Belefáradtam az egyedüllétbe... (beszélgetés)
húztunk is el onnan, amint csak lehetett
amúgy nem rossz, csak baromi nagy a szegénység:(
Nógrád megyét én is ismerem. A fél életemet ott töltöttem:)
salgótarján. hát nem egy jó környék. persze elhiszem hogy mást tapasztaltál, de az is igaz hogy még mindig nagyobb arányban szülnek hamar a fiatalok. sajna. lehet megélhetés miatt, vagy véletlen terhes lett. fene tudja.
A nógrádi részt nem ismerem. Baranya, Komárom, Hajdú-Bihar és Csongrád megyéről tudok beszélni, városokról.
én most pesten, de eddig nógrádban laktam
Nem jellemző. Én így voltam és a kivételek közé tartoztam. Na jó, a nagy se volt még 17.
Miért nem hiszed el, hogy mást tapasztalok, mint te? Te merre laksz?
persze, mert a kicsi gyerek a második egy harmincöt éves anyukának, de azt nem beszélik hogy a nagy meg közben 17:)
nekem leesett az állam mikor a kicsi még ovis volt, és beszélgettünk egy anyukával.mesélte mikor rácsodálkoztam hogy 34 éves és ilyen kicsi a gyerek. mondta, á nem, van nagy is, aki 17... pff...
Megkérdeztem egy barátnőmet, vidéki nagyvárosi oviban dolgozik, ott is 30-on túli az anyukák jelentős része.
Nem vagyok pesti, dunántúli és alföldi várost ismerek kicsit jobban.
vidéken kisvárosban, faluban élő nőket össze sem lehet hasonlítani a pestiekkel. éltem vidéken, pesten egyaránt. vésni lehet a különbséget. pesten kitolódhat a gyerekkérdés, mert sokkal több a munka is. míg vidéken ahol az emberek nagy százalékának nincs lehetősége dolgozni a gyerekszülésbe menekül
Ez igaz, sokkal több a lehetőség.
jó, mert valószínű pesten élsz. pesten teljesen más a helyzet, mint vidéken. összehasonlíthatatlan.
Kis falvakban ritkán járok, városban pedig nem ez a helyzet. Óvodában, bölcsiben az anyukák nagy része nem 20 éves, akkor sem ha első gyerk. Sokkal gyakoribb a harmincas.
én sem, de volt olyan ismerős aki volt.elvált, otthagyta az asszony, és neki itélték a gyereket is.mármint a férjnek. ott talált valakit, szerintem kínjába pótanyának
Még sosem voltam netes társkeresőn és nem is érint engem ez a dolog.
De erről az a véleményem, hogy olyan paraméterű hölgynek akire a fórum létrehozója is áhítozik nem kell társkereső oldal. Őt megtalálják anélkül is .
Ott inkább olyanok keresnek, -mindkét fél részéről-akik valami miatt nem tudnak kapcsolatot teremteni a másik nemmel.
hát pont nem.sőt , ha megnézed a vidéki falvakat, te is láthatod hogy a legtöbb nőnél csak a gyerekvállalás hoz megélhetési forrást. és itt most nem elsősorban a romákra gondolok.nincs munka, kikerül az iskolából, és jön a gyerek, mert mást nem tud csinálni
Adtam fel de semmi eredménye nem volt. A neten nem kelendő aki átlagos kinézetű ffi—ként.
Hát nem álmaim netovábbja egy lelépett férfi gyerekével foglalkozni aki meg lehet vígan k_rogat egy huszonévest. Én meg legyek boldog a lerobbant idegbeteg asszonnyal meg a porontyokkal. Persze jön a nem pótapát keresek duma, de ez nem igaz.
és te csak böngésztél vagy adtál is fel hirdetést?
"ma már a legtöbb nő már épphogy betölti a huszat gyereket szül" Te hol látod ezt? Szerintem pont ellenkezőleg, kitolódott a gyerekvállalás ideje.
Igen.
Zsíros lógó haját fogja csapkodni a szél, miközben kitrottyosodott macinaciban, fásultan és némi bajuszkával lohol le egy liter tejért a sarki kis közértbe.
azt nem tudom.az a baj hogy annyi a fiatalon elkapkodott házasság, hogy a legtöbb válás emiatt is van. annyira rohannak, hogy azt hiszik mindent azonnal kell.persze nem jön be a kapcsolat, valamelyik fél kikacsint, válás, és akkor vége.
Harmincöt. Nem, volt pár katasztrofális nőszemély.
Szerintem is hagyd. Minél jobban akard, annál kevésbé fog összejönni.
Találhat, de feltehetőleg az a nő már minimum egy kapcsolatot a háta mögött hagyott, ahonnan gyerekek is lehetnek. Kérdés, hogy ez nem kizáró ok-e.
nézd, akkor azt tudom mondani, hogy hagyd. nem tudom mennyi idős vagy,de szerintem majd csak jön az igazi.
egyik netes társkereső sem jött be?
ez így van.és minél idősebb valaki annál kisebb az esély hogy korban hozzáillő nőt találjon aki nem foglalt. vannak függetlenek, de azok még kicsi fiatal kislányok. mert ma már a legtöbb nő már épphogy betölti a huszat gyereket szül
nem, mert 100-ból 2 a normális, ők meg foglaltak ;)
További ajánlott fórumok: