Barátok közt - így látjuk mi (beszélgetés)
Nakérlek!
Gizi és Laci már régen szétmentek. Laci megcsalta Gizit, Gizi meg egy olyan embert talált magának, aki nem is egyszer megverte. Laci még próbálkozott, de eredménytelenül. Nem tudom arra emlékszel-e, hogy Gizinek van egy lánya Bartha Zsolttól. Ő él Londonban, azért ment Gizi is oda, mert ott van már egy unokája is!
Laci meg mindig kitalált valami nagy üzletet, ami leginkább nem jött be. Maradt a kis bolt. Hogy most miért ment Vegasba? Mert szerinte az USA a lehetőségek hazája.
Én az elejétől néztem, kb. 1 éve már majdnem abbahagytam, mert nagyon romlott. Amikor bejelentették hogy vége, akkor gondoltam egy kicsit még kitartak. Egyre nehezebben ment. :) de azért csak vége lett. Az időpont valóban nagyon sokat ártott, de a sztori is irtóra elrugaszkodott lett. Legtöbbször rtlmoston néztem reklém nélkül.
A bégén Zsolt minek ment bissza a ház elé, hátha meglátják? Az igazi Clau sosem fizetett volna Tündének, sőt nem is barátkozott volna sem bele sem Adukával. Engem ez a Szálka, Szőke stb. is zavart. Attila jól kimaradt a búcsúból, mint Berényi testvér. Inkább Balázst, Marcit kellett volna visszahozni. Illetve Levente rendesen nem ks tett fel kérdést Nórának, úgy húzta fel a gyűrűt.
Tetszett hogy Timikének végre megmondta valaki, amitől megjött az esze, Simon is jól adta az Öcsi szerepét, miután oly gázul hímzett...
Laci Gizi aranyos volt a reptéren, bár mehettek volna együtt tovább. Vilibá a boltba visszaállva kicsit öreg már, oda inkább a leszbi páros mehetett volna, korábban úgyis vezette már Tóbi is. Miki kicsit hamarabb is kelhetett volna, akkor Kornélt Zsolttal helyretehették volna...
Ideje volt hogy vége legyen, de lehetne helyette valami jó.
Amit még hiányoltam, és rossz érzést hagyott bennem: Kornél megtudta végül, hogy nem Timi árulta be a múltját Zsoltnak, hanem Gigi ismerte fel? Csak mert undorító volt, ahogy elbánt Timivel - bár sosem szerettem a kis hercegnőt, de ezt akkor sem érdemelte meg. Legalább az tisztázásra került volna...
Ahogy más is írta korábban, én is vártam volna valamiféle csattanót, pofára esést a Kornél-szálban, ha már ennyire szemétládára írták meg a karakterét.
Bár egy időben viszonylag rendszeres néztem, igazából soha nem volt ez egy jó sorozat az én értékrendem szerint. Maximum hiánypótló. De kezdve az induló gárda teljes amatőrizmusával és korbéli hiteltelenségével, folytatva aztán a bénító belterjességgel, végig igen gyatra alkotasnak tartottam.
A végigsugárzott évek lehettek volna azok, amikben lehetne így utólag találni valami értékelhetőt, ha nem haladt már bő 15 éve (ha nem több) masszív lejtmenetben a sorozat. Hiába cseréltek időnként színészeket, vagy hoztak be új karaktereket. A levegőtlen belterj áradt a sorozatból végig.
Nem az hát a baj, hogy vége lett. Hanem hogy csak most. És hogy persze így. No mert ahogy jó sorozatot nem voltak képesek írni a készítők, úgy méltó (neadjisten frappáns) befejezést sem.
Mivel több befejezést forgattak, kíváncsi lennék, hogy a többi mi volt. Idővel felrakhatnák, hogy mindenki kiválassza, hogy neki melyik tetszik. :) Jó ötlet volt esküvő köré építeni a történetet, bár az, hogy Olivér anyja adta össze Gigiéket Amerikában elment volna, itt inkább jobb megoldás lett volna Menyhért atya, később meg elintézték volna a hivatalos esküvőt. Claudia, Gigiék, Vinécéék lezárása szerintem jó volt. Igaz a Maja szál így, hogy Szonja terhes lett, felesleges volt, főleg, mivel amikor ő beköltözött, már tudták, hogy vége lesz a sorozatnak. Ráadásul Maja karakterének alakulása inkább a vége felé abba az irányba ment el, hogy rendeződik az élete, többször szinte szeretettel nézett a pocakjára, már tanácsokat osztogatott Nórának, így valahogy nagyon nem illett oda, hogy véglegesen meghozta ezt a döntést. Luca-Bandi közös londoni élete is jó irány volt.
És akkor ami nem tetszett: Zsolt-Aliz. Elképzelem, hogy pár nap múlva felhívja az anyját, hogy talán soha nem megy haza. Hihetetlen, hogy az addig mindent elintéző Zsolt, most nem talált jobb megoldást, vagy elintézési módot.
Aztán Laci-Gizi. Gizinek még jó lezárás volt egy új élet Londonban, de Lacit teljesen felesleges volt elküldeni bele a világba, főleg egy olyan nő után, akivel egyszer vagy kétszer lefeküdt, aztán a kapcsolatot sem tartották. Mégis mit fog ott csinálni, amikor sokszor itt is szerencsétlenkedett? A nyelvet sem beszéli.
Azt sem értem, hogy ha Kornélnál nem történt a végére valami nagy leleplezés, akkor mi értelme volt, hogy a karakter egyre szemetebb lett a végére mindenkivel. Amúgy is úgy beette magát a Berényi irodába, hogy az egyéb üzletei teljesen elfelejtődtek.
És a végén Miki... nem tudom, hogy korábban azért nem nyúltak a karakter kiírásához, mert esetleg lehetőséget akartak Szőke Zolinak adni, hogy ha meggondolja magát, akkor visszatérhet, vagy már a valamikori nagy csattanó végre készültek, ami elmaradt, mert ez a lehető legbénább ötlet volt, hogy ennyi idő után felébredt. Persze vannak csodák, meg az jó és kell is, de szerintem az ébredése lezáratlanságot hozott. Ha képzeletben tovább gondoljuk a karaktert, akkor mégis mit fog csinálni pár hónap múlva? Neki a Berényi Kft. volt az élete. Beül majd Júlia mellé? Aztán kezdődik a Miki-Kornél meccs? Nem tudom elképzelni, hogy új kft.-t alapít.
Na mindegy, időnként a könyvek, egyéb filmek sem úgy záródnak, hogy az olvasó, néző teljességet érez, de szerencsére a képzelet tovább alakíthatja. :)
Azt se felejtsük el, hogy a publikum szórakoztatásán (időnként bosszantásán) túl, a sorozat nem kevés embernek adott munkát; ráadásul jól fizető biztosat; és olyat, amit szerettek is csinálni. Ez leglátványosabban a színészek esetében tűnt ki, de a háttércsapat is bizonyára élvezte.
Utoljára kérdezem: miért nevezte Tünde az anyját, Bözsi mamát úgy, hogy Aduka? 😊
Kedves Dzsúlika !
Most is és talán már utoljára nagy-nagy élvezettel olvastam a hozzászólásodat.
Esküszöm élvezetesebb volt,mint a sorozat. Kedves, okos és vicces. Ne hagyd abba az írást, vagy kezdd el, mert nagyon jó olvasni a gondolataidat.
Köszönöm Neked és nem tévedek, ha azt írom nagyon sokunk nevében.
