Bébi mindenáron (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Bébi mindenáron
szerintem TE tényleg ne szólj hozzá az örökbefogadás témaköréhez mert baromira semmit nem értesz hozzá (és sajnos úgy gondolom SOHA nem is értenéd meg) - NAGYON nagy kár volt belekeverni ez a témát az irásodba (TE tetted, nem mi - mindkét történet, s a stilusuk elrettententő). NEM szülted volna meg azt a gyereket és NEM adtad volna örökbe a kolléganődnek sem - mit kell ezen ennyit lovagolni. futó, nagyon BUTA ötlet volt (a kolléganőd legalább okosabb volt és nem ment bele) és holtbiztos vagyok benne, hogy nem vitted volna véghez. igy utólag persze jól hangzik ám az "én milyen rendes vagyok, jót akartam a babának és a szülőknek is" (hmmm... legyenek is hálásak :)
a fájó igazság az, hogy negyven éves korod után (most már MUSZÁJ elmondanom amit az elején gondoltam, nem akartam senkit megbántani, de a stilusod miatt megteszem), két gyerek édesanyjaként (akikért ugye felelősséggel tartoztál) egy futó kapcsolatból teherbe estél (de szépen fogalmazok :) minden más: örökbeadási kisérlet, "jaj, de a gyerekeimre tekintettel kell lennem", idős voltam már csak a bizonyitványod magyarázása. amit nem kellene magyarázni, mégis megteszed. talán érdemes lenne szembe nézni a TÉNYEKKEL, elfogadni őket úgy ahogy vannak és lassan (már amennyire lehet) túllépni azon, hogy elvetettél egy gyereket.
ehelyett te ostobaságokat irkálsz, nem birod a kritikát, egyre durvábban fogalmazol örökbefogadás témakörében ahelyett, hogy megpróbálnád felfogni miért sért MINDENKIT a cikket. amivel példát akartál mutatni arra, hogy "a baba akkor jön amikor jönnie kell". az első példádban a baba tényleg PONT jókor jött, még egy nappal az örökbefogadás előtt igy vissza lehetett adni a kisfiút. s saját példád is megerősiti, hogy a "baba akkor jön amikor jönnie kell".
kérlek, dőlj egy kicsit hátra és gondolkozz el azon, hogy mit érez az akinél NEM jön a gyerek? hozzá NEM KELL jönnie, és kész? mert ez igy van rendjén?
Valóban: egy nem várt gyerekkel kapcsolatban nincs jó döntés csak a kisebbik rossz.
Nem volt szándékom az abortuszra kitérni, de elhiheted, nem volt könnyű döntés.
Első körben, felelősen a már meglévő két fiam néztem, akiknek egyedülálló szülőként nem tudtam mindet úgy megadni, ahogy kellett volna. Ha megszülöm, lett volna 2 nehéz sorsú gyerek helyett 3 még nehezebb sorsú.
Ugyanakkor képtelen lettem volna úgy élni, hogy ne tudjam, mi lesz vele, hiszen ne felejtkezzünk meg arról, hogy nem minden örökbefogadás sikertörténet! Hány olyan csemete van, aki inkább az intézetet választja, mint a nevelőszüleit, vagy egy életen át boldogtalan az örökbefogadás miatt, mert kár tagadni, ilyenek is vannak
Nem adtam esélyt annak, hogy boldogtalan legyen. Így következett be, hogy megkaptam a cinikus megjegyzést Kolibritől.
Ahhoz képest, hogy minden tisztelet azoké az anyáké akik örökbe adják a gyereküket, elég rendesen leszedték itt rólam a keresztvizet, pusztán mert megpendítettem, hogy ESETLEG szeretném követni a sorsát. Ha nem egyeztek volna bele, a gyerek azt sem tudta volna, hogy létezem, de legalább annyit tudtam volna, hogy biztosan jó helyen van.
