Aki szereti a verseket, idézeteket csatlakozzon! (beszélgetős fórum)

"...az embernek érzelmekre is szüksége van, mert

gyengédség és szeretet nélkül az élet csupán afféle lélektelen gépezet."

/Victor Hugo/

Jeremy Jones: Elképzeltem…

Elképzeltem az égig érő csendben,

hogy mennyi minden lenne együtt jó.

Ujjongani, hogy: "Hulljon még a hó!"

és belenevetni az életbe ketten...

Mindezt persze, én csak elképzeltem.

Elképzeltem, ahogy felrobban az ég

és madárdal hullik hajadban újra szét

a sok apró, színes virágszirommal...

Persze, elképzeltem csak,

s most nem tudom, hogy hol van...

Elképzeltem, ahogy a meleg este jő

és hozzám bújsz majd szépen, ha itt a jó idő,

hogy testedben oldódjon fel a fáradt testem...

Igaz, mindezt én csak elképzeltem...

És elképzeltem, ahogy a csendes, őszi tó

zöldes-kékje szemedben újra látható...

Hát elképzeltem mindezt, hisz nem volt olyan rég.

Látod ugye Kedves? Elképzellek még...

Tóth Árpád

SZEPTEMBERI SZONETT

Szeptember szép szultánja, Ősz, pompás, buja zsarnok,

Már vár a hódoló táj; a zöld és elviselt

Kaftánú bús tuja mind furcsa dervised,

Mind mélyen hajladoz, s halkan imázva mormog.

Sárga selyemben várnak a szép, hervatag ormok,

Rabnők, kiket elgyötresz, s kik engedelmesek;

S te jössz, puhán s pompázón, s gyűrűfényes kezed

Aranyos reflexétől a tiprott fű is csillog.

Ki gőggel és egykedvűn, de fénylőn s mégis áldva

Ölsz meg mindeneket, hervadás padisáhja,

Köszöntelek e szirtről, leghívebb dervised.

Hatalmas úrkezed ereszd vállamra keggyel,

S ha térdre tör hűs súlya, szólj halkan: most eredj el,

S átkos, dús ajándékul az őszi bút vigyed.

"Szeretem, hogy a lelkem szabadon szárnyal. Néhányaknak ez nem tetszik, de én már csak ilyen vagyok. Nem egy szabálykönyv szerint élem az életemet... A szívem vezet, nem az eszem."

/Lady Diana hercegnő/

"Azt mondják, jobb szegényen, de boldogan, mint gazdagon és boldogtalanul. De mi lenne, ha kompromisszumos megoldásként lenne némi pénzünk és egy kicsit rosszkedvűek lennénk? Az élet egy nagy utazás, használjuk ki."

/Lady Diana hercegnő/

Ady Endre - Az én menyasszonyom

Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,

De elkisérjen egész a síromba.

Álljon elõmbe izzó, forró nyárban:

„Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam.”

Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,

Csak a szivébe láthassak be néha.

Ha vad viharban átkozódva állunk:

Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.

Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:

Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.

Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba:

Boruljon rám és óvjon átkarolva.

Tisztító, szent tûz hogyha általéget:

Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.

Mindig csókoljon, egyformán szeressen:

Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.

Amiben minden álmom semmivé lett,

Hozza vissza Õ: legyen Õ az Élet.

Kifestett arcát angyalarcnak látom:

A lelkem lenne: életem, halálom.

Szétzúzva minden kõtáblát és láncot,

Holtig kacagnók a nyüzsgõ világot.

Együtt kacagnánk végsõ búcsút intve,

Meghalnánk együtt, egymást istenítve.

Meghalnánk, mondván:

„Bûn és szenny az élet,

Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek.”

Szeretek hegyekbe járni kirándulni alföldi gyerekként, de minden egyes alkalommal ez jut eszembe:

Mit nekem te zordon Kárpátoknak

Fenyvesekkel vadregényes tája!

Tán csodállak, ámde nem szeretlek,

S képzetem hegyvölgyedet nem járja.

...

Vándormadár

Hajnal hozott messzi földről téged.

Előtted az ajtó nyitva állt.

Elűzted a hideg sötétséget,

ábrándba kergetett éjszakán.

A város fénye árnyadba karcolt,

út menti fák mutattak irányt.

Tűzfalak tövében égi harc volt,

szél lengetett meg egy kardigánt.

Jöttél hozzám, mint a nyári zápor,

s úgy tűntél el, olyan hirtelen.

Menedék voltam, tán éji sátor.

Szívedben a szívem kerestem.

Hazudtál, s mentél tovább.

Holnap már nem várok rád.

Új csodát ígért a nyár.

Hol talál az éj, vándormadár?

Más időben, más karjában, máshol,

átvészelve még egy éjszakát,

pillanatnyi örömökben táncolsz,

testedbe alvadt vért mar a vágy.

A lejtő szélén ki fogja kezed?

Ki énekli el a hét zsoltárt?

Szólít a mély, hagyod, majd ő vezet,

összedöntve mesés homokvárt.

Gaz világ, hitted szavát.

Holnap már nem várnak rád.

Több csodát nem ád a nyár.

Hol talál az éj, vándormadár?

"Néha éld, hogy forog a világ,

És ne nyalj talpakat szép szavakért,

Légy halhatatlan, hagyj nyomot a földön,

S érj célba, de csak magadért,

Tudd, ki vagy, sajnáld, aki bánt, mert nem ez az érdem,

Én éltem és most rajtad a sor, hogy élj s ne félj."

/Alvin és a mókusok/

"Pálcát törni más felett, azt a legkönnyebb.

Nyújts ítélet helyett inkább segédkezet,

mert a kocka fordulhat, s a bőrödön érezheted,

milyen az, ha a sors a padlót törli veled.."

"Tégy kedves gesztusokat anélkül, hogy viszonzást várnál, abban a biztos tudatban, hogy egy nap talán valaki hasonlóan kedves lesz hozzád."

/Lady Diana hercegnő/

"A madarak napról-napra énekelve ébrednek.

A kisbabák minden ok nélkül nevetgélnek. (...)

Ez egy játékos világ.

Legyen rá időd, hogy csak azért csinálj valamit,

mert örömet okoz neked !"

Andrew Matthews

"Az élet tele van üres fecsegéssel és szappanbuborékokkal, amelyek szétpukkannak. Két dolog azonban biztosan szikla lehet: a kedvesség és a jóság, amit mások iránt tanúsítunk a bajban, és a bátorság, amellyel a saját gondjainkat kezeljük."

/Lady Diana hercegnő/

"Minden este lefekvés előtt bocsássunk meg mindenkinek,

és aludjunk tiszta szívvel."

dr.Tihanyi László

"Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél!"

/Paulo Coelho/

Ha rád tör a magány ne félj,

mindent áthat a remény.

Van fény az éjszakában

szíved bármelyik zugában.

Megleled pár kedves szóban,

egy boldog önfeledt mosolyban.

Reményt kapsz a csillogó szemektől,

Reményt az igaz, ölelő kezektől.

Bár kisértenek az eltűnt tervek,

a múlt dallamai láncra vernek.

Most az álom is hideg s kemény,

de ne feledd el, mindig van remény.

Ne fuss el, újra fel kell kelned!

A boldogságra újra rá kell lelned.

Hogy megleld utad, szinte mindent megér,

mert más boldogságot, lehet tőled remél...

Kun Vivien

"Amikor az ember találkozik azzal, akinek közelségétől az első pillanattól kezdve hevesebben kezd verni a szíve, akinek a hangja zeneszó a számára, akiért meg tudna halni, s tőle elválni akár csak egyetlen napra is kín, az az igazi szerelem."

/Sidney Lawrence/

"Milyen bolondok is azok, akik letérnek az egyenes útról. Tiszta lelkiismeret: ez a legfontosabb az életben. Ha ez megvan, az ember az egész világgal szembenézhet, és bárkinek, aki az életébe bele akar avatkozni, szemébe vághatja, hogy ˝Menjen a pokolba!˝"

/Agatha Christie/

"Jól tudom: a fényt a szemem itta,a dalt a fülem fogta,a simogatást a kezem érezte,szép utakon a lábam vitt,és a gondolatok a fejemben születtek,mint az ég távoli villódzása,de mindezt a szívem gyűjtötte össze,és belőle lett minden,ami Szeretet."

Fekete István

"Ez az egy élet adatott neked. Keresd, hogyan nőhetnél tovább, sose veszítsd el bátorságodat, miközben utadon jársz! Gyengeséged váltsd erőre, törött cserepeiből alkosd újra életed. Sose a múlt alapján mérd a jövőt, hagyd, hogy emlékké legyen, s rád ragyog a jövő ígérete."

