Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Egyedül hagyni egy gyereket az autóban?! fórum

Egyedül hagyni egy gyereket az autóban?! (beszélgetés)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Egyedül hagyni egy gyereket az autóban?!

1 2 3 4 5
112. Toprengo (válaszként erre: 111. - Banyaci)
2014. febr. 14. 15:17

Amikor csendben vannak a gyerekek, sosem arra gondolok, hogy milyen jót játszanak, hanem arra, hogy basszus, mit találtak ki már megint???

:-D

111. Banyaci
2014. febr. 14. 14:35
Na de akkoris örténhet valami,ha csak a másik szobába vagyok. Akkor is kitalálhat valamit. Mi anno a tesómékkal egy szobával arrébb szedtünk be egy szatyor gyógyszert, apuékmeg örültek, hogy milyen szépen játszunk. (a nővéremék a kuka mellett találták a haverokkal az "anyagot") Otthon csak dokisat játszottunk vele. Én egyébként lazán rábízoma tizennégy évesemre a háromévest, fél-egy órára. Viszont a hétévest nem hagynám velük. Itt nagyban függ a gyerek egyéniségétől is, hogy mikor lehet egyedül hagyni. Autóban soha nem hagytuk őket, rövid időre sem. Ill. egyszer két percre. Elaludt a kisfiam a kocsiban. Kiszálltunk a nagyokkal, bezértuk az ajókat és elindultunk. Na de valahogy hiányérzetünk támad. Akkor jöttünk rá, hogy a kicsi meg édesen durmol a babaülésben. Hüledeztünk is magunkon, de azért röhejes is volt a szitu.
110. Toprengo (válaszként erre: 109. - Youlcsi)
2014. febr. 14. 14:08

Mi csak az elsőn lakunk, de én sosem hagyom egyedül a gyerekeket a lakásban. Akkor viszem le a szemetet, amikor a párom otthon van, vagy akkor, amikor reggel megyünk az oviba.

Pedig nem vagyok paranoiás, mégis próbálom elkerülni, amit csak lehet.

109. youlcsi (válaszként erre: 108. - Youlcsi)
2014. febr. 14. 10:27
persze, lehet, hogy felelőtlen szülő vagyok, mert a szemétlevitelhez nem öltöztetem be téli gúnyába a gyereket, hogy lemásszunk a 3.-ról majd vissza...
108. youlcsi (válaszként erre: 107. - Loch ness)
2014. febr. 14. 10:25

de ha otthon hagyok egy 6-7 évest, akkor is történhet velem valami az az 5-10 perc alatt, amíg boltba elszaladok... vagy teszem azt most is simán rázárom az ajtót a 3évesre és leviszem a szemetet... annyi ideig sem vagyok távol a lakástól, mintha fürdeni mennék el, és úgy hagyom magára a gyereket. Az utcán leüthetnek, a fürdőkádban elcsúszhatok, fejem beverhetem. Ha az utcán, az autóban van a gyerek, akkor legalább az előbb-utóbb feltűnik valakinek.


de félre ne értsetek, nem vagyok a mellett, hogy ott lehet hagyni egy KICSI gyereket... de szerintem egy idő után igenis megérik arra, hogy 6-7 évesen már ne kelljen 3 zsemléért magammal rángatnom, ha ő nem akarja.

107. loch ness (válaszként erre: 106. - 4c1a787e8f)
2014. febr. 14. 10:20

Volt már egy-két ilyen hír, hogy pár éves gyerek elindított egy autót... Nekem a legmeggyőzőbb az volt, amit eddig írtatok, hogy érheti a szülőt baleset azalatt a két perc alatt, vagy rosszul lesz, és akkor senki nem tudja, hogy a gyerek meg ott van bezárva az autóban.


Egyébként én kiskoromban olyan nagyon jó gyerek voltam, aki sosem rosszalkodik, mégis gyújtogattam egy osztálytársammal az iskolaudvaron. Egyszerűen nem tudtam,hogy ezt nem szabad és veszélyes. Egy gyerek még nagyon tájékozatlan ezekben a dolgokban.

106. 4c1a787e8f (válaszként erre: 100. - Tittike1982)
2014. febr. 14. 09:17

No ezért.. Mert a gyereknek az a dolga, hogy mindent kitaláljon.

Nekem rémálmom, hogy valahogy elindítják az autót, a három műszaki-b.zi fiamból ki is nézem, még ha elvileg lehetetlen akkor is..

105. 4c1a787e8f (válaszként erre: 103. - Youlcsi)
2014. febr. 14. 09:16
Máshol igen, de a kocsi egy fokozott veszélyzóna, ott nem. Otthon már 6-7 évesen hagytam, de a kocsiban nem hagynám. Az még annál is rosszabb, mintha az utcán hagyon simán. Egyébként most 9 éves korára kattant meg megint, hogy nem mer egyedül maradni...
104. 4c1a787e8f (válaszként erre: 21. - 09d0a2c098)
2014. febr. 14. 09:14

Én meg azt nem hiszem el, hogy van olyan plusz egy fő, aki mindig ráér.


A szüleim dolgoznak, csak akkor tudnak jönni, ha tényleg nagy betegség van, vagy nagy baj, a férjem napi 16 órát dolgozik hétvégén is. Az olyan barátaim, akik esetleg ezt megtennék, mert 20 éve a barátaim, azok külföldön, vagy másik városban élnek. Itt a helyiekkel jól elbeszélgetünk, hogy melyik suliba viszed a gyereked, de nem szokás egymás idejét igénybe venni, már csak azért se, mert nekik is megvan a bajuk, gyerekeik.


De abban egyetértünk, hogy otthagyni soha, szépen jönnek velem, nekem az a dolgom, azért kapom a gyedet, hogy ezeket a dolgokat megoldjam. Ez nem könnyű, de senki sem mondta, hogy az "otthon ülés" a gyerekekkel leányálom. Bizony sok szempontból könnyebb, amikor az ember eljár dologzni...

103. youlcsi (válaszként erre: 102. - Krisz42)
2014. febr. 14. 07:47

na akkor itt azért bennem felmerül az a kérdés, hogy vajon ki mennyi idős koráig nem meri majd egyedül hagyni a gyerekét pár percre egy kocsiban?


nyilván nem arról van szó, hogy nagybevásárlást csinálok úgy, hogy egy mittudomén 7éves kint vár az autóban... de éppen a postára egy levelet bedobni, vagy a zölsdégeshez beszaladni simán...

102. Krisz42 (válaszként erre: 91. - Youlcsi)
2014. febr. 14. 07:42
Ha egy autóban vagy a gyerekkel,mikor valami baj történik,akkor a gyereknek tudsz segíteni,míg ha ott hagyod egyedül,hiába tud már ajtót nyitni,nem biztos,hogy az ijedtség,sérülés,stb.miatt tudni fogja,hogy mit csináljon.Ráadásul nyitott autóból egy nagyobb gyereket is elvihetnek.
101. Toprengo (válaszként erre: 100. - Tittike1982)
2014. febr. 14. 07:11

Igazad van. Iskolás gyerekekkel is történhet bármi.

Lehet, hogy megbízható a gyerek, de sosem tudhatod, mi jut eszébe hirtelen ötletként.

Főleg ha az óvatlan szülő gyufát hagy a kocsiban.

2014. febr. 13. 22:20

Engem és a húgomat nagyobbacska, azt hiszem már iskolás gyerekként hagytak egyszer a szüleink az autóban. Trabantunk volt, hátul ültünk és nagyon untuk magunkat. A kesztyűtartóban kotorászva találtunk egy doboz gyufát és azzal játszadoztunk. Anyumék teljesen el voltak hülve, amikor pár perc után visszaértek. Kigyulladhatott volna az autó. És mivel hátsó ajtó nem volt, esélyünk nem lett volna kimenekülni.


Én ezek után nem hagynám egyedül az autóban a gyerekeimet, akárhány évesek. Most ha nagy tömegbe megyünk (pl forgalmas pályaudvar, metrómegálló stb.), akkor beleszuszakolom mind a három gyereket a testvérbabakocsiba. Vagy legalább kettőt és a harmadiknak fognia kell a kocsi oldalát. Mindig attól félek, hogy el ne veszítsem egyiket sem!

99. Mytusz (válaszként erre: 96. - B4b1d52444)
2014. febr. 13. 21:46
:))
98. Mytusz (válaszként erre: 86. - 6b006fc769)
2014. febr. 13. 21:46
Igen. Lehet benne valami. De akkor hátha megvalósul valami más, ha már ráküldöm a kommandót :)).
97. 6b006fc769 (válaszként erre: 96. - B4b1d52444)
2014. febr. 13. 21:29
Helyes.
96. b4b1d52444 (válaszként erre: 3. - Honeywald)
2014. febr. 13. 21:23
ÉN nem rendőrt hívnék először, hanem azonnal beverném a kocsi ablakát és kivenném a gyereket onnan, majd ezt követően hívnék rendőrt.
95. Ayna
2014. febr. 13. 21:19

Van egy Facebook oldalam, a B.Anyák Klubja. Megosztottam a cikked, remélem nem baj!

Egyszerűen mindig fennakadok ezen a témán. Hogy képes bárki a kocsiban hagyni egy kisgyereket. Főleg egy akkorát, akivel még nem lehet megbeszélni mi a helyzet.

Lőjjetek le, de én elítélem az ilyen szülőket.

2014. febr. 13. 15:37
Szerintem az Anya nem csak 9 hónappal van összekötve a gyermekével,amíg várandós vele,hanem egy egész életre.Nem hagytam magára egy pillanatra sem,mert ő a legfőbb kincsem.Minden más eltörpül mellette.A modern világban,már lazábbak az Anyukák,no nem mindegyik,de sokan.
2014. febr. 13. 11:47
Én sehol és senkire nem hagynám ott az én 9 hónaposomat. Csak az apukája az egyetlen, aki úgy vigyáz rá, hogy én kapok 3 óra vásárlást, sportot néha napján, amikor azt meg tudjuk szervezni. Még a nagyira sem merem hagyni, pedig ő is engem nevelt fel és egy szuper nagyi. Biztos, erre meg kell érni egy anyukának. Az én babám egy perpetuum mobile, 7 hónapot töltötte, aznap áll fel, most 9 hónaposan futva mászik és mindent körbe jár, ahol kapaszkodni tud, kapaszkodás nélkül billegve álldogál egy helyben, úgy tanulja az egyensúlyozást. A múltkor a gyerekorvosnál megijedtem, amikor egy 3 gyerekes anyuka a legkisebb, szintén 9 hónapos babáját ott hagyta a pelenkázón és hátat fordítva pakolászott vagy 5 percet a babakocsiba. Én az első pillanattól nem mertem a babám a pelenkázón elengedni sem, nem hogy ott hagyni. Azon vettem észre magam, hogy ott állok és nem merek elmenni, mert én vigyázok egy ismeretlen anyuka gyerekére, úgy hogy ő nem is tud róla. Én féltettem az ő babáját.
92. 6b006fc769 (válaszként erre: 91. - Youlcsi)
2014. febr. 13. 10:44
Igen, menet közben is történhet -és sokkal többször történik - baleset, de ott nem tudom a gyereket érő traumát kivédeni azzal, hogy magammal viszem, nem gyilkol a lelkiismeret, hogy magammal kellett volna vinni. Max. azért, hogy miért hoztam magammal:))
91. youlcsi (válaszként erre: 90. - 6b006fc769)
2014. febr. 13. 10:41

utóbbi akkor is megtörténhet, ha te is benne ülsz... ez nem egyedül-hagyom-nem hagyom egyedül kérdése.


egyébként én továbbra is azt gondolom, hogy amikor egy gyerek már elég önálló (ablakot tud nyitni, ajtót tud nyitni, ki tud szállni) és megbízható, egyedül lehet hagyni néhány percre.

90. 6b006fc769 (válaszként erre: 88. - Andi6020)
2014. febr. 13. 10:18

Nyilván túl van.

Télen, ha kihűlhet, nyáron, ha hőgutát kaphat, persze, hogy nem hagyható benn a gyerek egyedül.

Én fosós vagyok, így nem mertem/merném pár percre sem magára hagyni nyílt utcán, mert félnék, hogy ellopják- bár ez már-már irreális - vagy attól, hogy pont akkor csapódik bele a parkoló kocsiba valami másik autó.

89. 6b006fc769 (válaszként erre: 88. - Andi6020)
2014. febr. 13. 10:14
:D
2014. febr. 13. 10:13
Picit túl van ez lihegve.
87. Dinkaanyu (válaszként erre: 77. - Dafke)
2014. febr. 13. 09:53
Nekem sincs rokon a közelemben...
2014. febr. 13. 09:12

No, rákerestem, a hatályos Btk. szerint ez a kiskorú veszélyezetetése:


Kiskorú veszélyeztetése


208. § (1) A kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy - ideértve a szülői felügyeletet gyakorló szülő, illetve gyám élettársát, továbbá a szülői felügyeleti jogától megfosztott szülőt is, ha a kiskorúval közös háztartásban vagy egy lakásban él -, aki e feladatából eredő kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, az (1) bekezdés szerint büntetendő az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt

a) bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésére, illetve züllött életmód folytatására rábír vagy rábírni törekszik,

b) bűncselekmény elkövetéséhez felajánl.

****


Itt nem az egészség sérelme van jelen, hanem a testi szellemi fejlődése van veszélyben, így semmiképp nem az.


Szerintem a testi sértés valósul meg, ha a kocsiban maradt gyereknek baja esik. Ha nem esik baja, akkor nincs semmi.

2014. febr. 12. 23:21
Egyébként a témára térve: ha nagyon gáz helyzet lenne, lehet, hogy én is rendőrt hívnék a gyerek érdekében, hátha a sokkterápia észre térítené a kedves szülőt.
2014. febr. 12. 23:17
Minek válaszoltok mindig ennek a kikericsnek? Ne süllyedjetek le a színvonalára! Ha nem szóltok hozzá, előbb-utóbb ugyis abbahagyja. Csak primitív ember csinál presztízskérdést ilyen apró ügyből, mint a hám, és ír ilyeneket, mint ő - mint egy neveletlen, viháncoló kamaszlány, aki fel akarja bosszantani a felnőtteket. Olyan érdekes lenne ez a fórum a különféle véleményekkel, ha ő szépen kimaradna belőle.
2014. febr. 12. 23:08

Nekem még nem.

Szerintem neked raktak valamit a kakaódba nyelvtan órák előtt. Valahogy nem sikerült elsajátítani a helyesírási szabályokat. Még a legegyszerűbbeket sem. :)

1 2 3 4 5

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2025, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook