Depresszió a közeledben (beszélgetős fórum)
Lehet.. Gyógyszerekkel együtt is lehet élni, de az, hogy most ennyi gyógyszert szed, nem jelenti azt, hogy ez örökre így marad.
Sokszor egy erősebb gyógyszert gyengébbel váltanak fel ill. idővel az adagot is lehet csökkenteni. Hidd el, hogy ez csak idő kérdése.
Anya hétfő óta megint kórházban van, most nagyon sajnálom, hogy nem lehetek otthon, bár előtte szombaton MSN-en volt egy nagyon mély beszélgetésünk, kitárgyaltuk nagyon őszintén a lelki életünket, a végén ismét megköszönte, hogy a bizalmasom lehet :)
2 hét múlva hazamegyek, lesz 6 vizsgám egy hét alatt, de remélem, nagyokat fogunk tudni azért beszélgetni ettől függetlenül.
Most állítólag megint gyógyszereket állítanak be (most, ha jól tudom, Rivotrilt, Zoloftot, és Xanaxot szed, tényleg nem tudom elképzelni sem, milyen lenne ezek nélkül. A szervezete már annyira hozzászokott sajnos, ha kimarad valami miatt egy fél szem is, már rohamai vannak, de így egy egész életet leélni hogy lehet?!). Á, sz@r dolog ez...
Köszönöm az érdeklődést, megvagyok.
Egyik nap kicsit jobb, a következőn kicsit rosszabb.
Most egy nagyon nehéz időszakomat élem, pénteken megyek utoljára a munkahelyemre, ahonnan 22 után építettek le.
Megpróbálok nagyon erős lenni és nem mutatni mennyire fáj, de ettől csak nehezebb minden, és persze jobban is fáj az egész.
Ennyi dióhéjban.
A regény nagyon szép, de megrázó is, érdemes elolvasni-bár engem elég rendesen kiborított.
Veled minden rendben? Remélem hogy igen.
Nyugodalmas jó éjszakát kívánok Neked !
:-)
Én is olvastam József Attiláról dok.regényt, de szerintem nem ezt, felkeltetted a kíváncsiságomat:)
Egyébként mi újság?
Még annyit, én is olvastam mindkét említett regényt, nagyon tetszett mind a kettő.
Most József Attiláról olvasok egy igen szívbemarkoló dokumentumregényt, Asperján György az írója, az a címe hogy " Fogadj szívedbe". Nagyon megrázó részletességgel foglalkozik az egyre jobban elhatalmasodó őrületttel és depresszióval, amit ráadásul az Ő esetében is félrekezeltek...
És az öngyilkossága is részletesen olvasható, borzasztó, annyira sok vers lett volna még Benne, miért kellett 32 évesen elirtania saját magát...
Kedves Attika, a Te történetedtől meg egyenesen elsírtam magamat. Erre már mondani se lehet semmit- akkora dolog amit tettél a testvéreiddel, az Anyukáddal, majd saját magaddal is, hogy kalapom emelem Előtted. Nagyon büszke lehetsz Magadra, ez vitathatatlan.
Közben meg szégyellem is magamat de nagyon, mert velem semmi ehhez hasonló "tragédia" nem esett meg, mégsem tudom összekapni magamat.
Kedves Posh!
köszönöm a jókívánságaidat és a "mosolyt", nagyon jólesett a lelkemnek mindkettő.
Rettenetes lehetett látni anyukádat abban az állapotban, és tényleg le a kalappal apukád előtt, hogy ennyi év után is szívből tudja szeretni.
Minden jót és szépet Neked, vigyázz Magadra, mert nagy szüksége van Rád is az anyukádnak.( meg az apudnak is persze.)
Köszönöm!
Egyébként az öröklődéssel kapcsolatban, sajnos van rá lehetőség, de mivel ismered a tüneteket, nem fogsz várni arra, hogy évek teljenek el és késve juss megfelelő szakemberhez (én még mindig nem találtam ilyet Anyunak)..
És egyébként sem úgy kell élni, hogy a rosszat várjuk!
Egyébként én azért néha nagyon félek ettől, hogy a jövőben talán újra kijön majd nálam is. Hiszen ilyen családfával (mindkét oldalról a nagyszülők, anyám...) ez állítólag, mint hajlam örökölhető. Még anno a pszichiáterem mikor rákérdeztem erre, azt mondta, jöhetnek tünetmentes évek, de garancia nincsen rá, hogy így is marad.
Én nagyon reménykedem, életmottóm, hogy csak az élheti át a Csodát, aki hisz is benne rendületlenül. Az élet minden területén, így ezen is.
"Most éppen vége ennek az időszaknak, bár így maradna!"
Igen, ezt kívánom Nektek én is!
