Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Bepisilés az óvodában fórum

Bepisilés az óvodában (beszélgetős fórum)


2015. márc. 23. 17:26
Köszönök szépen minden hozzászólást. Kislányomat 4 napon keresztül hagytam ott a délutáni alvás idejére is. Mint azt leírtam, nem vette könnyen az akadályt, épp ezért ahogy ti is mind javasoltátok, nem erőltettem a dolgot tovább. Én is sokat őrlődtem miatta, de így mindketten megnyugodtunk. Ő is szívesen megy reggelente oviba azzal a tudattal, hogy ebéd után ott vagyok érte. Kihasználjuk azt a kevés időt, amit kettesben tölthetünk, amíg a kistesó meg nem érkezik.
19. *Csajszi* (válaszként erre: 3. - Lilkaművek)
2015. márc. 6. 08:20

En ugy latom a lent irtakbol, hogy meg nem kesz (mentalisan) egesz napot ovodaban tolteni. En nem eroltetnem, szerintem azzal, hogy most nem akarod hamar feladni, esetleg tobbet artasz hosszutavon, mint amit most nyernel (HA hozzaszokna a bent alvashoz).

En is, mint legtobben, delben hazahoznam mar hetfotol, ez ugy tunik egy lelki terror a kicsi lanyodnak. Nem lesz konnyu neked, ahogy kozeleg a szules - tudom, mert nekem kevesebb, mint masfel ev van a 2 gyerekem kozott es semmi segitsegem nem volt egyikkel sem (kulfoldon elek), de sosem hagynam a gyerekem szenvedni csak mert nekem nehez eljarni erte. Ha meg nincs kesz ra, szerintem idot kell adni neki, megerik majd ra.

18. trapiti (válaszként erre: 16. - Lilkaművek)
2015. márc. 5. 14:51
Akkor valószínűleg júniusban összevont csoport lesz. Nekem az a tapasztalatom, hogy általában nem jön be a gyerekeknek, jobban szeretik ha a saját csoportban a saját óvónénivel vannak, főleg a kicsik. De ezt majd úgyis meglátjátok (ráadásul az ovi sem lesz oda valószínűleg az ötlettől, hogy otthonlévő anyuka gyereke összevont csoportba járjon a nyáron).
17. anya4005 (válaszként erre: 13. - Lilkaművek)
2015. márc. 5. 14:50

Ahogy más is írta,akkor még megoldás az ebéd utáni hazahozatal. Elhiszem,hogy nem akarsz engedni a gyerek akaratának,ezzel nincs is baj,de nagyon nagy lelki törés ám nekik,hogy megfosztják őket a tróntól. Az én fiam baromi nehezen viselte,csak mostanság kezdi felfogni,hogy a kisöcsi nem lízingelt cucc,nem adhatjuk vissza,hogy nem kérjük,és inkább játszik vele (meg öli is néha). Pedig 4,5 éves már a nagy,3 a kicsi.

Ha úgy gondolod,várj,mert amit írsz,azt támasztja alá,hogy magát az ovit nem veszi büntetésnek,tehát elképzelhető,hogy leáll a dologról.

Amúgy lehet,hogy jó lenne kistesós meséket,filmeket nézni (nálunk a Nicsak ki beszél még? jött be).

