Bölcsi 2 éves kor alatt (beszélgetés)
Sziasztok!
Nekem is 16 hónaposan ment bölcsibe a fiam, és ő is szopott még akkor. Szerintem nem lesz semmi gind, csak gyorsan kell beszoktatni. Akkoriban az volt a gyakorlat, hogy egy hétig még végig ott volt a bölcsiban anyuka, majd a másidok héten egyre hosszabb időre elment.Én ezzel már akkor sem értettem egyet, mert azt láttam, hogy amíg ott van anyuka minden OK, aztán második héten jönnek a gondok. Szerintem jobb, ha a gyerkőc úgy szokja meg a bölcsit, hogy nincs ott anyuka, viszont van egy csomó új játék, meg más gyerekek akikkel lehet játszani.
Én első nap ott voltam 2 órát aztán mondtam a gondozónőnek, hogy lenne egy ki elintéznivalóm, próbáljuk meg, hogy mit szól hozzá a gyerkőc, ha elmegyek. Szóltam a kisfiamnak, hogy anyucinak el kell intézni valamit, de ő csak nyugodtan játszon, majd jövök. És semmi gind nem volt. Fél óra mulva visszamentem, de a bölcsis néni integetett, hogy menjek el nyugodtan. Kicsifiam boldogan játszott a bölcsi udvarán a többiekkel. A harmadik napon már ott is aludt.
A szoptatást különben ne hagyd abba, reggel és este még nyugodtan lehet szoptatni, legalább kap egy kis immunerősítőt. Az enyém is amíg szopott, nem kapott el semmit, és utána sem volt szinte sose beteg! :-)
Azóta már gimis (15 éves), és állítom, hogy SEMMI baja nem lett a bölcsitől! :-)
Így van, sírás nélkül nem megy, vagy ritka.
Hú, tuti én is zokogni fogok. Nagyfiúnál oviban is.... :)
Kisfiam másfél évesen kezdte a bölcsit. Imádja.
Egy-egy hosszabb hétvége vagy nagyobb szünet után kicsit sírósan megy be, de ez csak addig tart, amíg meg nem lát az ablakban integetni.
Minden nap úgy válunk el, hogy "Délután jön anya/apa/papa."
Gondozónőkre nincs panasz, nagyon szeretik a fiam, és ő is őket.
Szerintem a szülőket jobban megviseli a beszoktatás. Nálunk legalábbis a gyerek apját jobban megviselte (ő szoktatta be, nekem dolgozni kellett).
Én is félek nagyon tőle, de engem majd a munka lefoglal talán. Várom majd hogy sikerül nektek. Sok sikert!:)
Ő el van másokkal egyébként?
Boldog babavárást! :) kíváncsi vagyok hogy alakul majd nálatok :)
Elhiszem hogy aggódsz. Valóban vannak negatívumok is, de nekem mindíg mindenki azt mondja több a pozitív.
A gondozó néniket már ismerem. Nagyon kedvesek , aranyosak, szimpatikusak is. Csak jót hallotam róluk mindenkitől.
Valóban biztosan sokat számít, hogy ők milyenek.
Sziasztok! Kislányom 20 hónapos lesz szeptemberben, kezdjük a bölcsit 1-jén, én megyek utána vissza dolgozni.
Nagyon kíváncsi leszek, miatta nem félek, bár ha otthon vagyok, nagyon anyás, de egyébként nyitott, barátkozós kis csajszi. Én szerintem nehezebben fogom tudni megélni a változást.
Sziaaztok Kedves szülők!
Kisfiam 16 hónaposan október végén kezdi a bölcsit. Vissza kell mennem dolgozni, vagy félő később nem tudok. Sajnálom, nem szívesen viszem már ilyen korán bölcsibe. Nagyfiam csak ovis volt. Szóval semmi tapasztalat. Piciről tudni kell, szopis mindíg, anyás, mint minden fiú majdnem. Csak apával van el 1-2 órát. Ami normális is szerintem még. Innen indulunk neki. Bennem óriási aggodalom, félelem van. ( tudom ő ezt nem érezheti) Hasonló cipőben járó anyukák tapasztalatait várom. Akik már átélték, vagy csak ezután fogják. Beszélgessünk róla itt is. :)
További ajánlott fórumok:
- Egy évesen bölcsibe
- Bölcsi vagy otthon gyesen, 2 éves kor után?
- Milyen vitamint javasolnátok 2, 5 éves gyereknek a bölcsi megkezdése előtt?
- Mennyi idő alatt szokják meg a kicsik a bölcsit?
- Bölcsi beszokás alatt harap a gyerek
- Szerintetek mennyi idő alatt szokik vissza a kislányom a bölcsibe? Háom hétig beteg volt és most nem akar menni pedig nagyon szeretett járni