Egy kis romantika.../szerelmes dalok, versek, regények/ (fórumjáték)

Szeretném, ha szeretnének

Sem utódja, sem boldog őse,

Sem rokona, sem ismerőse

Nem vagyok senkinek,

Nem vagyok senkinek

Vagyok: mint minden ember: fenség,

Észak-fok, titok, idegenség,

Lidérces, messze fény

Lidérces, messze fény

De, jaj, nem tudok így maradni,

Szeretném magam megmutatni

Hogy látva lássanak,

Hogy látva lássanak

Ezért minden: önkínzás, ének:

Szeretném, hogyha szeretnének,

S lennék valakié

Lennék valakié

Rúzsos szám a szádra tapad, körmeim testedbe vájják az utat.

Perzselő vérem tűzzé válik, ajkam lassan csókjaidra vágyik.

Őrült vagyok, mert örülten szeretlek, nincs akadálya a brutális szexnek!

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,

akarsz-e mindig, mindig játszani,

akarsz-e együtt a sötétbe menni,

gyerekszívvel fontosnak látszani,

nagykomolyan az asztalfőre ülni,

borból-vízből mértékkel tölteni,

gyöngyöt dobálni, semminek örülni,

sóhajtva rossz ruhákat ölteni?

Akarsz-e játszani mindent, mi élet,

havas telet és hosszu-hosszu őszt,

lehet-e némán teát inni véled,

rubin-teát és sárga páragőzt?

Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,

hallgatni hosszan, néha-néha félni,

hogy a körúton járkál a november,

az utcaseprő, szegény, beteg ember,

ki fütyürész az ablakunk alatt?

Akarsz játszani kígyót, madarat,

hosszú utazást, vonatot, hajót,

karácsonyt, álmot, mindenféle jót?

Akarsz játszani boldog szeretőt,

színlelni sírást, cifra temetőt?

Akarsz-e élni, élni mindörökkön,

játékban élni, mely valóra vált?

Virágok közt feküdni lenn a földön,

s akarsz, akarsz-e játszani halált?

Vég nélkül szeretni

Vég nélkül szeretni, örökre

nem nézni a naptárt,

az évszakokat feledni.

Este vagy reggel, mindegy

kéz a kézben menni,

az utcák reszkető fényébe.

Elveszni az álmok türkizkék

ködébe.

Nem látni semmit,

csak érezni téged.

Ajkaid reszkető mámorát inni.

A fényeket ellopni a mának,

ne várjatok kishitű mindennapok,

zúzott, kőszívű magányok ki innen fussatok!

Vég nélkül szeretni mindent,

ami te vagy, a mosolyod,

az ajkad, álmomban elsuhanó

árnyad, tisztaságod.

Ízed számon, gyöngyöző,

friss patak víz, olthatatlan

szerelmem, csak te olthatod.

Mily szép is a hangod,

nem kell, hogy szólj,

akkor is hallom,

mert bennem vagy.

Dallamod csillogó gyöngysor,

mint éjszakába a csillagok.

Reszkető fényükben

álomhosszú csókok,

érintések ájulásába zuhanni,

oda adni magunkat egymásnak.

Minden percben meghalni és

szebbnek születni újra.

Meddig lehet így szeretni,

vég nélküli hulláma lenni a

gyönyörnek.

Szeretni még téged,

ne legyen vége

örökké tartson a nappal,

örökké az éjszaka.

Végtelen fonálként szőni

a szerelmes szavakat,

emelni belőle falakat,

elbújni mögé

Gyermekként játszani,

csodálni egymás virágait

táplálni a lelket, hinni benne,

hogy élni csak így érdemes,

csak így lehet.

Bár lehetne vég nélkül szeretni,

csak lehetne,

kifulladásig, örökre!

Szívedbe rejtve

Megfakult, bús hajlékába zárva

vágyódik dallamod szívhangjain.

Gyöngyház fényednek titkos hamvain

gyöngyvirágként bont illatos reményt.

Ma tüskéket növeszt rá ezüst Hold,

dacoló széllel vívnak szirmai.

De a holnapnak arany malmai

szelíddé őrölnek szenvedéllyel.

Engedj be, tárd ki ketreced kapuit!

Törd fel lelkednek sírköves tabuit

s én ott leszek Szerelmem, ha engeded.

Gyengéd harmattá ölelő karjaim

szivárványszínes, szárnyaló vágyain

csak szívedben lelhetnek menedéket.

Mondd, akarsz-e játszótársam lenni

gyöngyvirágillatú tavasz hajnalán?

Színezüst vágyaink egy csokorba szedve

egót áldozni az egység ritmusán?

Akarsz-e pilleszárnyakon szállni

kéz a kézben együtt nyári délután?

Lellei lombos fák alatt megpihenve

némán elmerengni szemünk mosolyán?

Akarsz-e új világunkban bízni,

szívünk hűségében ősznek alkonyán?

Igaz értékeink soha nem feledve

álomba merülni lelkünk halk szaván?

Mondd, akarsz-e szivárványban élni,

szenvedélyben égni téli éjszakán?

Zord magányosságtól többé sose félni,

egymásba olvadni létünk színpadán?

De! :) Igazad van! Most is!! :P

Rákerestem és annyira jó volt újra meghallgatni!!! :D

Rád Gondolok



Rád gondolok, ha alkony tüze vérzik

a tengeren,

Rád gondolok, ha hold ezüstje fénylik

a csermelyen.

Arcod látom, ha szél kavarja messze

Az út porát,

vagy késő vándor ballag mélán este

fahídon át.

Hangod hallom, ha hullám mossa lágyan

a szirteket,

s léptem neszét hallgatja hűs magányban

a kis berek.

Veled vagyok. Még akkor is, ha lépted

távolba vitt.

Lement a nap. Gyúlnak a csillagfények.

Mért nem vagy itt?

Johann Wolfgang Von Goethe