Dalszöveg - lánc (fórumjáték)
Sohase mondd, hogy túl vagy már mindenen.
Sohase mondd, hogy tovább már nincs nekem.
Mindig van új és még újabb, hát várd a csodát,
De sohase mondd, hogy nincs tovább.
Sohase mondd, hogy túl vagy már mindenen.
Nem jöhet új az életben hirtelen.
Sohase mondd, hogy vége, hogy nem érdekel,
A mindenen túl a minden jön el.
Sohase mondd, hogy vége,
Csak azt mondd, hogy ennyi megérte.
S ha megérte, jöhet egy pont,
Mit mondanod kell, ó, mondd!
más ez a szerelem,
más ez az ölelés,
nem kell több idegen,
kit elsodor a feledés...
... gondolom.
Szívemben hordom rejtve csendesen bánatom, bánatom.
Ó meddig büntet még az életem, nem tudom, nem tudom.
Keserű a bánat, keserű, de elfojtom én,
Valahol még vár egy kis remény.
Dalolok a fényről, dalolom, hogy ez kell nekem,
Dalolom, s tán lassan elhiszem....
Látod így volt írva sorsunk
Most élünk végre, nem csak álmodunk!
Két kis fűszál dús fák között
Két kis porszem hegyek mögött.
Völgyek mélyén két kisvirág
Mérhetetlen boldogság!
Ezek vagyunk mióta csendben
Enyém lettél és én tiéd.
Mikor másra nem süt a napfény
Nekünk akkor is ragyog az ég!
Két összeillő ember,
fénylő,tágra nyíló szemmel...
Minden évben eljön ez a nap,
mikor szívem könnyedén meghasad.
Felidézi régmúlt kellékeit,
szeretteink képét emlékeit.
Fejemben száz gondolat kering,
szólnék, ha valaki hallaná megint.
Eltöltött, boldog, életvidám órák,
visszaköszönnek az itt hagyott rózsák.
Ha a bánat bibliája betemet,
vérző szívem egyszer beheged.
Utat nyit szebb világ felé,
angyalok szállnak majd elé.
Virágszirmok hullnak a mennyből,
gyertyák fénye látszik fentről.
Hozzájuk fűzött kegyes imánk
csillog, mint a fényes szilánk.
Földhöz köt halandó testünk,
hisz porból lettünk porrá leszünk.
Nem melegít a hold fénye,
fázom a csillagok alatt,
hazatalál minden lélek,
akiért gyertyát gyújtanak.
Lángra kapnak a szívemben
sajgó kis emlékparazsak,
nem adhatok már egyebet,
mint gyertya fényét, szirmokat.
Így hát évről évre
ezen a napon, mi
lelkemből megmaradt,
mindent, mi úgy sajog,
temetői gyertyák
máglyájára dobom.
Legyen övék a fény,
enyém a fájdalom.
Gitár pendül halkan
kíséri lágy dallam
az emlékek képe
száll a fellegekbe
tenger fodra üdén
reng a víz tükrén
ide-odacsobban
a gondolatfonal
rebbenő madárraj
vele száll a sóhaj
ó ha itt lennétek
szebb lenne az élet
úgy lenne jó élni
gyöngéden ölelni
hol a szerető szív
bárhol van hazahív
él bennem a vágy
otthonra talál
én hiába keresem
nélküled nem lelem
tovatűnt otthonom
halkan eldalolom
pihenő csend ölén
szellő szárnyán gyöngén
lebegve tovaszáll
valaki hazavár
nem hallja senki sem
felhők közt megpihen.
Lent néma csend, hol szív már nem dobog,
Ma mind velük vagyunk, lelkünk fáj s zokog.
Mécsesek lángja világít őértük,
Utólag bánjuk, ha volt is ellenük vétkünk!
Virággal kezemben könnyekkel küszködöm,
Ez a nap senkinek nem öröm.
Napjaim nélkülük olyan üresek,
Kedves édesanyám, édesapám-testvérem,
Sohasem feledlek.
Csak nézem a magas kékséget
Vagy este a szép csillagos fényességet.
Vajon hol lehetnek, létezik-e másvilág?
Csak remélni tudom, hogy ott van a boldogság.
S nyílik sok gyönyörű, színes virág!
Kimegyek a temetõbe,
Ráborulok egy sírkõre,
Ráborulok egy sírkõre,
Az anyámnak sírkövére!
Kelj fel anyám a sírodból,
Nézd meg mi lett a fiadból,
nézd meg mi lett, sej a fiadból,
Kelj fel anyám a sírodból,
Nézd meg mi lett a fiadból,
nézd meg mi lett, sej a fiadból!
....lelkemből égnek.
Nem búcsúztál, csak elmentél
Dalok a szélben örökké élnek,
Egy fájó hang, mely elkísér.
Dalok a szélben,már örökké élnek.
..Dunáról fúj a szél,
szegény ember vígan él,
Dunáról fúj a szél...
Piros rózsák beszélgetnek, bólintgatnak, úgy felelnek egymásnak.
Találgatják, hová jutnak, mely sarkába ennek a nagy világnak.
