jött elő. De még mindig küzdök vele. A legelső emlékem róla, hogy valami kiselőadást kellett tartani és amikor utána leültem, barátnőm megjegyezte, hogy milyen piros foltok voltak a mellkasomon, amikor beszéltem. Akkor még nem tudtam, hogy mi ez. Aztán gimiben már jobban előjött: minden felelésnél, felszólalásnál, vagy ha épp egy vicceset mondtam. Amikor kötelező volt kiselőadást csinálni, tudatosan úgy öltöztem aznap, hogy garbó, leengedett haj stb, hátha nem látszik h piros vagyok, de persze látszódott. Aztán egyetem alatt is emiatt utáltam a szóbeli vizsgákat. A prezentáción pedig igyekeztem miharabb túl lenni. Aztán amikor dolgozni kezdtem, akkor mintha elmúlt volna. Emlékszem, akkoriban magabiztosabb voltam és simán felvettem kivágott felsőt is, mert nem pirultam el. De mióta munkahelyet váltottam, itt valahogy újra előjött. Már dicsérettől is rögtön elpirulok, nem tudok bókot fogadni. Meg nálam ami kritikus, az az ebéd. Érzem, hogy eszem a levest, és már piros is vagyok. (Nekem az arcom, a nyakam, mellkasom szokott, de ha ujjatlanban vagyok, akkor a felkarom is)

Persze én is kaptam beszólásokat:

-lángolsz

-fémallergiád van? allergiás vagy a nyakláncra?

-ételallergia? valami fűszer miatt van?

-voltál már vele orvosnál?

Ha szóvá teszik, akkor még rosszabb és legszívesebben elbújnék a föld alá, vagy láthatatlanná válnék. Meg van olyan, aki nem teszi szóvá, csak látom a döbbenetet az arcán. Próbálok ezzel nem törődni, mert úgyse tudok rajta változtatni.

Nem szeretem, ha a figyelem rám irányul, vagy személyes dologról kell beszéljek. Inkább kérdezek. Azt jobban szeretem.

Írtatok arról, hogy orvosok erről nem nagyon tudnak. Itt van hozzá egy történet. Még gimiben elmentem háziorvoshoz és le kellett vetkőzzek, és elkezdi h "mik ezek a piros foltok a hátán?" Én meg válaszoltam, hogy "nem tudom". Erre visszakérdez, hogy "nem látta még a hátát?"

De ez nemcsak férfi orvosoknál jön elő. Voltam bőrgyógyásznőnél is. Nála is le kellett vetkőzni, ugyanúgy megjelentek a vörös foltok a testemen. Ő már jobban reagált: azt mondta, hogy nincs mitől izgulnom, félnem. Tudom, hogy nincs, tudom, hogy indokolatlan, de a legváratlanabb és legkellemetlenebb helyzetekben tud előjönni sokszor.

Nem tudom, hogy van-e köze a szociális fóbiához, de én pl nem szeretem a tömeget, nem szorongok, csak zavar. Meg alapvetően visszahúzódó vagyok. Kevés barátom van, de a baráti körömben általában én vagyok a hangadó meg a viccmester. Szóval csak kezdetben vagyok félénk, aztán amikor egy közegben már biztosnak érzem magam, felszabadulok. Ez is olyan furán ambivalens......És hát igen. Nehezen ismerkedem. Nőkkel is. De férfiakkal meg pláne. Mert valahogy előjön bennem a sokatok által már írt "mit gondol rólam a másik" dolog. Mit gondol h piros vagyok? Biztos lenéz, biztos lesajnál.....

Kedves Anna, mazsumazsu! Az az érzésem, hogy ti másról beszéltek, mint amiről itt a nagy többség. Nálunk arról van szó, hogy indokolatlan esetekben (saját magunk általában tudni véljük, hogy miért, de ez se biztos, hogy mindig meg van) ELpirulunk=ZAVARBA JÖVÜNK. Én úgy veszem ki a szavaitokból, hogy ti inkább KIpirultok, amit nem egy pillanatnyi érzelmi reakció vált ki, hanem valamilyen testi hatásra (tehát igen, amiket említettetek: főzés, alkoholfogyasztás, meleg, szauna, stb…) keletkezik, általában hosszabb is a lefutása. (elpirulás az pár másodperc, max. perc.) Nekünk ez azért nagyon kellemetlen, mert tisztában vagyunk a zavarunk indokolatlanságával. Ezáltal szégyelljük és görcsösen próbálunk egyre inkább nem pirulni. Ami pedig azt eredményezi, hogy megindulunk a lejtőn és egyre többször fogunk elpirulni, egyre jobban szégyelljük magunkat. Majd lehet, hogy teljesen le is bénít a dolog és a számunkra legkedvezőtlenebb kerülőutat választjuk (akár szó szerint: én volt, hogy olyan embert akartam elkerülni, akitől több ízben pirultam már és nem bírtam volna elviselni, ha ez megint megtörténik. Abban pedig biztos voltam, hogy ha összefutok megint vele, akkor megtörténik. ) Ha nálatok is elpirulásról van szó, akkor bocsi, csak valahogy úgy érzem, hogy elbeszélünk egymás mellett…