Hát nem irigyellek attika, ilyen élettörténeteket olvasva végiggondolja az ember, mennyire erősek néhányan! Gratulálok hozzá, és lehet kicsit hülyén hangzik, de nagyon büszke vagyok így távolról is Rád!
Az én anyum is párhavonta bent van a pszichiátrián, bár Ő csak 1-2 hétig mindig, ilyenkor rendszerint vagy új gyógyszerrel kísérleteznek nála, vagy dózist emelnek.
Ő olyan 45 éven keresztül nyelt és viselt el lelki terrort, törvényszerű, hogy az emberi lélek egy ideig ezt tudja úgyahogy kezelni, de eljön az a pont, amikor kijön minden. Most, 55 évesen kell szembenéznie mindazzal, amit eddig elnyomott gyerekkorától kezdve folyamatosan. Megtanult megbocsájtani, már ez is hatalmas eredmény! Igaz, beszélgetni egyedül velem képes, nekem mond el csak történeteket a gyerekkorától kezdve (ami olyan volt, amit senkinek nem kívánok), bár emiatt meg lelkiismeretfurdallása van, nem akar terhelni. Én meghallgatom szívesen, legalább a pszichiáterén kívül is beszél valakinek ilyesmikről. Aztán vannak módszereim, hogy feldolgozzam ezeket, hogy ne húzzanak engem is tartósan a mélybe. Nagyon drukkolok neki, mert egy fantasztikus ember egyébként, aki egyszerűen sajnos beteg.
Nálunk szerencsére még kórházi kezelésre nem volt szükség. Mondjuk itthon nyugalom van, ez óriási szerencse.
Az egyik barátom édesanyja is skizofréniában szenved, és őt évekig félre is kezelték.
Az a szörnyű ezekben a betegségekben, hogy néha nem ismerik fel! Amikor először volt Anyunak szédüléses-remegéses rohama, beküldték a stroche-ra...hiába próbáltam az ügyeletes orvosnak mondani, hogy idegi eredetű. Azóta párszor előfordult már, de tudjuk mit kell csinálni, már dokit sem hívok.
Anyunál egészen jó a helyzet, mert már csak félévente 1-szer 2-szer vannak nagyon mély időszakok, amúgy jó minden. Most éppen vége ennek az időszaknak, bár így maradna!
Az tényleg jó könyv, én is olvastam, bár nálunk nincs szó mániás depresszióról.
Bár Albert Györgyi Miért pont én című könyve sok negatív kritikát kapott, én abból is sokat tanultam.
Döbbenettel olvastam azt, hoy a Te Anyukádnak is volt már remegős rohama. Sajnos nálunk is volt.
Az tényleg jó könyv, én is olvastam, bár nálunk nincs szó mániás depresszióról.
Bár Albert Györgyi Miért pont én című könyve sok negatív kritikát kapott, én abból is sokat tanultam.
Döbbenettel olvastam azt, hoy a Te Anyukádnak is volt már remegős rohama. Sajnos nálunk is volt.
Tudod, hogy Anyukámnál is a sok elfojtott dolog váltotta ki ezt? És az a legszörnyűbb, hogy ez az alattomos betegség akkor "támadott", amikor már nyugalom volt körülötte.
Szerencsére mi már túl vagyunk a nehéz időszakon.
Leegyen szép napod!
Drága Fáni!
Köszönöm, jól indul a napom ilyen sorok után! :)
Igazán én néha apámat csodálom, az egyik eset olyan kristálytisztán megmaradt bennem, hogy elfelejteni szerintem sosem fogom. Anyának egy hirtelen rohamánál (miután napokig fenti szakaszban volt, amikor csinos, tervezget, tanfolyamokra íratkozik be, aktív, ide oda rohangál) eljött a lenti szakasz egy pillanat alatt, elkezdett reszketni, majd elájult a konyhában, mi éppen ott tébláboltunk apával. De ahogy Ő megijedt, ahogyan hirtelen felsegítette, vitte az ágyba, olyan érzelmeket láttam rajta, amit 24 év alatt szerintem soha máskor.
A tanulásról meg, hát igen, próbálom lekötni magam maximálisan, ez is egyfajta terápia :) Nekem bevált. Teljes szívemmel kívánok Neked is sok erőt a mindennapokhoz, és küldök egy nagy mosolyt Neked! :)
Kedves Posh,nagyon sajnállak Téged, így ismeretlenül is.
Tényleg emberfeletti erőfeszítést kíván a hozzátartozók részéről, hogy békében együtt tudjanak élni depressziós családtagjukkal- ezt magamról tudom, az egész család issza a levét a rohadt hangulatzavaromnak.
