Beigazolódott Down-kór, terhességmegszakítás a 23. héten (beszélgetős fórum)

Szívemből szóltál Tulipán.

Azoknak aki robbanószer jelet küdenek, köszönöm szépen.

Érdekes nekem még soha nem jutott eszembe csak azért mert más a véleményem.

Ja olyanok küldik akik itt nem szólalnak meg.

Kedves kíváncsiskodó, gyere, és mondd el a véleményed, azért mert nem egyezik a mienkkel, azért még az vélemény, és tisztelhető vélemény.

Nincs egyébként semmi gond azzal, hogy van aki így van aki úgy gondolkodik.

Az egész terhesség erről szól, kivédeni nehogy down legyen.És ha valaki így érez hogy vállalni nem tudja, meg van a lehetőség arra hogy ez ne történjen meg. Engem ez a mérhetetlen nagy sajnálkozás, hogy jajj de szegény, el kellett vetesse, és a dankák leminősítése zavar. Hogy az a kismama van kiemelve, aki felelősen azt a döntést hozta , hogy elveteti, a már mocorgó babáját.

A természetnek van egy természetes szelekciója.

Ki vagyok én, és kik vagytok ti, hogy előre eldöntjük, ez jó ha marad, amaz menjen

Létezik , hogy ez a legnagyobb baj az életben?

Anyagi okok miatt? egyedülállóság miatt? Én amikor terhes lettem mindkét gyermekemmel átgondoltam ezeket.

És ne higyje azt senki, hogy bizonyos hibalehetőségeket kizárva, nem eshet pofára az ember később is.

Sztem inkább azzal kellene foglalkozni, hogy a down szindrómás emberek és más fogyatékosak is beépülhessenek a társadalomba, dolgozhassanak, mert tudnak (nincs tőlük jobb könyvtáras, jobb raktáros, fizikai munkás .

Mi baj velük? Tudom már... attól félsz hogy azon kell keresztül menned, amin nekünk a hozzád hasonló gondolkodáúak miatt. Amúgy köszönjük, hogy megbámuljátok, hogy lebiggyesztitek a szátokat, hogy rácsodálkoztok, hogy elrántjátok a gyermekeiteket, nehogy elkapjon valamit.

Akinek nem inge ne vegye magára.

Én mindennap belenézek a kicsi lányom szemébe, és már nincs olyan reggel, amikor aggódással kelnék, mert danka babám van.

Mert rajtam, rajtunk szülőkön múlik, hogy mi lesz belőlük. És most itt üzenjük mindenkinek, nem hagyjuk letaposni őket, nem hagyjuk más iskolába járni őket. Ott fognak ülni a tieitek mellett és lesznek olyan mázlisták az egészséges gyermekek, hogy kapnak igazi hamisitatlan szeretetet.

Ez csak mentegetőzés.Honnan tudod milyen anyagi háttér kell?Egészségeshez elég a kevesebb?

És mi van ha szülés után derül ki,hogy beteg?

Akkor mit fogsz csinálni?

Nem boldogulnál? Dehogynem.Mert imádnád.Mindent megtennél.

Segítség? Igen kell.De ha egyedül vagy akkor az egészségeshez nem kell?

Ellentmondásokba keveredsz saját magaddal.

Nem ítélkezik itt senki.Csak tud valamit amit te nem.

Downos baba,nem adatik akárkinek.Erre rájöttem.Bár nehéz volt mire kinyílt a szemem.

És mostmár értem miért nem vállalja valaki az amniot.Ő is az én gyerekem ,mint az egészséges másik.

Ezek után azt kívánom,hogy legyél nagyon boldog a babáddal.

Egy "egészséges" gyerekkel is adódhatnak gondok, ami pénzbe kerül. De ugyan már, aki ilyenre nem gondol, az ne vállaljon gyereket. De a gyereknevelés nem pénz, hanem szeretet kérdése. Jó kell hozzá pénz is, de nem az az elsődleges.

Nekem mindkét lányom "egészséges", ugyanakkor mozgásfejlődésük lelassult, így kezelésre hordom/hordtam őket nem kis pénzért, mert a TB nem állja a kezelés költségét.

Szép mondhatom.

Nem itélkezem, azok fölött akik elvetették, vagy el fogják, mert ehhez nincs jogom.

De azért kérjük szépen, van vagy két hozzászólás ebben a fórumban, ahol a down gyermek 6 éves koráig olyan makacs agresszív lett, hogy be kellett adni.

Ne szédítsetek már. Van egy ismerősöm akinek autista a gyermeke, ami teljesen más, ott amíg el nem érnek egy bizonyos kort, csak rombolnak. Nincs már függöny a házban leszaggatta a karnisokat, joghurtot, kakit ken a falra, fest vele, alkot.

És mégsem adják be, mert szeretik.

Ugyan már egészségesen született gyermekeknél ha kicsit később derül ki a baj születés után, az már nem akkora baj?

Mért nem üthetjük agyon őket, vagy ha megtennénk, mért gondolják bűncselekménynek? Ja hogy az más mikor még bent van pociban, igen tudom addig kell megszülni a beteg babákat, amíg nem képesek maguktól az életükért harcolni. Ha magára hagysz egy csecsemőt, ő életben marad?

Mi a határ? És már ne haragudjatok, de ti akik elvetettétek, vagy elvetenétek , a ti egészséges büszkeségeitektől, gyermekeitektől, hogyan várjunk empátiát, segítséget a mi beteg gyermekünk mellé? Oda fog ülni az én kedves kislányom mellé a bankban, és segít neki ha elakad? vagy kuncog rajta serdülőkorig, aztán az élet különböző szakaszában más és másként gondolkodik majd, de nem pozitívan

Hogy juthat ilyen eszembe hogy segítenie kellene? Mert úgy érzem nem az én beteg gyermekem tartozik az életnek, hanem a másik az egészséges , mert Őneki nem kellett fizetni az életért, de a beteg már megfizette az életben maradás árát. És ahogy elnézlek benneteket, egy életen keresztül fizetnie is fog.

Vetesd el, nem érdekel, elvetetted? nem érdekel, De kérlek ne sajnáltasd már itt magad, hogy milyen nehéz, mi sem tesszük, pedig nekünk is nehéz hidd el.

Te sajnáltatod magad, pedig " megszabadultál" tőle, mi dicsekszünk velük, mert büszkék vagyunk rájuk.

Anyagi okok?

Halljátok magatokat?

Nem stabil háttér?

Akkor miért szülsz?

Kérdezzünk mi is ilyeneket? vagy nekünk nem szabad? Még a védőnők is képesek, minket a beteg gyermek anyukáikat is fogyatékosként kezelni.

És abból amilyen felhívást tesztek, "vigyázzatok, hogy időben észrevegyétek" ebből az szűrődik ki, hogy aki nem teszi, az felelőtlen .

Persze ha azért akarom tudni hogy lélekben fölkészülhessek rá, az más.

Ezt én is bánom hogy nem tudtam előre.

Hogy kivédhessem a hülye csecsemősnek a szánakozó szurkáló modorát.

Hogy rögtön születése után csak vele foglalkoztam volna, ne kellett volna nézegessem, hogy vajjon tényleg beteg lehet.

Nézd meg a gyermekeim fényképét... szerinted melyik nem szeret élni? szerinted melyiket kellett volna csírájában elfolytanom? Mért? honnan tudom hogy az egészséges -épp elméjű a társadalom építésére képes értékes felnőtt lesz.

Felháborító, ilyen ellenkampány megy, aztán a véletlen megszületett down gyermekeknek kiállítást szervezünk, azért hogy a hasonlóan nevelt" egészséges" gyermekek megcsúfolják.

Gratulálok.

Te tényleg azt hiszed, hogy én azért írok le olyat, hogy a Down-os baba nem istencsapása, mert én gazdag vagyok????

Én ennél a negyedik babánál nem vállaltam az amniot, mert nem fogom vele veszélyeztetni az életét és tudom, hogy ha megszületik, akkor ő az enyém, és meg tudok akár egyedül is küzdeni vele, mert nem hagyom, hogy a kényelem és az önzés elnyomja a természetes ösztöneim!

azt írod, az ítélkezik könnyen, akinek van??? Szerintem mi szegényebbek vagyunk nálad. Nekünk fizuig 4 ezer van, a csekkek 130 ezer, hitel és adósság a köbön, mégis meg tudunk élni és nem azért mert felelőtlenül gyártottuk a gyerekeket, hanem mert tudunk lemondani olyanokról, ami tényleg nem létfontosságú!

Hogy jössz te ahhoz, hogy azt, aki az élet védelméről papol, azt olyannak állítod be, mint aki felelőtlenül dobálózik a szavakkal???

Nekem van fogyatékos gyerekem, és nem adnám semmi pénzért! Mert imádom és istenítem, de a magadfajta ezt ugyan honnan is tudhatná?

"azt mondják róluk, Isten a nyolcadik napon teremtette őket, azért hogy szeretet is legyen a Földön. "

Ezt a mondást évekkel ezelőtt olvastam itt a fórumon, és annyira megmaradt bennem, most hogy Gyurikánk elment, megkerestem, mert ott motoszkált a fejemben.

Ez a mondás 100%-ig, igaz, aki nem volt/nincs kapcsolatban down-os emberrel, az nem érti.

Az embereket sosem fogja érdekelni, hogy a down-osok nagy része önellátó, teljes értékű és BOLDOG, ők kiragadják azokat a kisebb százalékot, akik esetleg súlyosabb fogyatékossággal születnek. Ami viszont nem is lenne szűrhető, hisz az amnió is down-t céloz.

Elvetetik, mert szégyenként élnék meg. Egészséges utódra vágynak, akikre büszkék lehtnek. Ők azok, akik úgysem értik meg, hogy a Down-osokra is lehet büszke lenni.

Rengeteget megölnek, mert a felvilágosítás arról szól, hogy gyilkolni kell, hisz ők nem hasznos tagok és csak nyűg van velük.

Meg ugye féltik a kényelmüket. Valószínüleg kicsit többet kell költeni fejlesztére, de ezt inkább a szegényebb réteg vállalja be, mert ott nem azért jön egy gyerek, mert épp megengedhetik anyagilag, hanem mert akarják. Különbség.

Ezt az érzést csak azok tudják megfogalmazni, akik átélték, aggódtak, megijedtek, majd újra örülnek az életnek.

Sajnos itthon még mindig nem úgy állnak "ehhez a kérdéshez", ahogy kellene. Sokan lenézik, szégyenkeznek, szánalmat éreznek a danka babák miatt. Pedig nem kellene. Általuk, elfogadásukkal sokat változna a világ. Ugyanúgy, ha nem még jobban szerethetők.

Nekem nem danka babám van, de ismerek fantasztikus anyukákat, akiknek van. De nem down babák, hanem CSODA BABÁK és büszke vagyok arra, hogy ismerhetem ezeket az ANYUKÁKAT!

Az én ölemben éppen már nem ül,mert alszik az én kis szerelmem.

Igen az,mert olyan boldog vagyok,hogy magam sem hiszem néha.És a családom többi tagja is az.

A mi történetünk sem egyszerű.Sőt inkáb példátlan.

Genetika-negatív,afp-rendben,4dimenziós uh-kipipálva,és most jön a lényeg:amniocentézis-negatív!!!

Így vártam teljesen nyugodtan az én csodámat.

Aztán szülés után összeomlás.Down,súlyos szívproblémával.

A következő 4 hónap életem legnehezebb időszaka.

De most oda nem adnám semmiért,és el nem cserélném.

Igazi CSODA Ő. A mi szemünk fénye.Átvert mindenkit,mert jönnie kellett.Igen,ezt teljesen így gondolom.Ez nem véletlen.

Nem tud úgy mosolyogni senki,mint Ő,és örülni nekem,ha meglát.

Köszönöm!

Erre a fórumra most akadtam. Bátorítást kerestem a néha -néha még föllépő aggódásaim miatt.

Hát nem erre számítottam.

Le vagyok döbbenve. Hogy miért?

Mert ebben a pillanatban is itt ül az ölemben egy csodálatosan gyönyörű, szépséges kislány. Őneki az volt megírva hogy megszülessen, és életben maradjon.

Nagyon vigyázott arra nehogy kiderüljön, egy picit más mint az átlag ember.Meg akart születni, mert feladata van ezen a földön. Nem átlagos, sőt, csodálatomat harcolta ki a kezdeti ijjedség után, mert hatalmas erővel, hatalmas élni akarással, hatalmas szeretettel küzd azért, hogy ember számba vegye a világ.Hogy megmutathassa Ő nem egy pattanás amit időben ki kell nyomni, nem egy rák, amit korán el kell távolítani.Ő egy ember, olyan mint mi.....no nem ,tőlem biztos különb.

Én édesanyjaként is napról napra tisztelettel nézek rá, mert nem fizet úgy vissza, amilyen távolságtartással szerettem az elején. Feltétel nélkül szeret. Rajong.

Egy dologra rájöttem, ennek a hatalmas ellenkampánynak köszönhetjük azt a mérhetetlen ijjedséget, fájdalmat , gyászt amit akkor éreztünk amikor megszületett.

Mért is kellene minden beteg hajtást lemetszeni az emberiségről?

Mért a gyilkosok átlagosak? mégsem végeznek teszteket hogy kiírtsák, mielőtt ők írtanak.

A down szindrómás emberek lennének a leg veszélyesebbek ránk?

Elolvasva a fórumindító történetét, sokkal nagyobb fájdalomnak élném meg, ha időben "megszabadultam" volna a kislányomtól.

