Egy kis romantika.../szerelmes dalok, versek, regények/ (fórumjáték)
Rozsdás szög van a szívemben
És a kalapács ott van a kezedben,
Az egyik szemem lila, pedig mindig barna volt,
A karom és a vállam csupa-csupa folt,
Kösz szépen... ez nem is olyan jó!
Ó, ez nem is olyan jó!
Rozsdás szög van a szívemben,
És a kalapács ott van a kezedben,
Miközben tudom, a szíved jó, és nagyon is szeretsz,
Csak nincs elég eszközöd, hogy szépen kifejezd.
Rozsdás szög a szívemen át,
Te engem ütsz, én meg a zongorát,
Milyen lesz a dal, ha ez így megy tovább?
Rozsdás szög van a szívemben,
És nem tudom, mit forgatsz a fejedben.
A testem is fáj, a lelkem is fáj,
Jó lenne, ha lenne egy kicsi szünet már!
Rozsdás szög van a szívemben,
És a megoldás ott van a kezedben,
Én nem akarok senkit, én nem akarok mást,
Én téged akarlak, de semmi kalapács.
Én nem tudom, mi van a kis fejedben,
De nem ütnék többet a helyedben...
Kosztolányi Dezső
Akarsz-e játszani
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindíg, mindíg játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani, mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubinteát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyörész az ablakunk alatt?
Akarsz-e játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz-e játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?
Valaki titokban rólad álmodik,
Valaki rólad szövi legszebb álmait,
Valaki téged nagyon-nagyon szeret,
Valaki boldog, ha melletted lehet,
Valaki szemében, miattad könny ragyog.
Az a valaki hidd el: én vagyok!
Tavasz, zsongás, dal zeng,
Beleremeg testem.
Merre jársz kedvesem,
Vágyódik Rád lelkem.
Radnóti Miklós: Rejtettelek
Rejtettelek sokáig,
mint lassan ért gyümölcsét
levél közt rejti ága,
s mint téli ablak tükrén
a józan jég virága
virulsz ki most eszemben.
S tudom már mit jelent ha
kezed hajadra lebben,
bokád kis billenését
is őrzöm már szívemben,
s bordáid szép ívét is
oly hűvösen csodálom,
mint aki megpihent már
ily lélegző csodákon.
És mégis álmaimban
gyakorta száz karom van
s mint álombéli isten
szorítlak száz karomban.
Akaratom szerint: legyen kék az ég,
akaratom szerint: nézhessek szét,
akaratom szerint: szólhasson szavam,
akaratom szerint: védjem meg magam.
Akaratom szerint: nem vagyok bűnös,
akaratom szerint: csak védtelen, zűrös.
akaratom szerint: nézzétek szemem,
akaratom szerint: fogjátok kezem!
Ami volt, tovább nem mehet,
az ember magával mit tehet?
át kell törni minden falon!
Régi életem ég veled,
mert így akarom!
Legyen hitem, mely senkit sem zavar,
akaratom szerint: segítsen a dal,
akaratom szerint: legyen, aki szeret,
akaratom szerint: erőm csak így lehet!
Ami volt, tovább nem mehet,
az ember magával mit tehet?
át kell törni minden falon
Régi életem ég veled,
mert így akarom!
MERT ÍGY AKAROM!
Úgy szeress
Kérlek, ne hagyj itt egyedül az érzéseimmel,
mert félelemmel tölt el a kétség, ha nem vagy melettem !
Ó ígérd meg, minden éjjel éberen őrzöd az álmom !
Tudnod kell, hogy rajtad kívül én már semmi másra nem vágyom.
REFRÉN:
Kérlek úgy szeress, kérlek úgy ölelj,
mint a szél ahogy a fákhoz ér !
Mondd, hogy itt maradsz !
Mondd, hogy el nem hagysz soha már !
(Gyere bújj ide hozzám !)
Kérlek úgy szeress, kérlek úgy ölelj,
mint az éj ahogy a Földhöz ér !
Annyi félelem, annyi fájdalom mar belém,
ha egyszer véget ér.
Kérlek, ne hagyj itt egyedül az érzéseimmel,
mert némaságba dermed a világ, ha nem vagy melettem !
Ó ígérd meg, minden éjjel szép napra virrad a holnap !
Kedvesem, ha nem vagy velem, nem jön fel az égre a Nap.
Nézd, a párkányra hulló levél
Megsebzett tájról mesél
Szélviharok támadnak ránk
S a napfény is égető láng
S ha társakért indulnak el
Az útjelző épp nem felel
Vagy percenként fordul
S a porhintő szél
A szemünkbe süvít
Hogy látni is félj
A sodródás merre tart
Meddig ér
Jó lenne elhinni,
Nem bánt az új nap
Hogy elhamvadt erdőkből élednek újak
Bár ahogy a szép holnap
A mosolyok úgy fogynak
Lehet, hogy nem késő még
Nézd az út mentén éhező fát
Úgy döntött nem küzd tovább
S a jóslatokban felizzó föld
Már a jövőnkbe is félelmet tölt
Most itt vagy és melletted én
S ez nem több mint egy gyertyányi fény
Ha elhagyott utcában
Csak árnyékot látsz
Egy kéz amit a káoszban
Már nem találsz
És körben a távolság
Nő tovább
Jó lenne elhinni,
Nem bánt az új nap
Hogy elhamvadt erdőkből élednek újak
Bár ahogy a szép holnap
A mosolyok úgy fogynak
Lehet, hogy nem késő még
Jó lenne elhinni,
Nem bánt az új nap
Hogy elhamvadt erdőből élednek újak
Bár ahogy a szép holnap
A mosolyok úgy fogynak
Hiszem, hogy nem késő még
Fiesta : Nem késő még
Éltem ahogy más, egyszerű napokon,
Mentem ahogy más, végtelen utakon.
S közben valahol,
Végig hittem, ez a jó irány,
Mert ott állsz majd egyszer egy őrült napon,
És hogy rád vártam, tudni fogom.
Most eltűnik a kép, mert az lett a világ,
S mi volt már nem elég, az élet kell, hogy vigyen tovább.
Most úgy van, ahogy rég,
Ahogy láttam, ott az álmaim mélyén.
Csak nézlek, s mintha századszor tenném.
Nem késő még, a világ lehet miénk,
Amit látomásnak hittem, lehet végül az életem.
Mért őrültség?! Hisz nem késő még!
Amit képzeletben rég megéltem, most itt van, s én elhiszem.
Mindegy mi a múlt, ha a most elhoz nekem.
Mindegy mi az út, hogyha végül itt vagy velem.
S mindegy mi a cél, hol a hely, amit érted adnék fel.
Most érzem, mit kértem, itt van közel.
Nem késő még, a világ lehet miénk,
Amit látomásnak hittem, lehet végül az életem.
Mért őrültség?! Hisz nem késő még!
Amit képzeletben rég megéltem, most itt van, s én elhiszem.
Nem késő még, a világ lehet miénk,
Amit látomásnak hittem, lehet végül az életem.
Mért őrültség?! Hisz nem késő még!
Amit képzeletben rég megéltem, most itt van, s én elhiszem.
Nem késő még, a világ lehet miénk,
Amit látomásnak hittem, lehet végül az életem.
Mért őrültség?! Hisz nem késő még!
Amit képzeletben rég megéltem, most itt van, s én elhiszem.
Halvány kék szemek a fény sugarában,
látom sorsomat és a jövőt
kékebbet és tisztábbat nem láttam ezelőtt
Epedve és remegve még a vágyam egyre nőtt
Elér a végzet a kék színű börtön
az a kék szem az a sorsom
az az édes szerelem már itt e földön
nem kell így senmmi nekem.
Úgy kívántalak, mint éj a csillagot,nyári lomb a fényt meg az esőt
Úgy kívántalak vártam a holnapot s most itt állok nézd a szíved előtt!
Halvány kék szemek égi tüzében
elhamvaszt a kék elveszek én,
de mégis erre vártam, ebben hiszek én
de mégis meggyötörve izzik szívem, mint a szén
Elér a végzet a kék színű börtön
az a kék szem az a sorsom
az az édes szerelem, már itt e földön
nem kell így semmi nekem.
Úgy kívántalak....
Halvány kék szemek a fény sugarában,
látom sorsomat és a jövőt,
kékebbet és tisztábbat nem láttam ezelőtt
epedve és remegve míg a vágyam egyre nőtt .
Elér a végzet a kék színű börtön
az a kék szem az a sorsom
az az édes szerelem már itt e földön
nem kell így semmi nekem
Tánc.
Csak áltam a szinpadon,s néztem a tested,
Zene szó mellet a csipöd,hogy rengett.
Megfogtam a kezed,s magamhoz öleltelek,
Kecsesen hajoltunk,mint két nádszál,
Jártuk a táncot,egymásra fonódván.
Verejtékünk,arcunkról lefolyván,
S testem a testeddel össze ragadván.
Ajkaiddal játszottál végig a nyakamon,
Én közben éreztem,bóditó illatod.
Csak táncoltunk a diszkófény alatt,
S te mondtál, becézgetö szavakat.
Kezed símogatását éreztem,
Testemnek minden domborzatán.
És te azt mondtad,
Legyek a tied ezen az éjszakán.
Mosolygósan,csak szemedbe néztem,
S csendesen annyit mondtam,
Nem lehet édesem.
SZERETNÉLEK.
Mikor már minden sötétt,
És felszakad köröttünk az ég,
Akkor szeretném látni, újra a szemedet,
S megcsókolni a kezedet.
Szeretnélek vágyaim-mal,átölelni téged.
Szeretném ha életemben, te lennél a végzet.
Minden percben,figyelni az órát,
Mikor jösz már? Az ajtóm nyitva áll.
Betoppansz ugy mint régen,
S ölelö karod,nem enged többé engem.
Beszivom majd börödnek, bársonyos illatát,
Ajkaddal játszol,testemnek hajlatán.
Közben figyeled,az óra mutató,hogy szalad,
S félsz,hogy ne muljon el ez a pillanat.
De közben csak súgod a fülembe,
Szeretlek kedvesem,ölelj csak engem.
S ahogy a felhök szállnak,az égen,
Mi is úgy röpülünk velek,kéz a kézben.
Vágyakkal tele boldogsággal,
Szivünkben minden mámor, csókjával.
ÜDVÖZLÉS.
Ma újfent üdvözöl szivem,
A szomorúság enyhiben,
Ma száll szerelmem te reád,
Mint a holdsugár pajkos réten át,
Ma bús torokból hull a szó,
Mint holt fölött, a puska szó.
Ma nem fogynék ki,a csókokból,
A galab is szemelgetne, kis kacsódból.
Ma ime,elötted térdelek,
Szerelmesen köszöntelek.
Ma oly bús a szivem,
De akkor is üdvözöllek téged.
TÜZZ:
Mikor megismertelek,életem párja
azt hittem többé,nem lesz folytatása.
De ahogy telnek a napok,egyre jobban beléd habarodok.
szivembe már ott a szerelem lángja
S ha eléri a közepét,ámor nyila találja.
Áhitom minden eggyes csókodra
Mert az testemet felforrósitja.
Karjaid ölelésére,minden eggyes szavadra.
Mely mindkettönk szivének találkozása.
Szerelmed tüze,már úgy égeti szivem
Hogy szinte,mindjárt lángra lobban érted.
Ajkaidnak a számon,különös játéka
Egy remegést add testemnek,hogy viszonozza.
Hatalmas szerelemmel,szivednek minden csücskével
Gyere, és mindig szeress engemet.
Ha egyszer elhagynál,azt nem birnám elviselni.
És csak álnék a könnyek szinpadán,
S csak néznék némán.
Tudom nem lennék egyedul vele.valakibe bizni egy életen át.
Boldogan szeretni,s néha a végtelenbe nézni.
Akkor ugy félnék én,hisz nem volna velem a remény.
Próbálnálak elfeledni téged,de tudom ez nem sikerülhet.
Mindig csak vágynék utánnad,reggel és este,
Vágyakozva sziv repesve.
Bár merre is járnál,vissza várlak téged
Karomba zárnálak,mindig ölelnélek.
Úgy szeretlek téged,mint holfény a kék eget.
Csókolnám mindig a szádat,be aranyoznám,piros orcádat.
Testem a testedre fonódna,és nem hagyná el, azt soha.
NEM KELL SEMMI.
Van egy kis doboz,melybe szivemet örzöm.
Elzártam mindenkitöl,Hogy senki,hozzá ne férjen.
Nem kell a bánat,és nem kell a fájdalom.
Volt belöle elég az utamon.
Nem kell már nekem ,az a szörnyü lángolás
Mely perzseli testem,s izzik mint a parázs.
Nyugalmat akarok szivembe,s lelkemnek megnyugvást.
Nem kell már csók,és nem kell szerelem
Melynek varázsa,oly bóditó volt szivemen.
Nem kell már nekem semmi,nyugodtan akarok élni
S majd ha eljö az idöm,földnek porába megpihenni.
AMERRE JÁRUNK:
Szemeddel ha rám nézel,érzem a fényt
Mely szivembe hatol,felemelö érzés
Kezeddel ha simogatod testemet
Átjárja a remegés az egészet.
Mit másnak mondol,azt nekem nem lehet
Ha találkozunk,mindig jó veled.
Öröm és mámor,minden pillanat
Kéz a kézben sétálunka viz parton
S csókolózunk,a napsütötte parton.
Mondunk egymásnak,becézgetö szavakat
S simogatjuk egymás arcát,oly jólesik az.
Amerre járunk,szél viszi lépteink
Fölröpit az égbe,csillagok fényébe