Olyan nehéz ezt megérteni?
azt hiszem, ha az ember terhes lesz egy nem várt gyerekkel nagyon nehéz a döntés legalábbis nekem az volna, igazából itt nincs jó döntés csak talán a rosszabbik jó...
ha elvetetem , végig ott lebegne a szemem előtt, hogy milyen lett volna, fiú, lány milyen egyéniség, a régi öregektől még most is lehet hallani ilyet, hogy"most lett volna 30 éves,"folyamatosan nyomonkövetik, "mi lett volna ha megszülöm..".a mi világunk már talán egy kicsit más..
a másik ha megszülöm életet adok egy kis jövevénynek, hiszen ha én nem is akartam hogy jöjjön, ő akart....lehetőséget adok neki és talán egy másik család boldogságát is elő segitem egy kicsit...tudom milyen az amikor nem lehet bébi és már tapasztaltam, hogy mennyire boldogok tudnak lenni ezek a szülők...és tudjátok minden tiszteletem azoké az anyáké akik le tudna mondani a gyerekeikről és örökbe adják , bár szerintem ez nem könnyű
mi anyák ebből a cikkből a rosszat tudtuk megérteni, bár neked nem ez volt a szándékod,
viszont szivesen meghallgattam volna olyan hozzászólást is aki megértette a te mondanivalódat
talán rávezetett volna minket is ...
A 43. hsz.-ban írta mokitok, s nem én jöttem azzal, hogy a baba akkor jön, amikor ő akar!
Na ennyit a figyelmes olvasásról.
Raadasul egyetlen sikertelenul probalkozo olvaso sem tudja pozitiv peldakent ertekelni azt, amikor valaki azzal jon, hogy a baba akkor jon, amikor o akar... bar az neked epp nem is volt aktualis, ezert elvetetted.
Ha mar nem volna 2 gyermekem, most biztosan meginkabb duhitene az irasod.
PCOS-es vagyok, nekem sem ment konnyen az elso baba.
Csak figyelmesebben kellett volna olvasni. Megismétlem. Ezt:
Annyian vágynak sikertelenül bébire. Megértem mindenki elkeseredését ez ügyben.
Nekik szánom a történeteket.
Szolgáljanak ezek bizonyságul arra, hogy gyakran akkor jön a gyermekáldás, amikor az ember már (talán önmaga, talán a meglévő családja mentális épségének megőrzése érdekében) lemond róla.
Az előbb még sajnáltad,hogy nem szólnak hozzá,most meg már az okosan kimaradnak???
ANYÁM!!!
Na mindegy kellemse fórumozást a továbbiakban!
Ha csöndben maradtál volna,lehet bölcsebb maradtál volna!
Talán én is...
Ítál egy cikket ami végül nem úgy sült el végül mint ahogy elképzelted,ez van!
Lépj tovább,térj felette napirendre!
A cikkedben le írtad a véleményed tapasztalataid,tiszteld meg másokét is azzal,hogy elfogadod!
Ne görcsölj rá enyire a dologora,mert tudod,azzal csak "bevonzod a rosszat"!!
További kellemes fórumozást,minden jót boldog új évet!
Oké, akkor mi a cikk mondanivaloja?
Illetve Te, mit szerettel volna mondani vele?
Persze, hogy nem véletlen: főleg azok szólnak hozzá, akik csak negatívumot képesek kiolvasni a cikkből.
A többiek - tudom, hogy vannak - okosan kimaradnak.
Tényleg nem akarjátok megérteni a cikk mondanivalóját, ami nem az örökbefogadás.
Nem is értem a felháborodásod. TE IS ÉLŐ PÉLDÁJA VAGY ANNAK, AMIRŐL ÍRTAM!
A többire meg már válaszoltam horadinál.
Semmiféle hazugságra nem lett volna szükség: elég nagyok voltak, és elég nehezen éltünk ahhoz, hogy belátták volna miért nem tudom vállalni a féltestvérüket, s az is biztos, hogy jó családhoz került volna.
Az a szánalomra méltó, hogy nem tudod felfogni az olvasott összefüggéseket, kiragadsz dolgot, ami ÖNMAGÁBAN valóban nem a témához illő.
(Már tudom, mi lesz a következő cikkem témája.)
Hát pedig én úgy látom a fórum viszont nagyonis erről szől!
A cikket megírhattad,a beszélgetés menetét azonban már nem irányíthatod,törődj bele!
Sajnálom,hogy úgy érzed a beszélgetés nem a neked tetsző mederben csordogál!
Nem értünk veled sokan egyet,fogadd el,ez van!
