Apa nélkül felnőtt gyerekek (beszélgetés)

Ezt írtam a 15.-ben.

Egy gyermek, szinte bármilyen korú, nagyon is érzékeny "radarral" rendelkezik arra, hogy bizonyos dolgokat észleljen, vagy megkülönböztessen.

Sokan ezt nem veszik figyelembe. A gyerekek még nagyon jó megfigyelők, és egészen másként működnek, mint a felnőttek, vagy mint ahogy a felnőttek szeretnék.

Tudom, hogy egyetlen példa nem igazol semmit, de illusztrálásra talán alkalmas.

Kísérletet végeztek arra, hogy 10 felnőtt és 10 kisgyerek megfigyelőképességét vizsgálták.

Egyszerű volt a feladat egy csíkos macska átszaladt a szobán, amit közben megfigyelhettek.

Ezután egyenként megkérdezték őket.

A kérdés se volt nehéz. Hány csík volt a macska farkán (keresztben)

A 10 felnőtt közül 1 tudta teljes biztonsággal, 3-an tippeltek, közülük további 1 helyesen. (Akadt olyan is, aki megkérdezte: Csíkok voltak a farkán is)

Viszont a gyerekek közül 6-an gondolkodás nélkül tudták a jó választ. :))

ők a szülők?

Egyébként, de, szolgálnak és jobb, mintha semmi nem lenne, de ők mégsem a szülők. Soha nem lesz ugyanaz. Ettől függetlenül tök jó, ha legalább azt látja. És nem mondtam, hogy akkor ilyen helyzetben aztán ássuk el magunkat és vége a világnak, sőt. Azt mondtam, ne tagadjunk.

Egyébként pedig ne próbálj a szélsőséges demagóg kategóriába nyomni, mert nem fog menni. :)

Nem érted, mert nem akarod érteni. Hiszen érint téged.

Megfogalmaztam, olvasd el még egyszer.

Egészséges lelkületű és beteg között még rengeteg réteg van. Nem nevezzük sem teljesen egészségesnek, sem betegnek azt, akinek problémái vannak mondjuk párkapcsolat kialakításával vagy megtartásával.

A szóválasztást meg a Semmelweis egyetemen lehet reklamálni, de nyilván nem értenek hozzá.

Valaki vagy egészséges, vagy beteg, köztes állapot nincs. De ezen kár lovagolni, mert egyszerűen nem volt szerencsés a szó választásod, amire reflektáltam.

Biztos, hogy nem tudnál állást foglalni, mert nem tudtad a kritériumait sem megfogalmazni. Ennek fényében én messze túlzásnak tartoma kijelentést, hogy így meg úgy biztos nem működik, és csak sérült gyerekek kerülknek ki azokból a családból.

Nem mondtam senkire, hogy beteges.

Az említetteket pedig nem ismerem, de még ha ismerném őket se biztos, hogy tudnék erről állást foglalni.

Arról nem is beszélve, hogy az okozott lelki problémákat rengeteg esetben helyre lehet hozni. De ahhoz biztosan nem a tagadás az első lépés.

Hallottam már olyan érveket is, hogy együtt éltek a nagyszülőkkel és "ott van a nagyapja, ha férfimintát akar látni"

Csakhogy a nagyapjától nem "apamintát" hanem "nagyapamintát" lát és képes elsajátítani. Ez persze nem érdekli az érvelőt.

:)

Persze, ahol nincs apuka, ott is "életben kell maradni", aminek része az, hogy igazoljuk, nincs is szükség apára.

Szerintem - és kutatások szerint - egészséges gyermek csak egészséges kapcsolatban élő szülőpár neveléséből kerül ki. Nem lehet tételesen felsorolni, hogy apára ezért meg azért van szükség. Bármely szülő nincs jelen, az a gyerekben olyan folyamatokat indít el, ami teljes családban nem fordul elő. Most majd biztosan kapom, hogy "az én gyerekem egészséges, pedig...", de ne áltassuk magunkat, inkább figyeljünk jobban a jelekre. Meg nem azt mondom, hogy most akkor vége a világnak, csak hogy ne dugjuk homokba a fejünket, azt szajkózva, hogy az én gyerekemre ez biztos nincs hatással.

És igen, az egyáltalán nem mindegy, hogy milyenek a szülők, hiszen inkább ne legyen valamelyik, minthogy bántalmazza a gyermeket stb.

Hogy a szülő hiánya pedig mit okozott, az majd a felnőttkorban mutatkozik meg leginkább. Nem kell úgy tekinteni a 3 év alatti gyerekre, hogy "nem is veszi észre" stb. Dehogynem. Mindennek meglesz az eredménye.

Persze, nem tragédia, meg lehet úgy élni és alakulhat úgy az élet, de semmiképpen ne tekintsük egészségesnek a csonka családot, a gyermek bármely életkori szakaszában következik is be a szakítás.

Látom, akad olyan is, aki hasonlóan látja a dolgokat, mint én.

Persze majd előbb-utóbb érkeznek az ellenvélemények is, ami nem baj. Mindaddig lehet érvelni, míg a dolog a szélsőségek irányába nem megy el. (Pl. egy durva, erőszakos apánál az is jobb, ha nincsen semmilyen apa se a gyerek körül)

Viszont, ha abból indulunk ki, hogy a hivatkozott szakemberek szerint még az is fontos, hogy a méhen belüli időt hogyan éli meg a gyermek, akkor miről is beszélünk?

Valóban elhiszi valaki, hogy egy nő ugyanolyan testi-lelki harmóniában képes kihordani gyermekét akkor is, ha nincs mellette a gyermeke szerető apja? Tényleg nem hiányzik se a 9 hónap, se a 3 év alatt senkinek egy szerető társ, aki akkor is nyugodt/higgadt tud maradni, amikor az anya (aki a lezajlott hormonális változások hatására sokkal labilisabb) esetleg már a plafonon van, annyira ideges, vagy kimerült?

Esetleg az is csupán egy hülyeség, hogy a kisgyermekes anyukák egy része bizony depressziós lesz?

Valóban semmi szükség se a pénzkereső, se a leki támasz, se a segítő férjre/apára?

Hú, mindjárt kiderül, hogy nem is kell apuka. Majd felnőttkorban a pszichológusa kideríti, hogy miért is kellett volna mégis.

Apuka nélkül honnan tanulná meg a nemi szerepeket a családban? Honnan kapna mintát arra, hogy neki később mi lenne a szerepe egy kapcsolatban, a saját családjában? Többek között.

Egyáltalán nem mindegy, hogy van-e apuka, és hogy neki milyen a kapcsolata anyukával.

Gyerekként persze, hogy nem hiányolja, hiszen neki apuka nélkül természetes az élet. Egyelőre. Meg lehet, hogy tudatosan soha nem is fogja hiányolni. De azért azt ne akarjuk bebizonyítani, hogy a gyermek egészséges fejlődéséhez nincs is szükség az apára.

Azt tanácsolnám minden olyan nőnek, aki hisz abban, hogy egy gyermek életében létezik olyan időszak, ami apa nélkül is tökéletesen működik/működhet, hogy csak bátran kísérletezzen ezzel.

Esetleg próbálkozhat azzal is, hogy teljesen apa nélkül neveli fel a gyermekét.

Aztán meg ne csodálkozzon azon, ha nem úgy sikerültek a dolgok, ahogyan azt szerette volna!

Aki elhiszi azt a hülyeséget, hogy apa nélkül pontosan úgy lehet nevelni BÁRMILYEN KICSI GYEREKET is, az ÓRIÁSI TÉVEDÉSBEN VAN.

Erre ugyan csak később fog rájönni, amikor megmagyarázhatatlan jelenségekkel, viselkedéssel, reakciókkal találja szembe magát.

az én kisfiam 3 és fél éves mult,apa nélkül vagyunk,soha nem hiányolta még,nem is kérdezte.

nem érzem ugy, h hátránya lenne belőle, ha kérdezi,elmondom neki,miért lett igy.

Igen jó, de nem létfontosságú, az anyával ellentétben.

Ezt egy ezzel foglalkozó honlapon olvastam:

"Kutatások, vizsgálatok bizonyítják, hogyha az első évben anya nélkül nevelt gyerekek fejlődése meglassúbbodik, esetleg elakad, és ez gyakran komoly, helyrehozhatatlan zavarokat okoz."

"A legtöbb családban az apának csak a pénzkeresés marad, és nem tud vagy rosszabb esetben, nem akar sok időt tölteni a gyerekekkel. Bár az apának nincsen olyan csúnyán fogalmazva, olyan létfontosságú szerepe, mint az anyának, de egy családnak igen is, szüksége van a férfira is."

"Jó ha van"

Hát, bizony jó.

Mint ahogy az is jó, ha van anyuka.