Szép asszonynak hókeblére, vagy egy gyászos temetésre,
Koszorúba fonják?
Vagy talán az éjszakában, valahol egy kis kocsmában,
Egy szép lányra szórják.
És egy napon útra kelnek, ágaiktól búcsút vesznek a rózsák,
Mert énnekem virág kellett, letéptem egy holdas este száz rózsát.
Piros rózsák illatával, halkan síró muzsikával,
Üzenem tenéked:
Szegény vagyok, semmim sincsen, a száz rózsa minden kincsem,
Add érte a szíved!
Emlékszem még,
Jut még eszedbe a múltunk.
Szép volt,de szép
Minden perc üdvöt kínált.
Emlékszel még,
Egymás szívére borultunk.
Emlékszel rá,emlékszel még
Bűbájos álom de szép
Szép volt,de szép!
nálad lenni újra,
jó lenne,
két karodba bújva,
jó lenne,
arcodhoz simulva,
jó lenne.....
Zúgtak a harangok, vasárnap volt,
és küldtél felém egy végső mosolyt.
Ez volt a búcsúzás, éreztem én
és azután elmentél könnyedén.
Te rongyos élet,bolondos élet!
Mitől tudsz olyan édes lenni,mint a méz?
Te rongyos élet,bolondos élet!
Leszokni rólad,Istenem milyen nehéz!
Nem volt semmi nagyravágyás bennem,
Nem is lett volna soha talán.
Tudom, hogy most intőt érdemelnék,
Ha osztályoznák az életet,
De mindig kettőn áll a vásár,
És az útelágazásnál szívem megtévedett.
Mások vittek rossz utakra engem,
De most az élet kijózanít!
..lássuk ki lesz a párja,
lássuk kit szeret a legjobban
azzal forduljon gyorsan...
Ördögből angyal lehetnél, lehetnél,
ha engem jobban szeretnél, szeretnél.
Nem árulok zsákbamacskát,
jól esik, ha megcsókolsz.
Mégse gondold azt, hogy ezzel
mindent bepótolsz!
Nem kívánom azt, hogy bókolj!
Régimódi mért lennél?
Néha mégis oly jól esne,
hogyha becéznél!
...idegen jár az éjszakában
Csatangol,bolyong az utat járva
Lábuk meg-megáll
Talán most jön Ő...
Dehogy is zörögtem,
Dehogy is zavartam.
Hisz volt nékem is tavasz,
Akácvirágzás is
Sepertem eleget
Seperjen már más is.
De szeretnék egyszer
Mindent elfeledni
Bánatok utcáján
Fütyörészve járni!
Ne nézzen úgy rám a gyönyörű szemével,
a tűzzel játszani, jaj, nem szabad!
Ne fogjon úgy át a remegő kezével,
a szívnek húrja van, és elszakad.
Más nem is kell nekem te vagy a szerelmem
minden álomban rám gondolsz kedvesem!
Rád gondolok éjjel rád vágyom nappal hódítsd meg a szívem szerelmes szavakkal ,egy végtelen álom gyere el értem mi ketten örökre a mennyei fényben.....
Tedd rá nyugodtan a kezed
Én felszívódok mint a köd
És elrepülök
Szeretem azt a nőt
Aki melletted lettem
A lebegő hajnali fényt
Mikor ébred a nap
De téged nem
Befordultam a konyhába,
rágyújtottam a pipára,
a pipám javában égett,
nem is mentem én avégett...
Kisfiam, de szép volt játszanom veled,
Kisfiam, de rég volt, hogy átöleltelek.
Menj a boldogság felé hosszú úton,
Nézz az ég felé néha majd.
Menj az álmaid felé, föntről súgom,
Hogy kerülhetsz el minden bajt.
Kisfiam, csak játssz még, vigyázok reád,
Kisfiam, csak játssz még,
Játssz tovább.
Játsszuk el azt, hogy elbújtam, s nem találsz reám,
Játsszuk el, mit eljátszottunk már.
Játsszuk el, de most úgy, hogy mindig megtalálsz,
És karjaidba zársz.
Álmod száll..
Kisfiam, csak játssz még, vigyázok reád,
Kisfiam, csak játssz még,
Csak játssz tovább,
Csak játssz tovább.......
Nótámat játsszátok, mert abban a szívem, lelkem van.
Öröm, vagy bánatért, ide jön az ember mindig hozzátok,
Cigányok, barátok, de csuda jó kedvet csináltok!
Öröm, vagy bánatért, ide jön az ember mindig hozzátok,
Cigányok, barátok, de csuda jó kedvet csináltok!
Domboldalon áll egy régi kunyhó,
hol százezerszer átölelt karom..
senki nem jár mostanában arra,
pókháló van már az ablakon.
Dalold el ezüst gitár, szívemnek sóhaját.
De jó lenne szeretni, gondtalanul nevetni,
Az egész élten át.
Dalold el ezüst gitár, lelkemnek bánatát,
Járkálok a tavaszban, olyan csodás tavasz van,
Szerelmet mégsem ád.