Egyedül hagyni egy gyereket az autóban?! (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Egyedül hagyni egy gyereket az autóban?!
Ne etessétek már ezt a 87-es trollt :).
Szánalmas volt eddig is ez az ostobácska szövegelése, de ez a "hova ér a kezem" már röhej.
Mondjuk látom, gkreka kitalálta gyorsan, hova :).
Szóval, témánál maradva, sajnos nem tudom, milyen jogszabály van érvényben Magyarországon egy hasonló esetre, ha valaki felügyelet nélkül hagyja a babát, de azt gondolom, ez veszélyeztetésnek számít. Én még hasonlót sem láttam szerencsére, de feljelentést tennék, ha ilyenbe botlanék. (Sose történjen ilyen.)
El, mert érdekes volt a cikk is, de sajnos a te személyeskedésed elvitte a témát más irányba.
Ezt a videót anno én is megnéztem, és hiába tudtam, hogy csak megrendezett, a hatása alatt voltam napokig.
Nem tudom én mit tennék ilyen esetben.
Azért nem az a jellemző, hogy valaki ilyen miatt bejelentést tesz a rendőrségen. Pedig talán az lenne a jó megoldás. Hiszen, sokan még arról sem vesznek tudomást, ha a szomszédban verik a gyereket és az hozzá áthallatszik. Érdekelne, mondjuk egy rendőr tapasztalat, hogy vannak-e ilyen irányú bejelentések.
Én is végigolvastam a hámos témát.Nekem ikreim vannak,nagyvárosban lakunk,mégsem használtunk hámot!Valahogy nem tetszik.Nem, nem szaladtak ki a kocsik elé.
Azt az anyát, aki pedig magára hagyja gyermekét az autóban.....nos az a minimum, hogy elvenném tőle a gyereket!
Nem tudom, mit szólna, ha elvennék tőle a gyereket. Ugyanis az ilyen anya felelőtlen. És ha épp senki nem áll meg a baba mellett, amikor annak bármire szüksége lenne?
Bele se merek gondolni, milyen esetekben hagyja még magára.
simán... gondolj bele, felcsúszott volna a nyakára és megfullad :o jaj-jaj, mi lett volna...
:D
:)
azon gondolkodtam, hogy aki meg kendőzik, akkor az meg nyilván elmaradott nomád... :D
???
az ilyen előítéletek miatt sokan nem merik használni, pedig jó dolog... akkor a kiságyra is azt gondolod, hogy ketrecben tartják a babát, mint az állatokat???
Igen, nekem így jobb, nagyobb biztonságban érzem, és nem hiszem, hogy elítélendő lenne amiért féltem a helyzettől és ezt tartom jó megoldásnak, a gyerek sincs annyira korlátozva, nem nyűglődik babakocsiban és húzza ki magát a kezemből, mert ő szaladni akar, hanem mehet amerre akar, és engem sem készít ki a nyűglődéssel a 25 órás repülőút alatt hanem nyugodtabban tudunk lenni.
Hozzáteszem 2x fordult elő a 3 év alatt hogy használtuk, nem ez a napi rutin.
De nem fecsérlem tovább a szót, mert felesleges, nekem ez a jó, másnak más. Az elítélendő ami a gyereknek káros, nem ez, mert ez baromira nem káros, csak a felnőttek gondolják, hogy olyan, mint egy állat sétáltatása, a gyerek játéknak veszi, minden gyerek játszik lovacskásat, kiskutyásat, hogy ő a ló, kutya, cica, akármi...az én gyerekem is lovacskásat játszott amikor rajta volt a hám.
Felelotlensegnek tartom. Nem olvastam vegig egy hsz-t sem, ugyhgy anelkul irom, amit irok.
"Okos" anyu valaszara... oke, hgy megall ebedert, de teszem azt tortenik vele vmi, leutik, fejere esik egy tegla, rosszul lesz, baaaarmi, akkor siman tullepi az altala felallitott 5 perces hataridot. A kicsirol meg senki nem tud, mire vki eszreveszi, lehet mar keso. Ugyhgy teljesen igazat adok.
Aki nem tudja felvallalni, hgy a gyerkoc 24/24 az inkabb ne vallalja.
Nos, én is láttam, eleinte megütköztem rajta, de el kell mondanom,hogy van olyan gyerek, akit sokkal biztonságosabb egy ilyen szerkezettel "magához láncolnia" a szülőnek, mert a gyerek Hudini reinkarnációja.
És akkor már inkább így, mint magára hagyni egy zárt autóban.
nagybevasarlasbol hazefele, hatul a 10 honapos, es a ket es fel eves. tok jol birtak a bevasarlast, sot a postara bemenest is, es az ujsagosnal megallast es kiszallast es ezt parszor. megallok a zoldsegesnel, leallitom a kocsit, nyitva hagyom az autot (nem zarom kulcsra), bemegyek a zoldsegesehz. megveszem ami kell. neha 5-10 percet is ment maradok. de kb ket meterre vagyok a kocsitol, ralatok vegig, sot, ha nem alszanak, kommunikalok is veluk.
meg szerencse, h meg lehet allni a bolt elott parhuzamosan az uzlettel. szoval igen, bent maradnak addig. olyan helyen nem hagyom oket, ahol nem latok rajuk.
További ajánlott fórumok:
- Gond az a gyerek szempontjából, ha egy elvált anya sosem hagyja mással egyedül a (most már lassan 6 éves) gyereket, még az apukával sem?
- Hogy szoktassam a gyereket, hogy egyedül elaludjon?
- Hány évesen engedtétek a gyereketeket egyedül hazajárni a suliból?
- Anyukák! Elengednétek 10 éves gyereketeket egyedül, balatoni nyári táborba?
- Mennyivel nehezebb két gyereket egyedül nevelni, mint egyet?
- Egy rendes 5 fős autóban lehet-e 4 gyereket szállítani a KRESZ szerint?