2015. márc. 5. 14:33
Nálunk ovizárás most július végétől van. A nyár nagy részét biztos is, hogy itthon fogja tölteni, meg nagyszülőknél. Ez számomra sem kérdés. nemsokára megyek érte, holnap meg délben elhozom, eleve így volt köztünk a megállapodás, hogy péntekenként hamar érte megyek. Majd megírom a fejleményeket. Köszönöm az eddigieket.
15. trapiti (válaszként erre: 14. - Lilibe)
2015. márc. 5. 14:27
Igen, szerintem is ez lenne a legjobb megoldás.
14. lilibe
2015. márc. 5. 14:25
Én a nyári szünetig délben hazavinném, nyáron nem vinném egyáltalán oviba, és majd csak szeptembertől altatnám az oviban. Akármennyire is szeret oviba járni, a nyár az nem olyan, összevont csoportok, más óvónők ésnagyon jól tudják hogy sokan otthon vannak a nyári szünetben, plusz ez megspékelve eegy kistesóval, akivel osztozkodni kell hirtelen anya szeretetén és figyelmén... Ráadásul szerintem könnyebb nyáron ha nem kell időben fel kellni, sietni az oviba, majd délután sietni érte. De ez az én vélemnyem.
13. Lilkaművek (válaszként erre: 12. - Anya4005)
2015. márc. 5. 14:00
Bölcsibe nem járt, itthon voltunk együtt. Magával az ovival nem volt gond, délelőtt nagyon jól elvan, játszik a többiekkel, élményekkel tér haza, állandóan mesél, verseket, dalokat mond, szereti az óvónéniket, itthon is rendszeresen játszunk ovisat. Úgyhogy az oviból semmiképpen sem veszem ki, mert látom, hogy igényli, szereti. Csak az ottalvás a necces, de még csak 4. napja próbálkozunk vele. Amellett, hogy én is nehezen viselem ezt a helyzetet és emésztem magam, őrlődök, mérlegelek napközben, úgy gondolom, hogy ha most nem adok még pár napot magunknak a beszokásra, akkor azt fogja érezni, hogy az anyja bizonytalan, hogy engedem egy ilyen helyzetben őt dönteni, az ő akarata érvényesül és már így is elég makacs és akaratos. Rendesen csatázik a szívem és az eszem, épp ezért köszönök minden hozzászólást, észrevételt. Nem könnyű anyának lenni, pláne ha még jól is akarja csinálni az ember :)
12. anya4005 (válaszként erre: 9. - Lilkaművek)
2015. márc. 5. 13:45

Mindenképp olyan érzése van az embernek,mintha azért adnád oviba a nagyot,mert jön a kicsi és neked így könnyebb! Valószínűleg ő is érzi ezt! A helyedben kivenném az oviból,várnék szeptemberig,addig a kicsit is megismeri,megszokja,látja,mi lesz otthon,míg ő "dolgozik".

Nálunk is 1,5 év van a gyerekek között,és bár beirattam a nagyot bölcsibe,hogy vissza menjek dolgozni,ahogy megtudtuk,hogy jön a kics,le is mondtam a helyéről,és itthon maradt velem,végül nem is lett bölcsis,csak ovis,mert nagyon igényelte a gyerekeket!

2015. márc. 5. 12:55
Amúgy a gyerekek nem hülyék, így is a tesóhoz fogja kötni...
10. trapiti (válaszként erre: 9. - Lilkaművek)
2015. márc. 5. 12:54

De június végén már ovizárás van, vagy legalábbis összevont csoport. A gyerekért meg délután is menni kell akkor is ha ott a kicsi... szerintem ráérne szeptembertől ott aludni.

Ha amúgy minden rendben az óvodában, akkor a pszichológus is ezt fogja mondani, legyen veled amennyit csak lehet ha ez jelenti a biztonságot.