A cikk végét, a szociális fóbiánál írottakat ajánlom figyelmetekbe, említőlegesen csak, de szól az eritrofóbiáról is:

[link]

Nem is tudom, hogy eritrofóbia vajon létezik önmagában, szociális fóbia nélkül? Azt tudom, hogy nekem biztos, hogy van szociális fóbiám is és nagy részben más eritrofóbiásoknak is. Meg azt is, hogy nálam biztos, hogy a szociális fóbia volt előbb, majd társult hozzá az eritrofóbia is. De épp arról beszélgettünk (mert itt privát beszélgetés is folyik párótokkal), hogy vajon lehet-e, hogy elhatalmasodó eritrofóbia miatt zárkózik be egy alapesetben akár „társaság központja” típusú személy? Mintha ezt mondtad volna Pölüf Akinorev, hogy te amúgy ilyen lennél?

Kedves Lalyos! Szerintem ez legtöbbünknek szintén nagyon kellemetlen. Inkább csak utólag próbálunk nevetni magunkon, hátha úgy könnyebb feldolgozni a történteket és elfogadni, hogy mi ilyenek vagyunk. Mert az elfogadás az első lépés a gyógyulás felé. A görcsös hadakozásból sajnos nem lesz semmi, sőt. Sajnos nem tudok neked orvost ajánlani. De ha tudnék valakiről, aki tényleg érti a szakmáját, akkor én is nagyon szívesen elmennék. Ha később találsz ilyet, légy szíves oszd meg velünk. Meg persze én is, ha hallok valakiről, de tényleg nem tudok… Olvasom a fórumokat, hallgatom mások tapasztalatait és egy olyan esetet se hallottam, hogy valaki az írta volna, hogy pszichológus, vagy pszichiáter sokat segített volna neki… :( Ami persze aggasztó. De ha csak a szakember képzési rendszerben vannak a hiányosságok, meg, hogy nem ismerik (és úgy tűnik sok szakember sem ismeri!) ezt a problémát, akkor még van remény, hogy lesz valaki olyan akinek volt már ilyen páciense, stb… Úgyhogy nem kell ezt feladni, csak úgy tűnik, gyerekcipőben jár a dolog. Meg tegyük hozzá, hogy ez annak ellenére, hogy egész gyakori probléma, (nincs rá tippem, hogy mennyire, de úgy érzem, gyakori) nagyon kevesen is fordulnak szakemberhez. Szerintem ezt az emberek jobban szégyellik, mint pl. egy depressziót. Az orvosi segítség mellett szerintem érdemes több segítséget bevetni. A fórumozás is nagyon jó lehet. Úgyhogy maradj velünk. Itt értő fülekre találsz és tudnod kell, hogy semmilyen általad cikisnek gondolt történet számunkra nem ciki.

Hello!

Nekem nincs vicces pirulós történetem, én ezeket a dolgokat nagyon kellemetlenül élem meg. Az édesanyám meg a nagyapám is pirospozsgás szóval nekem nem voltak illúzióim, hogy ez majd szépen elmúlik. Gondoltam, majd idővel megszokom, de idővel csak rosszabb lett. Ezért szeretnék találni valami jó orvost. Elég volt a sarlatánokból.

Kedves Lalyos,

Nagyon örülök, hogy csatlakoztál hozzánk! Én ezzel kapcsolatban orvosnál még nem jártam, de sokat segít, amikor ugyanebben a cipőben járókkal beszélgetek, vagy, írok! Kérlek írd ki magadból mi nyomaszt! Mi válthatta ki belőled az eritrofóbiát, milyen szituk a mumusok, amikor mindig előjön, miben gátol ez téged, milyen -így utólag- vicces pirulós történeted van. Itt nem tudja senki sem, hogy ki vagy....csak bátran :)

Én úgy vagyok,mint Zsoli001, azt hiszem ez elmúlni nem fog soha, így hát megpróbálom elfogadni szép lassan, legyintek egyet, de azért legbelül bizakodom, hogy talán majd holnap nem fogok lángolni :)

Végül egy kis történet:

Párommal a lidlibe voltunk vásárolni, ő elment valamerre én meg a vajakat nézegettem. Hirtelen mögülem benyúl egy kéz és lekapja előlem a vajat,amiért nyúltam "elnézést ezt én akartam levenni" mondja.

Ránéztem, a párom vicceskedő kollégája volt!(akit egyébként kedvelek) Mondanom sem kell azonnal felrobbant a fejem! Egyik irányból a kolléga, másikból a párom jött vigyorogva, előttem a pult...semerre sem bírtam nézni, így hát azon nyomban fontossá vált, hogy átnézzem a vaj összetevőit!

Elég szürreális, ahogy ők nevetnek , én full komolyan bámulom a doboz hátoldalát.....

Ahh pedig olyan jó volna ilyen szituációkban tényleg magamat adni, jót nevetni velük, vagy csípőből visszavágni valami poénosat :)

Na talán majd holnap.... ;)

Szia Lalyos!

Sajnos ez az általános tapasztalat, hogy nem igazán ismerik gyakorlatban a pszichológusok ezt a problémát. Én gyógyszert ugyan nem próbáltam, de azokról is ezt olvasom amit te is mondasz, hogy nem használ. Illetve némelyik még függőséget is kialakít, meg még annyira zavaró mellékhatásai vannak, mint az alapprobléma. Az is egy ördögi kör.

(olvasd a levelesládád is, írtam neked.)

Üdv!

Ismer valaki olyan szakembert, aki közvetlen foglalkozik az eritrofóbiával és nem úgy kezeli mint egy "hétköznapi" szociális fóbiát? Jártam már pár helyen - magánorvosoknál is meg állami intézményekben - sok év alatt, de ezt a kifejezést dokitól még nem hallottam. Pedig kitérek rá mindig, hogy könnyen kivörösödöm és hogy ez mennyire zavar, de csak írnak valami szart, hogy szedjem azt majd jobb lesz. Nem lett. Előre is köszönöm, ha van valakinek infója.

Sziasztok!

Na igen! Jegzsele az nekunk sajnos nem megoldhato. :-(

Mar irtam ,hogy 48 eves vagyok. Van ket nagy gyerekem es sajnos a szitu 14 eves korom ota letezik. Sokaig magam is azt gondoltam, hogy egyedul vagyok,ezzel a borzalmas dologgal.

Tenyleg jo tudni, hogy nem vagyunk egyedul es azt erzem, hogy a pirulasom nem mult el es azt gondolom, hogy nem is fog elmulni, de mar nem stresszelem magam annyira ez miatt! Higgyetek el ez mar fel siker! Jobb, mint a semmi. :-)

Biztos vagyok benne, hogy az ,hogy tudjuk pontosan, hogy ez ami velunk tortenik ez egy konkret panikbetegseg es meg neve is van, az eritrofobia es az a tudat, hogy mas is jar ebben a cipoben, szoval a magam neveben tudok beszelni, ez ram nagyon jo hatast gyakorolt! Szerintem jo kibeszelni magunkbol es itt biztos, hogy igazan megerto fulekre talal az ember! Csak az tudja pontosan, hogy milyen, ha valakinek a foga faj, aki ugyanugy atelte mar, megtapasztalta egy fogfajas erzeset.

Pirulas mentes szep napot ! :-D

Szia!

Ez a probléma hirtelen jelentkezik és akkor mikor az ember túlságosan középpontban érzi magát, hirtelen sokan figyelnek rá, kínos szituáció stb. Az, hogy "lefő a fejem" főzés közben nem olyan jellegű probléma, megmondom a vendégeknek, hogy a tűzhely mellett álltam órákig. :)

Én nyugtatót semmiképpen nem szedek, nem 100%-ban tiszta a fejem tőle, nem tudok úgy gondolkodni. Magam szeretném leküzdeni, vagy legalább elfogadni mert szerintem az is sokat enyhít a tüneteken. Néha direk megyek bele ilyen szituációkba, hogy edződjek.

Sziasztok!

Még annyit nem kell félni egy kis enyhe szorongásgátlótól, nyugtatótól sem. Nagyon sok ember szed. Ha olyan helyre megyek, vagy olyan szitu várható előtte bizony bekapom a kis bogyómat. Pl: most házeladás, tárgyalás a vevőkkel, bankkal, ügyvéddel. Semmi gondom nem volt.

Vegyetek igénybe minden segítséget, higgyétek el ritkábban jön ki.

Sziasztok! Ismét Anna0323 vagyok.

Tudjátok mire jöttem rá? A jégzselével el lehet venni az arc pirosságát, kb 20 perc alatt. Tudom ez nem mindig alkalmazható, de pl. ebédfőzés vendégeknek, érkezésük előtt a kivörösödött arcomat rendbe teszem, kertészkedés után úgyszint. Ha van idő és alkalom használjátok. Én legalább is szoktam újabban. Persze ez egy spontán szitunál nem alkalmazható, de vannak esetek amikor bejöhet.

Puszillak Benneteket!

Sziasztok!

Sajnálattal olvasom hogy ilyen sokan küzdünk ezzel a problémával,bár én most kicsit megkönnyebbültem hogy nem vagyok egyedül.

Kb 16 éves voltam amikor elkezdődött nálam hogy ha összenéztem valakivel vagy ha éreztem hogy néznek akkor teljesen elvörösödtem.

Most 31 évesen még mindig nem múlt el.(Férjnél vagyok van egy 2,5 éves kisfiam.)

17 évesen voltam pszihológusnál.Anyu vitt el mert észrevette rajtam hogy mindig kedvetlen vagyok,még a barátnőimmel sem akarok elmenni sehová.Mondtam a pszihológusnak hogy nem szeretek már boltba se menni mert mindig úgy érzem hogy engem néznek.Akkor még nem mertem elmondani hogy mindig pirulok ha valaki néz vagy ha valakivel összenézek.

Depressziót és tömegfóbiát állapított meg nálam.Először nem akart gyógyszert felírni,de aztán mondtam neki hogy én ezt nem bírom tovább.Na akkor felírt egy nagyon enyhe szorongás gátlót és abban egyeztünk meg hogy heti kétszer megyek hozzá beszélgetésre és lazító gyakorlatokra.Mondanom sem kell hogy nem maradt sokáig titokban a pirulásom.Egyszer rá is kérdezett finoman hogy esetleg zavar e valami.Persze akkor nemet mondtam,a doki meg nem is firtatta tovább a dolgot.

Továbbra is jártam hozzá a beszélgetésekre,és majdnem egy év eltelt hogy el mertem neki mondani a pirulásom.Akkor mondta hogy ezt eritrofóbiának hívják és gyakoribb mint gondolnám.

Már az hogy megtudtam hogy valójában mi a bajom sokat segített.Egy idő után fokozatosan elhagytam a szorongásgátlót,persze a pirulásom maradt.A doki azt mondta hogy erre nem érdemes gyógyszert szedni mert erre a fóbiára nem hat semmien bogyó.Azt tanácsolta hogy próbáljam meg elfogadni az általában szokott segíteni.

Hát próbálom elfogadni,de még ugyanúgy megvan.Főleg most hogy elkezdtem az érettségit felnőtt fejjel,gondolom a sok stressztől egyre inkább előjön a pirulás.

Különben azt vettem észre,nem tudom ki hogy van vele,hogy nekem menstruáció előtt tetőzik ez a pirulás,de akkor lépten nyomon pirulok.Már nagyon szeretnék szabadulni ettől.

Írtátok az agykontroll tanfolyamot hogy az talán segít.Erről már én is hallottam.Novemberben szeretnék rá menni,már nagyon várom,remélem ez segíteni fog.Majd megírom nektek hogy bevált e.

Na és akkor most írok egy vicces sztorit. ☺ Legalábbis így utalóg visszagondolva vicces,de akkor amikor abban a szituban voltam nagyon ciki volt.

Na szóval,egyszer unokatesómékkal elmentem egy szórakozóhelyre,amúgy a pirulásom miatt nem szoktam,de annyira nyaggattak hogy mondtam jó menjünk.Persze próbáltam kerülni mindenféle szemkontaktust,de egyszer ahogy felnéztem szemközt néztem egy sráccal.Azon nyomban piros lettem.Nem volt az esetem a srác a hiányos fogsorával,de ő persze a pirulásomat készpénznek vette és odajött hozzám:"Szia!Az előbb ahogy összenéztünk még a levegő is felizzott."

Persze égtem mint állat,zavaromban azt se tudtam mit mondjak,de ő csak folytatta:"Amúgy xy-nak hívnak.Látom kicsit szégyenlős vagy,de ez is csak azt igazolja hogy mennyire bejövök neked."

Próbáltam lekoptatni,de csak magyarázott.Na aztán azt mondtam neki hogy oké menjünk sétálni,de előbb elmegyek wcre,mire azt mondta:"Oké,előbb én is megyek csurgatni,aztán majd kint talizunk."

Nekem több se kellett,megvártam még bemegy wcre,aztán gyorsan elhúztam a csíkot. 😄 Unokatesómékat útközben felhívtam hogy ne keressenek mert hazamentem.

Nekem ez volt a vicces sztorim. 😄

Remélem majd még lesztek ezen a fórumon,közbe azért majd ha időm engedi én is felnézek hátha írt valaki.

Addig is mindenkinek pirulásmentes szép napokat kívánok! 😊