"Védd magad!… Mindenáron." I/3. (beszélgetős fórum)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: "Védd magad!… Mindenáron." I/3.
Ó, istenem!
Nem is tudom mit mondjak erre. A lényeg, hogy sikerült és veled van.
Gyönyörűséges példát hoztál!
Kicsit elírtad a számot... (?), de ha így van is, attól értem a mondanivalód lényegét. Ugye hogy azt kapjuk?
A remény, a dolgok javulásába vetett hit nélkül mit ér az élet? Szükség van rá felemlegetni a jobbra fordulás esélyeit, mint imát, vagy akár megidéző varázsszót. A rossz mellett ott kell lennie a jónak... ha nincs oda kell képzelnünk és ott terem... tudom, már megtapasztaltam. Töretlenül mantrázni a jót, forgatni az imamalmainkat, addig morzsolni az olvasónkat, míg el nem kopik, de aztán kérni újat istenünktől, hogy töretlenül folytathassunk ezt a tevékenységünket.
Ami nekem sikerült, sikerülnie kell mindenki másnak... ezt is töretlenül hiszem... hitemmel tudom. Csak bátorítani akarok minden írásommal, a fényt megmutatni a legsötétedd alagutak végén is, mert van fény, ha nem mindig látjuk is.
Igen , en mar az osszeset elolvasttam, kozben atelettem en is nehany dollgot a gyerek korombl.Csak en nem tudom igy leirni.Regen gondolkozom egy masik temaju cik irassal ,de felek ,hogy nem tudok elfogulatlanul irni.
Lhara gratulalok ,hogy igy letudtad irni , hogy nem engedted ,hogya keseruseg folyon vegig a ciken
Igen, folytassuk...
Akár "csak" úgy is, hogy te írsz, én/mi olvasok/unk...
A hsz.-okból láthatod, hogy sokunkat megfognak, felkavarnak a történeteid, s a fogadtatással is meg lehetsz elégedve, szerintem... :)
Ki tudja, hányan vergődnek még hasonló körülmények között!!! Ki tudja, az emlékeid megfogalmazásával hányunknak vagy hasznára. (Csúnya szó, de ide kívánkozott) Folytassuk, kérlek!
...Akár "csak" úgy is, hogy Te írsz, mi pedig olvasunk...
Így igaz. Skan, sok-sok élethelyzetük okán sajnálatos módon bizony alig, vagy egyáltalán nem képesek kimutatni a szeretetüket... pedig az mindenkiben ott van és kifelé kívánkozik. Én hiszem, hogyha ez a csodás energia bent ragad, nem tud kiáramlani olyan végtelen lelki kínokat okoz, amit el sem tud képzelni az, aki képes szeretet "gyakorolni".
Egyetértek a véleményeddel.
Nem hinném... értjük mi egymást, csak a hsz-ek és az időnk még nem engedte alposabban átbeszélni ezt az igen bonyolult témát (sem). Valószínúleg ez több órás, napos élveztes eszmecserének is lehetne alapja.
Arra gondolok, hogy analógia... a gének, kapcsolódás, szeretet között akár egy remek tanulmány is lehet majd egyszer... tán még az én "tollamból" is. Persze... mint mindenkori sirámaimban benne van, nem vagyok eléggé olvasott, így aztán létezhet már számos remekmű ebben a témában attól, hogy én nem tudok róluk.
Igen. Szeretett és most is szeret engem és mindenkit... gyermekként sem tudtam igazán haragudni rá... és a többiek sem viszonozták semmi módon a komiszságait... persze az empatikus és önfeláldozó lelkületű emberek nem is teszik... értik/megértik, tűrik. Apám és én empatikusak, a hugi közel az önfeláldozó jelleghez hideg érzelmű ember parányi szeretet tartállyal, amit oly könnyű megelégedettségéig megtöltenie... nem kíván sokat másoktól. Míg anyu szenvedélyes lelke sűrűn háborgott vélt vagy valós hiányérzetétől elkínzottan. Nem szívesen cserélnék egyetlen napra sem egy ilyen habitusú emberrel. Szóval, igen. Ő valóban sírba vitte a titkot, de nekem mégis meg kellett tudnom fejteni... én meg erre rendeltettem... és arra, hogy másoknak is "elmeséljem" azért, hogy értsék és ne vessék meg az így gyötrődő embertársaikat még akkor sem, ha azok vergődésük,vagdalkozásaik közepette sérüléseket okznak nekik.
Anyukámnak is kellett történnie az életében ehhez ráadásul dolgoknak, hogy így ment ki az élete... ez természetes. Hiszen nem csak a születésünkkel fémjelzett habitusunk szerin "működünk", jelentős az életünk során ránk épülő hatás-ellenhatás mechanizmus, melyre szoktuk mondani, hogy alakul a sorsunk. Ezeket én energia szinten értettem meg a legkönnyebben. Mindent ezen a szinten vizsgálok és nálam működik. Jaj, de most nincs több időm. Folytatjuk?
Ez is gyonyoru cik ez is szivhez szollo. Csak annyit tudok irni ,hogy aki olvassa azt nem hagyja kozombosen a cik.
Lhara vannak emberek akik szeretnek , de nem tudjak , felnek kimutatni.Ilyen az en apam , ilyen az en nagymamam.Olyan elettuk volt ,olyan neveltetesbe volt reszuk , hogy csak ennyit tudnak ...
Még nem "súgták meg"... tudod(?)... odaátról.
Lehet, hogy nekem először "szájról-szájra" kell "terjednem".:)))
Köszönöm a bíztató szavaid és hálám az égieknek az értő lelkedért.
Gratulálok!Régen olvastam ilyen írást, ami ennyire mélyen érint (nem csak a téma, hanem a pontos lélektani megfogalmazás miatt is)
Mikor jelenik meg a könyved Lhara? Sokan várják, azt hiszem. :)
A nagyanyám átélte a két világháború, s hat gyereket nevelt fel úgy, hogy a még élők dicsérik haló poraiban is.
Anyánk a háború alatt szülte egyikünket, de eszébe nem jutott hogy verjen, vagy érzelmileg zsaroljon minket.
"kár,hogy nem beszélgettél többet az anyukáddal": tudod, a beszélgetéshez két ember kell. Biztos vagyok abban, hogy nem Lhara zárkózott el.
folyt.
Javítanom kell, bocs: nem "kapcsolT", hanem "kapcsol" - most is... Igaz?
Köszönöm, Lhara!
EZT is!
...Én is azt érzem, hogy Te "Anyuval" saját magadban (is) hadakoztál mindig, s nem csak vele közvetlenül... Míg csak meg nem találtad a békéd... (Keressük ezt sokan, sokszor.)
Ebben az írásodban nekem az a legmegkapóbb, hogy ilyen TISZTÁN tudtad "megfogni" azt a roppant bonyolultságot, ami édesanyádhoz kapcsolt.
Köszönöm!
És a hugod?? Vele mi lett???
Egyébként nekem nagyon tetszik. Jól irsz.
Csak a mi anyáinknak a "szeretetben felnevelni" volt a legnehezebb feladat a gyerekeit... ami más anyáknak természetes, magától értetődő, nekik képtelen vállalkozásnak bizonyult.
Bizon, bizony.