9. Lilkaművek (válaszként erre: 6. - Viva70)
2015. márc. 5. 12:49
Most még megtehetném, hogy hazaviszem délben, mert június végére várjuk a kistesót. De ha már nehezebben fogok mozogni, vagy ha megszületik a pici, nem fogok tudni érte járni mindig. Azt meg nem akarom, hogy az oviban alvás kezdetét ahhoz kösse, hogy megszületett a kistesó. Szeretném, ha addigra megszokná és elfogadná. Így is épp elég trauma lesz neki a kis jövevény, ebben biztos vagyok.
2015. márc. 5. 12:47
Ha nem nagyon fontos bent lennie, én hazavinném ebéd után.
7. Lilkaművek (válaszként erre: 5. - Bichi)
2015. márc. 5. 12:46
Itthon sosem pisilt be a délutáni alvásnál. Van óvodapszichológus, de keressem fel most azonnal, vagy adjak még egy kis időt magunknak?
6. viva70 (válaszként erre: 3. - Lilkaművek)
2015. márc. 5. 12:45
Ha megoldható, akkor én hazavinném délben. A foglalkozások úgyis délelőttönként vannak. De, kiscsoportban annak sincs túl sok jelentősége még. Amikor tehettem én mindig hazavittem a lányomat anno. Pedig soha, semmi gond nem volt vele. Nekünk jobb volt úgy. Igaz, nekem csak egy gyerekem van.
2015. márc. 5. 12:44
Nincs véletlenül óvodapszichológus nálatok? Az sokat segíthet, mert biztos, hogy lelki problémája van. Gondolom eddig nem volt bepisilés a délutáni alvásnál...
4. Lilkaművek (válaszként erre: 2. - Katinkaboszi)
2015. márc. 5. 12:42
Köszönöm a gyors választ, de az esetünkben egyértelműen lelki okokról van szó, csak a kérdést nem akartam túl hosszúra fogalmazni :)
2015. márc. 5. 12:40
Kérdező vagyok: kislányom szeptember közepén kezdte meg az óvodát, mondhatni zökkenőmentesen. Már 1 hét után ott akart aludni, de jött egy kis betegség, így csúszott az ott alvás. Végül azt is megkezdtük, nem is volt vele gond. Majd egyszer csak egyik napról a másikra nem akart ott aludni, közölte, hogy az borzasztó, reggel sírt, hogy ne menjek el. Hozzá kell tennem, hogy akkor ő még nem tudta, hogy babát várok, de mivel nagyon nehezen viseltem a terhességem korai szakaszát, ez rá is hatással volt. Aztán jött az őszi szünet, elmondtuk neki is a nagy hírt. Na persze ettől kezdve nagyon anyás lett, 3 hétig nagyon nehezen maradt ott az óvodában, nem akart engem elengedni. Délben mindig mentem érte. Ez a helyzet mostanra rendeződött. A héten kezdtük a délutáni oviban alvást. Sejtettem, hogy nem lesz könnyű neki. Lefekszik aludni a többiekkel, de szerintem nem alszik semmit, pedig itthon 2 órákat is aludt délutánonként. Eddig minden nap bepisilt az ovis ágyikójában. Ha kérdezem tőle, hogy ott akar-e aludni, azt mondja nem, de ha tényként mondom neki, hogy ma ott alszik, akkor elfogadja, reggelente vidáman készül, délután vidáman mesél az oviról. Tegnap alvásidőben elkezdett keservesen sírni, utána be is pisilt 2szer. Itthon kérdeztük miért sírt, azt mondta attól félt, hogy nem megyünk érte. Az sem segít, hogy a legjobb barátnője délben hazajár. Az óvónénivel beszéltem, ő azt tanácsolta, adjunk még neki egy hetet és meglátjuk, javul-e a helyzet. Esetleg van valaki, aki hasonló helyzetet élt át gyermekével? Várok tanácsokat, ötleteket, mivel segíthetnék a kislányomnak, hogy mielőbb rendeződjön a helyzet.
2. Katinkaboszi (válaszként erre: 1. - Lilkaművek)
2015. márc. 5. 12:39

Először is, nézess vizeletet, lehet fel van fázva.

Aztán ha semmi baj, el kellene vinni gyerekpszichológushoz, aki ajánlani szokott pár dolgot.


A lényeg, ne maradjon így, ha megfázott, azért történt, nagyon fájdalmas lesz neki egy idő után, főleg mert az oviban nem tudnak odafigyelni arra, hogy eleget igyon.


Ha más zavarja és ettől történt a dolog, fontos minél hamarabb a lelkét is meggyógyítani.

2015. márc. 5. 12:32
Bepisil az óvodában, mit tehetek, hogyan segíthetek neki?

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook