Beigazolódott Down-kór, terhességmegszakítás a 23. héten (beszélgetés)

Tudom.

Nem ítélek, csak nem bírtam magamban tartani. :)

Szerintem ez rendjén van. Én sem csináltatnék abortuszt, és abszolút élet-pári vagyok. De simán el tudom fogadni, ha valakinek mások a szempontjai.

Az én gyerekeim egészségesek (a legnagyobb mondjuk hiper, de ez nem betegség, "csak" másság). Aki elveteti a babáját, annak sem könnyű, sőt...

Az a baj, hogy valahol még szégyellem is, hogy így gondolkozok.

Sokat kaptam már azért, mert abortusz ellenes vagyok, sok ember szerint nem vagyok normális, azért is, hogy elvi okok miatt nem csináltattam meg az amniot (meg azért, mert nagyon rosszat éreztem), meg a többi hóbortom miatt, ami az élet megtartásáról szól.

Van sérült gyerekem és le nem cserélném a világ minden kincséért sem!

Évekig sokat vitt el a speckó ovi, most sem könnyű, de annyira nem érdekel... apját sem. Ő is csinálta velem együtt és ő sem érez másként.

Annyira....dühít, hogy nem tudok olyan lenni, mint más, hogy csak felfeksem és elintézik. Annyira jobb nekik. :(((

Nehéz leírni azt, amit én most gondolok, de nem írhat mindenki olyat, hogy szegények, meg jól döntöttél és a többi. Nem vagyunk egyformák, és ez amúgy is csak az én véleményem:

elolvastam, pedig babát várok. Én nem vállaltam az amniot, mert rosszat éreztem és tudom, hogy ha Down-os, akkor is vállalom, mert náluk boldogabb nincs a Földön. Sajnos nem élnek sokáig.

Azt hiszem nem vagytok szegények, legalábbis a vizsgálatokból ítélve. Én nem tehetem meg ezeket. A felét sem. A negyedét sem. És pont az nem vállal segítségre szoruló gyereket, aki anyaliag megtehetné. Ez nagyon eszembe jutott.

Az is, hogy a zselé... a zselé megölte. Nem tudok rajta túllépni és sírok és sajnálom ezt a kislegényt, akinek nem adtak esélyt, hanem (számomra) önző módon inkább kivégezték, csak mert más.

Sajnálom, hogy más a véleményem.

Minden szülőnek az a vágya, hogy a gyermekét boldognak lássa. Aki látott már down szindrómás kisembert, az tudja, hogy ők mindig boldogok! És az ő "szerelmes" világuk ragadós, így a környezet is profitálhat belőle.

Sajnos az emberek nem ismerik ezt a "betegséget". Nem olyan rettenetes, mint ahogy sokan elképzelik.

Azt azért szeretném elmondani, hogy szörnyű amin keresztülmentetek. Nem ítéllek el, mint ahogy senkinek nincs joga elítélni. Hiszen ti ismeritek a saját életeteket, és tudjátok, hogy mi fér bele, és mi nem. Minden döntésetekért nektek kell vállalni a felelősséget. Bölcs tanácsot senki nem tud adni, hiszen senki nem ismeri a ti körülményeiteket, félelmeiteket, értékrendeteket.

És egyet értek azzal is, hogy nagyon fontos mindegyik vizsgálat! És szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy a kromoszóma-rendellenesség vizsgálatra nagyon figyeljenek!

Én is így tettem, mind a négy gyerekemnél. Bár számomra azért volt fontos, hogy tudjam, Down-os babát hordok-e, hogy a születése pillanatában már felkészült legyek, és minél hamarabb tudjam kezdeni a korai fejlesztést.

Tehát még egyszer felhívnám mindenki figyelmét a vizsgálatok fontosságára. De érdemes nagyon átgondolni a döntést, és megismerni a másik oldalt is.

Egy időbe ilyen lánykát mindig a mamája " cipelt ". Kb 10 éve a strandon voltunk együtt. A szüleit nem ismerem.

Most már akkora hogy szakisibe jár, és egy áruházba láttam, tanuló..

Szoket,

Ne add fel a reményt!!!

Én 37 évesen szültem sz első gyerkőcöt, 40 évesen a másodikat....

(Fehér Anna 43 évesen szült)

Bármi megtörténhet, nem minden az évek száma. :)

Nagyon ,megérintett a történet, már nagymama vagyok , vagy épp pont ezért még jobban.Iszonyú nehéz döntés lehetett az anyukának, pláne , hogy a kislánya ennyire várta a kistesót.Eszembe jutott a lányom , akinek úgyszintén felmerült nem lehet megszülni a tesót, szerencsére ez az óő esetükben megoldódott, de megsirattam a cikk írójának kisbabáját, és nagyon szépen írta le , hogy magyarázták el a kislánynak, amit mindenki példaértékűnek tarthat.

Szívemből kívánom, hogy megadassék a kislánynak a kistestvéjke, drukkolunk nektek.

Igen mindenképp odafigyelek.

Őszintén megmondva a tavalyi terhességemet lazábban kezeltem-persze odafigyeltem az eredményekre,meg elmentem rendes vizsgálatokra amit kiírt az orvos,de a kórházban(elég sokszor,és sokat voltam kórházban befeküdni a vérnyomásom miatt,meg amúgy is nagy súllyal kezdtem el a terhességet-most is nagy súlyú vok sajna...).De ha sikerül terhes lennem,akkor nagyon,nagyon vigyázok

Nagyon megrázott az eset amire elolvastam a történetedet.Sőt Szabóné Noémi történetét is.Eszméletlen szívfacsaró a történetek amiket olvastam!!De..Van egy 15 hónapos gyönyörű fiam,de én jó lenne még egy kistestvér a fiunk mellé.A történeted után(mivel én jövő nyáron leszek 35 éves)mindent megteszek,hogy sok vizsgálatot megnézzenek rajtam,és a babán.

Sok sikert a babaprojekthez!!

szia!

örülök, hogy mégis minden rendben lett, át tudom érezni, milyen idegtépő tud lenni egy ilyen vizsgálat. Sajnos nekünk ugye a magzatvízvétel viszont egyértelműen kimutatta, hogy baj van:(

Szia!

Mélyen megrázott,amit írtál. Eszembe jutott,a legelső terhességem a kisfiammal.Háromszor állapították meg róla,hogy beteg,a 20. héten a legmodernebb eszközök is ezt igazolták.Down kór és még más is. Az orvosok mondták,hogy legyen terhesség-megszakítás,engedjük el. Én azonban hajthatatlan voltam,mondtam hogy ő az én kisfiam és nem engedhetem el. A 41. héten született meg ... teljesen egészségesen. Most oviban van és mindenki dicséri,hogy milyen okos, szép kisfiú. De a történtek nem múltak el nyomtalanul, emlékszik rá. A fájdalomra,a félelemre. Először én se akartam elhinni,de amikor megszületett a kistestvére,akkor 2 évesen! ezt mondta neki:"Ne sírj,nem kell félned apa majd megvéd s anya vigyázz rád.

Sok erőt kívánok és egy szép egészséges kisbabát! Te,Ti már tényleg megérdemlitek!!!

Sziasztok!

Hát ez nagyon szomorú történet.

Én nem itéllek el.Tavaly voltam ebben a helyzetben.

2009 Januárban mentem vissza dolgozni a kisfiam után,abban az évben Decemberben kiderült,hogy újra terhes vagyok.Férjem nagyon örült én kissé megijedtem,hogy mi lesz most.Most kezdtem újra dolgozni.Mivel rosszulléteim nem voltak,leletek rendben voltam,maradtam dolgozni(kórházban vagyok nővér).

Jött a 18 hetes UH.Nem a fogadott orvos csinálta.Nézegeti-nézegeti majd közölte,hogy menni kell Genetikai vizsgálatra,mert lát valamit a szivén.Sírtam erre közölte,hogy nem kell itt sírni,erre én:az én gyerekemről van szó én szeretném eldönteni,hogy sírok vagy nem.

Másnap hívtam pestet 2 hét múlva volt időpont.1 hét múlva mentem a fogadott orvosomhoz aki közölte ez ami van a szivével Down-kórban fordul elő.

Egy világ dőlt össze bennünk.Sírt itthon mindenki.A férjemmel eldöntöttük ha beteg nem tartjuk meg.Borzalmas érzés.

Eljött a vizsgálat napja.Beérünk az M3-asról a Hungária útra áll a forgalom.11 órára kellett menni 10:15-kor nem bírtam tovább férjemet ott hagytuk anyukámmal rohantunk a Stadionhoz a metróhoz,ott érdeklődtünk hogy jutunk el a Baross utcába.

Elértünk időben!Férjem sehol,baleset volt a Hungárián.

11 óra behívtak egy szobába,fölvették az adatokat átirányítottak UH-ra.Anyukám kiment a férjem elé.

Behívtak,vizsgált-vizsgált az orvos:ennek a gyereknek semmi baja egészséges mozgékony kislány!!!

Augusztus 7-én megérkezett Esztike.Akkor nyugodtunk meg,mert azért onnantól minden lelet jó volt,de féltünk.

Egy tüneményes kis Angyalka.

Mindenkinek aki ilyen helyzetben van kitartást kívánok.

Volt más lehetőségem. Felajánlották az amniocentézist és akkor még az eredmény alapján nem született volna meg Anna. De a szívem nem engedte meg. Több volt a lebeszélő tanács, és én hinni akartam nekik.

Az én kislányom is szívbeteg. Lesz egy elég nehéz szívműtétje is. Attól nagyon félek. De naponta csinálják már ezeket a műtéteket és a doktornő szerint nagyon kevés eset van, amikor a pici nem éli túl. Egészséges emberek között is egyre több, aki később megbetegszik és szívműtétje lesz. Nem e miatt nem életképesek. Ittetve csak kevés. A fejlesztésekkel pedig nagyon sokat lehet javítani az állapotukon. Sajnos van köztük súlyosan sérült is, ők nagyon nagy hátránnyal indulnak az életben. Ők valóban örökre rászorulnak embertársukra még a mozgás és egyéb hétköznapi dolgokban is. De nem ők az átlag.

Én örülök, hogy az anyákra bízzák a döntést. Nagyon nehéz a döntés, de ha valaki nem meri vagy nem tudja felvállalni egy beteg gyermek nevelését, akkor ne kelljen ezt megtennie. Vagy ha valaki azt mondja, hogy neki betegen is kell a gyermek, mert esetleg ez az utolsó esélye, akkor ne vegyék el tőle.

Én is azt mondom, hogy ezt a szülőknek kell eldönteni, nem akartam senkit megingatni a döntésében. Biztos vagyok benne, hogy akkor ott mindenki mérlegelte, hogy fel tudja-e vállalni vagy sem és helyes döntést hozott.