Anyám a barátom ellen van, akit nagyon szeretek (beszélgetős fórum)

Figyelj, szerintem van 3. opciód.

1. Az anyukád elvárásai szerint élsz, és megszakítod a kapcsolatot a pároddal.

2. Látszlólag az ő elvárásai szerint élsz, de gyakorlatban teszed ami Neked a jó, hazugságokkal tarkítva. Pl. azt mondod, hogy a barátnődnél alszol, és közben mégsem. Stb.

3. Egyszerűen mindenféle kiabálás és balhé nélkül elmondod édesanyádnak, hogy Te őt választod magad mellé, és megkéred, hogy ne szóljon bele a magánéletedbe ilyen szinten, mert te se szólsz bele az övébe. Közlöd vele, hogy 20 évesen oda mész sétálni, és azzal, akivel akarsz, és ott alszol, ahol jól esik. Gyakrolatilag erre törvény adta jogod is van...

Ameddig normális, és kulturált életet élsz, és nem hanyagolod el a tanulást sem, addig a magad ura kellene hogy legyél. A Te döntésed, hogy melyik utat választod. Egyéb lehetőséged viszont nem nagyon akad, szerintem.

bele se merek gondolni hogy milyen vita lesz akkor ha az ottalvásról lesz szó, megértem hogy félt meg óvni akar a csalódástól de azért már nem 14 éves vagyok. ő is tudja hogy a saját fejem után fogok menni,ahogy mindig, de azért megpróbál irányitani.

viszont ezen a téren mégsem tehetem meg azt hogy csak úgy elmegyek szó nélkül

Egyébként igazad van a tiltással kapcsolatban, én is ilyen voltam.

Csak én okosban csináltam a dolgokat, és látszólag nekik is megfeleltem, de ugyanakkor csináltam a magam dolgait, mert amit én kitaláltam, az úgy volt..

Ilyen volt már önmagában az is, hogy 12 év humán érdeklődés után a Műszaki egyetemre jelentkeztem.. És még fel is vettek..

Anyám azon is ki volt borulva. Legfőképpen azért, merthogy a barátom szülei is építészek voltak..

Aztán egy kollegája rakta helyre a fejét, amikor már majdnem sírva fakadt munka közben. Elmondta, hogy mi a nagy bánata. Erre a kollega visszamondta neki: "Neked tényleg az a bajod, hogy a lányodat felvették az ország egyik legjobb egyetemére, és az, hogy a fiú szüleiről vesz mintát, akik több diplomás dolgozó emberek? Ez baj? Mert akkor nagyon sokan szeretnének ilyen bajban lenni.."

No erre anyám megnyugodott, és megpróbálta másként szemlélni nagy bánatát.. Persze onnan még hosszú volt az út.

Ezért mondom, nyugi, az idő is sokmindent megoldhat mindkét részről.

Hazugságra kényszeríteni meg tényleg kár, ezt én is nagyon megtanultam. Mondja is a lányom, hogy "anya, téged nem lehet soha becsapni". Mondom neki, hogy ja, ahhoz nagyon profinak kell lenni. De inkább ne akarjon, hanem tisztázzunk mindent előre. Még akkor is, ha esetleg akkor ott az rossz, és vitás.. Eddig még megvagyunk így. Remélem maradunk.

Anyuka nagy sznob lehet, ez nem is kérdés.

Legjobb indulatú tanácsom erre az esetre mindkét félnek:

Nyugi, meg türelem.

Egyszerűen azért, mert az orvosi egyetem nem két hét, egyre inkább orvossá válik, aki ott szépen halad, és az ember, ahogy telik az idő, egyre inkább azonosul társadalmi szerepével is, ami a hivatásához kötődik. Tehát, ha nem szólnak bele, nagy valószínűség szerint magától is tönkre fog menni a kapcsolat. Akkor meg kár lett volna tényleg ezért összeveszni a lánnyal.. Vagy éppen az anyával..

Ha meg mégis, mindezzel együtt megmarad, és ő marad a nagy ő, akkor ezt meg előbb-utóbb mégis el kell anyukának fogadni. Ha eltelik még 5 év - alsó hangon - addigra azért ő is másként fog dolgokat látni..

Igaza van annak, aki azt írta, hogy nem kell ezen parázni, nem elküvő, meg 6 gyerek van itt kilátásban, szimplán jár valakivel egy 20 éves lány. Oszt jónapot..

Azzal meg, ha tiltanak valakit tényleg jól meg lehet erősíteni egy kapcsolatot.. Ezt anyukának üzenem..

Igen, igazad van abban, hogy az éremnek mindig két oldala van.

Viszont akkor is az a véleményem, hogy egy 20 éves embernek nem kell engedélyt kérnie arra, hogy elmehessen sétálni a barátjával. Kell a kompromisszum valóban, de nekem ez akkor is végletesnek tűnik.

Nyilván ameddig tanul valaki, és más tartja el, addig nem teljesen független ember. Azzal is egyet értek, hogy a tanuláson túl is félti az ember a gyereke életét. Ezzel kapcsolatban nincsen tapasztalatom, hiszen még nincsen gyerekem. :)

De én akkor is úgy gondolom, hogy ha csak annyi a sráccal a gond, hogy hegesztőként dolgozik, akkor nem helyes eltiltani a lányt tőle. Hiszen 20 éves létére már bőven túl van azon a koron, hogy tiltani lehessen. Ha ez a kapcsolat annyira komoly, és úgy fog működni, hogy leélik együtt az életüket, akkor boldogok, tehát megérte. Ha pedig nem, akkor tapasztalatot gyűjtött. Mindenkinek meg kell tapasztalnia a saját határait, és el kell esnie időnként.

A szakítás szörnyű, fájdalmas dolog, de mindenkinek át kell esnie rajta. Többek között a sikertelen kapcsolatok vezetnek rá arra, hogy jobban megismerd magadat, és tudd, hogy mik az elvárásaid egy komoly, felnőtt kapcsolattal szemben. Vagy nem?

Egyébként nem hiszem, hogy valaki a vesztébe rohanna azért, mert egy szakmunkás a párja. Ha boldogok, és egymásnak valóak, akkor együtt lesznek. Ha pedig nem, akkor szakítanak majd. Függetlenül a srác végzettségétől.

Nyilván minden szülő óvni szeretné a gyerekét mindentől, ami fájdalmas. Csak sajnos ez az esetek többségében nem működik, vagy ha igen, akkor burokban fog élni. Mert az élet soha nem fenékig tejfel.

Biztosan nagyon nehéz meghúzni a helyes határokat, és csak addig beleszólni a dologba, ameddig helyes. Valószínűleg erre nincsen külön recept, hiszen minden ember más, így minden kamasz másként reagál a dolgokra, a személyiségétől függően. Volt, hogy engem is próbáltak bizonyos dolgoktól óvni, tiltani anno, aminek az én esetemben az lett a következménye, hogy hazudozni kezdtem, és csináltam tovább amit én akkor jónak gondoltam. Kezelhetetlen lettem az ilyesmi szigortól. Sőt, még jobban bele is lovaltam magamat! :) Mert ugye a tiltott gyümölcs édesebb ám. :) Engem pl. semmiben nem lehett gátolni. Ezért anyukám többnyire mindig mindenre áldását adta, viszont beszélgetett velem róla jó sokat. Sok esetben sikerült is ész érvekkel rávennie arra hogy másként lássam a dolgokat. Ha pedig nem, akkor legalább tudta, hogy merre járok, és kivel. Mivel soha nem tiltott el semmitől és senkitől, így gond nélkül magamtól beszámoltam a dolgaimról, és a tanácsait vártam. De ha tiltott, vagy parancsolt volna esélye se lett volna erre. A fórumot nyitó leány biztosan nem ilyen természetű, hiszen ha így lenne, akkor nem fórumozna, hanem letojná az egészet és sétálni menne szó nélkül.