Sok mindennel egyetértek. Lacit és Gizit én is újra összehoztam volna, de hát Laci az az ember, aki a Las Vegashoz hasonló gagyi helyeken érzi jól magát. Gizi legfeljebb összejár Londonban Banditával és Lucával. Zsoltnak korlátlanok az anyagi lehetőségei, hogy nekivág Alíz társaságában a világnak? Én a Drága örökösök végén a polgári esküvő nélkül, kihirdetés nélkül megtartott egyházi házasságkötés után már ezen a jelképes frigyen sem csodálkoztam. Kornél eltűnt, bár lehet, hogy én aludtam el közben? Miklós a kómából csodálatos módon felébredve áldását adhatja Nóra + Levente házasságára, Undorka fő- és alhercegnő pedig az apja felépülése láttán olyan zabaorgiába kezd, hogy ki kell szélesíteni a Ház bejáratát, a lift megerősítéséről nem is beszélve! Én a végén összehoztam volna Maját Miklóssal, így mindenki jól jár. A végén Kis-Nagybaba és a helyes Amanda is hiányzott legalább egy mosolygós kép erejéig. Más kérdés, ha szegény kislány süket, mint az ágyú, minek jár hallásvizsgálatra?
Én már hosszú ideje leírtam, hogy ezt a sorozatot be kell fejezni, Ondruss színre lépése és az egyre lehetetlenebb adásidőpontok, ill. előzőleg Szerencsés Gabi kirúgása nyilvánvalóvá tették, hogy itt a vég. Minden más magyarázkodás csak körítés volt. Jómagam majd a Keresztanyu 2. évadától mondom meg a Hoxán az ittenihez hasonlóan keresetlen véleményemet. Mindenkinek további kellemes nyarat!
Ismét sok mindent leírtatok, ami az én véleményemet is tükrözi.
Ahogy már többször elmondtuk, Kalamár távozása után meglehetősen leromlott a BK színvonala, de azért csak nézegettük. 23 évet nem lehet egyből a kukába dobni!
Nekem az utolsó rész az előzmények után megfelelőre sikeredett. Azt én is biztosra vettem, hogy Szonja terhes. De mivel ahányan vagyunk annyiféle hozzáfűzni valónk van az eseményekhez, ez így természetes. Végre az is kiderült ki volt az a nő, akit látott Zsolt bemenni az óvoda kapuján!
Minden esetre pillanatnyilag úgy érzem nekem is hiányozni fog. De majd vigasztalódom a "Keresztanyu"-val. :-))) A semminél az is több. Vagy "A mi kis falunk"-kal, mert azt kizárólag Csuja Imre és Lengyel Tomi miatt nézem. Mindkettő nagy kedvencem.
Eljött a búcsú napja! Véget ért egy sorozat 23 év után! Sokan követhettünk, kritizálhattunk, bírálhattunk, de ha jó volt dicsérhettünk is. Voltak kedvenceink, lettek kevésbé szerethető figurák is. Kinek- kinek a maga ízlése szerint. Mert nem vagyunk egyformák. De nem baj, hiszen ez viszi előre a világ folyását a szebb jövő felé. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy volt akinek a végére kellett a papírzsebkendő, volt akinek nem?! Nekem azért hiányzott a"pénteki adásszüneti nap!" Nem tudtam elképzelni, hogy mi lesz az addig nagy katyvaszból?! Igy elég sűrűre sikeredett az utolsó filmtekercs. Pláne, hogy előtte a Fókuszban megtűzdelték a sok archív felvétellel is! Melyek igen jól illettek a képbe. Sőt, így, még hosszabbnak is tűnt az utolsó rész. De alapjáraton, jól megoldották! Érezhetően igyekeztek az érzelmekre is hatni, de nem voltak csöpögős jelenetek. Sok esetben úgy történtek a dolgok, ahogy előzőleg megjósoltuk.
Azt mondja a dal, hogy búcsúzni csak nagyon szépen szabad! Ezért csak apró észrevételt teszek, aminek már úgy sincs jelentősége, de:
- Kissé túl játszatták Laci és Gizi jeleneteit, a bőrönd csere értelmetlen volt. ( Jobban szerettem volna, ha együtt mennek valamely szegmensébe a világnak!)
- Alíz a közvetlen családjának azért elmondhatta volna igazán, hogy mi újság?! Megérdemelték volna! Hálából! Így csak találgatni fogják, hogy " mely sarkában mentek ennek a nagyvilágnak?!
- Nem jöttem rá, hogy miért menekül Zsolt, miért volt jó az álhalál?! Ki volt az a Mathiász, ki volt az nő a bölcsőde előtt, hogy félelmébe összecsinálta magát? Vagy egyértelműen a prostihálózat elől menekült?! Node, ez is már a múlté!
- Nem volt érdekes Laci, Bözsi mama, Vili bácsi "boltos jelenete" (Ehelyett Alíz beszélhetett volna a családdal az elmenetelről.)
- Nekem furcsa volt az esküvői buliban Olivér anyja, mint házasságkötő?! Tudom, pénzt is hozott a házhoz! ( Csak olyan röpke életű karakter volt, hogy ezzel az erővel, Gergőék, Eszterék és más régi fontosabb szereplők is megjelenhettek volna?! Több karakter megjelenésére számítottam. Habár ott volt az sok archív felvétel, gondolták.
- Kivételesen Panni most kellemes jelenség volt, ahhoz képest, hogy előzőleg sokszor küldtem volna pofozógép elé
- Kornélról semmi nem derült ki, csupán mosolygósra vette a figurát a vége felé, beállt a sorba és jónapot!
- Timi, mint láthattuk már előzőleg is a Fókuszban a
a kórházi jelenetben, emberileg is meghatódott, és a karakter így tényleg igazi könnyeket hullajtott a papa ágyára. A készítők sejtették, hogy Timi jelenetével hatni fognak?! Ezért nem hiába hagyták a legvégére a hatás kedvéért, mint a Barátok közt utolsó képsorát. Viszont Miklós "kikacsintása" a világra, életszerűtlen volt! (Ettől sokan a bigott nézők közül, akár folytatást is várhatnak??!!) Szerintem. És így múlt el a 23 év dicsősége! Mint a főcímdal is mondja, volt akire holnaptól új élet vár és abban már a Bk nem lesz benne, mint ahogy a Mi életünkben sem.
Én is sokat szidtam a sorozatot, főleg Kalamár Tamás távozása után. De most is úgy gondolom, jobb lett volna, ha akkor hagyják abba az egészet végleg?! Mert egyre lejjebb kezdett süllyedni a sorozat. Bizony volt, hogy elment a kedvem a "kedvenc sorozatom" nézésétől. De a kedves fórumtárs"Papája" ismeretlenül is, oly kedvesen biztatott, hogy folytassam a sorozat nézését, hiszen már nem sok van hátra. És még "füllentett is", hogy szereti olvasni a hozzászólásaimat?! :)) Köszönöm Papája!
És valóban, eljött az a "nem sok van már hátra!" idő is! Tegnap!Ezután mindenki azt néz amit akar, ízlése, kedve és hangulata, szokása szerint. És való igaz ott a "barátunk is a távirányító", de ezt úgyis tudjuk magunktól is! Végül nem marad más hátra, kívánok Mindenkinek további jó fórumozást! Sziasztok!
(Elnézést, hogy hosszúra sikeredett a litániám, ígérem ez volt az utolsó! :)))))))
Miklós most is kavart, mint mindég, kár volt.
Kár, hogy így lett vége, mintha azt mondta volna, akkor is enyém lesz az utolsó szó. Mellé még az a nyomasztó zene is igazán nem kellett.
Bíztam abban is, hogy Gizi és Laci mégsem a távolba, hanem egymás karjaiban repülnek vissza a Mátyás térre.
Várható volt, hogy Szonja babát vár, attól van rosszul.
Örülök, hogy Luca és Bandi egy pár lettek.