Szimpatikus vagy a fotókon,örömmel látom, azért Te megtaláltad a helyedet, tanulsz, igyekszel érvényesülni- nagyon helyes, csak így tovább.
Remélem Rajtad sose jön ki ez az istenverés, kívánom hogy így legyen,és sok kitartást a betegeidhez: Bolondfáni
Kedves Gardiedi, amit írtál, az nagyon jólesett, köszönöm szépen.
Rengeteg bántást és sértést kaptam az utóbbi években, de ezek most már inkább " megkeményítenek",és egyre világosabban láttatják velem azt, hogy igenis minden fájdalmat-sértést ki kell beszélni az embernek magából, és érdemes könyörtelenül őszintének lenni, mert ez ad egyfajta tartást és némi kevés kis önbecsülést.
A sok éven át erőszakkal magunkba fojtott, látszólag eltemetett keserűség, sértettség, és meg nem értettség ugyanis óhatatlanul megbosszulja magát...és 25 év után már nem igazán lehet vele sokmindent kezdeni.
Írjatok, szívesen fogadok én is bármiféle "útmutatót",- most éppen az egyik nagyon rossz periódusomat élem.
Üdv mindenkinek: Bolondfáni
Iszonyatos betegség ez, amely nagyon meg tudja keseríteni egész családok életét. Nekem mindkét nagymamám depressziós, anya nagyon súlyosan (mániás depresszió+személyiségzavar), évek óta pszichiáter, gyógyszerek, kórház, stb...
Depresszióssal együtt élni sem a legegyszerűbb dolog, fontos szeretettel és türelemmel fordulni felé, ráhagyni bizonyos esetekben dolgokat és nem erőltetni semmit. Nem kell próbálni felvidítani, sétálni hívni, és hasonlók, pedig az embernek ilyenkor rögtön ez jutna eszébe. De egy igazán depressziós beteg a mélypontoknál erre nem képes, ha csak erőltetjük, akkor kudarcnak fogja fel, és azt látja, Ő egy csődtömeg, hiszen az ágyból sem képes még kimászni sem.
Csak ezt nem mindig könnyű megtartani, sajnos én nyáron például elég nehezen viseltem anya "lennti" szakaszait, sokszor voltam feszült és ideges, de nagyon próbáltam akkor is visszafogni magam Vele, tudom, hogy erről Ő nem tehet.
Az idegösszeomlást, pszichiátriát megjártam én is, bogyókat is szedtem, bár hál Istennek nem sokáig. Pszichológus és pszichiáter szintén rendszeres program volt. Sajnos szerintem nagyon kevés Magyarországon az igazán jó szakember, ha mégis akad, az egy átlagembernek megfizethetetlen óradíjjal dolgozik. Én hál Istennek kijöttem ebből, megvannak nekem is a mélypontjaim, mint mindenki másnak, de ennél nem több.
Bocsi, a világért se akartam ráderőszakolni a dilidokit... ha még nem voltál sehol, jól teszed hogy pszichiáterrel kezded.
Még azt tudnám javasolni, vegyél a témáról szóló irodalmat, mert a könyvekből is remekül felmérheted a lelki állapotodat, ahhoz még szakember se kell.
Ráadásul sok kérdésre megnyugtató választ kaphatsz belőlük.
Nekem nagyon bejött- szerintem érdemes egy próbát tenni ezzel is. :) Üdv: Bolondfáni
Nem tudom magam felmérni, hogy mekkor a gond, csak azt látom, hogy a családom is kicsit kezd kész lenni tőlem, meg a párom sem fogja sokáig tűni a dolgoaimat, már lassan másfél éve tűri, de nem lehet a végletekig, akármilyen megértő is.
Úgyhogy először csak egy kis gond felmérés, mert lehet, hogy csak túl szeszélyes vagyok és pesszimista.
Persze, próbáld meg, hátha szerencséd lesz.
De ha komolyabb bajok vannak a lelkeddel, akkor lehet hogy jobb volna a pszichiáter, nem gondolod???
Nem vagyok ugyan szakember, de szerintem Te nem mániás vagy, csak egy érzékeny lélekkel megáldott kamasz leányzó, aki keresi önmagát és a helyét a világban...
Én már rég voltam 17, de arra még jól emlékszem mennyit bőgtem és röhögtem minden előzmény nélkül,akár napjában többezerszer is. :)
További ajánlott fórumok:
- Stressz, szorongás, pánikbetegség, depresszió?Gyógyszer nélkül van megoldás?
- Gyógyszerfüggőség, depresszió, szorongás, pánik... van kiút!
- Egy kedves szó a depresszió ellen
- Szülés utáni depresszió 2014
- Mindent elvesztettem a depresszió miatt
- Teljesen egyedül elszigetelve egy másik országban. Depresszió. Nem tudom, hogy mi segítene