Hát csak ennyi lenne..

Szerintem ebben az esetben fifti fifti lenne a végeredmény.

Nálam anyám utólag konkrétan bocsánatot kért ezekkel a szavakkal: Ne haragudjatok, nem vettük észre, hogy már felnőttetek..

Akkor nagyon haragudtam rájuk, ma már megértem őket. Az az akkor olyan, mintha tegnap lett volna, amikor végülis mégis bejelentettük, hogy összeházasodunk, és unokájuk is lesz.. Hát ma már az az unoka 11 éves, pedig, olyan, mintha ez az egész tegnap zajlott volna le. Szóval 6 év van még addig, ameddig nálunk kezdődtek a dolgok.. Ember legyen a talpán, aki ezt olyan jól csinálja mindkét oldalról.

Továbbra is állítom, illetve felhívom a figyelmedet, hogy itt a másik fél érveit, látásmódját nincs alkalmunk megtudni..

Mert a barátnődnél is ott volt, hogy teret adva a másiknak. A másikba meg beletartozik az is, hogy a lány is az anyjának.

A harmadik dolog meg az, hogy bizony a szülőnek annak ellenére is lehet ám igaza sokmindenben, hogy nem tudja a dolgot - esetleg nem is akarja - megakadályozni. Nálam is mondta a anyám a dolgokat, és sokmindenben igaza is volt. Beismerem. Mégis együtt vagyunk a férjemmel.

Nincsenek tökéletes viszonyok, de egy 20 éves egyetemista egy komoly egyetemen nem egy független valaki.. Akkor sem.

És nem, nem csak a jóltanulásig felelős valaki a gyerekéért, hanem bizony félti azon túl is az életét. A tanulás nagyon fontos dolog egy szintig, de az "egyéb" bizony fontosabb az összképet nézve.

Örök dilemma, hogy mennyire lehet, vagy kell ebbe beleszólni, ez sokmindentől függ, de azt gondolom, hogy szülőként nagyon nehéz szó nélkül megállni és végignézni, hogy a gyerek a vesztébe rohan. Ebben a konkrét kiírt esetben - annak ellenére, hogy én pont egy ellentétes esetet írtam le - mindannyian tudjuk, hogy nem jók az esélyek a jövő szempontjából. És igen, egy komoly kapcsolat utáni szakítástól is féltik az anyák a gyerekeket. Az én barátnőm történetesen egy ilyen hatására hagyta ott az egyetemet. Utána ugyan 2 év múlva egy másikat újrakezdett, és azt el is végezte, de abban a két évben sokat nem adtam volna az életéért.. Hát ettől félnek azok a fránya anyák..

Én már csak az aurea mediocritas pártján vagyok, pláne, ha még azért megvan a normál beszélő viszony.. Ezt lenne jó megőrizni.

Yes:)

Mehetne a család a diliházba.)

Igen-igen, én is pontosan ilyen voltam. Hatalmas öntudatom volt, talán több is, mint amennyi kellett volna. :) Teljesen felesleges volt nekem bármit is tiltani, mert akkor csak azért is alapon még inkább csináltam a dolgot, ráadásul látványosan.

Jajj de lennék tini az ilyen diktatúra jellegű családokban, de hamar betörném őket. :D

Az és gáz..én soha nem hagytam,hogy belepofázzanak a dolgaimba,tinikoromban sem(elég nehéz eset vagyok/voltam).

Hiába próbálkoztak,látták,hogy nem mennek semire az ilyen dumával,így aztán letettek az irányításról.

Igen, de akkor innentől kezdve ez már nem önzetlen segítés, és elindítás az életben, hanem kő kemény üzlet. Én fizetem a sulidat, cserében te még pár évig a pici gyermekem maradsz, és azt csinálod, amit anyuci/apuci mond. Ha elengedünk sétálni sétálsz, ha nem, akkor pedig nem sétálsz...

És akkor még el se jutottam odáig, hogy miégis mi a probléma azzal, ha valaki hegesztőként dolgozik??!?! Akik ezt így látják, azok gondoltak már valaha arra, hogy mi lenne velük, ha nem léteznének szakmunkások, akik ezeket a munkákat elvégzik?

A becsületesség, intelligencia az nem a diplomával kerül a kezünkbe.

Nem,nem....azt hiszik,hogy feljogosítja őket.

Pedig nem.

Nagyon szép dolog, ha a szülő segíti a gyerekét, de valójában ez feljogosítja őket arra, hogy egy felnőtt ember életén ilyen szinten uralkodjanak? Tényleg ez lenne a normális? És ebben vajon mennyi szeretet, elfogadás van, és mennyi önzés, elnyomás?

Engem sajnos nem tudtak segíteni a szüleim, de ilyen áron ha tudtak volna se kértem volna belőle.

Ameddig Te tartod el, nyilván lehetnek elvárásaidat a közös együttéléssel kapcsolatban. Viszont a lényeg itt azon van, hogy megy neki a suli, és szereti. Akkor meg miért kéne beleszólni abba, hogy a szabadidejét mivel tölti? Hiszen nem berúgni ment, hanem sétálni a barátjával, és kávét inni.

Nekem a barátnőm hasonló módon kitanítatta a fiát az erején felül, de soha soha nem szabályozta be az életét... Boldogan éltek egymás mellett, teret hagyva a másiknak.

Azért elkéreckedni sétálni a fiújával 20 évesen szerintem bőven túlzás...

A mi fiunk 19 (lassan 20, te jó ég) éves. Kiírja nekünk ha elmegy itthonról hogy hová megy, ha megkérem hogy mondjuk buli végeztével dobjon egy sms-t hogy minden ok, akkor megteszi. Tehát mindig tudatja hogy hol, merre jár. De egyedül hoz döntéseket. Felnőtt.

Ez pedig nem azon múlik hogy mosom a ruháit és etetem.

Nem, nem az.

Én is így voltam.

Aztán amikor eljött az ideje, le tudtam válni simán.

Máshogy van bizony azoknál, akik belevágnak egy 6-8 éves egyetembe, ráadásul olyanba, ami mellett nemigen lehet dolgozni. Én is ilyenre jártam.

Bizony itt lehet nagy öntudattal elmenni, de 15 évvel utólag is állítom, hogy a szüleim segítsége nélkül bizony abba kellett volna hagynom az egyetemet, hiába voltam kisigényű, és ettem kolbászos kenyeret 3 hétig, ha kellett..

Mindkettőnk elindulásához kellett a szülői háttér, nekem is, és végül a nagyon tiltott "barátomnak" is. Igenis jól tettük, hogy nem vágtuk rájuk az ajtót - pedig nagyon készültünk rá - és nem mentünk el egy kis szobába albérletbe. Még mindig ott lennénk..

Igen, ha 19 évesen elmentem volna dolgozni - ami szintén lehetett volna jó, nincs ezzel baj - talán másként lehet viselkedni.

De ha már egyszer felvették az orvosira, megy neki, szereti, akkor azért inkább a diplomáciát javaslom.

Azt meg ma már egy 11 éves lány anyukájaként tudom, hogy szülőként meg az a helyzet, hogy amíg én tartom el, addig azért néminemű beleszólás azért van.. Jó esetben kompromisszum..

Én nagyon megértem a fiatal lelket, de azért mindig érdekes lenne a másik oldal véleménye is.

20 éves felnőtt NŐ vagy! Ne kérd, hogy engedjen el, hanem egyszerűen menj, és kész... Én ennyi idősen már bőven képes voltam kiállni saját magamért, pedig nincsen diplomám. :)

Beteged, hogy egy 20 éves, felnőtt embernek el kell kérnie magát az anyjától. Nekem ez a véleményem.