Az ideális testsúly tanulható (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Az ideális testsúly tanulható
Katthynak 2.
Elolvastam a cikkedet meg a naplódba is belepillantottam. Jól írsz! Tetszik! :) :) :)
Szia Katthy, most van egy csepp időm, veled ismerkedem. S lehet, hogy csak úgy összefüggéstelenül reagálok majd erre-arra.
Most éppen erre:
>általában nem szeretem elkötelezni magam, "az a legjobb döntés, amit bármikor megváltoztathatsz. " <
Mondtam már neked azt az egyik kedvenc mondásomat, hogy
"Mindent szabad, csak nem minden hasznos."
Tehát, ha döntesz valami mellett, bármikor megváltoztathatod a döntésedet, csak az a kérdés, hogy hasznos-e.
Jó reggelt, szép napot mindenkinek!
Tegnap túl későn értem haza, de majd jövök, olvasok reagálok! :)
nagyon szívesen, és hogy ne legyen félreértés,
én még nem vagyok kész, még nem találtam el magam, sem életmódban, sem álomsúlyban, még csak agyalok, találgatok, próbálgatok.
a fizikai részen van probléma, vagy nem veszem észre a lelkieket...
vagyis most inkább tanácsra szorulónak érzem magam...
Köszönöm szépen mind a kettőtöknek a reagálást!
49,5 - az agyalás mellé én sajnos még rémesen halogatós is vagyok, ezen is mindenképp változtatnom kell, ráadásul én akkor is képes vagyok megkérdőjelezni egy döntést, ha előtte hónapokig rágódtam rajta. A kétkedés a középső nevem :)
A villámhárításból amúgy én épp most "nőttem ki", már nem nyelek le mindent, még a hőn áhított családi béke árán sem. Ez a helyzet nyilván se nekem, se másnak nem jó, de még túl dühös vagyok ahhoz, hogy magamtól válasszam a békebíró szerepet.
Túl sokáig volt rám kényszerítve, és köszönöm, nem kérek belőle. Egyszer biztos benő majd a fejem lágya, de egyelőre még várok rá :)
És nagyon igaz, amit írtál, hogy ha bennem rendben vannak a dolgok, akkor más sem tud felhúzni. Ezért ilyen fontos nekem, hogy a fejemben rendet tegyek - hogy tovább tudjak lépni a mindennapi gondjaimon. Ugyanis lássuk be, semmi különleges nincs abban, hogy családi gondjaim vannak, mert kinek nincsenek. Legfeljebb az különböztet meg másoktól, hogy hogyan viszonyulok hozzá, és mennyire hagyom, hogy maguk alá temessenek.
Amúgy szerintem igenis vannak olyanok, akik "szeretik" az áldozatot játszani, és önként lépnek ebbe a béklyóba, de ez már tényleg másik téma, nem ide való :)
Gyöngyi (most nézem, hogy korábban leGyörgyiztelek, ne haragudj!! :) ) - teljesen érthető, amit írtál, ne aggódj.
A családi erőviszonyok megtartásáról csak annyit mondanék, hogy nálunk ez egyáltalán nincs rendben, de senkinek nem áll szándékában változtatni rajta. Ezért tartok tőle, hogy én esetleg akaratlanul is belenyúlok a méhkasba.
A szerepekkel ugynis az a gond, hogy az egy dolog, hogy magadat beskatulyázod, de mivel mások is ezt teszik, ha kilépsz belőle, ezzzel óhatatlanul az ő világuk felépítését is megváltoztatod vele.
És ugyan tudom, hogy pozitív irányban fogok a fogyással megváltozni, hiszen sokkal több önbizalmam és lelki erőm lesz, de hogy ez hogy fogja befolyásolni a családomat - na ez az, amire nem tudom a választ.
Persze könnyen lehet, hogy egy jottányit sem fog változni semmi (legfeljebb, hogy anyámnak nem kell annyit főznie rám :D), és én, a magam részéről nagyon remélem, hogy így is lesz.
Az arany középúttal kapcsolatban meg érdekes tapasztalataim vannak - általában nem szeretem elkötelezni magam, "az a legjobb döntés, amit bármikor megváltoztathatsz."
A fogyókúra esetében viszont úgy gondoltam, hogy amit eddig csináltam, az nyilván rossz úgy ahogy van (hiszen hogy nézek már ki), ezért gyökeres változásokra van szükség.
Nagyon meglepődtem, mikor olvastam a "honvágyam támad a régi életem után" mondatodat, mert miért is lenne honvágyam, ha egyszer tudom, hogy jól csinálom a dolgokat?
És mégis... nem véletlen, hogy újra és újra elkövetem ugyanazt a hibát.
Kiváncsi vagyok, mit jelent a fokozatosság az életmódváltásban.
A diéta, amit én csinálok már egy ideje, kevés szénhidrátot, sok zöldséget és fehérjét tartalmaz, dietetikusok is ajánlják, így ezen az oldalon nem lehet gond.
Viszont az első két hét egy ún. bevezető szakasz, amikor csak nagyon korlátozottan lehet enni (nem mennyiségileg, arra ez a diéta egyáltalán nem figyel), hogy "megszüntesse" a szénhidrát-függőséget.
A cukrot azért akartam/akarom elhagyni az életemből, mert elég rossz dolgokat olvastam róla - ha viszont mézzel helyettesítem, az úgy már jó nem? A méz egészségesebb, és édesebb is, ha jól tudom. Ami meg a szénhidrátmegvonást illeti, hát, én egyértelműen a tésztától és a süteményektől hízom, így mindenképp olyan diéta kell, ami ezeket a háttérbe szorítja. Nem tudom, milyen fokozatos leépítés lenne a jó megoldás - heti 1x tésztát enni talán, vagy az túl durva?
A mozgást meg sem említem, egyértelmű, hogy nélküle nincs értelme diétázni :D
Szép estét mindenkinek!
49. Annyi mindent mondanék most még, de sajnos megint indulnom kell. Ez ma egy ilyen nap. Este 9 is lesz mire hazaérek. De majd elolvasom, amit írtál, s igyekszem válaszolni.
Most mennem kell. De nagyon örülök, hogy ennyit irkáltunk. S várom a folytatást is. :)
köszönöm! :) Nagyon örülök, hogy olvasod a könyvem.
Nagyon kíváncsi vagyok a véleményedre.
Az elért eredményem tart, nem a fogyás. Nyilván rosszul fogalmaztam.
amit nem én állítottam
javítva
lelki agyalás?
nyerhetnék itt okokban:
mert nálam mindig mérce volt! és nagyon magas!
amit nem állítottam..
és nem is egy-egy fő részéről...
nem megyek bele, mert egyrészt sikerült megugranom sokszor, amikor meg nem= lelki gyötrődés volt, de............
minden külső és lelki körülményt el lehet hagyni és csak egy dologban hinni:
magamban!
igen, katthy, az nagyon-nagyon fontos, hogy olyat találj ki és fogadj el, ami tényleg működik, persze ez alap!
de a fokozatosság-folyamatosságban benne van a javítás lehetősége, ami tervezett (szoktatás jegyében) és spontán (közbeni tapasztalás jegyében) vagyis! nem kell vonallal tiszta lapot nyitni, aztán mindig összeszabni, hogy nem sikerült!!! mert mindig hátrébbról indulsz...
49, még mindig neked. Egy 170 cm-es 50 kg-os embernek 17,3-as a BMI-je. Hát ez nem sok! Van olyan ország (ha jól tudom), hogy 18-as BMI alatt nem engednek modelleket a kifutóra. (Persze sok országban igen, még 16-tal is. )
Szóval én ennyire vékony soha nem voltam, s nem is leszek. De ez semmit nem jelent. Azt vallom, hogy az az ideális testsúly, amivel az ember jó érzi magát. Ha valakinek ezt az érzést a 17-es BMI adja meg, akkor ő úgy ideális, s ha valakinek a 27-es, akkor őneki meg az az ideális. Így kerek a világ. Csak azért a két szám alá ill. fölé nem érdemes nagyon menni, mert ott már az egészségről van szó. És akkor már érdemes feltenni azt a kérdést, hogy ennek az embernek miért jó az, ha veszélyben van az egészsége. Mi az a szempont az életében, ami még az egészségnél is fontosabb számára. De erről majd külön írok.
gyakolati:
1. most ne húzz vonalat, hanem adj egy átmeneti időt, amiben átszoksz a magad által ideálisnak tartott étrendre = nem rontod el
2. gondold végig! szerintem két hibalehetőség van:
- mennyiségi kiéhezés (kevesebbet próbálsz enni, mint amennyi MOST kell, (szoktatás!) )
- minőségi, ízeket megvonsz, és hiányzik:
szabj ezeknek mértéket, azt is fokozatosan!
3. aki jól van táplálva és ki van aludva= az egy sokkal kiegyensúlyozottabb ember!!! fizikailag ennyivel ki tudod magad egyensúlyozni = próbáld meg!
4. ami árt! ami rossz közérzetet csinál:
- éhezés
- túlevés
- a kettő együttes jojo játéka
ezeken a nagyon egyszerűnek tűnő kérdéseken menj végig, nekem ez volt a megoldás, pedig nem vagyok hülye, sok időmbe telt.
nagyon tetszik a stílusod, nagyon nagyra tartom a megfigyeléseidet, tapasztalataidat és a munkádat,
annyit ehhez: a könyvet megvettem, ha elolvastam írom..:-)
a fogyást nem azért kérdeztem, mert kell, hanem mert írtad, hogy még ma is tart...
nem kapcsolók működtetnek = ezért kell a fokozatosság
az akaraterő pedig ahhoz kell, hogy legyen türelmed
gyöngyi ad neked tanácsokat
és én is
vállalom én a nagyon sarkos racionális szerepét!
megmondom miért! mert aki elnagyolja a lelki, gondolati vonalat, azt én is agyalnám,
de aki nagyon agyal, azt tettekre invitálnám.
Gyöngyi spirituláisan én meg racionálisan
mosd össze, és használd jól!
49, arra a kérdésedre, hogy
"gyöngyi, te még fogyásban vagy? mondjuk az elmúlt 1-2 hónapban is fogytál? "
az a válaszom, hogy nem. Én 2006 nyárán elértem azt a külsőt, amit terveztem. Ez vagyok én. Ha még fogynék, akkor deréktól felfelé rosszul néznék ki. A fenekem lehetne kisebb, de nem zavar. Inkább a fenekem legyen egy kicsi nagyobb, mint az arcom beesett és a "fölsejem" lapos. :)
2006 nyarán határoztam el, hogy könyvet írok. Ehhez kezdtem még anyagokat gyűjteni, olvastam, emberekkel beszélgettem célzottan erről. Aztán 2007 nyarán nyitottam egy blogot, melyben fejezetenként betettem a könyvem elejét. Annak kialakult egy kis olvasótábora. Megcsináltam a honlapomat. Majd megjelent a könyv. Ez hozta magával a könyvbemutató beszélgetéseket. Ezek meg a nyári tábort. Ez meg a tanfolyamot. Szóval így adódott ez számomra. És egyre nagyobb kedvvel foglalkozom ezzel. Úgy érezem, egyre többet tudok. Az NLP-t is azért tanultam, hogy ne csak úgy vakvilágba mondjak dolgokat. Tudjak konkrétumokat az emberek viselkedésének okairól, a változás útjairól.
konkrét :
no cukor, no CH
= ez a hiba, ilyet többet ne határozz el!
ez maga a hiba!
a vonal és tiszta lap még elmehetett volna, de semmi ilyen radikális dolog nem!
Katthy, én azt olvastam ki abból amit írtál, hogy teljesen tudod a választ. Most csak az a kérdés, hogy mit lehet ezzel kezdeni.
Nos, a legtöbben ott szúrják el a változáshoz való viszonyukat, hogy csak "vagy-vagy"-ban tudnak gondolkodni. Pedig nem ez az egyetlen út. Meg lehet találni az "is-is" megoldást.
Tehát a helyzet pozitív hozadékát meg lehet tartani akkor is, ha magát a negatív helyzetet megszüntetjük. Csak más úton kell menni. Valami más megoldást kell találni. Igen, a szerepek nagyon kötnek. De csak addig érdemes egy szerepben maradni, amíg hasznos nekünk. Ha felismertük, hogy nem jó, választhatunk más megoldást. Nem vagyunk beleragasztva egyetlen szerepbe sem. Mindig valamilyen (jó) célért viselkedünk valahogy. Nem arról van szó, hogy a célt kell feladni, hanem ugyanahhoz a célhoz ésszerűbb más utat kell keresni. Nem ha már tudod, hogy pl. a családi erőviszonyok fontos szerepet játszanak ebben a pakliban, és azokat nem kéne összekuszálni, akkor azt kéne megtalálni, hogy az a kívánt egyensúly hogyan érhető el más úton. Nos, ez azért kíván egy kis agyalást. De mindig van másik megoldás is. Ha az eddigi túl sok áldozattal jár már, akkor megéri a fáradságot, hogy másikat keressünk.
És az életmód-váltáshoz is van egy megjegyzésem. Egyszerre csak annyit érdemes változtatni, hogy otthon érezzük magunkat a saját életünkben. Mert jó néha valahol máshol lenni, egész mást csinálni, de előbb-utóbb "honvágyunk" lesz a régi életünk után, még ha az nem is annyira jó. De ha egyszerre csak keveset változtatunk, és azt megszokjuk, az beépül, utána már jöhet egy következő lépés. Akkor az már tartós lesz.
Nem tudom, mennyire érthetőek ezek a gondolatok így a fórum műfajában, még nem csináltam ilyesmit, de remélem, átmegy valamennyire, hogy mit akarok mondani. De kérdezz nyugodtan, ha nem voltam érthető.
szia!
először is, itt hasonló emberek vannak, olyan értelemben, hogy agyalósok vagyunk, mármint olyan agyalósok, akik ezt vállalják, mert nemcsak agyalnak, hanem meg is tudják fogalmazni a gondolataikat.
kicsit korábban találkoztunk volna itt, akkor tudnád, hogy jobban agyalós vagyok, amíg kigondolok valamit! abszolút így van ez, ahogy írod: probléma, nem jól csinálom! mi a probléma? kérdések, agyalás! megfejtem, meggondolom és jól folytatom! és utána már nem agyalok. mert nem mindenen agyalok. pl. 50 kg-osan én nem agyalok a világbékén, vagyis nem keresek új problémát. ami viszont probléma az probléma.
másodszor:
minden gondolatod igaz. van család, családi szerepek, konfliktusok, villámhárítás, felelősség.
ha magamról írnék: most már én is békefenntartó vagyok és villámhárító, de nem azért, hogy én meg magamban szenvedjek és ehhez hájvédelmet szerezzek, hanem, mert ebbe beleértem, belenyugodtam. izgága, gyors típus vagyok, de nagyon sokat nyugszik az ember, valahogy ha jól van a bőrében, akkor nem hozza ki minden a sodrából, és a mellette élőket is meg tudja nyugtatni. De ha ez egy vállalt, nyomorult feladat, akkor .........én ehhez nem is tudok hozzászólni. amikor nekem van idegesség vagy baj, akkor nem másokat nyugtatgatok, akkor engem nyugtatgatnak, ha tudok adni akkor adok, ha ez nyugtatás, akkor nyugtatok, stb
áldozattá szerintem nem is teszi magát senki,
ez csak egy magyarázat, ami nekem sosem tetszett
szerintem ilyen nincs. az valami más, de azt nem kezdem itt el
folyt. :)
Hali :)
Én annyit áskálódtam magamban, hogy a hoxa közelébe se nagyon jöttem, mert egyszerűen nem tudtam mit írni, annnyira zavarosak voltak a gondolataim :DD
Örülök, hogy írtam erre a fórumra, és félreértés ne essék, nem azt várom, hogy megoldjátok helyettem a gondjaimat, vagy rájöjjetek, hogy egyáltalán mi a bajom, hanem, hogy talán fel tudtok tenni olyan kérdéseket, amik nekem nem jutottak az eszembe - és úgy tűnik, működik a dolog :D
Szóval reagálnék piciket, ha nem gond:
49,5 , 268. hsz:
Köszi a hozzászólást, érdekes megközelítés. Én az életmódváltoztatást mindig úgy gondoltam, hogy húzok egy vonalat, fogok egy tiszta papírt, és akkor mától HOPP, egészséges életmód, no cukor, no széndhirát. Lehet, ez a baj - hogy a testem meg nem úgy működik, mint az agyam, hogy egy kapcsolóval lehet szabályozni...
Az a baj, hogy én nagyon hirtelen és türelmetlen ember vagyok, és a fokozatosságot nem nekem találták ki. De ha csak így lehet tényleg egészségesen és véglegesen lefogyni, akkor nem kérdés, hogy nekivágok-e. Csak tudnom kell, hogy nekem ez a jó módszer-e.
gólyahír, 272. hsz:
Isten ments, hogy a családomra fogjam az elhízásomat. Talán életem első 15 évében még így lehetett, de azóta csakis magamnak köszönhetem, hogy evéssel pótolok olyan dolgokat, amikben úgy érzem, hogy hiányt szenvedek. Sportolhattam volna, csinálhattam volna önkéntes-munkát, de én a legkönnyebben elérhető öröm-forrást, az evést választottam. Teljesen igazad van, hogy a felnőttség ott kezdődik, hogy felelősséget vállalunk a tetteinkért.
Én megmondom őszintén, már azóta sokkal jobban érzem magam, hogy nem teszek úgy, mintha ez a 20 kiló teljesen normális lenne rajtam (anyám folyton szajkózza, hogy én ilyen vagyok, és soha nem leszek sovány, ami nem esik túl jól), hanem tudomásul vettem, hogy gond van, hogy változtatnom kell, ha egészséges és hosszú életet akarok. Amióta tudom, hogy így vagy úgy, de le fogok fogyni, már nem is zavar annyira a túlsúlyom, hiszen csak egy átmeneti, leküzdendő akadályról van szó, nem pedig egy rám nehezedő átokról, amiről azt képzelem, hogy soha nem fogok tudni megszabadulni. Csak azzal kell vigyáznom, nehogy belesüppedjek ebbe a "majd le fogok fogyni" álomvilágba, miközben semmit nem teszek érte (vagy már itt tartanék? :D)
49,5 , 284. hsz:
Tény, hogy fél év alatt egyetlen kilót sem fogytam (amit igen, azt az utóbbi időben tuti visszaszedtem). Tény, hogy rengeteget meditálok, megrágok dolgokat, ami gyakran a gyakorlat rovására megy. Ezen változtatni FOGOK (és nem "megpróbálok", hogy azt az előbb írtam, de rögtön ki is töröltem :D).
Azon viszont nem fogok tudni, hogy elsősorban elméleti és agyalós ember vagyok, és ha a fene fenét eszik is, nekem szükségem van arra, hogy végiggondoljak dolgokat, mielőtt a tettek mezejére lépek. Ha nem tudom, hogy valamit miért csinálok, egyszerűen nem vagyok hajlandó csinálni, mert értelmetlennek tartom. Ráadásul nem állhatom a csontvázakat a szerkényben. Ami neked tehát túlbonyolítás, az nekem pl. elengedhetetlen. Különbözőek vagyunk, ezt tiszteletben kell tartani :)
Nálam a gond minden bizonnyal ott kezdődik, hogy túl kellemetelen a "miért híztam meg" téma, úgyhogy megunom a gondolkodást cirka 10 perc alatt, és a szőnyeg alá söpröm a témát :) Ha csak egyszer venném a fáradtságot, hogy felállítsam a fogyókúrám kereteit és tisztázzam, pontosan mit miért csinálok, máris haladhatnék tovább.
Kitalálom, ez lesz a következő házi feladatom :)
És végül az én, saját vallomásom Györgyi kérdéseire reagálva, amit jó pár hsz-al lejjebb írt:
"Kérdés, hogy mire jó neked a jelen állapot? Mert, hogy jó valamire, az 100%, mert, ha semmire nem lenne jó, akkor már rég nem ez lenne.
Mit vesztenél azzal, ha jelen helyzet megváltozna? Rá ne vágd hirtelen, hogy semmit! Mert mindig vesztünk valamit, csak nem mindig kár érte. Mit válaszolna a belső "nem tudatos éned", ha megkérdeznéd, hogy mi jót szeretne számodra azzal, hogy ilyenné tesz, amilyen vagy!"
Pffff... mire jó nekem a jelenlegi állapot...
Azon kívül, hogy mindig is így néztünk ki, más nem jutott az eszembe. Nálunk mindenki husis a családban, kivéve a nővéremet. Valahogy úgy skatulyáztam be magunkat, hogy én vagyok a dagi, visszahúzódó, de okoska, ő meg a csinos és népszerű.
Hogy féltékeny voltam-e rá? Hogy a rákba ne. Ő meg féltékeny volt rám, mert mindketten hihetetlenül apásak vagyunk, én viszont mindig is közelebb álltam hozzá (talán, mert nem voltak balhéjaim, mint a nővéremnek, fene tudja, de a mai napig sokkal jobban kijövök apámmal, és látom, hogy a nővéremnek ez még mindig nagyon rosszul esik).
Na meg, hogy mindig én voltam a családi villámhárító. Mivel mindenki hirtelen haragú a családban (én "olaszosnak" hívom magunkat, ami remek kifogás arra, hogy mindenki szeret ordítani, ahogy a torkán kifér), én úgy gondoltam, hogy nekem már nem szabad szabadjára engednem az érzéseimat, így mindent magamba zártam, a többieket pedig megpróbáltam csitítani, ahogy csak tudtam. A "védőbástya" hájréteg tehát nálam is játszik. Erősnek kellett lennem, és mivel ez lelkileg nem ment, megpróbáltam fizikailag az lenni.
Summa summarum: evés - védekezés, érzelmek levezetése, pótlása, de ezt eddig is tudtam.
Ami viszont szöget ütött a fejembe, hogy nálunk olyan mélyen gyökereznek a családi szerepek hogy talán félek felborítani őket.
Félek a változástól, és attól, hogy a saját változásom a családi erőviszonyokat is felborítja.
Hogy ennek a valóságban mennyi alapja van, abban, ahogy írom ezeket a sorokat, egyre kevésbé vagyok biztos.
Olyan morbidnak tűnik a dolog, mint mikor egy alkoholista szülők gyereke egy alkoholistához megy férjhez, mert világ életében ezt a szerepet játszotta (mártír), és az ismert ördög jobb az ismeretlennél.
Hmmmmmmmm...
Hirtelen ennyi jutott az eszembe, remélem, nem untatlak vele halálra titeket.
Üdv mindenkinek és kellemes hétvégét!
oké, elfogadom.
nálam egy rosszul megválasztott életforma volt...
próbálom helyrehozni, kell hozzá türelem, és a türelemhez kell akaraterő!!
szép hétvégét!
Háááá??????
Most így elsőre részemről nem tudlak megerősíteni.
Mert ez azért mégiscsak többről szól, mint egy rosszul megválasztott módszerről, és pont azért mert nem vagyok fakocka:)
De most én tényleg lépek. Sziasztok. Hétfőn jövök.
nem, nem gólyahír, nem számolunk,
az volt nálam a véglet, nem is annyira éheztem, csak kevés volt inkább, és a számolás miatt! másrészt pedig nem tudok számolni, vagy pedig bekorlátozom magam a saját konyhámban.
Nem elvek!
Látod gyöngyi? gólyahír ezen hozzászólását?
nem különbözik annyira tőlem...sőt, csak ki kell zökkenteni! fél éve én is inkább meditáltam, mint, hogy tegyek. Fenét, nem!
és nem is tenni kell! hanem "nem tenni kell"!
nem kihézeni, nem túlzásba vinni, nem gyorsan akarni nyugis szintre hozni magad belülről és szépre kívülről! igen! ez kell, de nem gyorsan! hanem biztosan! a gyors és a biztos kizárja egymást!
így már érthető??? gólyahír!
gyöngyi, igazad van, talán mazsinál és másoknál, de gólyahír és katthy, csak a saját fogyókúráik áldozatai!!
erősítsetek meg gólyahír, és katthy te is!!
Mert elég magas vagyok és mindig 50 kg alatt szoktam lenni! És ez nagyon jó. Ennyi.
most viszont a mit milyen áron...
és ráadásul valószínűleg ugyanoda jutok....
csak kihagyom a jo-jo effektet,
nincs éhezés+ túlevés, de van egy átlagos normál, (nem sok!, de változatos) evés.
én néha szeretem az egyszerűbb képleteket is,
mert sosem keresek kibúvókat azzal, hogy túlbonyolítok valamit:-))
Hát igen, mindannyian mások vagyunk és ez így van jól. Pont Katthy naplójában olvastam, remélem nem haragszik meg ha itt is idézem:
Egyedinek születtél, ne halj meg másolatként.
Nekem ez nagyon tetszik.
Én nyitott vagyok, figyelek továbbra is. Viszont hétvégén nem vagyok, úgyhogy öröm lesz visszaolvasnom hétfőn.
Kellemes hétvégét mindenkinek:)
Oké, lehet, igaz... nem akarok a végletek embere sem lenni. Arany középút lenne a legjobb. Csakhát arra is rá kell valahogy találni. Mert hogy én eddig tuti nem ott voltam az is biztos.
Konkrétumokról meg én is szívesen egyeztetek. Kire gondolsz pl? Hány gramm ch, meg ilyenek? Csak háta méricskélés nem igazán a műfajom. Azért szeretnék inkább vaklahogy ráérezni erre az egészre+ persze tenni is, de hogy ez a tevés úgy spontán jöjjön,természetes módon, mint belőled is jön:)
Valahol olvastam, hogy a fű sem erőlködve nől, csak éppen nől. És a madár sem erőlködve repül, hanem az a természeres neki, hogy repül. És az embernél meg az lenne a természetes, hogy az evés a helyére kerüljön és ne legyen pótcselekvés valami más helyett.