Elpirulástól való félelem, eritrofóbia. Megszabadulnék tőle, de hogyan? (beszélgetős fórum)

Sziasztok!

Úgy látom a topic már nem aktív, én viszont szeretném azzá tenni ismét.

25 éves lány vagyok,10 éve szenvedek eritrofóbiában,valószínűleg már azelőtt is pirulós voltam,de csak 14-15 éves korom körül hívták fel rá a figyelmem,ekkor indult be az ördögi kör.

Mikor utánaolvastam,és megtudtam hogy ez egy szociális fóbia,megpróbáltam beszélni róla több emberrel,hátha tudnak segíteni,de vagy kinevettek,vagy legyintettek rá,mondván ez nem komoly gond.Gondolom nem kell nektek bemutatni a szitut...

Azóta inkább nem beszélek róla senkinek,és inkább tűröm a megjegyzéseket,kérdéseket,megaláztatásokat.Sokszor már magyarázkodni sincs kedvem,mikor értetlen fejjel a mellkasomra mutogatnak:"szoláriumban voltál?"allergiás vagy a nyakláncodra"? Sokszor inkább helyeslek,csak ne menjünk bele a témába...

Vannak időszakok amikor jobban tűröm az egészet,van amikor úgy vagyok vele hogy valamit tennem kell. Legutóbb egy pszihológusnál hoztam fel a témát, egyszerűen figyelmen kívül hagyta a dolgot, és más problémáimmal foglalkozott.Valószínűleg gőze sem volt az egészről.

Létezik már egy orvosi beavatkozás, endoszkópos mellkasi szimpatektómia. Elvágnak egy ideget,aminek következménye hogy nem alakul ki az inger a vörösödésre.Vannak lehetséges mellékhatásai(túlzott izzadás),amely miatt nem javasolják,inkább ezt az ötletet is elvetettem.

Legutóbbi gondolatom az volt,hogy felveszem olyan emberekkel a kapcsolatot,akik szintén ebben a fóbiában szenvednek,és szintén nem tudják a kiutat.

Ha valakinek elolvasta a hozzászólásomat,és érdekli valamennyire,hogy közös megoldást keressünk és találjunk,légyszi reagáljon vmit,vagy írjon privátban.

Köszönöm!

Rita

Köszönöm a hozzászólásokat! :)Jöhet még még :)

Hát igen, 27 éves vagyok, szóval nem hiszem, hogy kinövöm, de az, hogy miután gyerekem lesz ez esetleg javulhat, ez bíztató!

Meg az ember azt hinné, hogy mivel nap,mint nap a recepción ülök, napi több száz emberrel találkozom,beszélgetek ez egy idő után elég lesz ahhoz, hogy kigyógyuljak ,de nem így lett. Minden nap van valami amitől pritamin paprika árnyalatú lesz az arcom. Tegnap pl egy itt dolgozó srác jött le hozzám, hogy bemutassa a barátnőjét, és húúúú ...lángoltam. Ilyen hülyeséget, mi? :)

Amúgy meg pszichológuson gondolkodtam,de nem tudom lenne-e elég bátorságom hozzá. Meg azon gondolkodtam, hogy ezt az egészet végülis én kreálom, az agyam szüli,ilyen formán magamnak kellene legyőznöm. Gondolom el kellene mondanom a gyermekkori traumáimat a pszichológusnak, és mondaná h valszeg egy gyermekkori megrázkódtatás okozza ezt az egészet. Pedig nem gondolnám, hogy ez. Nagyon jó gyermekkorom volt. Sok baráttal,átlagos anyagi körülménnyel, jó tanuló is voltam. Annyi h apukám ivott,nem dolgozott, viszont cserébe rengeteget játszott, foglalkozott velem. 11 éves voltam,mikor elváltak, de azt se mondanám, hogy ez annyira megrázott engem akkoriban, hogy ez váltotta ki az eritrofóbiát, vagy mégis?