Értitek... a kislányom, az én édes kislányom....

de jó hogy nem tudtam, és még csak el sem kellett rajta gondolkodnom. Örülök neked kicsi hősöm.

Nem, de nem is kell, hogy beismerjék, én tudom, hogy a mi Gyurikánk teljes életet élt, igaz a maga szintjén, de boldog volt, s sokszor sokkal okosabb, mint más emberek.

Ő 52 évet élhetet, amit az orvosok "csodának" mondtak, hisz elég sok társult betegsége volt, de azt mondták a családunk, a szeretet tartja életben, a szerető család az, amiért így élhetett. Valószínű egy otthonban Ő se élte volna meg még a 30 évet se.

Tudom miről beszélek mert nem messze tőlünk a határnál van egy eldugott falu, ahova a "gazdag" és nem gazdag szülők "elzárják" a gyermekeiket (most nem a teljesen súlyos gyerekekről beszélek), jártam ott és tudom egy nevelő össze nem hasonlítható egy családdal. Arról nem is beszélve, hogy mi mindig úgy kezeltük, mint egy 6 éves kistestvért, aki a család kedvence volt. Na mindegy, ezzel csak azt akartam mondani, mindenki saját szerencséjének, életének a kovácsa.

És sajnos 1001 súlyosabb és szörnyűbb betegség is van, amiktől valóban lehet rettegni, unokatestvérem pl. 12 évesen egy vesével, transzplantációra vár, de azt hiszem mindenki tud a környezetében példát hozni.

Mégis azt mondom, persze, mindenki egészséges gyermeket szeretne, de joga van eldönteni, hogy ami szűrhető, előre megállapítható, azt kivédi, vagy elfogadja a sorsot. Ezzel csak arra akarok utalni, hogy én azt vallom, megvan írva a sorsunk, ha valamit át kell élnünk, meg kell tapasztalnunk, akkor azt előbb-utóbb, így vagy úgy, úgyis elénk gördíti az élet.

Kedves Fórumindító!

Nagyon erős vagy, és nagyon jó anya.

És nagyon jól döntöttél.

Gyerekkori barátnőm kishúga Down-kórosan született, mert az édesanyja nem nem fogadta el ezt a megoldást, és ragaszkodott ahhoz, hogy így is megszülje. Hat éves koráig élhetett velük, mert addig bírták érővel, akkorra ugyanis olyan fizikai erővel rendelkezett, hogy nem bírták otthon sem ellátni, sem etetni, soha egyiküket sem ismerte fel, legalábbis semmi ilyen reakciót nem tapasztaltak, alig tudott járni, egyáltalán nem tudott beszélni... Kénytelenek voltak egy olyan intézményben elhelyezni, ahol ilyen embereket gondoznak. Minden hétvégén mentek hozzá, mindig reménykedtek valamilyen visszajelzésben, soha nem történt ilyen. A rengeteg pénzről, amibe az intézet került, ne is beszéljünk. 18 éves koráig élt a kislány. Ezalatt az idő alatt semmi olyan visszajelzést nem kapott a család, ami alapján úgy érezhették volna, hogy jó döntés volt, mert amit az a kislány élt, nem volt igazi életnek nevezhető.

Így nyugodtan merem kimondani, hogy a lehető legjobb döntést hoztad. Biztos, hogy fáj, Neked, és az egész családnak, de hidd el, ez a fájdalom nem mérhető ahhoz, amit ők éreztek 18 év alatt, és azóta is.

Kívánom, hogy nemsokára arról írhass, hogy egészséges, gyönyörű kistesója született a kislányodnak!

Köszönöm, hogy leírtad. A társadalom fél attól, ami más, ami nem oylan, mint ők.

A média csak betegnek állítja be őket, és amint látod, azt hiszik, hogy nem tudnak teljes értékű életet élni. Nem is fogják soha beismerni, hogy tévednek...

Kedves Fórumindító!

Soha ne kételkedj, hogy helyesen döntöttél -e, aki még nem volt ilyen helyzetben, el sem tudja képzelni min megy át ilyenkor egy anya. Remélem bátrak lesztek és ismét belevágtok a babaprojectbe, persze, sok aggodalommal fog járni, de hidd el, minden esély megvan rá, hogy egészséges kistesója szülessen a gyönyörű kislányotoknak.

Biztos igazad van... ismerek én is ilyen szindromás kislányt... nagyon aranyos... apa-anya fiatal, egészséges, okos, mondhatni szép. Anyuka mindent megtett, amit egy ember megtehet, tanfolyamokat végzett, könyveket olvasott.. imádja a picikét. Amit azonban átélt az elmúlt években, azt nem kívánja senkinek. Velem őszintén és kötetlenül mert beszélni a kérdésről... imádja a kislányt, de ha tehette volna, akkor elvetette volna ... főként ha tudta volna, hogy mennyi lelki és testi fájdalmat kell átélnie a kislányának és sajnos azzal is tisztában van, hogy el fogja veszíteni... rettenetes érzés lehet... már okos annyira, hogy tudja, őt furcsán nézik az emberek, sajnálkozva... ő nem tudja megcsinálni azokat a dolgokat, amiket a testvérei...

Ezek a gyermekek soha nem tudnak teljes életet élni... És mi lesz velük, ha a szülő esetleg meghal?

Nehéz döntés, de ne nehezítsétek meg azzal, hogy kételyeket ébresztetek abban a kismamában, akinek meg kell hoznia ezt a döntést, ez nem helyes.

Először is a cikk írójához szólnék, nem ítéllek el hogy így döntöttél, mindenki más, más értékrendszerrel, érzelemvilággal és lélekkel, ami az egyiknek jó, a másiknak nem biztos. Ha így leszel boldogabb, akkor jól döntöttél.

De most inkább azokhoz szólnék akiknek down-kóros gyermekük van (bár lehet nem kéne mert Ők is hasonlóan éreznek) egy down-kóros nem is szeretem ezt a szót, inkább szindrómás gyermek/ember maga a CSODA.

Én most vesztettem el 8 hete nagybátyámat akivel kiskorom óta együtt "nevelkedtem", 52 éves volt. És nem tudok még egy ember mondani aki ennyi ÖNZETLEN szeretetet adott volna nekem, mint Ő. Annyi mindenre megtanított az életben, hogyan legyek empatikus, elnéző, önzetlen, stb. Nagyon sokat köszönhetek neki, és iszonyatosan fáj a hiánya. Szerencsére Ő megszületett, egy boldog és szerető családban élt 52 évig, a maga módján teljes emberként.

Még nem szültem, de tudom, ha arra kerül a sor, nem fogok félni attól hogy esetleg down-os lesz a baba, mert tudom milyen az. Az összes nehézségét, és szépségét ismerem. Párom pl. ajakhasadékkal született, s ez sem érdekel. Szerintem minden attól függ, ki milyen érzelmi szinten van.

Természetesen én is gyönyörű, egészséges gyermeket szeretnék majd egyszer, de vannak dolgok amikről nem mi döntünk, s hiszem, semmi sem véletlen....

Ne hagyd magad eltéríteni attól, amit legbelülről érzel. Egészséges kisbabát szeretnél világra hozni és úgy is lesz!

Ha mégis úgy alakul, hogy nem lesz jó az eredményed, akkor nagyon-nagyon rossz lesz, de egy életre szóló döntést kell meghoznod. Önző dolog csak azt nézni, hogy anyuka babázni szeretne... azt is kell mérlegelni, hogy neki milyen élete lenne? Három éves kora körül rájön, hogy ő más , mint a többi, addigra többnyire műtétek sorozatán van túl... és utána jön még a speciális óvoda, iskola... és tudni fogja, hogy ő más... sajnos sok esetben ezek a magzatok el sem jutnak addig, hogy megszülessenek...

Egy valamit tudnod kell: az élet megy tovább akkor is, ha baj van és meg kell válnod tőle...nagyon fog fájni, a lelked egy részét is elveszíted... de eltelik három hónap és ismét meg lehet próbálkozni a babavárással... és akkor már biztos egészséges lesz. Reméljük, hogy teljesen jó eredményed lesz, de ha mégsem, akkor TUDD, hogy sokan voltak ebben a helyzetben és azóta egészséges , szép, okos gyermekeik születtek.

Azt hiszem neked válaszoltam valamelyik fórumban, de nem biztos. Terhességi agykihagyásom van.

A mi házasságunk nem stabil, a 20 évtől függetlenül, de valahogy meg sem fordult soha a fejünkben, hogy keresergjünk fiunk sorsa miatt, uram is tette, amit kellett. Nagyon büszke vagyok rá ezen a téren, kár ezt titkolnom. Pedig ő olyan családban nőtt fel, ahol buta és primitív szülők voltak, apa agresszív, anya tanulatlan, a fogyatékosságról csak a Taigetosz jut eszükbe és azt sem tudják, mi fán terem. És mégis... mikor kiderült, akkor egy pár perc alatt átterveztük az életünket és tettük a dolgunk.

Soha nem mondtam még ki talán ezt, de tényleg szívből büszke vagyok rá, azon felül, hogy életünk egy csődhalmaz és mindenki szerint jobb lenne, ha elválnánk.