Az meg,hogy csak negatív hozzászólások érkeznek nem lehet véletlen....
"42 évesen szülni van némi kockázat különösen a csecsemőre nézve"
Na ez elég érdekes mondat számomra. Szóval azt akarod mondani, ha a barátnődnek kellett volna a baba, akkor nem fontos a kockázat? mert nekem eléggé úgy hangzik - szerintem másoknak is - hogy ez egy újabb mentség magadnak. Mert ugye valamivel meg kell magyarázni, miért is dobtál el egy életet.
Van egy baráti házaspár, a férfinak az előző házasságából (a felesége sok éve meghalt) született két lánya. A nagyobbikkal minden rendben van, a kisebb súlyos értelmi fogyatékos. Az új feleségével közösen nevelték fel őket, a nagy régen férjhez ment, a kicsi velük maradt, hiszen állandó felügyeletre szorul, bár már ő is huszonéves. Szerettek volna közös babát, sok-sok év sikertelen próbálkozás után végül lombikkal sikerült, ikrek. Egy kisfiú, egy kislány. Nagyon korán érkeztek, hónapokig aggódtunk az életükért, mára szerencsére csodás kis kölkök, okosak, szépek, nyoma sincs rajtuk a nehéz kezdetnek. A férj elmúlt 50, a nő negyvenéves volt, amikor születtek. S a nagy aggódás, küzdelem közepette megfogant egy új kis élet, teljesen spontán. Csodának fogták fel, annak tartják ma is. Vállalták, pedig tulajdonképpen minden ellene szólt. Anyukája negyvenen fölül, egy súlyos fogyatékos nővére és a még pici ikrek is ott voltak. Senki nem tudott segíteni, szüleik már rég nem élnek. De vállalták és életük minden napján hálát adnak a három kis csodáért, akiket kaphattak.
Ők tudják, milyen gyermek után vágyakozni. Neked, kedves cikkíró, halvány fogalmad sincs.
Talan mert nem nagyon akadt olyan olvaso, aki barmifele pozitivumot is erzett a cikked mogott.
Hihetetlen, hogy ezt tudtak tenni a koleeganod es kedves ferje egy kisfiuval, akivel mar eleve elbant a sors. Ha szerencseje volt, talan mas joakarok is "ratalaltak", de nem hiszem, hogy ujra bizni lehet ezek utan barkiben is...
Az orokbefogadas tema igenis a cikkedhez tartozik, egyszeruen mert szerepel az irasodban. Vagy csak bizonyos sorokrol vagy bekezdesekrol alkothatunk velemenyt?
"15-20 ev mulva..." most legalabb biztosan tudod, mi van vele...
1.
Nem érted? Nem voltál a helyükben! Legfeljebb HASONLÓ HELYZETBEN!
2.
Ha örökbe adtam is volna, miért ne érdekelhetne a sorsa? Egyébként meg szó szerint ezt írtam: LEGFELJEBB, MINT KERESZTANYA TARTANÉK IGÉNYT A KAPCSOLATTARTÁSRA, DE HA ŐK EZT NEM HELYESLIK, AZT IS ELFOGADOM. Tehát szó sem lett volna semmiféle kukucskálásról.
A 2. szomszédunkban lakó öf. családban a szülők úgy döntöttek - nyilván mert ők úgy gondolták helyesnek -, hogy az egész életüket úgy fogják leélni, mint vér szerinti rokonok. Nem kívánom senkinek azt, amit az örökbefogadott kislány átélt, amikor egy „jóakaró felvilágosította”. Úgyhogy nem kell hüledezni.
Mi az, hogy „És?” . Azért 42 évesen szülni van némi kockázat különösen a csecsemőre nézve!
Még egyszer mondom: a cikk NEM AZ ÖRÖKBEFOGADÁSRÓL SZÓL, következésképpen az ahhoz kapcsolódó véleményeknek - amik egyébként sok ponton egyeznek az enyémmel, még ha nem is veszitek észre - nem ezen a fórumon van a helye.
Sajnálom, hogy csak azok szólnak hozzá, akik csak negatívumot képesek kiolvasni a cikkből.
Én sem akartam hozzászólni, de nem tudom megállni:
A cikkedben MINDEN nagyon mellbevágó volt a számomra. (Nem is tudom hol kezdjem!)
Erre mindenképpen reagálnék:
"Aha! Aztán a büdös életbe nem tudom, hogy mi van vele, vagy 15-20 év múlva, mikor egy „jóakaró”, vagy a család megmondja az igazat, kétségbeesve keresi a vér szerinti anyját, hogy számon kérje: miért „dobta el?”."
Mi a nagyobbik lányunkat örökbe fogadtuk, újszülöttként vittük haza a kórházból. Amikor először megpillantottam TUDTAM, hogy Ő a MIÉNK. Sírva fogtam az ölembe, el sem hittem, hogy az enyém lehet. A férjem a megilletődöttségtől szóhoz sem jutott. SOHA-SOHA nem tudtuk volna meggondolni magunkat!!!! "Szerelem" volt első látásra! (az anyakönyvébe is vérszerinti szülőkként vagyunk bejegyezve a MI kérésünkre)
Azóta is az életünket adnánk érte, imádjuk, Ő a mindenünk (a nagyobbik!). /Tavaly ugyanis egy tündéri kislányka úgy gondolta, hogy a mi gyermekünk és a nagylányunk hugicája szeretne lenni: megszültem a kicsi "csodababánkat" akire már senki sem számított./
Soha nem kérdeztem - pedig vannak jóakarók akik ismerik őt is -, hogy mi késztette azt a nőt aki szülte, hogy örökbe adja a gyermekét! Ismeretlenül sem hagytam, hogy nekem szidják, mert a sors kiszámíthatatlan. Nem tudhatjuk mi adódik az életünkben. Az ember lép jobbra-balra, bármi történhet. Azt szoktam erre mondani: Ő tudja miért nem kellett neki, Én tudom miért KELLETT nekem! Ennyi! REMÉLEM, hogy ő is toleráns lesz velünk és békén hagy minket!
DDDDEEEE!!!! Ha a terhessége ideje alatt és a szülés után valaki úgy dönt, hogy örökbe adja a gyermekét akkor utólag már NE AKARJA NÉZEGETNI, NE AKARJON TUDNI RÓLA, NE AKARJON BESZÉLGETNI VELE, HAGYJA BÉKÉN ANNÁL A CSALÁDNÁL AKI NEVELI!!
Minden nőnek meg van a lehetősége, hogy döntsön! De utólag nincs reklamáció!!!
A "görcsölés" a babáért:
Hát tényleg agygörcsöt lehet kapni ettől a kifejezéstől! Pláne ha az orvosa mondja ezt az embernek! Persze könnyű mondani! De aki megjárja a poklok poklát a gyermekáldásért, ez annak nem igazán humoros.
"Majd jön a baba, ha akar!" - a másik "kedvencem".
Ne kövezzetek meg érte, de mégis lehet, hogy van benne valami!
Itt vagyok Én: 3 sikertelen lombikprogramot végigcsináltunk, természetgyógyászokhoz jártunk, bármit vállaltunk! (Még a ráolvasás és javasasszony is szóba került.)
És mégsem jött az Istennek sem, akármit is csináltunk!!!
A nagylány 9. éves volt, amikor kiderült, hogy babát várok! Költözés közben - cipekedtem - sem lett baja, pedig nem tudtam róla, hogy már létezik odabent. Megszültem 38 évesen...és????
Elnézést kérek, ha rendezetlen volt az írásom! Késő is van és mellbevágó cikket olvastam!
ez a nap vicce :) kitiltatod a fogalmat a portálról???
no, most jól szórakoztam - úgy döntöttem, hogy nincs olyan érzéketlen aki ennyi hülyeséget tud irni egy lapon és olyan ostoba sem aki ennyire ostoba - és utána még neki áll feljebb (miután MINDENKI kiakad). gondolom a szerkesztő azért bánatos, hogy csak ennyi hozzászólás született. szerény meglátásom szerint több kommentelő lett volna ha fele ennyi baromság kerül a cikkbe, ez igy sok embernek túl sok volt - nagyon el tudom képzelni ahogy sokaknak füst jön ki a fülébből a cikk olvastán (és mivel nincs szelepük mint a Szaffiban már nem kommenteltek :)
Nem akartam hozzászólni, de mégis megteszem.