Ősi kodolt programok amik mindenkiben ott vannak és a megfelelő érzelmi, tudatalatti gondolatra-tokra már indulnak is . Az embereknél elég ha rágondol és ha az emléke szerint ez számára bármilyen veszélyt is jelent -a veszélyt nem szó szerint értsétek csak az adott személy érzi a pillanatot az elkövetkező előrevetített gondolatatit veszélyesnek cikisnek megalázónak szégyennek stb , az emberi agy nem tud különbséget tenni valós megtörtént vagy csak elképzelt dolgok között,a folyamatok ugyan ugy beindulnak azaz a test felkészül a várható helyzetre .

[link]

[link] Érdemes megnézni ..

Sajnálom ha ennyire nem látjátok a fátol az erdőt.

Minél jobban arra koncentrál valaki amit el akar kerülni nehogy észrevegyék meglássák a gyengeségét nála annál jobban fog a tünete jelentkezni -Tiszta biológia mert amikor veszélyt érez a test két dolog van amit az ősi programok szerint csinál -vagy támad vagy fut menekül , amikor cikis helyzetbe kerül valaki Ő maga érzi így ,és nem más akinek éppen nincs ilyen problémája akkor arra gondol csak nehogy észrevegyék nehogy nevetségessé váljak nehogy valami rosszat mondja nehogy .. ez alapjában előidézője a folyamatnak -Valószínüleg a gyermekkorban keresendő egy egy rossz beragadt emlék miatti folyamat- ezt akár egy iskolai feleltetés is kiválthatja amikor ugy érzi valaki nevetségessé vált a többiek előtt miközben a középpontban volt azaz mindenki rá figyelt, gondolja az akinek ilyen problémái is vannak - de csak egy kérdést feltegyek -hány iskolai feleletre emlékeztek amikor hasonló történtvalakivel illetve más hogy élte meg akkor és ott azt az adott pillanatot ? a megoldás sem ördöngősség pl EFT terapeuta pár kezelés és konzultáció- lényegében hasonló mint a koros izzadásos folyamat -egyfajta szégyenérzet és tudatalatti gondolatok váltják ki a fő gondolatok mindig pörögnek a háttérben titkolja el a gyengeségét -ne váljon nevetségessé a többiek előtt akik megszolják vagy szólhatják .Amit kristo_f írt az is egy jő megoldás mindenesetre saját magának kell átélnie megtanulnia hogy semmi sem történik és ha a tudata ezt veszi az elpirulás is lassan elmúlik .

Elmondom az én tapasztalatomat és a kiutat

Süldősrác koromban igen pirulós voltam és nem is csak a lányokkal

Melóhelyen nem egyszer kihagytam a közös ebédet is, mert égett a fejem végigmenni az asztalok között és helyet választani, még ha azok közt is akikkel dolgoztam

És besoroztak katonának, ez az "előnyöm" meg volt.

Ott nem volt kibúvó, mert 20-100 ember elött kellett politikai témájú előadást tartani jópárszor.

Mit mondjak, éget a fejem, folyt a viz rólam és minden bajom volt

De észrevettem hogy ugyanez az emberek nagyrészénél megvolt

És ez igy ment évekig, de a végére eltünt ez a fóbiám

A civil életben akkor még dívott a mindenféle munkás, KISZ, Pártgyűlés és párszor kiosztották ki miböl készüljön fel, mihez szóljon hozzá

Akkor már nekem kevésbé volt, de volt, ez a gondom

Valamikor kezembe került egy könyv, a retorikárol a tömeg elötti beszédröl

Volt benne jópár dolog amit hasznositottam

Elöször is hogy más emberek sem tudnak tömeg elött beszélni és ki kell szúrni valakiket az első sorokban azokhoz kell beszélni, mintegy megerősitést várva a mondanivalóra

Szép lassan levetkőztem ezt a pirulós gátlásomat

Angol tanfolyamon olyan csoportba jártam, ahol 10-15 fő volt és szinte mindenki dadogott, és nem azért mert nem tudta/értette a nyelvet, hanem "mit gondol" a másik róla

Semmit nem gondol senki!

Javallom, találj egy pszicho/beszédterápiás csoportot ahol ilyennel foglalkoznak, vagy ha nem is pont ilyennel, de egy kis csoportban rá leszel "kényszeritve" hogy beszélj és le fog kopni lassan rólad ez a nyavalya

Elkerülhetetlen az elpirulás?

Vörös, mint a paradicsom, illetve fehér, mint a fal – a két véglet, amely között arcunk színe rengeteg árnyalatot képes felvenni, s ezzel többet árul el pillanatnyi érzelmeinkről, mint azt legtöbbször szeretnénk. Az elpirulók többsége szívesen megszabadulna ettől a „szokásától”, ám a kivörösödés ördögi körként működik: minél inkább koncentrálunk arra, hogy ne piruljunk el, arcunk attól élénkebb árnyalatot vesz fel. Mit tehetünk?

Félelmet kiváltó szituációban szimpatikus idegrendszerünk (is) aktivizálódik, amely során az úgynevezett noradrenalin elnevezésű stresszhormon termelődése indul be. A folyamathoz hozzátartozik ereink összehúzódása, s bőrünk is kevesebb vérhez jut. Szervezetünk ezzel a módszerrel aktivizálja minden vértartalékát izmaink számára, hogy az esetleges harchoz vagy meneküléshez oxigénnel és tápanyaggal a lehető legjobban ellátott szervezettel fogjunk hozzá. Az evolúció praktikus vívmányaként bőrünk ekkor mérhető minimális vérkeringése az esetleges sérülések esetén fellépő vérveszteség csökkentésekor is előnyünkre szolgál. Testünk előre felkészül a várható fizikai erőfeszítésre és a nagy hőtermeléssel járó izommozgásokra, s ennek következtében bőrünk is lehűl. A vérkeringés ilyen jellegű átalakulásának köszönhető a „falfehér” arc.

Az elpirulás fiziológiája A leggyakoribb formák

A ki- és elpirulásnak pontosan ezzel ellentétes a fiziológiája: a bőrünkben futó erek kitágulnak, élénkül a vérkeringés” – magyarázza Doris Wolf, mannheimi pszichológus – „s mindez annak eredményeképpen történik, hogy agyunk bizonyos hormonokat termel, amely a vérnyomás növekedését hozza magával.” Ereink kitágulása következtében vérünk hőmérséklete csökken, s ez arra szolgál, hogy hőháztartásunk egyensúlyba kerüljön, s szervezetünk hőmérséklete viszonylag állandó legyen. Az kivörösödés teljesen egészséges és természetes reakció. Altala akaratlanul is olyan jelzéseket adunk a külvilág felé, amelyeket nem minden esetben szeretnénk közhírré tenni: „bizonytalanságot sugároz, és sokszor olyankor is érintettségünket kelti egy-egy téma kapcsán, amelyhez nem sok közünk van” – részletezi a pszichológus. A pirulás tudatalatti folyamat Az elpirulás tudat alatti folyamatként működik: amikor számunkra kellemetlen, vagy kínos esemény következik be, belső feszültség keletkezik testünkben, amely sok ember esetében paprikavörös arccal jut kifejezésre a külvilág felé. Folyton hideg végtagok A végtagok külső hőmérséklettől független, állandó hideg tapintása betegség jele lehet, amit érdemes kivizsgáltatni.

Szervezetünk ekkor – az elsápadással ellentétben – nem harcra vagy menekülésre készül; sokkal inkább arról van szó, hogy agyunk vérellátása növekszik, hogy kellő mennyiségű energiája legyen a szituációból kivezető út megtalálására. Akármennyire természetes és egészséges folyamatról is van szó, az elpirulás pillanatnyilag kiszolgáltat minket a velünk szemben állónak, aki ilyenkor szinte nyitott könyvként olvasva belőlünk számos érzésünkről tudomást szerezhet. „Nagyon sokan ’szenvednek’ attól, hogy lépten-nyomon elpirulnak” – mondja Wolf – „s ezzel ördögi körben találhatják magukat: idegesek lesznek a pironkodás miatt, s egyre jobban koncentrálnak arra, hogy elkerüljék a jelenséget, s állandóan figyelik magukat, vajon ezúttal sikerült-e. Egyre inkább megpróbálják elkerülni az ’arcpirító’ szituációkat, ám a folyamatos koncentráció miatt mind gyakrabban fordul elő velük” – részletezi a pszichológus. Ki is rekeszthet a gyakori pirulás? Sok esetben figyelhető meg, hogy az elpirulás – amennyiben negatívan élik meg – akár szociális izolációhoz is vezethet. Az érintettek nagyon érzékenyen tudnak reagálni, ha szóvá teszik elpirulásukat. Azokat a perfekcionistákat, akik azt szeretnék, hogy mindenki kedvelje őket, de ugyanakkor csökkent önértékeléssel rendelkeznek, különösen nagy arányban zavarja a színváltó jelenség. Szerencsére egy egyszerű terápiás fogással változtathatnak mindazok, akik tarthatatlannak élik meg az elpirulást. „A pironkodástól való félelem leépítéséhez meg kell tanulni az elpirulást nem katasztrófaként megélni, hanem testük ártalmatlan reakciójaként felfogni” – ajánlja Wolf. Minél magabiztosabban kezeljük ugyanis fejünk vörösödését, annál lazább lesz reakciónk, s így még a színváltás mértéke is csökkenhet.

Bizonyos helyzetekben én is elpirulok. Nem érdekel!

Szerintem ne foglalkozzatok ezzel, és akkor nem okoz problémát!

Én is sokáig félős és gátlásos voltam...

Aztán amikor megszületett a gyerekem, teljesen megváltoztatott az anyaság. Valahogy helyére került bennem minden.

Azóta anyatigris lettem, nagyszájúbb, bátrabb, ki merek állni magamért és az igazamért.

Szerintem kinövöd! :) Különben ez cuki is lehet egy pasi szemében.

Volt valami negatív gyerekkori élményed, kicsúfoltak, megszégyenítettek?

Ja és 25 vagyok, tehát én sem vagyok már hamvas tini.

Egyébként a bőröm eléggé érzékeny, az arcom télen nagyon fehér és minden meglátszik rajta, szóval a pirosság is nagyon gyorsan látszik.

Szia!

Én is így vagyok! És az a helyzet, hogy szinte minden érzelem változás is ezt hozza ki belőlem... nevetés, vagy ha örülök valakinek akivel hirtelen összefutok, akkor a meglepetéstől bepirulok azonnal. És én is már azért szoktam pirulni, mert előre félek tőle. :(

Pedig nem vagyok egy anyámasszony katonája. Nem vagyok nagy szájú, de gyáva sem és szeretek emberekkel kommunikálni, akár idegenekkel is, nincs bajom vele. Csak a félelem, hogy mikor leszek vörös... és abban a pillanatban természetesen már érzem is ahogy elönti az arcomat a vér. :)

Sokak által hülyeségnek gondolt szociális fóbiában szenvedek. Eritrofóbiának hívják. Lényege, hogy állandó félelmem van az elpirulástól, és ez azt vonja maga után, hogy folyamatosan rákvörössé vagyok.

27 éves, mások által csinosnak mondott recepciós lány vagyok. Ez a munka azért érdekes ugye nekem, mert, így, hogy a középpontban vagyok, 7 éve minden nap maga a küzdelem. Nap mint nap ülök, és aki jön felém, vajon mit fog mondani, zavarba hoz-e....még annál is parázok, akit 7 éve ismerek. Nevetséges, de így van. Akinél meg pirultam egyszer, és szóvá tette, annál még meg sem kell szólalnia, mikor meglátom, már paradicsom is az egész arcom. Nem értem miért van ez, pedig tényleg azért nem vagyok egy csúnya lány, azt mondják, értelmes, okos vagyok, és még a humorom is egész jó :) Valamiért még sincs az önbizalmam a helyén. Próbálkoztam a tánccal, azt mondták az segít, de nem így lett. Mindig mikor valaki lejön a recepcióra, úgy teszek,mintha telefonálnék, írnék, hogy ne induljon be a paradicsom árnyalat. Beszélgetésekkor inkább kerülöm a rám vonatkozó kérdéseket, inkább kérdezek, akkor jobb a helyzet. Ahh valaha ez változhat? Mit tegyek? Van még valaki ebben az országban, aki ebben szenved, és szívesen megosztaná velem/velünk ezt látatlanba?