Amira születése

Ez a terhesség teljesen más volt, mint amikor a ma már 8 éves nagylányomat vártam.

Egész idő alatt alig voltak rosszulléteim. A 8. héttől már nem dolgoztam. Régebben volt egy vetélésem 3 hónaposan. Így veszélyeztetett terhesnek számítottam.

Okulva az első terhességemből most nem fogadtam orvost, de még csak szülésznőt sem.

Akkoriban elég sok pénzt otthagytunk a fogadott orvosnál, aki szülés előtt egy héttel elment Angliába tovább képzésre. Én akkor megfogadtam, ha majd lesz a jövőben második baba, biztosan nem fizetünk még egyszer a habokra...

Terhességem alatt összesen 22 kg-ot híztam. A végé felé már akkorának éreztem magamat, mint egy bálna. Az ultrahang vizsgálatokat mindig nagy örömmel vártuk a férjemmel. Kíváncsiak voltunk, hogy ezúttal kit hoz nekünk a gólya. Igazából mindegy volt a neme.

Ha kisfiú azért örültünk volna, mert az még nincsen, ha lány meg azért, mert akkor a nagylányom összes ruháját meg tudja örökölni. Így csak egy pár újabb darabot kellene venni, ha orvoshoz megyünk. A 19. héten elmentünk a férjemmel és a nagy lányommal 4D ultrahangra, hogy megtudjuk a kicsi nemét. (A 2D-ben nem annyira bíztunk, 2002-ben végig azt mondták, hogy fiúnk lesz.) A doktornő közölte, hogy apuka gratulálok. Ismét egy kislánnyal bővül a család. Tehát női uralom lesz. A férjem meg erre azt mondta azon csodálkozott volna a legjobban, ha most fiú lenne. Hozzátartozik, hogy a férjemék hatan testvérek és eddig az összes tesójának, akinek gyereke van, fia született.

Tehát csak mi tudtunk eddig a családban lányt produkálni. Anyósom nagy örömére.

Így már nem tudom meg soha, milyen is fiús anyukának lenni. Merthogy 3. már biztosan nem lesz.

És akkor itt jön az amiről az elején írtam. A szülés várható ideje. A 33. hét körül a kórházban azt mondta az orvos, aki az ultrahangot csinálta, hogy valószínűleg meg lesz már a baba január közepén. Azért mert nagy a méretei alapján és ki van csukva, hogy így tovább hordjam.

Ezt a véleményt osztotta utána az SZTK-s dokim is. (Nem volt terhességi cukorbetegségem, mert azt mondják az is közrejátszik a baba súlyánál.) Közben teltek a hetek és már a 36. hétnél jártam. Persze mondtuk mindenkinek, aki kérdezte, hogy mikorra lesz meg a baba, hogy előrébb hozták a dátumot tehát most már bármikor. A 38. héten az SZTK-s dokim megunta és beküldött a kórházba, hogy megint csináljanak egy UH-ot. Mert nem tudta, hogy akkor most már kétnaponta CTG-zen-e, mert túl hordtam-e a babát vagy sem.

A kórházban az ultrahangnál most egy másik orvosnál voltam. Ő azt mondta teljesen átlagos méretű a baba. Szerinte 3300-3500 gramm körül várható a súlya. Így akkor nem számítok túlhordásosnak és visszaírták az eredeti időpontot a kis könyvemben, azaz 02. 03-át.

Ami már a sok átírásoktól kezdett elég tréfásan kinézni.

Eközben az ismerősök egy folytában jöttek a "Te még egyben vagy?" szövegükkel. Nem értették, és el voltak képedve, hogy az eredeti 40. héten hogy lehetek még mindig babával a hasamban. Már a sokadik ismerősnél kezdett elég fárasztó lenni a megmagyarázása.

Elérkeztünk a kiírt napra 02. 03-ra. Még mindig semmi, enyhe fájdogálásoktól eltekintve. A környezetemben már azzal poénkodtak, hogy tavasznál hamarabb nem szülök meg. 02. 07-én, késő délután még kitakarítottam és segítettem a férjemnek feltenni a bordűrt a szobába.

Az nap elég sok hó hullott. Meg is jegyezte az egyik barátnőm, akivel telefonon beszéltünk, szerinte a front megteszi majd a hatását.

Én akkor még nem igazán hittem ebben.

Mondtam is neki, hogy már nem bánnám, mert már az ágyból is alig bírok felkelni reggelenként az óriási hasamtól.

Éreztem egész nap enyhe görcsölést, de gondoltam ez még nem lehet az.

Hiszen az első szülésemnél már az elejétől fogva olyan fájdalmaim voltak, hogy falat tudtam volna bontani.(Bár akkor oxitocinnal indított szülésem volt.)

Este 21 óra körül aztán kezdtem ezekben az enyhe görcsökben rendszerességet felfedezni.

Gondoltam leírom egy papírra, biztos, ami biztos.

Nem hittem a szememnek, amikor láttam, hogy 5 percenként vannak a fájások.

Azonnal szóltam a férjemnek, hogy szerintem be kéne menni a kórházba.

Emlékszem a tévében pont az Amerikai taxi ment, azt nézték a lányommal.

Mivel nem úgy tűntem, mint aki vajúdik ő erre azt mondta, majd pont öt percesekkel indítasz mikor általában félóráról szokták kezdeni.

Meg szerinte ez még csak jósló lehet és tuti nem lesz ma még gyerek, ha bemegyünk, csak be fognak fektetni. És akkor potyára lemarad erről a filmről, mert ezt még nem látta.

Rá pár percre már 3 percesek lettek a fájások. De nem nagyon fájt, inkább olyat éreztem mint amikor meg akar jönni. Közben elkezdtünk készülődni a kórházba.

Mikor beértünk 21 óra 45 perckor egyből megvizsgált a szülésznő és közölte 7 ujjnyira nyitva vagyok és még ma kb. 1 órán belül baba lesz. Nem hittem a fülemnek, 7 ujjnyi?

Mikor az első terhességemnél a 3 ujjnyit óriási fájdalmak alatt, fél napba tellett, mire elértem. És még fél nap kellett ahhoz, hogy kibújjon a lányunk.

Le is szidott, hogy miért nem jöttünk egyből. Akár már otthon is meglehetett volna, ha még várunk egy órát. És közölte a második babák általában már hamarabb meg vannak.

Ezt én is hallottam már, na de ennyire hamar? Burkot repesztett, és utána elfoglaltam a szülőszobát. Addig a férjem találkozott a bátyjával, aki elvitte magukhoz a nagylányunkat.

Szerencsére akkor, abban az időben épp senki más nem szült csak én. Mire visszaért, merthogy apás szülést terveztünk látta, hogy állva a CTG gépre támaszkodva görnyedek.

Ekkorra már eléggé nagy fájdalmaim voltak. Szerettem volna epidurálist vagy csak valami sima fájdalom csillapítót, de azt mondták már késő. Ahhoz órákkal hamarabb kellett volna érkeznünk. Mire hatna, meglesz a baba. 22 óra 45 perckor éreztem, hogy jönnek tolófájások.

Fel is feküdtem az ágyra rögtön és a férjem szólt a szülésznőnek. Bejött meg nézte, hogy hol tart a baba feje és azt mondta próbáljunk meg nyomni. Én próbáltam nyomni minél nagyobbakat, de rettenetesen fájt, azt hittem szétszakadok mindjárt ott lent. Hangom az nem nagyon volt csak egyfolytában azt mondogattam nem fogom tudni megszülni.

A szülésznő meg mondta, dehogyis nem. Én erre: - De én úgy is tudom, hogy nem. Közben még mondta, hogy nyugodtan szorítsam a karját a tolófájásoknál. Hát szerintem egyszer, kétszer biztos jól meg szoríthattam szegénynek. A nyomások között többször is elakadt a kicsi és később kiderült, az egyik keze a feje mellett volt. A férjem végül nem bírta nézni, ahogyan szenvedek és kiment, de csak az ajtó elé, ami nyitva volt. Így hallotta továbbra is az eseményeket. Az ügyeletes orvost hiába hívták telefonon, nem jött, csak mire már meglett a kislányunk. Így már csak gratulálni tudott. Még szerencse, hogy nem lépett fel semmi komplikáció. 2010. 02. 07-én, este 23 óra 04 perckor megszületett Amira Lia. 9/10 Apgar értékkel. Az apukája jött be elvágni a köldökzsinórt. A súlya pedig a nagy összevissza számolgatások ellenére 4270 gramm és a hossza pedig 61 cm. Nagy hajas baba volt, és rögtön felsírt.

Mikor megláttam, hogy mekkora elképedtem. De gyönyörű baba. Nekünk rögtön a 62-es ruha mérettel kellett kezdenünk. Egyébként teljes gátvédelemmel szültem. Nagyon szuper volt a szülésznő az István kórházban. Tényleg, le a kalapot előtte.. Nem kellett ekkora gyerek után varrni se, de még csak hámsérülésem se lett. Mert folyamatosan mikor fájás volt, kézzel még tágított. (Az első szülésem után repedtem vagy másfél cm-t. Pedig kisebb volt a súlya a nagylányomnak, ő 3500 grammal született. Pár hónapig a vizeletemet sem nagyom tudtam akkoriban emiatt tartani. És állandó vastag, puha betétet kellett hordanom. Plusz a fürdésnél és pisilésnél is rettenetesen fájt a környéke.) A kórházban Amirának volt a súlya miatt egy kis baja a cukrával. A fejébe kapott infúziót egy napig. Emiatt 5 napig voltunk bent.

Lehet az is közre játszott ebben, hogy míg a kórházban voltunk nem nagyon indult be a tejtermelésem. És viszonylag sokat fogyott bent, 3980 grammal jöttünk ki a kórházból.

De utána kutya baja nem volt már. Most múlt 3 hónapos, 67 cm és 6200 gramm. És még mindig csak anyatejet kap. Lekopogom, eddig nem kellett tápszer szerencsére. És rajtam is már csak 7 kg súly felesleg van.

Hát ez volt az én szüléstörténetem.

Köszönöm, hogy elolvastad.