Reményt akartál sugallni /állítólag/, ugyanakkor leírod egy kisfiú esetét, akitől ocsmány módon az utolsó pillanatban vették el a reményt. Tudom ez egy másik fórum témája és nem ítélkezhetem. Nem is ítélkezés ez, csak pusztán fogd fel véleménynek és gondolkozz el a helyzetről, esetről mélyen.
A reményt a meg nem született babádtól vetted el, hiszen magzati korában "hallotta", hogy csak akkor van esélye, ha a kolléganődnek kell, mintha csak ő lett volna az egyetlen, aki fel tudta volna nevelni, legalábbis szerinted.
A miért dobta el ? kérdésre meg csak azt szeretném halkan még megkérdezni, hogy az akkor kb. 15 éves fiadnak mit is mondtál volna, hogy miért is dobod el a megszületett testvérét ?, mert ugye a kamasz az már lát, hall és tud sok mindent pl. a születésről is, sőt gondolom még az öccse is észrevette volna, hogy az anyuka babát vár. Vagy neki/k is valamilyen kegyes hazugságot találtál volna ki ?
Nevetséges, hogy másik fórumra irányítod az embereket a cikkeddel kapcsolatban, de akkor neked kellett volna két-háromféle cikket gyártanod, élen a Vágó-féle műsorban szerepeltem cíművel. Szánalomra méltó, hogy a nagy gyerek utáni vágyakozásod szörnyű kínjait leírva, a Vágó-féle műsorba kerülésnél kötsz ki. No comment !
Nekem is belefacsorodott a szívem, mikor először kérdezte félelemmel a szemében az egyik lányom, hogy "ugye nem odaadsz senkinek?". :-(((
Aki képes ilyet tenni egy gyerekkel... le sem tudom írni, hogy minek tartom! :-(
"1. Nem ítélkezhetsz senki felett akkor se, ha akárhány gyereket is fogadsz örökbe."
Neked az volt a kifogásod, hogy azért nem ítélkezhetünk az exkolléganődék felett, mert nem vagyunk a helyükben. Ezért írtam, hogy öf. szülő vagyok, tehát pontosan tudom, milyen a helyükben lenni. Nem ítélkeztem, mert ha ezt tettem volna, akkor arra ítéltem volna ezeket a papucsállatka agyúakat, hogy életük végéig minden áldott nap nézzék végig a kisfiú arcát!
A többiekkel együtt véleményt alkottunk az illetőkről és a tettükről.
Te hoztad a példát, gondolhattad, hogy lesz reakció.
"2. Ha te valóban megértetted volna, amit átéltem, nem írtad volna, hogy hülyeséget írok ebben a témában."
A ne görcsölj tanácsnak semmi alapja nincs és ezzel is csak felidegelsz olyanokat, akik éppen benne vannak ebben a pokoljárásban és naponta ezerszer hallják ezt.
"Aha! Aztán a büdös életbe nem tudom, hogy mi van vele, vagy 15-20 év múlva, mikor egy „jóakaró”, vagy a család megmondja az igazat, kétségbeesve keresi a vér szerinti anyját, hogy számon kérje: miért „dobta el?”."
Aha, szóval te úgy képzelted el az egészet, hogy lásd a gyereket állandóan, tudjál róla és ha végül kiderül, akkor rólad senki nem gondolhasson semmi rosszat.
Ez nem az a téma, ahol a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad! Aki lemond a babájáról, az vállalja, hogy valószínűleg soha többé nem fogja látni, nem fog tudni róla, bármi is történik majd a gyerekkel. Ez így van jól. Az új családnak kell normálisan funcionálnia, nem pedig az örökbeadó anyának kukucskálnia az életükbe.
Csak hüledezni tudok amúgy arra a mondatodra, hogy valaki megmondja a gyereknek az igazat. Miért kéne bárkinek is elmondania?! Egy normális öf. családban ez a tény nem titok, nem kell semmilyen "jóakarónak" elmondania, ugyanis a gyerek tud róla! Az én lányaim 4 évesek, de ők is tudják, hogy egy másik néni hasában voltak, nekem pedig a szívemben. Ez alap, illik megtisztelni a gyereket az igazsággal!
"42. évemben szültem volna!"
És?