/Linda E. Knight/

A Dalai Láma.

Mikor arról kérdezték, hogy mi az, ami leginkább meglepi az emberiséggel kapcsolatban, ezt válaszolta:

˝Az ember.

Mert feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen.

Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét.

És mivel olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban, hogy elfelejti élni a jelent: az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben: úgy él, mintha soha nem halna meg, és aztán úgy hal meg, hogy soha nem is élt igazán.˝

“Most elmondom, mid vagyok, mid nem neked:

vártál ha magadról szép éneket,

dicsérő éneked én nem leszek,

mi más is lehetnék: csak csönd neked.”

(Bereményi Géza Csönded vagyok)

Édes éjszakákon......

Édes éjszakákon mennyire szerettél,

karjaidban átrepítettél az Óceán vizén,

felhőkön repülve boldogság tengerén

igaz szerelem karjaidban meghalnék.

Tündérország van a felhők felett veled,

enyém az egész Világegyetem kedves,

rózsaszínben látni mindent a kékséget,

emlékek gyertek még had idézzelek.

Két szív van a felhők felett meg a lélek,

mért nem valóság csak homály mind ez,

emlékek álmai mindég velem lesztek,

még élek soha-soha nem feledem.

Black Ice: Pihen a Halál

Rozsda sárga levél hull alá,

sorstársain friss rothadás.

Erős ágon nyújtózó kötél,

hurok véget pörget a szél.

Kopott fénykép sziklánál,

rajtuk a jövőtlen múlt áll.

Mába fojtva víz felszínén,

sodrásban halott remény.

Penge nyelvi a nyaldosás,

ütő szavakkal ér vágódás.

Hallgatagnak magzat ölén,

ég kékül sötétje rejtekén.

Mérgező keserű virágzás,

eldobva csokra nem hálás.

Mélyre zuhanó leérkezés,

lélek nélkül nincs ébredés.

Itt pihen ki minket a halál,

élet eldobóit nem kaszál.

Ősi függőágya keresztnél,

elkárhozottakon henyél.

Gyötrő sóhaj messze száll,

más létezésre is sírva vár.

Halálos nyugodt ünnepély,

örökkévalóra bukott esély.

Szellemeknek nincs karám,

ölelő gyászban fekete árny.

Újra a szabadságnak végén,

hadba kelt vérek világvégén.

"Hegyes fogakkal mard az ajkam,

Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam

Szörnyű gyönyört a vad vágyaknak

Harapj, harapj, vagy én haraplak.

Úgy kéne sírni, s zúg a vérem,

Hiába minden álszemérem

Hiába minden, ölbe kaplak

Harapj, harapj, vagy én haraplak! "

(József Attila)

"Mosolyogj, valahányszor teheted, mosolyogj akkor is, ha nehéz, és meglátod, semmi sem állhat örömöd útjában, még az sem, ha néha bizony sírnod kell, annyira fáj valami."

/Jorge Bucay/

Álmodj magadnak szép napot,

Ha már a nyár úgy itt hagyott.

Álmodj magadnak színeket,

Ha benned minden szürke lett.

Álmodj nyíló virágokat,

Andalító illatokat,

S mire elér újra a tél,

Mesédben minden dalra kél!,,

William Shakespeare

József Attila: A szemed

Nagy, mély szemed reám ragyog sötéten

s lelkemben halkan fuvoláz a vágy.

Mint ifju pásztor künn a messzi réten

subáján fekve méláz fényes égen

s kezében búsan sírdogál a nád.

Nagy, mély szemed reám ragyog sötéten

s már fenyves szívem zöldje nem örök.

Galambok álma, minek jössz elébem?

Forró csöppekben gurulnak az égen

s arcomba hullnak a csillagkörök.

Radnóti Miklós: Két karodban

Két karodban ringatózom

csöndesen.

Két karomban ringatózol

csöndesen.

Két karodban gyermek vagyok

hallgatag.

Két karomban gyermek vagy te

hallgatlak.

Két karodban átölelsz te

ha félek.

Két karommal átölellek

s nem félek.

Két karodban nem ijeszt majd

a halál nagy

csöndje sem.

Két karodban a halálon,

mint egy álmon

átesem.