Anyák, akik rátelepednek a felnőtt gyermekeikre (beszélgetés)

Nem egyszerű, picit szűkítettem is a kört emiatt. Nem beteg.

Neked kitartást. Össze sem hasonlítható a helyzet szerintem.

Fú..annyira negatív ez a szó, hibás. Tartózkodnék is tőle, mett igazából nem bűnöst keresek, hanem megoldást.

Én úgy gondolom, a szülő/gyerek kapcsolat, a kötődés (túlságosan vagy nagyon nem) alapvetően a szülő felelőssége. Igen, jogos, felnőttként már azért ér minket inger gazdagon, szülői iránymutatás nélkül is lehet, sőt, kéne legyen önálló gondolata. Erről is. És totál egyet is értek, hogy a helyzetet neki kellene kezelni, akkor pl nem én lennék a mumus. Jobb lenne.. visszakanyarodva, ehez kértem segítséget. Ki mit tett, hogy megoldja a helyzetet..

Anyósom ilyesmi....párom egyke és késői gyerek, akit nagyi nevelt fel, 20 éves korától egyedül élt ugyan, de a szülők nagyban igényt tartottak a segítségére, el is mondták, hogy ők azért vállaltak gyereket, hogy legyen, aki segít a mezőgazdasági munkákban. Szeretet, törődés nem volt jellemző.... Hétvégén, de hét közben is többször ki kellett mennie hozzájuk, ahogy a munkák igényelték. Senkit nem tűrtek meg mellette, elődeimet el is üldözték.

Találkoztunk mi, nagy szerelem, persze engem is nyírtak, szidtak, ugráltattak.....de kitartottunk egymás mellett, összeházasodtunk én pedig szerelmes, ifjú és naív feleséggént tűrtem, hogy hétvégén a szüleinél volt a párom reggeltől estig. Anyós nyírt továbbra is, tűrtem. Páromat nem akartam választás elé állítani, mert nem tartottam korrekt dolognak, alkalmazkodtam. De aztán én is anyuka lettem (ekkor már 5-6 éve egy pár voltunk), tovább durvult a kapcsolat anyóssal (minden voltam, csak fehér ember nem, inkább nem részletezném) és nem úgy táncoltam, ahogy ők fütyültek. Ekkor jöttek a "veszekedések", én állítottam valamit, anyós mást, így a páromnak nehéz volt nagyon.....kinek higgyen? Anyósnak főleg. Aztán párszor, miután nem vettem fel a telefont, mikor hívott a mama, a rögzítőre mondta az elbocsájtó szép üzeneteket (ősi mesterségek és családfa emelgetése), ezeket hallva a párom belátta, hogy nem én vagyok a hisztis, hanem az anyukájában is van hiba.

Ezek után jobb lett a helyzet, minimálisra csökkentettük a találkozásokat (mármint én és a mama között), unokákat párom vitte hozzájuk (bár annyira nem foglalkoztak velük, ahogy a saját fiukkal sem anno), igyekezett többet velünk lenni és hanyagoltuk őket, mint téma. Ő ment/megy most is a mamához (apósom már nem él), én vasárnap küldöm az ebédet neki, de nem találkozunk továbbra sem, csak max. ünnepek alatt. Felül kell emelkedni, nem szabad hisztizni, ki kell alakítani egy élhető közeget, ami mindenkinek jó. Nálunk ez bevált, az elsők mi vagyunk. A mama sok mindenről nem is tud, mert semmi nem is tetszik neki, mert ami nem róla szól, az baj.....fia megy, unokák mennek, engem meg úgy sem bír.....

Sajnos sok anya van (de apa is lehet), aki bizony féltékeny a gyermeke választottjára és rendszeresen be akarja bizonyítani, hogy csak ő tudja, hogy mi a jó a fiának/lányának. Van olyan is, aki sajnálatot akar kiváltani a gyerekből, van aki pedig hálát. Vannak szülők, akik alig várják, hogy lelépjen a gyerek. Szerencsére vannak olyanok is, akik elfogadják, hogy az az élet rendje, ha a gyerek felnő és kirepül a családi fészekből. Hagyják, hogy legyen a gyereknek saját élete, de mindig ott vannak, ha szükség van rájuk. Persze ugyanez elvárható a gyerektől is. (Mármint, hogy ott legyen, amikor kell.)

A rátelepedős, féltékenykedős, mártírkodós anyós/após probléma megoldása csak úgy lehetséges, ha megbeszéled a pároddal, mi az ami zavar. Nyugodt hangnemben, nem vádaskodva. Ha a párod nem érti a problémát, akkor benne is hiba van. Elsősorban neki kell tennie a dolog ellen, neki kell beszélnie az édesanyjával. Nagyon finoman te is utalhatsz az dolgokra az anyósnál, hogy mi nem tetszik, de ez a módszer gyakran rosszul sül el, hiszen az anyós úgy gondolhatja "ki vagy te, hogy megmondod neki, mit csinálhat és mit nem." Viszont a fiára csak hallgat.

Mikor bekerülsz egy új családba, sajnos mindig lesz valaki, akivel nem tudsz olyan jól kijönni, após, anyós, sógor, sógornő és még sorolhatnám.

Saját tapasztalatból mondom, meg kell ezeket a dolgokat beszélni a pároddal. És ne akkor, amikor már a plafonon vagy az idegtől, mert úgy jöhet le, hogy egyenesen utálod az anyukáját. Pedig sok esetben erről szó sincs, csak nincs meg a közös hullámhossz. Ilyenkor nem kell a puszipajti viszonyt erőltetni, de attól még simán lehet békében egymás mellett élni (persze kellő távolságból).

Én pl anyámmal kezdtem,aztán jött csak anyós. Csak a kettő között eltelt 30év. Állandóan küldött el a háztól,aztán meg azzal jött,hogy nem akar szociális otthonba menni. Vagy gyakran emlegette,ki ad neki vénségére (őt idéztem)egy pohár vizet.

De néha elakarta adni a házat,hogy annak fejében gondozzák. Tesómat átkozta,mert 18 évesen lelépett .Teljesen ép elméjű volt az utolsó percig ,csak volt egy érdekes stílusa. Na most akkor ?🤔

Érdekes, hogy mindenki az anyósára gondol.

Engem anyám igyekezett minden módon magához láncolni.

Szerintem nem nehéz elfogadni, hanem egyszerűen le kell ülni az anyukával és fiával beszélgetni, bekapcsolódni az életébe. Kommunikáció nélkül egy helyben toporgás, örlődés van. Úgy pedig mondhatnád a párodnak, hogy NEM, hiszen megbeszéltük közösen, hogy ( például) a vasárnapi ebéd és az egész nap a miénk.

Élni és élni hagyni, lehet más volna.

Érdekes dolog ez a mamahotel...

Ha itthagyom anyám annak idején,betegen egyedül akkor szégyelljem magam .

Ha nem hagyom itt, akkor mamahotelben élősködök. Ez nem ilyen egyszerű 🤔

Köszönöm a véleményed.

Nehéz elfogadni, ha egy hétvégén két napból kettőn el kell szaladni a déli ebéd mellől, vagy meg sem érkezik, mert... anyuka.. Szép kilátások, ha ezt kell elfogadni :(

Igen. Éppen nem mama hotel, egy lépéssel távolabb, mert külön él, de napi szinten valami feladat. Érzelmi zsarolás, játszmázás, manipulálás.

A szüleink felneveltek, alapból hálával tartozunk. Jó esetben szeretet és kötődés is van, és elkísér életünk végéig, de van egy egészséges határ. A napi problémák megoldása hála ide vagy oda, nem a gyerek feladata.

Érthető, hogy a szülő szeret a gyermekével lenni, de szerintem egyáltalán nem egészséges a helyzet.

Aki hasonló cipőben járt, hogyan kezelte?

Nem kitúrni akarom, én is anya vagyok.

Nem akarom megmondani, mit tegyen, mi helyes, mi nem, de rengeteg nehézséget okoz a mama. (aki fizikailag egészséges)

Jól kezdted!

"Szerinted"....

Meg lehet találni az egyensúlyt, lehet alkalmazkodni, csak akarni kell.

Meg is fordíthatod a helyzetedet és lehet úgy is megközelíteni, hogy mama pici fia nem szeretne elszakadni a jótól, "anyuci szoknyája mellől". Már is nem az anyuka a hibás.

Hogy hogyan lehet kezelni?

Te vagy, aki egy családba lépsz, hát fogadd el, hogy picikével nagyobb az anya-fia szeretet. Mindíg csak második leszel az anya után, hiszen te sosem fogsz tudni (és nem is szabad) az anyóssal vetekedni, az csak megrontja, ellehetetleníti a kapcsolatodat a fiával.

Sok sikert!

Szerintem mindenki ismer valakit, aki mamahotelban lakik, akit a szülei (jellemzően) az anyjuk irányít, vagy két tűz között lavíroznak. Ezek az anyák képtelenek elengedni felnőtt gyermekeiket, bálványoztatják magukat, vagy éppen sajnáltatják, beemelik a férjük helyére. Tapasztalatokat várnék, párként hogyan lehet ezt kezelni?

Nem lenne szabad egy anyának és egy párnak riválisnak lenni. Nem ugyan az a szerep. De szerintem meg megkeseríti mindenki életét egy ilyen állapot. Hagyni? Sodródni? Harcolni? (egy anya ellen felesleges, pár lehet bárki, anya egy van.. )